- Hát tudod... néha kell egy kis kikapcsolódás.
- Persze, persze. A szokásos? Az elsőt én állom.
- Hát ezért járok ide – kacsintottam, majd figyeltem ahogyan dolgozik, miközben elmerültem a gondolataimban.
- Én lennék. Ismerjük egymást?
- Csak a könyvein keresztül.
- Valóban? – kérdeztem meglepődve, hiszen nem tartom magam híresnek, hogy fölismerjenek, főleg nem egy ilyen helyen, ebben az időpontban.
- Áh! Nem is lett annyira jó.
- Jajj, dehogynem. Ne legyen ilyen kritikus a saját munkájával kapcsolatban.
- Aderyn – válaszolt egyszerűen.
- Egyébként... olyan ismerős vagy valahonnan. Nem találkoztunk már korábban valahol?
- Nem hiszem. Tudod... sok hozzám hasonló van még a városban.
- Szerintem minden emberben van valami különleges, amitől különbözik a többitől.
- Egy pohár lávalötty – szólt közbe a csapos, megzavarva a beszélgetésünket. Rám nézett és biztatóan kacsintott.
Kortyoltam egyet, csak hogy ne kelljen válaszolnom a kérdésére, majd hirtelen beugrott.
- Tudom már, hol láttalak korábban! Te énekes vagy a Phoenix-ben, nem? – próbáltam témát váltani.
- Hogy-hogy? Miért?
- Hát ez egy hosszú, és bonyolult történet. De most muszáj mennem. Remélem, még találkozunk – ezzel a mondattal fölállt és a bejárat felé sétált.
- Az remek lenne – egyezett bele, majd kilépett az ajtón.
Ezután visszamentem a bárpulthoz, megittam a maradék italomat, és én is hazaindultam.
- Felébresztettelek? – szólalt bele egy ismerős hang.
- Nem, tudod egész éjjel virrasztottam azért, mert hátha telefonálsz – mondtam szemrehányóan az unokatestvéremnek, Bonnie-nak.
- Hihi. Tudod miért hívtalak?
- Égek a kíváncsiságtól, hogy megtudjam – mondtam két ásítás között.
- Nem tudom, karaokéztál... – viccelődtem.
- Azt, persze, hát honnan tudtad!? – válaszolt nevetve. – Nem. Épp most olvastam ki a könyvedet.
- Váó! Vagy három hónapja jelent meg, és még csak most olvastad el? És még te dicsekedsz mindenkinek azzal, hogy gyorsan olvasol.
- Ja. Majdnem mindenki ezt mondja – próbáltam sokadszorra megértetni vele a véleményemet a tökéletes munkáimról.
- Arra a Kaktuszra gondolsz, aki azt a kritikát írta? Ne is foglalkozz vele!
- Kaktusz?
- Tudod. Régi szép idők. Figyelj! Gondolkodtam a dolgon. Tudod, mi kéne neked? Egy kutya.
- Hát tudod. Olyan magányos vagy, egy kutyával jól el lennél.
- Nekem nem kell állat. Egyébként honnan veszed, hogy magányos vagyok?
- Áh, hagyjuk. Néhány nap múlva a városba megyek, majd elmehetnénk valahova együtt.
- Aha, az jó lesz. De most leraklak, jó? Tudod, éppen aludtam.
- Jól van, na. Szia!
- Szia.
Hát ő se normális! – állapítottam meg magamban sokadszorra, majd kimentem a konyhába, egy pohár vízért.
- Rendben van. De ígérd meg, hogy nem maradunk órákig, mint a múltkor.
Az emlékek megállíthatatlanul törtek elő bennem. A délután, ami teljesen megváltoztatta az életem. Sosem felejtem el azt a napot...