Fekete kabátja suhogott a szélben, ahogy a verem mellett állt és a mélységbe bámult. De hiába nézett, nem látott semmit. Vagyis csak a semmit látta, mert a világ végén túl nem volt más. Csak az Abyss üressége. A mélység. És oda a semmin át vezet az út. Felsóhajtott és letérdelve végigsimította az éles peremet. A gyermekeire gondolt: két lánya, egymástól a lehető legtávolabb, ő pedig közöttük és egyiküket sem érheti el. Legalábbis eddig így volt. Felállt és széttárta a karját, mint aki ugráshoz készül. Ha csak ilyen egyszerű lenne... Levetni magát a fekete mélybe és máris minden úgy lenne, ahogy régen volt. Hazatérhetne... De nem. Nem mehet vissza. Talán soha..
- Bár visszacsinálhatnám... - suttogta, de hangját elnyelte a süvítő szél. - Nem merek elé állni... Nem merek... Meg sem ismer majd, pedig annyit néztem őt. Bár nem lett volna szabad - elhallgatott és egy ideig csak figyelte a szél zúgását a komor falak között a semmi kútjának peremén.
- Miért hozok mindig rossz döntést? - kiáltotta hirtelen a végtelenbe, de nem hallotta senki.
És akkor, ott az Idők Végének Labirintusában, több ezer éve először Dáiríne elsírta magát.
Audrey még mindig értetlenül nézett a lépcső mellett álló fekete kabátos nőre. Az rámosolygott, átvágott a kerten, és letérdelt mellé a fűbe.
- Bár visszacsinálhatnám... - suttogta, de hangját elnyelte a süvítő szél. - Nem merek elé állni... Nem merek... Meg sem ismer majd, pedig annyit néztem őt. Bár nem lett volna szabad - elhallgatott és egy ideig csak figyelte a szél zúgását a komor falak között a semmi kútjának peremén.
- Miért hozok mindig rossz döntést? - kiáltotta hirtelen a végtelenbe, de nem hallotta senki.
És akkor, ott az Idők Végének Labirintusában, több ezer éve először Dáiríne elsírta magát.
Audrey még mindig értetlenül nézett a lépcső mellett álló fekete kabátos nőre. Az rámosolygott, átvágott a kerten, és letérdelt mellé a fűbe.
- Hol vagyunk? - kérdezte a nő hirtelen.
- Hát... Ez a nagymamám háza volt - felelt Audrey. - Maga... - nem is tudta, hogy fogalmazhatná meg a kérdését és végül úgy döntött, egyszerűen kimondja - maga is halott? Úgy értem... mint én?
- Nem - felelte Dáiríne nevetve. - Én soha nem éltem a te világodban, így - a te értelmezésed szerint - halott sem lehetek.
Audrey erre hirtelen nem tudott mit mondani.
- Szép ház - szólalt meg újra Dáiríne. Lassan beszélt, teljes nyugalommal, mintha valahol a világ fölött állna, és nem érhetné el őt sem fájdalom, sem idő.
- Igen, az, de... - nem akart ostobának tűnni, de talán ez a nő ért az e világi dolgokhoz, talán kérdéseire is választ adhat, hát hozzátette - ...de a nagymamám nincs itt.
- Nem, nincs - felelte Dáiríne gondolkodás nélkül.
- Miért?
Dáiríne körülnézett, mintha csak nyomokat keresne.
- A nagyapáddal van - felelte végül.
- Jó, de miért nem itt? A saját házukban? Úgy értem... ha egy épületet lerombolnak, az itt nem... vagyis... - hirtelen elhagyta minden bátorsága, nagyon ostobának érezte magát, mire Dáiríne kacagásban tört ki - ami egyáltalán nem javított Audrey kedvén.
- Hát... Ez a nagymamám háza volt - felelt Audrey. - Maga... - nem is tudta, hogy fogalmazhatná meg a kérdését és végül úgy döntött, egyszerűen kimondja - maga is halott? Úgy értem... mint én?
- Nem - felelte Dáiríne nevetve. - Én soha nem éltem a te világodban, így - a te értelmezésed szerint - halott sem lehetek.
Audrey erre hirtelen nem tudott mit mondani.
- Szép ház - szólalt meg újra Dáiríne. Lassan beszélt, teljes nyugalommal, mintha valahol a világ fölött állna, és nem érhetné el őt sem fájdalom, sem idő.
