Hanna akármennyire is próbálta saját magának bizonyítani az igazát, tudtam, hogy a saját érzéseit vezeti félre. Mert Logan olyan volt neki, mint nekem Maddox. És mind a ketten valaki olyan után vágytunk, aki nem viszonozta az érzéseinket.
- Szerinted Logan valaha is meg fog változni? – kérdezte Hanna, mire felhúztam a vállaimat. – Szeretném, ha úgy lenne. Nagyon. De nem tudom, hogy érek e neki ennyit.
Nem akartam elmondani Hannának azt, amit én már tudtam. Logan nem fog megváltozni. Sem érte, sem valaki másért.
- Azon kellene elgondolkodnod, hogy megéri e ez neked – mondtam halkan. – Hogy Loganért megéri e mindez. Mert ha csak vágysz arra, hogy megérje, akkor…
- Azon kellene elgondolkodnod, hogy megéri e ez neked – mondtam halkan. – Hogy Loganért megéri e mindez. Mert ha csak vágysz arra, hogy megérje, akkor…
- Zoey, nem tudom – vágott a szavamba. – Szeretném, ha mindez, amit szeretnék, igaz lenne. Hogy Logan szeressen engem. Hogy ne csak egy újabb lány legyek, aki megfordult az ágyában. Hogy ne csak egy legyek a sok közül, hanem az, aki miatt megváltozik, és szeretni fog. Túl naiv vagyok, ha ezt szeretném?
- Nem – válaszoltam, pedig a legszívesebben rávágtam volna, hogy igen.
- Talán ha jobban próbálkoznék – folytatta. – Hogyha látná, hogy fontos nekem. Akkor talán rájönne, hogy valaki gondol rá, és szeretne vele lenni. Akkor talán én is fontos lennék neki.
- Lehet – mondtam, de nem gondoltam komolyan.
- Talán ha jobban próbálkoznék – folytatta. – Hogyha látná, hogy fontos nekem. Akkor talán rájönne, hogy valaki gondol rá, és szeretne vele lenni. Akkor talán én is fontos lennék neki.
- Lehet – mondtam, de nem gondoltam komolyan.
- Elmondom neki, hogy szeretem – szólalt meg néhány pillanat múlva Hanna, és olyan elszántan hangzott, mint eddig semmi. – Hogy szeretem őt, és azt szeretném, ha velem lenne. Csak velem. Mert lehetetlen, hogy ami köztünk volt semmit se jelentsen neki. Rá fog jönni, rá kell jönnie, hogy ő is így érez. Biztos vagyok benne.
- Nem fog – csattantam fel. – Logan nem szeret téged! Csak kihasznált, mert bedőltél neki, és szörnyen ostoba és naiv vagy, hogy ezt nem veszed észre!
A szavaim után csönd telepedett közénk. Nem akartam elmondani neki. Nem akartam jobban bántani. De annyira fájt, hogy félre vezeti saját magát. A szavak csak úgy kijöttek a számon, és mire észrevettem már késő volt. Túl késő.
A szavaim után csönd telepedett közénk. Nem akartam elmondani neki. Nem akartam jobban bántani. De annyira fájt, hogy félre vezeti saját magát. A szavak csak úgy kijöttek a számon, és mire észrevettem már késő volt. Túl késő.
- Tessék? – kérdezte végül Hanna, de olyan halkan, hogy alig hallottam.
- Ne haragudj – sóhajtottam fel. – Nem akartam így elmondani. De nem tudtam tovább hallgatni téged, miközben tudom az igazat.
- Ne haragudj – sóhajtottam fel. – Nem akartam így elmondani. De nem tudtam tovább hallgatni téged, miközben tudom az igazat.
- És mindezt mégis honnan veszed?
- Szerinted honnan tudtam a közösen töltött éjszakátoktól? – kérdeztem vissza. – Logan mondta. Miután bepróbálkozott nálam.
- Hogy mi van? – kérdezte Hanna, miközben felpattant az ágyról.
- Szerinted honnan tudtam a közösen töltött éjszakátoktól? – kérdeztem vissza. – Logan mondta. Miután bepróbálkozott nálam.
- Hogy mi van? – kérdezte Hanna, miközben felpattant az ágyról.
