Úgy tűnik, a 13. nap is az enyém, és mivel én nem igazán értek az egyedi tartalmak, illetve a pózok készítéséhez, inkább azt veszem számba, mi az, amiben jó vagyok, illetve megnézem, mik lapulnak a mappáim mélyén, amikre azt mondhatom, "Hm... igen, ez talán jó lesz ajándéknak.":) Nem biztos, hogy a mai meglepetés mindenkinek örömet okoz, de én azért bízom benne, hogy akik régi ismerőseim/olvasóim, azok a "Tovább" mögötti ajándékot értékelni fogják.
Nem is szaporítom a szót, nyissátok ki virtuálisan a mai ablakunkat!
Nem is szaporítom a szót, nyissátok ki virtuálisan a mai ablakunkat!
Etti
Kis infó: A Más, mint a többi 3. évadának első része 2014 januárjában íródott, ennek olvashatjátok most a nyers, illusztrálatlan változatát. Ez az egyetlen fejezet, amely elkészült a folytatásból, ezután már nem foglalkoztam többet a történettel, és bármennyire is fáj érte a szívem, szinte 100%-osan biztos, hogy az utolsó évad már nem is fog elkészülni, de tekintettel a közelgő ünnepre, úgy gondoltam, megosztom Veletek a 3x01-es részt. :)
Más, mint a többi 3.
Vissza a múltba
1. rész
Vissza a múltba
1. rész
Válaszút/Könnyáztatta útmutatás, Új irány,
Változás szele, Újult erővel
Változás szele, Újult erővel
Minden egyes eltelt másodperc órának tűnt, az idő csigalassúsággal haladt, a külvilág pedig, mintha megszűnt volna létezni. Nem látott mást, csak egy vörös foltot, és egy megvillanó tárgyat. Úgy érezte egyedül maradt egy hatalmas, üres szoba közepén, amit visszhangszerűen bezengett az életében talán utoljára hallott mondat: Meghalsz!
EZ MÉG VALÓSZÍNŰLEG VÁLTOZNI FOG!
EZ MÉG VALÓSZÍNŰLEG VÁLTOZNI FOG!
***
1. kép
Sandra átfordult a másik oldalára, és behunyta a szemét. Semmi mást nem szeretett volna, csak élvezni a meleg nap csiklandozó sugarait a hátán, hallgatni a Földközi-tenger halk morajlását, a sirályok távoli vijjogását, a pálmafák halk susogását, és az apró kövek egymásnak koccanását, amikor egy újabb hullám partot ér. Azonban hiába próbálkozott, sehogy sem tudott kikapcsolni. Apja minden ötödik percben megkérdezte, nem akar-e jönni fürdeni, mert most igazán kellemes a víz, anyja mindenáron szerette volna, ha csatlakozik hozzá a kagylógyűjtésben, kishúga pedig folyton azzal nyaggatta, hogy nézze már meg, milyen ügyesen halad a homokvárával.
2. kép
- Látom, nagyon szép – morogta Sandra.
- Hogy láthatod, ha be van csukva a szemed?
- Becky, hadd ne kelljen már minden egyes alkalommal megdicsérnem az építményedet, ahányszor egy újabb homokszem kerül rá!
- Undok vagy – mondta a kislány, és nyelvet öltött nővérére, aki tüntetőleg inkább elfordította a fejét.
Nem élvezhette sokáig a már-már rekordhosszúságúnak számító két perces csendet, mert ekkor megszólalt Avril Lavigne rongyosra hallgatott „Girlfriend” című száma, amely egyértelműen azt jelezte, bejövő hívása van Sandrának.
3. kép
Előkotorta szüntelenül rezgő mobiltelefonját a mellette heverő táskából, és kíváncsian pillantott a kijelzőre. A szám, amelyet látott, ismeretlen volt számára, nem tartozott bejegyzett név hozzá.
- A pasid az? – kérdezte vigyorogva Becky.
- Nincs is barátom, hagyjál már békén!
- Tuti ő hívott fel! Ne is tagadd! Két szerelmes pár, mindig együtt jár… - énekelte a kislány.
Sandra gyilkos pillantást vetett kishúgára, de Becky továbbra is lelkesen folytatta a mondókát.
Átkozta magát rendesen, amiért kilenc évvel ezelőtt eszébe jutott, hogy karácsonyra testvért szeretne. Felállt, és arrébb vonult rendkívül bosszantó családtagjától, és mikor már hallótávolságon kívül tudta húgát, benyomta a hívás fogadása gombot.
4. kép
- Igen, tessék?
- Sandra, te vagy az? – A hang a vonal túlsó végéről rendkívül meggyötört volt és tele volt kétségbeeséssel.
- Cleo? – döbbent rá a lány. – Jesszusom! Mi történt?
