- Hát te? - kérdezte Bradley.
- Visszamegyek a faluba, ahol két hónappal ezelőtt is voltunk – feleltem.
- Egyedül? - kérdezte Bradley meghökkenve. Miért aggódott értem mindenki annyira?
- Akkor ezek szerint végül kibékültetek – mosolygott Bradley,- Zeinab temetése óta nem láttam a kölyköt, és akkor épp Harleyval volt elfoglalva. Amikor középiskolások voltak, egy pillanatig se gondoltam volna, hogy épp ők lesznek egy pár. Annyira… különböznek. De ezek szerint az ellentétek vonzzák egymást.
- Én pedig tegnap láttam utoljára Vince-t, és ismét minden rendben van köztünk.
- Hát, rendes gyerek is az a Vince, csak mindig elég makacs volt.
- Nem, de most tényleg mennem kell – mondtam szigorúan.
- Ja, bocsánat – nevetett Bradley,- Vince szemszögéből jobb sötétedés előtt odaérni, de még lenne egy kérdésem.
- Halljuk!
- Mike ötlete volt – feleltem kis habozás után. Bradley reakciója az volt, mint amire számítottam.
- Tudtam! Pont rá jellemző, hogy a saját önző ügyleteire akarjon felhasználni téged! Még jó, hogy Vince is megy!
- Ez nem önző, kell mindenkinek, ami abban a gyógyszertárban van!
- Honnan tudod? - kérdeztem.
- Mint mondtam, megérzés. Túl sokat érdeklődik a baktérium iránt.
- Mint tudomány emberét, ő is érdekelheti. Az a cucc életet ad!
- És Vince-re is.
- Főleg Vince-re!
Búcsúzóul még megöleltük egymást, majd felöltöztem, és indultam.
Nem is vártuk meg, hogy Harley hazaérjen, Vince csak hagyott neki egy cetlit, amiben leírta, hogy elmentünk. Szakítani már nem akart a cetlivel, az nem lett volna tisztességes.
- Találkoztam Bradleyvel.
- Igen, de elvárja, hogy tisztességesen bánj velem – vágtam vissza.
- Az majd elválik – nevetett Vince,- Nos, szívecském, benne lennél egy kis közös zombiirtásban?
- De kár! - mordult fel Vince.
- Mit de kár? Érted is nekem kell aggódni! - értetlenkedtem.
- Azért kicsit régebb óta csinálom ezt, mint te!
- De téged átalakíthatnak.
- Van itt más is, amit még nem fedeztünk fel – mondta Vince.
- De a gyógyszerek…
Egy kis, Tudor kort idéző valaha barátságos hely volt, ami most viszont hemzsegett az élőhalottaktól.
- Biztos jó ötlet ez? - kérdeztem aggódva.
Én is csatlakoztam hozzá, és egyre több zombi szenvedésének vetettünk véget ismét, ezúttal az üres üvegeket is felhasználva.
- Na, gyerünk, csak ennyit tudtok! - kiáltott Vince a lényekre.
- Innen inkább menjünk! - sikítottam.
- Hát ez? - kérdeztem meglepetten.
- Hoztam abból a kis kocsmából egy szuvenírt. Na, elfogyasztjuk?
- Köszönöm, nem kérek.
- Igen, és szörnyű íze volt – feleltem őszintén.
- Nem az íze a lényeg! - kiáltotta Vince.
- Én se az íze miatt nem kérek most.
- Nekem nem is – feleltem akkora komolysággal, hogy Vince azt már ijesztőnek találta.
Egy biztos volt: valami nem volt teljesen rendben velem. Valami történt, és ezt Vince aggasztónak találta.
Nem tudtam, hogyan mondhatom el Vince-nek a hetek óta fejemben motoszkáló gondolatot. Annyira bizonytalannak tűnt még! Különben is, lehetséges egyáltalán valaki olyannál, mint én? És mi van, ha Vince nem örül neki? Nem lehetett tudni, hogyan fog reagálni.
- Azt hiszem… lehet, hogy terhes vagyok.