- Igen, az, de... - nem akart ostobának tűnni, de talán ez a nő ért az e világi dolgokhoz, talán kérdéseire is választ adhat, hát hozzátette - ...de a nagymamám nincs itt.
- Nem, nincs - felelte Dáiríne gondolkodás nélkül.
- Miért?
Dáiríne körülnézett, mintha csak nyomokat keresne.
- A nagyapáddal van - felelte végül.
- Jó, de miért nem itt? A saját házukban? Úgy értem... ha egy épületet lerombolnak, az itt nem... vagyis... - hirtelen elhagyta minden bátorsága, nagyon ostobának érezte magát, mire Dáiríne kacagásban tört ki - ami egyáltalán nem javított Audrey kedvén.
- Tetszik a logikád, de nem - mondta végül. - A házakra nem vonatkozik a világok közötti átlépés.
- De hát akkor hogyan... - kezdte, de Dáiríne közbevágott.
- Nagyon kedves dolog volt tőle. Bár nem hiszem, hogy nagy fáradtságába telt, de akkor is...
- Mi?
- Hogy felépítette neked a nagyszüleid házát.
- Ki? - kérdezte Audrey értetlenül és bosszantotta, hogy tudatlan kérdezgető szerepébe kényszerül.
- Hát a Halál, ki más? - vágta rá Dáiríne, mintha ez lenne a legegyértelműbb dolog a világon. - Minden az ő műve, amit itt látsz. Ez az egész világ.
- Megépítette nekem a nagymamám házát? Miért? Akkor már miért nem a saját otthonomat?
- Megépítette a helyet, ahol boldog voltál és biztonságba érezted magad - felelte a nő.
- Szóval belelát a fejembe?
- Nem. Csak az emlékeidet látja, azt hiszem. Vagy az érzéseidet, nem tudom. Tőle kérdezd.
- De hát akkor hogyan... - kezdte, de Dáiríne közbevágott.
- Nagyon kedves dolog volt tőle. Bár nem hiszem, hogy nagy fáradtságába telt, de akkor is...
- Mi?
- Hogy felépítette neked a nagyszüleid házát.
- Ki? - kérdezte Audrey értetlenül és bosszantotta, hogy tudatlan kérdezgető szerepébe kényszerül.
- Hát a Halál, ki más? - vágta rá Dáiríne, mintha ez lenne a legegyértelműbb dolog a világon. - Minden az ő műve, amit itt látsz. Ez az egész világ.
- Megépítette nekem a nagymamám házát? Miért? Akkor már miért nem a saját otthonomat?
- Megépítette a helyet, ahol boldog voltál és biztonságba érezted magad - felelte a nő.
- Szóval belelát a fejembe?
- Nem. Csak az emlékeidet látja, azt hiszem. Vagy az érzéseidet, nem tudom. Tőle kérdezd.
Egy kis ideig szótlanul ültek egymással szemben és végül Audrey törte meg a csendet.
- Hatalmas lehet ez a világ - ezt is talán inkább magának, semmint Dáiríne-nak mondta.
- Tényleg nagy... vagy talán csak azért tűnik annak, mert a helyek sokszor teljesen logikátlanul kapcsolódnak. Ha csak egyenesen mész, akkor is lehet, hogy körbe-körbe jársz - felelte Dáiríne. - Nem tudom, miért tetszik ez így neki, de hát az ő világa - tette hozzá.
- Ha mindenkinek épít egy házat, akkor... - kezdte Audrey, de Dáiríne megint félbeszakította.
- Mindenkinek? Szó sincs róla. Igazából nem szokása emberek kedvéért építkezni. Ismerem őt. Legtöbbször ha valamit épít, azt a saját kedvére teszi. Szeszélyes, kiszámíthatatlan és sokszor nagyon önző. Ezt tudnod kell róla.
- De nekem...
- Nagyon kedvel téged. Kivételezett veled. Szokott néha...
- A Halálnak szabad kivételeznie?
- Neki mindent szabad. Ki tilthatná meg?
- Bár beszélhetnék vele... Annyi kérdésem lenne hozzá.
Dáiríne megint nevetett, mintha Audrey egy remek viccet mondott volna.
- Hatalmas lehet ez a világ - ezt is talán inkább magának, semmint Dáiríne-nak mondta.