Sandra átfordult a másik oldalára, és behunyta a szemét. Semmi mást nem szeretett volna, csak élvezni a meleg nap csiklandozó sugarait a hátán, hallgatni a Földközi-tenger halk morajlását, a sirályok távoli vijjogását, a pálmafák halk susogását, és az apró kövek egymásnak koccanását, amikor egy újabb hullám partot ér. Azonban hiába próbálkozott, sehogy sem tudott kikapcsolni. Apja minden ötödik percben megkérdezte, nem akar-e jönni fürdeni, mert most igazán kellemes a víz, anyja mindenáron szerette volna, ha csatlakozik hozzá a kagylógyűjtésben, kishúga pedig folyton azzal nyaggatta, hogy nézze már meg, milyen ügyesen halad a homokvárával.
2. kép
- Látom, nagyon szép – morogta Sandra.
- Hogy láthatod, ha be van csukva a szemed?
- Becky, hadd ne kelljen már minden egyes alkalommal megdicsérnem az építményedet, ahányszor egy újabb homokszem kerül rá!
- Undok vagy – mondta a kislány, és nyelvet öltött nővérére, aki tüntetőleg inkább elfordította a fejét.
Nem élvezhette sokáig a már-már rekordhosszúságúnak számító két perces csendet, mert ekkor megszólalt Avril Lavigne rongyosra hallgatott „Girlfriend” című száma, amely egyértelműen azt jelezte, bejövő hívása van Sandrának.
3. kép
Előkotorta szüntelenül rezgő mobiltelefonját a mellette heverő táskából, és kíváncsian pillantott a kijelzőre. A szám, amelyet látott, ismeretlen volt számára, nem tartozott bejegyzett név hozzá.
- A pasid az? – kérdezte vigyorogva Becky.
- Nincs is barátom, hagyjál már békén!
- Tuti ő hívott fel! Ne is tagadd! Két szerelmes pár, mindig együtt jár… - énekelte a kislány.
Sandra gyilkos pillantást vetett kishúgára, de Becky továbbra is lelkesen folytatta a mondókát.
Átkozta magát rendesen, amiért kilenc évvel ezelőtt eszébe jutott, hogy karácsonyra testvért szeretne. Felállt, és arrébb vonult rendkívül bosszantó családtagjától, és mikor már hallótávolságon kívül tudta húgát, benyomta a hívás fogadása gombot.
4. kép
- Igen, tessék?
- Sandra, te vagy az? – A hang a vonal túlsó végéről rendkívül meggyötört volt és tele volt kétségbeeséssel.
- Cleo? – döbbent rá a lány. – Jesszusom! Mi történt?
***
5. kép
NÉHÁNY ÓRÁVAL KORÁBBAN:
Elena még mindig remegett az idegességtől, körmei mélyen belevájtak tenyerébe, ahogy ökölbe szorította kezeit. Nehezen tudott uralkodni magán, a feszültség és a düh forró lávafolyamként száguldott végig a testében, és ha nincs ott mellette Randolph, hogy még időben megállítsa, teljes erejéből beleütött volna a közelében lévő fába.
- Hé-hé! Ne tegyél kárt magadban!
- Benne kellett volna! – köpte Elena.
- Ennyi butaság a részedről mára már elég volt. Mégis mi a fene volt ez? Mit tettél, Elena?
A nő most először nézett rá férjére. Arcáról őszinte megdöbbenés és hitetlenkedés sütött.
- Hogy én mit tettem? Ő mit tett? – fuldoklott. – A szemeden állsz, vagy mi van? Nem ugyanazt látjuk? Nézz már körül, drágám! Köszöntelek Cleo birodalmában. Minden, ami itt van, az ő műve, a pocsék díszítés, a kevés vendég, a hívatlan csőcselék megjelenése, és ha ez még nem lenne elég, mert ugyan már, ez nem büntetés Richwoodéknak, vihart, jégesőt, darazsakat meg miegymást küld ránk. Végeztem vele! Ennyi volt, nem tűrőm meg tovább a házunkban!
6. kép
Randolph zavartan körülnézett. Lizzy az egyik széken ült, és szipogva hagyta, hogy Clotilda bekenje a csípéseit; Oliver Noah-val együtt igyekezett hasznossá tenni magát, és elkezdték a felborult székeket felállítani; néhány meghívott a patak mellett kezdett fojtott hangú beszélgetésbe a szokatlan időjárásról, míg a vendégek nagy része a sátor alól egyfolytában az „ifjú” pár felé sandított, miközben Abby mindenkihez odament szólni pár szót.
Randolph nem volt dühös, mint a felesége, és ettől Elenában csak még inkább felment a pumpa. Választ várt tőle, egy biztató szót, hogy egyetért vele, dicséretet, hogy jól cselekedett, és ezt már régóta meg kellett volna tenniük, de a várt reakció elmaradt.
7. kép
- Abby már nem fogja tudni sokáig tartani a frontot. Egyre többen néznek errefelé. Ki kell találnunk valamit arra, mi történt.
- Cleo történt, ennyi – vágta rá egyből.
- Elena, joggal vagy dühös Cleóra, mert arra, amit tett, nincs bocsánat. Azért viszont ne büntesd, ami a szertartás alatt történt. Véletlen volt. Megmondta, hogy nem tudja kontrollálni az erejét…
- És te ezt be is veszed? Hát menten eldobom az agyamat! – nevetett fel erőltetetten. – Mióta lettél ennyire engedékeny… ennyire könnyen manipulálható?