- Nem bántásból, de ez a fiú-lány dolog még elég új neked – mondta. – Nem lehet, hogy valamit félreértettél?
- Azt kétlem – mondtam, és próbáltam nem megsértődni a szavain.
- Azt kétlem – mondtam, és próbáltam nem megsértődni a szavain.
- Szóval Logan… És te… Ezt elég nehezen hiszem el – mondta, mire én is felálltam az ágyról.
- Miért is?
- Mert nem vagy kifejezetten Logan, hogy is mondjam… Típusa – felelte.
- Miért is?
- Mert nem vagy kifejezetten Logan, hogy is mondjam… Típusa – felelte.
- Talán igazad van – mondtam. – Neki mindig is az ostoba libák jöttek be.
- Mit mondtál? – kérdezett vissza döbbenten, miután rájött a szavaim értelmére.
- Nem vagyok Logan típusa, igaz? Nem inkább azt akartad mondani, hogy nem vagyok elég jó neki?
- Tény, hogy azon kívül, hogy csinosabban öltözöl, és magabiztosabb lettél, nem vagy túl különleges – mondta.
- Mit mondtál? – kérdezett vissza döbbenten, miután rájött a szavaim értelmére.
- Nem vagyok Logan típusa, igaz? Nem inkább azt akartad mondani, hogy nem vagyok elég jó neki?
- Tény, hogy azon kívül, hogy csinosabban öltözöl, és magabiztosabb lettél, nem vagy túl különleges – mondta.
- Bocsánatot kérek, amiért nem vagyok olyan tökéletes, mint te – mondtam. – Mond csak, Hanna, azért vagy ilyen, mert rájöttél, hogy Logan számára maximum annyira vagy érdekes, mint a házi feladata, vagy hogy ezt pont tőlem kellett megtudnod?
- Azért vagyok ilyen, mert nem vagyok rászorulva pont a te kioktatásodra – felelte.
- Azért vagyok ilyen, mert nem vagyok rászorulva pont a te kioktatásodra – felelte.
- Miért hiszed azt, hogy jobb vagy nálam? – kérdeztem.
- Fogalmam sincs, miről beszélsz – válaszolt.
- Tényleg? Arról beszélek, hogy képtelen vagy felfogni a tényt, hogy Logannek nem kellettél. Tovább lépett. Vagy legalábbis tovább akart. Méghozzá velem. Csak azt hiszed, hogy te jobb vagy nálam. Ezért ezt nem tudod megemészteni.
- Fogalmam sincs, miről beszélsz – válaszolt.
- Tényleg? Arról beszélek, hogy képtelen vagy felfogni a tényt, hogy Logannek nem kellettél. Tovább lépett. Vagy legalábbis tovább akart. Méghozzá velem. Csak azt hiszed, hogy te jobb vagy nálam. Ezért ezt nem tudod megemészteni.
- Azt hiszem itt az ideje, hogy elmenj – mondta.
- Ne aggódj, eszem ágában sem volt tovább maradni – mondtam.
- Talán nem is Logant bánom. Inkább azt, hogy azon a délutánon odamentem hozzád – szólalt meg, és a szavai pofonként csattantak az arcomon.
- Talán valaki olyannal kellene barátkoznod, aki ugyanolyan különleges, mint te – mondtam gúnyosan, aztán kisétáltam a szobájából, a házukból, és Hanna barátságából is.
- Ne aggódj, eszem ágában sem volt tovább maradni – mondtam.
- Talán nem is Logant bánom. Inkább azt, hogy azon a délutánon odamentem hozzád – szólalt meg, és a szavai pofonként csattantak az arcomon.
- Talán valaki olyannal kellene barátkoznod, aki ugyanolyan különleges, mint te – mondtam gúnyosan, aztán kisétáltam a szobájából, a házukból, és Hanna barátságából is.
Egyáltalán nem így terveztem ezt az egészet. Olyan dolgokat vágtunk egymás fejéhez, amit normális esetben soha. De egy fontos dologra rájöttem. A barátságunk csak annyira volt erős, mint egy karácsonyfadísz. Gyönyörű, amíg a fát ékesíti, de egy váratlan mozdulat miatt leeshet és darabokra törhet. És csak ekkor jössz rá, hogy belül mindvégig üres volt… Legalábbis én azt hittem.