- Igen, és képzeld: csak egy dollár darabja. Simán megéri – mondtam nagy okosan.
- Ugye, hogy jó volt eljönni ide! És miről szólnak?
- Fogalmam sincs. De csak egy dollár, csaknem hagyom itt – magyaráztam.
- Nem jó a technikád. Legalább a hátulját olvasnád el, mielőtt megveszed – mondta, majd a szemét forgatva a pénztár felé indult.
- Helló helló. Mi volt olyan fontos, hogy ismételten éjszaka kellett zaklatnod?
- Szia! Mi tartott ilyen sokáig, hogy visszahívj?
- Tudod, aludtam. Na bökd már ki miért kerestél.
- Anno órákig skype-oltunk, és végig csak róla áradoztál, úgyhogy azt hiszem igen.
- Találd ki mi történt tegnap!
- Nem tudom! Nemrég keltem, álmos vagyok, nincs kedvem most ezzel szórakozni.
- Mi!? Most hülyéskedsz? És mit mondtál? – meglepett a dolog.
- Szerinted mit? Naná, hogy igent.
- Hű. Gratulálok.
- Jól hangzik. Tudok egy jó helyet.
- Rendben. Szia, puszi.
- Szia – köszöntem el tőle, és egy lendülettel a kanapéra dőltem.
- Le kéne táboroznunk, mielőtt sötét lesz.
- Rendben – egyezett bele a fehér lány, majd megállt.
- Én keresek fát, hogy tudjunk tüzet gyújtani, addig maradj itt – mondta majd válaszra várt, de a társa nem szólt egy szót sem, így úgy döntött elindul.
- Nagyszerű. Most már ő sincs itt. Érzem, hogy hosszú lesz ez az út – mondta alig hallhatóan, de a válasz máris érkezett.
- Valami gond van? – kérdezte a lány a bokrok közül.
- Semmi. Csak hangosan gondolkodtam. Hol voltál? Ebben az erdőben veszélyes egyedül.
- Azt hittem, ezt már megbeszéltük egyszer – mondta dühösen, majd nyugodtabban hozzátette: – Csak valami ennivalót kerestem.
- Én nem eszek húst – mondta egyszerűen, majd leült a földre. – Akkor gyújtasz tüzet, vagy itt fagyunk meg az éjszaka?
- Igen, persze! – kapott észbe, majd ő is leült a földre, majd nekilátott a tűzgyújtáshoz.
- Hát persze – mondta a niwa, és halkan nevetett.
- Ha olyan jól tudsz tüzet gyújtani, gyere és csináld! – vágta rá dühösen, majd fölállt.
- Ahogy akarod – válaszolt, ezután csettintett egyet az ujjával és a fa egyből lángra kapott.
- Varázsló vagyok – érkezett az egyszerű válasz, majd nevetni kezdett.
- Nagyon vicces. Ezt miért nem mondtad korábban?
- Mondtam volna. De annyira be akartad bizonyítani, hogy egyedül is elboldogulsz, hogy nem akartam tönkretenni az illúziót.
- Előbb-utóbb én is meggyújtottam volna – mentegetőzött.
- Előbb-utóbb. Mondjuk holnap reggelre? – vágott vissza majd ismét nevetni kezdett.
- Hagyd abba! – kiáltotta dühösen, majd ezzel lezártnak tekintette a beszélgetést.
- Jól van. Menjünk – kelt föl.
- Hogy aludtál? – próbált beszélgetésbe elegyedni.
- Jól.
- Miért álltunk meg? – kérdezte a fehérség.
- Lábnyomok. Valaki van itt. És higgy nekem, ha itt találkozol valakivel, az sose jó szándékú.
- Szia. Te is – viszonoztam az ölelést, majd betessékeltem. - Üdv szerény hajlékomban – mondtam vidáman, teljesen elfeledve az előbbi bosszúságomat. – Mit csináltál a hajad többi részével? Persze jól áll...
- Igen. Körülbelül négy hónapja.
- Olyan fura, hogy nem találkoztunk már fél éve.
- Igen. Durva. És mi jó történt veled azóta? Persze az eljegyzésen kívül.
- Majd mindent elmesélek. Hova megyünk ünnepelni?
- Tudod te az nagyon jól! – kacsintottam, felvettem a kabátomat, és elindultunk.
- Hé, Jay! Korán van még nem? – köszöntött a barátom, majd miután meglátta a velem érkezőt, hozzátette: – Bonnie! De rég láttalak! Mi van veled?
- Jaj, nagyon király dolog történt! – mondta, majd kinyújtotta a kezét, hogy jól megvizsgálhassuk a jegygyűrűjét.
- Na, gratulálok! – mondta, miután rájött a dologra - Akkor neked ingyen ital jár a mai napra – kacsintott, és máris elkezdte keverni az italunkat.
- Csődbe fogsz menni miattunk. A múltkor az én italomat fizetted, most az övét.
- Ne aggódj az üzlet miatt. Néhány ital még nem fog nagy veszteséget okozni.
- Az oké, hogy én férjhez megyek, de mi a helyzet veled?
- Hát, ami azt illeti, tegnapelőtt pont itt találkoztam valakivel...
- Tényleg? Ez tök jó! Hogy hívják?
- Aderyn.
- Nem gyakori név. És mi a helyzet?
- Randiszerűség? Az milyen?
- Nem tudom, de ha rajtam múlik, fogunk még találkozni..
- Hát... sok sikert! – mondta, majd megölelt. – De most el kell mennem. Még el kell mondanom anyáéknak is a nagy hírt.
- Nem, még te vagy az egyetlen, aki tud róla.
- Oh. Ez megtiszteltetés.
- Az, úgyhogy becsüld meg. De most tényleg megyek. Szia – ölelt meg még egyszer, majd nyomott egy puszit az arcomra. – Megígérem most nem tűnök el fél évre – mondta búcsúzóul, és elment.
- Hallo? – kérdezte egy hang.
- Szia Aderyn, itt Jayden. Mit szólsz a holnap estéhez?