8. kép
- Csak próbálok objektív lenni, és én inkább előbb gondolkodok, mintsem meggondolatlanul cselekszek. – Randolph szeme élesen villant. – Akármennyire is szeretnéd, nem rakhatod ki Cleót az utcára, mert hivatalosan te vagy az anyja, mi vagyunk a törvényes gyámjai. Egyszerűen nem tehetjük meg! Vagy még több botrányt szeretnél? Nem elég, hogy valószínűleg holnap mi szerepelünk az újságok címoldalain? Csak tessék! Nekem viszont már elegem van abból, hogy mániákusan keresed, mikor kerülhetsz újra középpontba. Mit gondolsz, hová vezet majd Cleo első útja, ha van némi sütnivalója? A rendőrségre. Ebből sehogy sem jönnénk ki jól. Gondold át!
Karba font kézzel tűrte Elena, hogy férje kioktassa őt. Küzdött az érzés ellen, de egyszerűen nem tudta figyelmen kívül hagyni, hogy Randolph-nak igaza van.
- Rendben, értettem – morogta. – Szóval akkor, mit javasolsz, mit csináljunk?
NÉHÁNY ÓRÁVAL KORÁBBAN:
Elena még mindig remegett az idegességtől, körmei mélyen belevájtak tenyerébe, ahogy ökölbe szorította kezeit. Nehezen tudott uralkodni magán, a feszültség és a düh forró lávafolyamként száguldott végig a testében, és ha nincs ott mellette Randolph, hogy még időben megállítsa, teljes erejéből beleütött volna a közelében lévő fába.
- Hé-hé! Ne tegyél kárt magadban!
- Benne kellett volna! – köpte Elena.
- Ennyi butaság a részedről mára már elég volt. Mégis mi a fene volt ez? Mit tettél, Elena?
A nő most először nézett rá férjére. Arcáról őszinte megdöbbenés és hitetlenkedés sütött.
- Hogy én mit tettem? Ő mit tett? – fuldoklott. – A szemeden állsz, vagy mi van? Nem ugyanazt látjuk? Nézz már körül, drágám! Köszöntelek Cleo birodalmában. Minden, ami itt van, az ő műve, a pocsék díszítés, a kevés vendég, a hívatlan csőcselék megjelenése, és ha ez még nem lenne elég, mert ugyan már, ez nem büntetés Richwoodéknak, vihart, jégesőt, darazsakat meg miegymást küld ránk. Végeztem vele! Ennyi volt, nem tűrőm meg tovább a házunkban!
6. kép
Randolph zavartan körülnézett. Lizzy az egyik széken ült, és szipogva hagyta, hogy Clotilda bekenje a csípéseit; Oliver Noah-val együtt igyekezett hasznossá tenni magát, és elkezdték a felborult székeket felállítani; néhány meghívott a patak mellett kezdett fojtott hangú beszélgetésbe a szokatlan időjárásról, míg a vendégek nagy része a sátor alól egyfolytában az „ifjú” pár felé sandított, miközben Abby mindenkihez odament szólni pár szót.
Randolph nem volt dühös, mint a felesége, és ettől Elenában csak még inkább felment a pumpa. Választ várt tőle, egy biztató szót, hogy egyetért vele, dicséretet, hogy jól cselekedett, és ezt már régóta meg kellett volna tenniük, de a várt reakció elmaradt.
7. kép
- Abby már nem fogja tudni sokáig tartani a frontot. Egyre többen néznek errefelé. Ki kell találnunk valamit arra, mi történt.
- Cleo történt, ennyi – vágta rá egyből.
- Elena, joggal vagy dühös Cleóra, mert arra, amit tett, nincs bocsánat. Azért viszont ne büntesd, ami a szertartás alatt történt. Véletlen volt. Megmondta, hogy nem tudja kontrollálni az erejét…
- És te ezt be is veszed? Hát menten eldobom az agyamat! – nevetett fel erőltetetten. – Mióta lettél ennyire engedékeny… ennyire könnyen manipulálható?
8. kép
- Csak próbálok objektív lenni, és én inkább előbb gondolkodok, mintsem meggondolatlanul cselekszek. – Randolph szeme élesen villant. – Akármennyire is szeretnéd, nem rakhatod ki Cleót az utcára, mert hivatalosan te vagy az anyja, mi vagyunk a törvényes gyámjai. Egyszerűen nem tehetjük meg! Vagy még több botrányt szeretnél? Nem elég, hogy valószínűleg holnap mi szerepelünk az újságok címoldalain? Csak tessék! Nekem viszont már elegem van abból, hogy mániákusan keresed, mikor kerülhetsz újra középpontba. Mit gondolsz, hová vezet majd Cleo első útja, ha van némi sütnivalója? A rendőrségre. Ebből sehogy sem jönnénk ki jól. Gondold át!
Karba font kézzel tűrte Elena, hogy férje kioktassa őt. Küzdött az érzés ellen, de egyszerűen nem tudta figyelmen kívül hagyni, hogy Randolph-nak igaza van.
