Ott állt mögöttem az egyik a mára a felszínen már kissé megfogyatkozott szörnyek közül. Úgy tűnt, akárhányat is irtunk ki, néhány mindig elő fog fordulni. Ugyanúgy részei ennek a világnak, mint ahogy a rendőröknél gyorsabban kiérő pizza futárok az előzőnek, ami 2100-ban ért véget.
- Azért ne bízzuk el magunkat! - vágta rá Jeremy, aki lelőtte az utolsó példányt.
A kis csata megadta a napi adrenalin löketet, így nyugodtan folytathattuk a napi unalmas felfedezést. Persze néha találtunk hasznos dolgokat, leginkább gyógyszerekre és lőszerre volt szükség, de 7 évvel egy zombi apokalipszis kitörése után mi más lehet hasznosítható, azon túl, amit mi állítunk elő?
- Jé, a régi bunkink! - örvendezett Zeinab.
Tény és való, nem is olyan régen az egyiptomi nő és én együtt éltünk ezen a helyen. Ebben a világtól elzárt egykori bentlakásos iskolából, ami teljesen biztonságos volt, amíg…
- Szétnézünk bent? - kérdezte valaki a csapatból.
- Mit találtál, öregfiú? - kérdezte valaki, és a kutya futásnak eredt. Követtük.
- Azt ne! - sikítottam.
Azonban hamarosan rájöttem, hogy az ásás a legjobb dolog volt, amit az, az ostoba kutya tehetett. Úgy tűnt, megszentségtelenített egy sírt, pedig igaziból valami csodálatosat tett: megmentette egy lány életét.
A férfi valaha az osztályfőnököm volt, ma viszont egy vezető tudós. Munkásságának fénypontja a frankensteini kísérlete lehetett, aminek Victoria az életét köszönhette. Sajnos a lány nem kapott valami hosszú időt, de úgy tűnt, a mi Victoriánk a halálban is különleges volt.
- Azt én adtam rá – feleltem,- Amit a temetésre adtam rá, már teljesen elrongyolódott, és ott volt Kyle, aki szerintem képes lenne átmenni nekrofilba.
Ezt a szememet forgatva mondtam. A helyi Casanova nekem leginkább gúny tárgya volt. Bradley viszont csak bólintott, majd elővette a műszereit.
- Mi a különös, drágám? - szólalt meg a felesége, Elizabeth, aki addig némán állt az irodában.
- Harley, hogy találtátok meg? - kérdezte Bradley tőlem.
- Adni akart egy esélyt Victoriának, hogy mindent jóvátegyen – bólintott Bradley.
- Hogy tehetne bármit jóvá? - fakadtam ki,- Meghalt!
- Ha erről ennyire meg lennél győződve, nem hoztad volna ide.
- Bár a teste teljesen halott, az agyából még veszek… hullámokat. Mintha még mindig működne, oxigén nélkül. Van ott bent valaki, csak nem tud kitörni. A saját feje csapdájában van.
- Hol találta el magát? - kérdezte Bradley.
- Azt hiszem, a bordáiba lőtt.
- Szabadítsd fel azt a felületet! Ne aggódj, most nincs itt Kyle, én viszont megpróbálom helyreállítani, amit tudok.
- Oké, ezzel megvolnánk! - jelentette ki Bradley fáradtan,- Harley, öltöztesd fel, utána megpróbáljuk feléleszteni!
- Most miért sikít? - hallottam egy nő hangját.
- Ezt én se értem – mondta egy másik.
- Bradley Newcastle? - kérdeztem erőtlenül.
A férfi bólintott.
- Victoria, ehhez még korai!
- Jaj, Bradley, annyit hallottam már rólad, adhatok egy puszit? - kezdtem izgatottan,- Ez most a Mennyország? Várj, nekem ott nem sok keresnivalóm lenne. Akkor a Pokol? Az a rémálmomat megmagyarázná, de most olyan boldog vagyok! Vagy az a Purgatórium volt?
- Tessék? - kérdeztem,- Harley, te hogy kerültél ide?
Hihetetlennek tűnt, hogy rögtön találkoztam egykori legjobb barátnőmmel. Úgy tűnt, mintha a búcsúnk óta nem is telt volna el idő. Mi történt?
- Azt mondtad, az élők sorában? - kérdeztem kételkedve.
- Igen. Rájöttünk, hogy te még feltámasztható vagy, így… feltámasztottunk.
- Te csak egyszerűen különleges vagy – mondta az eddig ismeretlen nő.
- Victoria. Örvendek a szerencséhez. De még mindig nem értek semmit.
Persze ahhoz hozzá lehettem már szokva, hogy előttem mindenki titkol mindent, de azért reménykedtem, hogy ezúttal kapok magyarázatot a csodára. Már ha van valakinek.
- Hallottam, ami történt! - kezdte ingerülten,- Mégis, hogy képzelitek? Nincs bennetek semmi kegyelet?
Egy újabb ismerős jelenet, abból az időből, amikor teljesen odavoltam ezért a fiúért. Bármit megadtam volna, hogy együtt lehessünk, de helyette feláldoztam az életemet és szerelmemet az ő boldogságáért. Már nem akartam iránta érezni semmit, de csalódott voltam.
- Drágám, ez nem ilyen egyszerű – mondta Harley – Victoria él! Sikerült visszahozni, és… Kérdezd csak Bradleyt!
- Mi van? Ez lehetetlen.
- Nem, nem az. – szakította félbe Bradley,- Az ő agya… más, mint bármelyikünké. Ülj le, majd elmagyarázom!
Vince végighallgatta Bradley magyarázatát, majd hitetlenkedve rám nézett. Egy pillanatig úgy tűnt, mintha hinne, de inkább úgy döntött szkeptikus lesz.
- Ez nem lehetséges.
- Ne aggódj, majd megbékél! - mondta Harley,- Gyere, kerítsünk neked valami kaját!
- Jó, de előbb kérhetnék még pár apróságot?