- Tényleg nagy... vagy talán csak azért tűnik annak, mert a helyek sokszor teljesen logikátlanul kapcsolódnak. Ha csak egyenesen mész, akkor is lehet, hogy körbe-körbe jársz - felelte Dáiríne. - Nem tudom, miért tetszik ez így neki, de hát az ő világa - tette hozzá.
- Ha mindenkinek épít egy házat, akkor... - kezdte Audrey, de Dáiríne megint félbeszakította.
- Mindenkinek? Szó sincs róla. Igazából nem szokása emberek kedvéért építkezni. Ismerem őt. Legtöbbször ha valamit épít, azt a saját kedvére teszi. Szeszélyes, kiszámíthatatlan és sokszor nagyon önző. Ezt tudnod kell róla.
- De nekem...
- Nagyon kedvel téged. Kivételezett veled. Szokott néha...
- A Halálnak szabad kivételeznie?
- Neki mindent szabad. Ki tilthatná meg?
- Bár beszélhetnék vele... Annyi kérdésem lenne hozzá.
Dáiríne megint nevetett, mintha Audrey egy remek viccet mondott volna.
- Mi olyan vicces? - kérdezett rá Audrey. Már nem érezte annyira idegennek Dáiríne-t, sőt, olyan érzése támadt, mintha valahonnan ismerné, holott biztos volt benne, hogy azelőtt sosem találkoztak.
- A Halál mindig azt szokta mondani, hogy ha egy emberrel beszélgetsz, az első mondata biztos, hogy egy kérdés lesz - felelte a nő. - Nagyon utálja. Bár szerintem ez inkább a kilétével kapcsolatos kérdésekre vonatkozik. Ő az a lény, aki a világegyetem történetében a legtöbbször mutatkozott be... De ez a munkájával jár - vont vállat Dáiríne, mintha csak azt mondaná, "az ő munkája, az ő baja". Egy ideig mindketten hallgattak.
- A Halál mindig azt szokta mondani, hogy ha egy emberrel beszélgetsz, az első mondata biztos, hogy egy kérdés lesz - felelte a nő. - Nagyon utálja. Bár szerintem ez inkább a kilétével kapcsolatos kérdésekre vonatkozik. Ő az a lény, aki a világegyetem történetében a legtöbbször mutatkozott be... De ez a munkájával jár - vont vállat Dáiríne, mintha csak azt mondaná, "az ő munkája, az ő baja". Egy ideig mindketten hallgattak.
- Meg akarom találni a szüleimet - szólalt meg halkan Audrey. - Nem tudod, hol lehet az édesanyám? - nagyon gyerekesnek érezte magát, de valamiért megbízott Dáiríne-ban.
- Nem - rázta meg a fejét a nő.
- De van esélyem megtalálni őt?
- Nem tudom - felelte Dáiríne és újra megrázta a fejét. Most nem mosolygott - mélységes szomorúsággal a szemében pillantott Audreyra. Egy pillanatig úgy tűnt, mondani fog valamit, de nem tette.
- Nem - rázta meg a fejét a nő.
- De van esélyem megtalálni őt?
- Nem tudom - felelte Dáiríne és újra megrázta a fejét. Most nem mosolygott - mélységes szomorúsággal a szemében pillantott Audreyra. Egy pillanatig úgy tűnt, mondani fog valamit, de nem tette.
Megint hallgattak, végül Dáiríne törte meg a csendet.
- Akarsz beszélni vele? - kérdezte.
- Kivel? - csillant fel a lány szeme, az édesanyjára gondolva.
- A Halállal - felelte a nő.
- Persze! - vágta rá Audrey, bár kissé csalódott volt. Igazából az anyjával szeretett volna beszélni és egy pillanatra már azt hitte, Dáiríne ennek a lehetőségét ajánlja fel.
- Rendben - mondta a nő, rámosolygott Audreyra és mire a lány legközelebb odanézett, már sehol sem volt. Újra egyedül maradt.
Felállt a fa tövéből és felsétált a verandára, csendben leült és nyugodt arccal nézte a világot.
- Akarsz beszélni vele? - kérdezte.
- Kivel? - csillant fel a lány szeme, az édesanyjára gondolva.
- A Halállal - felelte a nő.
- Persze! - vágta rá Audrey, bár kissé csalódott volt. Igazából az anyjával szeretett volna beszélni és egy pillanatra már azt hitte, Dáiríne ennek a lehetőségét ajánlja fel.
