- Aha, és nagyon jók voltak. Sőt most még egyet elolvasnék, most rögtön – válaszoltam neki lelkesen.
- Adok neked egyet, de csak azért, hogy tudd, mennyire szeretlek.
- Imádlak. Mit kérsz cserébe?
- Majd a csajokkal kitalálunk valamit – mondta rejtélyesen.
- Csak őket ne...
- Jó reggelt! – köszöntött álmos-mosolygósan.
- Jó reggelt – mondtam kevésbé vidáman, alig érthetően, miközben leültem az egyik székre.
- Gondoltam csinálok egy kis reggelit, de nem találtam mást, csak tojást. Bár reggelinek az tökéletesen megfelel – magyarázta, én pedig bólintottam, miközben próbáltam rájönni mi történt tegnap este.
- Lehet, hogy egy kicsit sós lett, de most mennem kell. Majd hívj – mondta, adott egy puszit, és elment.
A tojás tényleg nagyon finom volt. Gondoltam csinálok egy kávét is, hogy jobban fölébredjek.
- Lábnyomok. Valaki van itt. És higgy nekem, ha itt találkozol valakivel, az sose jó szándékú.
- Emberek?
- Akár, rablók, tolvajok is lehetnek.
- Már kezdtük azt hinni, hogy túl gyáva vagy erre jönni – folytatta egy másik, mire az előző hang tulajdonosa kilépett a fa mögül.
- Ti vagytok azok? Nem értem miért keresitek a társaságomat. A legutóbbi nyoma még mindig ott van az arcotokon, vagy rosszul látom? – mondta, majd a két nő arcán lévő sebre mutatott.
- Főnök? – kérdezte Aloysius meglepetten. – Tényleg! Hallottam a szövetségetekről. Mit ígért nektek? Pénzt, örök életet, vagy csak egyszerűen meghagyta az életeteket?
- Elég! Most velünk jössz!
- Nocsak. Nem vagy egyedül? Mondtam, hogy túl gyáva ahhoz, hogy egyedül jöjjön – szólt hátra másik két társához. – De sose hittem volna, hogy egy ilyen hozza meg a bátorságodat – mondta, mire gúnyosan nevettek.
- Mit kerestek itt? Semmi dolgotok velünk – folytatta a lány, határozottan, mintha meg sem hallottam volna az előbbi kijelentést. – Haza kéne mennetek.
A támadókról lefagyott a mosoly.
- Talán igaza van – szólalt meg egyikőjük összezavarodva.
- Mennünk kéne – mondta a férfi, majd amilyen gyorsan jöttek, olyan hamar el is tűntek.
- Az első, amit kiszúrtam rajtuk, az az, hogy gyenge az elméjük. Nagyon könnyen lehet az ilyeneket manipulálni – magyarázta, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.
- Manipulálni?
- Tudod, varázsló vagyok. De azt hiszem ezt már mondtam egyszer. Különben kik voltak ezek? – kérdezte, majd leült egy közeli kőre.
- Griffon?
- Embereket rabol el és öl meg. Senki se tudja ki ő, és miért csinálja ezt. Mindenki retteg tőle, és nem tudni mi alapján választja az áldozatait. Kizárt, hogy még nem hallottál róla.
- De hallottam már róla. Csak mi nem szoktuk a nevén nevezni.
- Mi niwák, csak azért, mert közülünk való, testvérnek nevezzük. Elég összetartó nép vagyunk.
- Testvér? Úgy érted ő niwa?
- Igen. Nem tudtad?
- Mondtam. A nevét leszámítva nem tudunk róla semmit. De testvér? Ez bizarr...
- Ne nézz így rám. Sokkal inkább tartom magam embernek, mint niwának. A többiek túl naivak ahhoz, hogy önálló véleményük legyen. Az eredetünk miatt, könnyen megbíznak egy olyanban, aki segíti őket, és tetteti, hogy törődik velük. Aki ebben az esetben Griffon.
- Az eredetek? Tudod, hogy honnan származtok?
- Persze. Mindenki tudja. Legalábbis aki közülünk való. És semmi köze a holdhoz és az ilyen abszurd dolgokhoz.
- Elmeséled?