- Rendben, értettem – morogta. – Szóval akkor, mit javasolsz, mit csináljunk?
***
9. kép
Az eső szakadatlanul esett, mintha csak parancsba adták volna neki, hogy egészen addig ne hagyjon alább, amíg át nem áztatta kellően a szomjazó földeket. Cleo segítségért kiáltozva rohant végig az úton, de alig tudta, merre megy. A sós könnyeivel keveredett esőcseppek olyannyira elhomályosították látását, hogy csupán színes foltokat látott a környékből, és szinte csak az utolsó pillanatban sikerült félreugrania a felé tartó sárga taxi elől.
- Segítség! Álljon meg, kérem! – kiáltott utána reményvesztetten, ám legnagyobb meglepetésére a jármű egyből lefékezett, és a következő pillanatban már ki is nyílt az ajtaja.
Cleo megtörölte a szemét, és hálásan odarohant az idegenhez, aki nem is volt annyira ismeretlen a lány számára.
10. kép
- Oliver! – sóhajtott megkönnyebbülten Cleo, és meg sem várva a kertész reakcióját, vagy mondanivalóját, megfogta a kezét és húzni kezdte őt az erdős rész felé, ahol Filomenát hagyta percekkel ezelőtt. – Jöjjön! Segítenie kell! Meg fog… meg fog halni, ha…
- Ki? Ki fog meghalni? Cleo, mi történt? – kérdezte aggódva a kertész.
- Filomena! Ott… arra! Siessünk, könyörgöm, Oliver! Nem… nem veszít… szükségem van… ott! Mindjárt! – hadarta el-elcsukló hangon.
Már látta az erdős részt a járda mellett, ahol nem sokkal korábban megtalálta a sebesült boszorkányt. Lehet, hogy csak az esőtől nyirkossá vált levegő miatt, de egyre nehezebben jutott oxigénhez, és mintha a gyomra is zsugorodni kezdett volna. Félt, egyenesen rettegett a gondolattól, hogy elkésett.
Együtt vágtak keresztül a bokrokon, hogy aztán nagyot fékezve megálljanak.
11. kép
- Eltűnt – lehelte megsemmisülten Cleo.
Tisztán emlékezett rá, hogy még néhány perccel ezelőtt ezen a helyen feküdt Filomena. Haldoklott. Még a beszédhez is alig volt ereje, akkor mégis hogy volt képes talpra állni…
- Én nem látok itt senkit – állapította meg Oliver is.
- De… de itt volt! Esküszöm!
12. kép
A kertész magához ölelte a már-már reszkető lányt, és megsimogatta a fejét. Mindkettőjük ruhája csuromvíz volt az esőtől, amely továbbra is úgy ömlött, mintha dézsából öntötték volna.
- Semmi baj! – nyugtatgatta Oliver. – Nagyon kimerülhettél, azért beszélsz félre és látsz rémeket.
Cleo nyelve hegyén már ott volt a válasz, de aztán jobbnak látta, ha inkább hallgatásba burkolózik. Ha még tovább erősködött volna igazáról, csak még inkább bolondnak tűnt volna. Semmi bizonyítéka nem volt rá, hogy nem sokkal ezelőtt valóban volt itt valaki, aki sürgős segítségre szorult. Tudta, hogy nem a képzelete játszott vele, és azt is tudta, hogy a jelek szerint, van még remény rá, hogy Filomena mégsem halt meg.
Kibontotta magát az ölelésből, és megtörölte nedves arcát.
- Jobban vagy? – kérdezte a kertész, mire a lány egy kurta bólintással felelt.
13. kép
- Azt hittem, hogy láttam valamit… sok volt ez mára. Gondolom, hallotta, mit tettem – vonta meg a vállát Cleo, és inkább lesütötte a szemét, hogy ne kelljen látnia Oliver csalódott arcát.
- Igen, hallottam, de nem ítéllek el érte.
- Nem? – Erre már felkapta a fejét.
- Nem, mert mindnyájan követünk el hibákat az életben, és nincs nagyobb büntetés a bűntudatnál. Jól mondom? – mosolygott barátságosan a kertész.
- Jól – bólintott kissé zavartan Cleo. Oliver mintha a lelkébe látott volna. - Hogy került amúgy ide?
- Mr. és Mrs. Richwood küldött utánad.
- Miért?
- Majd hazafelé elmondom a taxiban.
Az eső szakadatlanul esett, mintha csak parancsba adták volna neki, hogy egészen addig ne hagyjon alább, amíg át nem áztatta kellően a szomjazó földeket. Cleo segítségért kiáltozva rohant végig az úton, de alig tudta, merre megy. A sós könnyeivel keveredett esőcseppek olyannyira elhomályosították látását, hogy csupán színes foltokat látott a környékből, és szinte csak az utolsó pillanatban sikerült félreugrania a felé tartó sárga taxi elől.
- Segítség! Álljon meg, kérem! – kiáltott utána reményvesztetten, ám legnagyobb meglepetésére a jármű egyből lefékezett, és a következő pillanatban már ki is nyílt az ajtaja.