- Rendben - mondta a nő, rámosolygott Audreyra és mire a lány legközelebb odanézett, már sehol sem volt. Újra egyedül maradt.
Felállt a fa tövéből és felsétált a verandára, csendben leült és nyugodt arccal nézte a világot.
Elgondolkodott - ez vajon tényleg az ő ajándéka lett volna? De hát mi oka lett volna rá a Halálnak, hogy a kedvében járjon? Nem értette, miért pont ő kapta ezt, a házat az emlékeiből... Most, hogy tudta, a Halál kivételez vele, zavarban érezte magát. Lehunyta a szemét és próbált elfelejteni mindent - a világot, a Halált, az élete végét, ezt a házat, a vágyódást a szerettei után... Mindent. De nem ment neki. Azon tűnődött, vajon Dáiríne tényleg idehívja-e a Halált? És ha igen, mennyi időbe telik ez neki? Egyáltalán miért bízik annyira ebben a nőben? Miért érzi úgy, mintha lenne köztük valami láthatatlan kapcsolat? Valami felfoghatatlan kötelék...
Kinyitotta a szemét. A Halál a kerítésnek támaszkodva állt, háttal neki és a kertet nézte.
Kinyitotta a szemét. A Halál a kerítésnek támaszkodva állt, háttal neki és a kertet nézte.
- Tudod - szólalt meg, mikor észrevette, hogy Audrey figyel rá - Dáiríne egy nagyon idegesítő valaki. De mindig jó ajánlatai vannak.
- Ajánlatai? - kérdezett vissza Audrey és csak ekkor tűnt fel neki, hogy megint egy kérdéssel nyitotta a beszélgetést.
- Most például azt ajánlotta, hogy ha beszélek veled, békén hagy. Jó üzlet nem?
Audrey, nem is emlékezett rá, mióta először, elnevette magát.
- Szóval hallgatlak - mondta a Halál. - Csak még egy dolog: most ugye kérdezősködni fogsz?
- I-igen, azt is - felelte a lány kissé zavartan.
A Halál fáradtan felsóhajtott.
- Hát jó, ha nagyon akarsz - mondta végül.
Audrey felállt és csendben odalépett a Halál mellé.
- Ajánlatai? - kérdezett vissza Audrey és csak ekkor tűnt fel neki, hogy megint egy kérdéssel nyitotta a beszélgetést.
- Most például azt ajánlotta, hogy ha beszélek veled, békén hagy. Jó üzlet nem?
Audrey, nem is emlékezett rá, mióta először, elnevette magát.
- Szóval hallgatlak - mondta a Halál. - Csak még egy dolog: most ugye kérdezősködni fogsz?
- I-igen, azt is - felelte a lány kissé zavartan.
A Halál fáradtan felsóhajtott.
- Hát jó, ha nagyon akarsz - mondta végül.
Audrey felállt és csendben odalépett a Halál mellé.
- Miután ott a színpadon... - kezdett bele a lány - szóval miután ott történt az a... dolog, aztán volt egy álmom. Vagyis nem tudom, hogy álom volt-e...
- Nem álom volt, bár te annak élted meg.
- Jó, szóval az mi volt? Mi történt? Hol voltam?
- Két világ között. Élet és halál között, ha úgy tetszik.
- Te tudtad, hogy ez fog történni...
- Tudtam.
- Ezért jöttél el az előadásra, igaz?
- Igaz.
- És... rajtam kívül más is látott téged?
- Nem.
- Nem álom volt, bár te annak élted meg.
- Jó, szóval az mi volt? Mi történt? Hol voltam?
- Két világ között. Élet és halál között, ha úgy tetszik.
- Te tudtad, hogy ez fog történni...
- Tudtam.
- Ezért jöttél el az előadásra, igaz?
- Igaz.
- És... rajtam kívül más is látott téged?
- Nem.
Mindketten végignéztek a kerten. A bokrokon, a fákon, a virágokon és mindenen, ami a kerítésen túl terült el: szántóföldek, erdők és végtelen nyugalom.
- Szép hely, nem? - szólalt meg a Halál.
- Igen. Köszönöm - mondta Audrey és lesütötte a szemét.
- Mégis mit? - nézett rá a Halál értetlenül.
- Hogy ezt az egészet... hogy nekem... - kezdte a lány, de elakadt a szava.
- Ha én egyszer elkapom Dáiríne-t...! - motyogta a Halál félig nevetve maga elé, majd tekintetét ismét a lányra fordította.
