- NEM ÉRDEKEL! - üvöltötte magából kikelve, miközben ép kezét olyan erősen szorította ökölbe, hogy a körmei már-már kesztyűn keresztül is belevájtak a tenyerébe. - Hogy hordhat a hátán a föld két ilyen haszontalan balekot?!
- Ígérem, jóvá tesszük a baklövéseinket - próbált mentegetőzni a szemkötős, akinek egy hatalmas zúzódás éktelenkedett nemlétező bal szeme alatt.
- Azt ajánlom is! És ne feledjétek, ne kezdjetek ki az angyallal! A lányt hozzátok ide! Megértettétek, vagy adjam írásba? - dühöngött még mindig a férfi.
- Meglesz, főnök! - recsegte a szemkötős, és szemöldökkel együtt kihátráltak a szobából.
- És hol alszunk? A fűben? - folytatta a lány, kérdő tekintettel nézve a fiúra.
- Van nálam pokróc - felelte a megszólított szűkszavúan.
- Nyughass már, ők jobban félnek tőlünk, mint mi tőlük! - felelte természetellenesen nyugodtan a fiú, és helyet foglalt a pokrócon.
Hát azt kötve hiszem - jelentette ki magában a lány, miközben táskáját ledobván leült mellé, és kibontotta összegubancolódott haját. Sosem szerette az erdőket, pláne nem sötétben.
- Akkor csak magunkra vonnánk a figyelmet - hangzott a várt felelet.
- Te ezt nem értheted... - kezdte volna, de Elsie a szájára tette az ujját.
Bevetette magát a fák közé, szemével a hang forrása után kutatott. Már korántsem érezte magát olyan szinten veszélyeztetve, mint előző este, ezért tempósan haladt a sűrű növényzet között.
Úgy érezte, mintha dematerializálódott volna, és csak repült, repült a semmin át. Mikor földet ért, ötlete sem volt, hogy mennyit utazott, vagy hogy hova került.
- Kicsit talán megviselte a teleportálás - szólalt meg az idegen, miközben őt vizslatta tekintetével. - Jobban tennétek, ha várnátok még egy kicsit, mielőtt a főnök elé viszitek. A 63-as üres. - Miután befejezte mondandóját, egy rejtett ajtón át váratlanul távozott.