Cleo megtörölte a szemét, és hálásan odarohant az idegenhez, aki nem is volt annyira ismeretlen a lány számára.
10. kép
- Oliver! – sóhajtott megkönnyebbülten Cleo, és meg sem várva a kertész reakcióját, vagy mondanivalóját, megfogta a kezét és húzni kezdte őt az erdős rész felé, ahol Filomenát hagyta percekkel ezelőtt. – Jöjjön! Segítenie kell! Meg fog… meg fog halni, ha…
- Ki? Ki fog meghalni? Cleo, mi történt? – kérdezte aggódva a kertész.
- Filomena! Ott… arra! Siessünk, könyörgöm, Oliver! Nem… nem veszít… szükségem van… ott! Mindjárt! – hadarta el-elcsukló hangon.
Már látta az erdős részt a járda mellett, ahol nem sokkal korábban megtalálta a sebesült boszorkányt. Lehet, hogy csak az esőtől nyirkossá vált levegő miatt, de egyre nehezebben jutott oxigénhez, és mintha a gyomra is zsugorodni kezdett volna. Félt, egyenesen rettegett a gondolattól, hogy elkésett.
Együtt vágtak keresztül a bokrokon, hogy aztán nagyot fékezve megálljanak.
11. kép
- Eltűnt – lehelte megsemmisülten Cleo.
Tisztán emlékezett rá, hogy még néhány perccel ezelőtt ezen a helyen feküdt Filomena. Haldoklott. Még a beszédhez is alig volt ereje, akkor mégis hogy volt képes talpra állni…
- Én nem látok itt senkit – állapította meg Oliver is.
- De… de itt volt! Esküszöm!
12. kép
A kertész magához ölelte a már-már reszkető lányt, és megsimogatta a fejét. Mindkettőjük ruhája csuromvíz volt az esőtől, amely továbbra is úgy ömlött, mintha dézsából öntötték volna.
- Semmi baj! – nyugtatgatta Oliver. – Nagyon kimerülhettél, azért beszélsz félre és látsz rémeket.
Cleo nyelve hegyén már ott volt a válasz, de aztán jobbnak látta, ha inkább hallgatásba burkolózik. Ha még tovább erősködött volna igazáról, csak még inkább bolondnak tűnt volna. Semmi bizonyítéka nem volt rá, hogy nem sokkal ezelőtt valóban volt itt valaki, aki sürgős segítségre szorult. Tudta, hogy nem a képzelete játszott vele, és azt is tudta, hogy a jelek szerint, van még remény rá, hogy Filomena mégsem halt meg.
Kibontotta magát az ölelésből, és megtörölte nedves arcát.
- Jobban vagy? – kérdezte a kertész, mire a lány egy kurta bólintással felelt.
13. kép
- Azt hittem, hogy láttam valamit… sok volt ez mára. Gondolom, hallotta, mit tettem – vonta meg a vállát Cleo, és inkább lesütötte a szemét, hogy ne kelljen látnia Oliver csalódott arcát.
- Igen, hallottam, de nem ítéllek el érte.
- Nem? – Erre már felkapta a fejét.
- Nem, mert mindnyájan követünk el hibákat az életben, és nincs nagyobb büntetés a bűntudatnál. Jól mondom? – mosolygott barátságosan a kertész.
- Jól – bólintott kissé zavartan Cleo. Oliver mintha a lelkébe látott volna. - Hogy került amúgy ide?
- Mr. és Mrs. Richwood küldött utánad.
- Miért?
- Majd hazafelé elmondom a taxiban.
***
14. kép
- Igen, tessék? – szólalt meg a vonal másik végén egy rendkívül ismerős hang, de Cleo meg akart bizonyosodni felőle, hogy valóban vele beszél-e.
- Sandra, te vagy az?
- Cleo? Jesszusom! Mi történt?
A lány keze ökölbe szorult. Érezte, ahogy a papír fecni, amire még az utolsó napon felfirkantotta barátnője a telefonszámát, apró gombóccá gyűrődik össze a tenyerében. A sírás megint kaparta a torkát, de le kellett gyűrnie, elege volt már a sós könnyekből, hogy mindig csak rosszabbul érzi magát utána, és nem enyhül a fájdalom, nem lesz kevesebb teher a vállán, sőt mintha még több nyomasztó gondolat fészkelné be magát a fejébe. Utált gyenge lenni. A sírás mindig azzá tette.
15. kép
Arrébb rúgta útjából a ruhákkal megpakolt bőröndjét, és rákönyökölve térdére, lerogyott az ágy szélére.
- Cleo, ott vagy még? – kérdezte Sandra.
- Igen, itt.
- Miért vagy ilyen zaklatott? Mi történt?