- Nehogy azt hidd, hogy három másodpercnél több időmbe került - mondta.
- Hová jutok, ha kilépek a kapun? - kérdezte Audrey a távolba révedve.
- A táj, amit ott látsz, csak illúzió. Nem volt kedvem egy egész megyét építeni, nem sok értelme lett volna. Szóval ha kilépsz a kapun, valahova máshova jutsz.
- Jó, de hova?
- Fogalmam sincs. Nem szoktam így közlekedni. Én csak...
- Csak úgy megjelensz... Én is tudok ilyet? - tette fel a kérdést és amennyi furcsaság történt már vele, nem tartotta lehetetlennek.
- Nem - felelte a Halál.
- Szép hely, nem? - szólalt meg a Halál.
- Igen. Köszönöm - mondta Audrey és lesütötte a szemét.
- Mégis mit? - nézett rá a Halál értetlenül.
- Hogy ezt az egészet... hogy nekem... - kezdte a lány, de elakadt a szava.
- Ha én egyszer elkapom Dáiríne-t...! - motyogta a Halál félig nevetve maga elé, majd tekintetét ismét a lányra fordította.
- Nehogy azt hidd, hogy három másodpercnél több időmbe került - mondta.
- Hová jutok, ha kilépek a kapun? - kérdezte Audrey a távolba révedve.
- A táj, amit ott látsz, csak illúzió. Nem volt kedvem egy egész megyét építeni, nem sok értelme lett volna. Szóval ha kilépsz a kapun, valahova máshova jutsz.
- Jó, de hova?
- Fogalmam sincs. Nem szoktam így közlekedni. Én csak...
- Csak úgy megjelensz... Én is tudok ilyet? - tette fel a kérdést és amennyi furcsaság történt már vele, nem tartotta lehetetlennek.
- Nem - felelte a Halál.
Elhallgattak és újra a semmit nézték - pontosabban Audrey. A Halál számára nem volt mit nézni egy olyan földön, amit ő maga hozott létre és egyébként is épp elég földet látott már hosszú élete során.
- Meg akarom találni az édesanyámat. - törte meg a csendet a lány.
- Hajrá - felelte a Halál.
- Nem segítesz nekem?
- Mi okom lenne segíteni?
- Amiért ezt a házat is megépítetted nekem.
- Dáiríne valami nagy őrültséget mondhatott, ha még mindig azt hiszed, hogy ez nagy dolog. Főleg egy ilyen házat... Nem nagyon volt más dolgom, mint az emlékeid kivetülését létrehozni ebben a világban.
- Aha... De szerintem a szándék a fontos - mondta a lány.
- Talán. De ha ez így van, akkor nem áll szándékomban tovább segíteni neked. Képzeld, van más dolgom is.
- Most is eljöttél.
- Mert Dáiríne-t lehetetlen máshogy lerázni. Ő a létező világ egyik legakaratosabb, legidegesítőbb és legokosabb lénye, ha nem tévedek. Ráadásul nincs hatalmam fölötte...
- Meg akarom találni az édesanyámat. - törte meg a csendet a lány.
- Hajrá - felelte a Halál.
- Nem segítesz nekem?
- Mi okom lenne segíteni?
- Amiért ezt a házat is megépítetted nekem.
- Dáiríne valami nagy őrültséget mondhatott, ha még mindig azt hiszed, hogy ez nagy dolog. Főleg egy ilyen házat... Nem nagyon volt más dolgom, mint az emlékeid kivetülését létrehozni ebben a világban.
- Aha... De szerintem a szándék a fontos - mondta a lány.
- Talán. De ha ez így van, akkor nem áll szándékomban tovább segíteni neked. Képzeld, van más dolgom is.
- Most is eljöttél.
- Mert Dáiríne-t lehetetlen máshogy lerázni. Ő a létező világ egyik legakaratosabb, legidegesítőbb és legokosabb lénye, ha nem tévedek. Ráadásul nincs hatalmam fölötte...
- Ki ő igazából? - váltott témát Audrey.
- Dáiríne? Nem tudom. Nem olyan halandó lény, mint te. Mindenféle meséket hallani róla... Van, aki azt mondja, az Abyssból jött... Ismerek mindent és mindenkit ebben a világban - őt kivéve.
Hirtelen egy lágy, mégis számon kérő női hang szólalt meg a hátuk mögött.
- Csakhogy végre megtaláltalak!