Cleo mélyet sóhajtva sorra vette magában az elmúlt egy hét eseményeit: felnyílt a szeme, és rájött, hogy két éve édesanyja közelebb volt hozzá, mint gondolta; megismerkedett Oliverrel, az új kertésszel; találkozott egy boszorkánnyal, Filomenával, aki felvilágosította, hogy neki is van mágikus képessége; rátámadt hazafelé menet egy gonosz, úgy nevezett Árny boszorka, aki át akarta állítani a sötét oldalra, de ez csak még jobban megerősítette az elhatározását, hogy távol akar maradni ettől a világtól; a családi vacsorán Elena és Randolph bejelentette, hogy ismételten egybekelnek; Lizzy felbosszantotta, mire ő majdnem megölte „testvérét” hála az irányíthatatlan képességének; Elenáék rájöttek, hogy már tisztában van vele, micsoda valójában, ezért megfenyegették, ha még egyszer használja az erejét, azonnal szedheti a sátorfáját; megismerkedett másnap a kertész unokájával, Noah-val, akiben megbízott, később mégis elárulta; Olivernek hála új információkkal gazdagodott édesanyját illetően, és megtudta, hogy jelenleg is börtönben van; megkezdte bosszúját, amelyben tudtán kívül is asszisztált Abby, az esküvőszervező.
16. kép
Az egyik városban tett kirándulása során találkozott egy rejtélyes nővel, Reynával, aki váltig állította, hogy Elenát ismeri valahonnan; este visszament a nőhöz, és kiderítette, hogy nevelőanyja korábban utcalányként dolgozott; hazafelé menet rátámadt két hajléktalan fickó, de sikerült megmenekülnie tőlük hála egy arra járó férfinak; Noah-val sikerült valamelyik nap egy randi-félét megbeszélniük, de a délutáni program tartogatott némi meglepetést Annabell, az Árny boszi személyében, aki ismételten megkörnyékezte őt; az egy hónappal előrébb vett esküvő olyan borzalmas lett, mint remélte, de nem tudott sokáig örülni a sikerének, mert Lizzy továbbadta az anyjának a Noah-tól szerzett információt, miszerint ő piszkált bele a mennyegzőbe; az esküvőn felbukkant Filomena is, később pedig Annabell is tiszteletét tette nagy felfordulást okozva néhány bűbájjal, amit természetesen nevelőszülei ráfogtak; ez volt náluk az utolsó csepp a pohárba, elküldték otthonról; közben Filomena Annabell nyomába eredt, hogy végleg leszámoljon az ellenségével, de végül ő maradt alul a harcban, és mire odaért a segítséggel, a boszorkány eltűnt.
17. kép
Cleo beleborzongott, ahogy felidézte a Liliomvölgyben töltött napjait. Elképesztőnek tartotta, mennyi minden történt vele pusztán egy hét leforgása alatt. Lehetetlennek tartotta, és tulajdonképpen nem is akart ezekről a telefonban beszámolni Sandrának.
- Hosszú lenne elmesélnem – adta meg a kitérő választ. – Ne haragudj, hogy nem kerestelek eddig, de elég nehéz napokon vagyok túl. Egy kérdéssel, illetve jobban mondva, egy kéréssel fordulnék hozzád, mivel nincs senki másom.
- Persze, mondjad. Mit tehetek érted?
- Lakhatnék egy ideig nálatok?
Visszafojtott lélegzettel várta a választ. Sandra volt az utolsó reménysége, miután Oliver átadta neki a taxiban Elenáék üzenetét.
18. kép
EGY ÓRÁVAL KORÁBBAN
- Azért küldtek utánad, hogy megakadályozzam, nehogy valami butaságot csinálj – kezdte a kertész. - Elena asszony visszavonta, amit mondott.
Cleo szeme felcsillant.
- Maradhatok?
Oliver szomorúan fordította el a fejét, és kibámult az autó ablakán. Az eső alábbhagyott, amint ráhajtottak a főútra.
- Még egy napig maradhatsz, aztán nevelőintézetbe kerülsz.
- Tessék?
- Azt kérik, hogy lehetőleg még ma csomagolj össze. Holnap pedig, mielőtt felszáll a gépük, beadnak téged egy intézetbe. Nagyon sajnálom – tette hozzá őszintén.
19. kép
Megőrizte higgadtságát a kertész előtt, nem szólt egy árva szót sem egész út alatt, csak némán bólogatott, amikor Oliver megkérte rá, hogy ne hagyja el a házat, és utolsó megbízatását teljesítve, rázárta a lányra a bejárati ajtót.
Cleo rezzenéstelen arccal nézte, ahogy a kertész szomorú sóhajok közepette visszaszáll a taxiba, amely lassan elhajt vele a Cherry Bomb Streetről.
A mai nap során már vagy harmadszor érezte azt, hogy kiszáll belőle minden erő, és legszívesebben lezuhanna a földre, mint egy fészkéből kieső madárfióka. A rossz utat választotta, mindennél fontosabbnak tartotta a saját kis szánalmas bosszúját, ahelyett hogy inkább a leleplezésükre és az igazság kiderítésére fordította volna az erejét. De már késő… és erről csakis ő tehet.
Az elkeseredettség és az önsajnálat érzetét lassan felváltotta a perzselő düh, amely szépen lassan átjárta minden porcikáját. Nem Elenára, Randolph-ra, Lizzyre, vagy Noah-ra volt mérges, ebben a szent percben saját magát gyűlölte.
20. kép
Kettesével szedte a lépcsőfokokat, úgy rohant fel az emeletre, hogy aztán másodpercekkel később teljes erejéből becsapja szobája ajtaját. Üvölteni akart, mint egy hisztis kisgyerek, akit elzavartak az asztaltól, mert nem volt hajlandó megenni a főzeléket, de kiáltás helyett fájdalmas zokogás tört fel a torkán, majd összetörten rogyott le a padlóra.
Sorozatos puffanások, durranások és csörgések hulláma söpört végig a helyiségen. Annabell – villant Cleo agyába a kép, és vicsorogva felpattant a földről, hogy szembenézzen a boszorkánnyal.
21. kép
Rajta kívül azonban egy árva lélek sem tartózkodott a szobában. Egyre szaporábban vette a levegőt, ahogy hátrált néhány lépést, körülnézett: plüssállatai, az íróasztalán lévő papírlapjai, díszei, ceruzái, kedvenc könyvei természetellenes pózokban hevertek szanaszét a padlón, mintha földrengés rázta volna meg Liliomvölgyet.
Cleo lenézett remegő kezeire, majd ökölbe szorította tenyerét.
- Nem megyek nevelőotthonba! El kell tűnnöm innen! – mondta ki hangosan a fejébe ötlött gondolatot, és megindult a bőröndje felé, hogy szélsebesen elkezdjen bepakolni, amikor hirtelen valami puhára lépett.
22. kép
Lenézett, és meglátta a mackót. Az egyetlen emlékét az édesanyjától. Felemelte a földről, és magához ölelte az élettelen játékot.
- Sajnálom! – suttogta minden megbánását ebbe a szóba sűrítve.
23. kép
Cleo a szeméhez nyúlt. Nedves volt a könnyektől – már megint. A vonal túlsó végéről még nem érkezett válasz, csak halk motyogás és zúgás törte meg a beállt csendet. Cleo magában imádkozott, hogy barátnője mondjon igent, különben vagy kénytelen lesz tényleg az utcán bolyongani, vagy hagyni magát, és beköltözni egy nevelőintézetbe.
- Becky, húzzál már innen! – kiáltott rá húgára Sandra. – Bocsi, csak ez a kis mitugrász mostanában előszeretettel megy az agyamra. Mit is kérdeztél?
- Hogy lakhatnék-e egy darabig nálatok? És ha lehet, már ma elmennék hozzátok.
- Hű… hát… Cleo… - habogott a lány. – Nagyon szívesen látunk, de az a nagy helyzet, hogy… most nem vagyok otthon, és még két hétig nem is leszek.
24. kép
- Igen? – Cleo szíve a torkába ugrott. – Miért, hol vagy most?
- Mallorcán nyaralunk. Tegnap érkeztünk meg a szállodába.
- Ó, az nagyon jó – mosolygott a lány, de valahogy nem tudta átadni az örömét a telefonon keresztül. Sandra is érezte hangjában a csalódottságot.
- Ajj, úgy sajnálom! De mégis mi történt, hogy el akarsz jönni onnan?
- Semmi! Csak egy kicsit összekaptam velük, de azt hiszem, az lesz a legjobb, ha bocsánatot kérek tőlük. Köszönöm, Sandra, hogy erre ráébresztettél. Érezd jól magad a nyaralás alatt! Majd beszámolót kérek róla! Szia, sok puszi! – hadarta valamivel vidámabban.
- Oké, majd még keressük egymást! Szia! – köszönt el a barátnője is.
25. kép
Cleo megnyomta a hívás megszakítása gombot, és az ágyhoz vágta a telefont. A tanácstalanság ólomként nehezedett a testére, és ahogy teltek a percek, úgy tűnt egyre kilátástalanabbnak a helyzete. Menjen vagy maradjon? Ha marad, másnap már egy távoli nevelőotthonban találja magát, de ha elmegy… mégis hová a fenébe mehetne? Filoménának nyoma veszett, Sandra több száz kilométerre van tőle, nincs senki más, akihez menekülhetne.
Nem akart újabb meggondolatlanságot elkövetni, muszáj volt tiszta fejjel gondolkodnia. Hátracsúszott az ágyon, és az éjjeliszekrényén hagyott naplójáért nyúlt, de csak a felborult óráját tapintotta ki a kezével. Lázas kutakodásba kezdett utána, de nem kellett felforgatnia még jobban a szobáját, mert sorstársaihoz hasonlóan, a naplója is félig kinyitva hevert a padlón.
26. kép
Felkapta a földről, és hogy kicsit más vizekre evezzenek a gondolatai, beleolvasott. Melegség töltötte el a szívét, és legszívesebben felnevetett volna a girbegurba betűin, a furcsa mondatain, és a ma már kínosnak vélt helyesírási hibáin. Milyen jó is volt akkoriban, amikor még csak annyi problémája volt, hogy néha kapott egy-egy dádát, vagy Lizzy rákente az általa elkövetett csínyeket.