Audrey megpördült és egy magas, fekete hajú, sápadt nővel találta szembe magát. Külsőre a Halál tökéletes női másának tűnt.
- Dáiríne? Nem tudom. Nem olyan halandó lény, mint te. Mindenféle meséket hallani róla... Van, aki azt mondja, az Abyssból jött... Ismerek mindent és mindenkit ebben a világban - őt kivéve.
Hirtelen egy lágy, mégis számon kérő női hang szólalt meg a hátuk mögött.
- Csakhogy végre megtaláltalak!
Audrey megpördült és egy magas, fekete hajú, sápadt nővel találta szembe magát. Külsőre a Halál tökéletes női másának tűnt.
- Helló, öcsi - köszönt a nő a Halálnak, Audreyt egy pillantásra se méltatva.
- Mit akarsz, Grace? - kérdezte a férfi hátra se nézve.
- Téged kerestelek - felelte Grace.
Audrey felváltva nézte a lányt és a fiút és azon töprengett, vajon az 'öcsi' megszólítást szó szerint kell-e venni. Mielőtt megkérdezhette volna, Grace odafordult hozzá, olyan arccal, mintha csak most vette volna észre a lányt.
- Te ki vagy? - kérdezte.
- Audrey Calle - felelte a Halál, még mielőtt Audrey megszólalhatott volna.
- Audrey... - ismételte Grace, mintha az emlékeiben kutatna. - Á, igen - derült fel az arca. - Holly és Milly gazdája, igaz?
- I-igen... - felelte Audrey, azon tűnődve, vajon honnan tudja ez a nő két rég halott macskájának nevét.
- Grace a testvérem - jelentette ki a Halál, mielőtt még a lány rákérdezhetett volna.
- A testvéred? - visszhangozta Audrey kissé meglepetten. Sehogy sem illett a képbe, hogy a Halálnak lehet testvére.
- Tipikus ember - vetette közbe Grace.
- Mit akarsz, Grace? - kérdezte a férfi hátra se nézve.
- Téged kerestelek - felelte Grace.
Audrey felváltva nézte a lányt és a fiút és azon töprengett, vajon az 'öcsi' megszólítást szó szerint kell-e venni. Mielőtt megkérdezhette volna, Grace odafordult hozzá, olyan arccal, mintha csak most vette volna észre a lányt.
- Te ki vagy? - kérdezte.
- Audrey Calle - felelte a Halál, még mielőtt Audrey megszólalhatott volna.
- Audrey... - ismételte Grace, mintha az emlékeiben kutatna. - Á, igen - derült fel az arca. - Holly és Milly gazdája, igaz?
- I-igen... - felelte Audrey, azon tűnődve, vajon honnan tudja ez a nő két rég halott macskájának nevét.
- Grace a testvérem - jelentette ki a Halál, mielőtt még a lány rákérdezhetett volna.
- A testvéred? - visszhangozta Audrey kissé meglepetten. Sehogy sem illett a képbe, hogy a Halálnak lehet testvére.
- Tipikus ember - vetette közbe Grace.
- Tudod - fogott bele a Halál fáradt sóhajtással a magyarázatba - én egyidős vagyok az emberiséggel. Mindig is emberekkel foglalkoztam, de már előttük is létezett élet a világban.
- Szóval... - próbálta Audrey összerakni a dolgokat - ...más felel az emberekért, és más az állatokért?
- Egész okos - szólt közbe megint Grace. - De én veled akarok beszélni - tette hozzá, öccsére nézve.
- Rendben, mit akarsz? - kérdezte a Halál megadóan.
- Csak két szó: Én megmondtam. Mondtam, hogy ez lesz, de hallgatsz is te rám...
- Ura vagyok a helyzetnek!
- Azt látom... - a lány Audreyra pillantott. - Nem vagy már olyan bolond, mint régen, de még mindig nem tudod beismerni, ha kicsúszik a kezedből az irányítás.
- Nem kértem tanácsot ahhoz, hogy hozzam rendbe a dolgokat! - csattant fel a Halál - Valahogy megoldom... - tette hozzá erőltetett magabiztossággal.
- Nem tudod - felelte Grace. - Lásd már be, hogy elkéstél!
- Szóval... - próbálta Audrey összerakni a dolgokat - ...más felel az emberekért, és más az állatokért?
- Egész okos - szólt közbe megint Grace. - De én veled akarok beszélni - tette hozzá, öccsére nézve.
- Rendben, mit akarsz? - kérdezte a Halál megadóan.
- Csak két szó: Én megmondtam. Mondtam, hogy ez lesz, de hallgatsz is te rám...
- Ura vagyok a helyzetnek!
- Azt látom... - a lány Audreyra pillantott. - Nem vagy már olyan bolond, mint régen, de még mindig nem tudod beismerni, ha kicsúszik a kezedből az irányítás.
- Nem kértem tanácsot ahhoz, hogy hozzam rendbe a dolgokat! - csattant fel a Halál - Valahogy megoldom... - tette hozzá erőltetett magabiztossággal.
- Nem tudod - felelte Grace. - Lásd már be, hogy elkéstél!
- És ha hallgatok rád... - mondta a Halál - Ha hamarabb cselekszek... Akkor jobb lenne bármi is?
Grace úgy tűnt, nem tudja, mit feleljen, de végül minden cifrázás nélkül kimondta:
- Nem.
- Akkor miért "én megmondtam"-ozol itt nekem?
A lány elhallgatott, és mikor újra megszólalt, már teljesen másról beszélt.
- Mit akarsz tenni?
- Nem tudom - felelte a Halál.
- Tudod, mit tesz az árnyék...
- Tudom.
- Akkor? Nem hagyhatjuk, hogy az megtörténjen. Pontosabban te nem hagyhatod, mert ez ugyebár most már a te világod...
Egy hosszú pillanatig senki sem szólt. Audrey éppen úgy érezte magát, mint aki akarata ellenére lett tanúja egy családi vitának és ezt az érzését valahogy erősítette, hogy a Halál és Grace tudomást sem vettek róla.
- Csak egy dolog jut eszembe... - szólalt meg hirtelen a Halál.
- Sejtem, mire gondolsz, de az őrültség! - vágta rá Grace.
- Tudsz talán más megoldást?
- Nem - mondta a lány.
Grace úgy tűnt, nem tudja, mit feleljen, de végül minden cifrázás nélkül kimondta:
- Nem.
- Akkor miért "én megmondtam"-ozol itt nekem?
A lány elhallgatott, és mikor újra megszólalt, már teljesen másról beszélt.
- Mit akarsz tenni?
- Nem tudom - felelte a Halál.
- Tudod, mit tesz az árnyék...
- Tudom.
- Akkor? Nem hagyhatjuk, hogy az megtörténjen. Pontosabban te nem hagyhatod, mert ez ugyebár most már a te világod...
Egy hosszú pillanatig senki sem szólt. Audrey éppen úgy érezte magát, mint aki akarata ellenére lett tanúja egy családi vitának és ezt az érzését valahogy erősítette, hogy a Halál és Grace tudomást sem vettek róla.
- Csak egy dolog jut eszembe... - szólalt meg hirtelen a Halál.
- Sejtem, mire gondolsz, de az őrültség! - vágta rá Grace.
- Tudsz talán más megoldást?
- Nem - mondta a lány.
- Akkor azt hiszem, tényleg... - kezdte a Halál, de elhallgatott.
- Várj... ha te elmész, akkor ki... - szólalt meg Grace, és hangjában reményteljes várakozás csendült.
- Nem tudnád egyedül csinálni - felelte a férfi. - Meg kell keresnünk Kiliant.
- Kiliant? Te megőrültél? Rábíznád a világot... Kilianre?
- Egyedül nem. Te fogsz segíteni neki.
- Én? - kérdezett vissza Grace döbbenten - És ha nemet mondok?
- Azt mondasz?
- Nem.
- Akkor miről beszélünk? - mondta a Halál, elvigyorodott és mire Audrey megszólalhatott volna, már se ő, se a nővére nem voltak sehol.
- Várj... ha te elmész, akkor ki... - szólalt meg Grace, és hangjában reményteljes várakozás csendült.
- Nem tudnád egyedül csinálni - felelte a férfi. - Meg kell keresnünk Kiliant.
- Kiliant? Te megőrültél? Rábíznád a világot... Kilianre?
- Egyedül nem. Te fogsz segíteni neki.
- Én? - kérdezett vissza Grace döbbenten - És ha nemet mondok?
- Azt mondasz?
- Nem.
- Akkor miről beszélünk? - mondta a Halál, elvigyorodott és mire Audrey megszólalhatott volna, már se ő, se a nővére nem voltak sehol.