Továbblapozott, átfutott néhány sort, aztán megint újabb oldalra tért át. Az egyik lap a többitől eltérően feltűnően hullámos volt, és itt-ott el is mosódott az írás. Cleo tudta, hogy könnyáztatta papírt tart az ujjai között, és mikor meglátta a bejegyzéshez tartozó dátumot, összeszorult a szíve.
27. kép
2007. augusztus 30. (kedd)
Kedves Naplóm!
Nem tudom, mit is írhatnék. Bernardo elment. Örökre. Holnap lesz a temetés. Olyan furcsa elhinni, hogy délután még beszélgettünk. Ott ültünk a szokásos hejünkön (áthúzva) helyünkön a kertben és beszélgettünk. Rólam, anyáról, Elenáékról, titkokról, amiket őriz és amiket nem mondhat el nekem. És már nem is fogja, pedig megígérte. Ő is írt naplót, mint én, csak ő elvesztette valahol. Azt hiszem, a nagyma (áthúzva) a mostohanagymamámnál. Sokban hasonlítunk (áthúzva) hasonlítottunk egymásra. Ő volt az egyetlen barátom, aki mindig ott volt mellettem, bármi bajom volt elmondhattam neki. Anyáék (áthúzva) Elenáék szerint, gyenge volt a szive, de én ezt erősen kétlem. Bernardo nagyon erős volt, vidám, és jó ember. Miért mindig a jók mennek el? Annyira egyedül vagyok, és ez nem jó érzés. Nagyon hiányzik. Rettentően hiányzol, Bernardo.
28. kép
Cleo kezéből kicsúszott a naplója. A távolba révedt, ajkai enyhén szétnyíltak, ahogy agya lázasan dolgozott.
Lehet, hogy korábban rosszul döntött, és a rossz ösvényt választotta, de még semmi sincs veszve, és talán utat tud még törni magának a jó, a helyes felé. Lehet, hogy zsákutcába jut a végén, de meg kell próbálnia. Kerül, amibe kerül.
Meg kell találnia Bernardo naplóját.
- Igen, tessék? – szólalt meg a vonal másik végén egy rendkívül ismerős hang, de Cleo meg akart bizonyosodni felőle, hogy valóban vele beszél-e.
- Sandra, te vagy az?
- Cleo? Jesszusom! Mi történt?
A lány keze ökölbe szorult. Érezte, ahogy a papír fecni, amire még az utolsó napon felfirkantotta barátnője a telefonszámát, apró gombóccá gyűrődik össze a tenyerében. A sírás megint kaparta a torkát, de le kellett gyűrnie, elege volt már a sós könnyekből, hogy mindig csak rosszabbul érzi magát utána, és nem enyhül a fájdalom, nem lesz kevesebb teher a vállán, sőt mintha még több nyomasztó gondolat fészkelné be magát a fejébe. Utált gyenge lenni. A sírás mindig azzá tette.
15. kép
Arrébb rúgta útjából a ruhákkal megpakolt bőröndjét, és rákönyökölve térdére, lerogyott az ágy szélére.
- Cleo, ott vagy még? – kérdezte Sandra.
- Igen, itt.
- Miért vagy ilyen zaklatott? Mi történt?
Cleo mélyet sóhajtva sorra vette magában az elmúlt egy hét eseményeit: felnyílt a szeme, és rájött, hogy két éve édesanyja közelebb volt hozzá, mint gondolta; megismerkedett Oliverrel, az új kertésszel; találkozott egy boszorkánnyal, Filomenával, aki felvilágosította, hogy neki is van mágikus képessége; rátámadt hazafelé menet egy gonosz, úgy nevezett Árny boszorka, aki át akarta állítani a sötét oldalra, de ez csak még jobban megerősítette az elhatározását, hogy távol akar maradni ettől a világtól; a családi vacsorán Elena és Randolph bejelentette, hogy ismételten egybekelnek; Lizzy felbosszantotta, mire ő majdnem megölte „testvérét” hála az irányíthatatlan képességének; Elenáék rájöttek, hogy már tisztában van vele, micsoda valójában, ezért megfenyegették, ha még egyszer használja az erejét, azonnal szedheti a sátorfáját; megismerkedett másnap a kertész unokájával, Noah-val, akiben megbízott, később mégis elárulta; Olivernek hála új információkkal gazdagodott édesanyját illetően, és megtudta, hogy jelenleg is börtönben van; megkezdte bosszúját, amelyben tudtán kívül is asszisztált Abby, az esküvőszervező.
16. kép
Az egyik városban tett kirándulása során találkozott egy rejtélyes nővel, Reynával, aki váltig állította, hogy Elenát ismeri valahonnan; este visszament a nőhöz, és kiderítette, hogy nevelőanyja korábban utcalányként dolgozott; hazafelé menet rátámadt két hajléktalan fickó, de sikerült megmenekülnie tőlük hála egy arra járó férfinak; Noah-val sikerült valamelyik nap egy randi-félét megbeszélniük, de a délutáni program tartogatott némi meglepetést Annabell, az Árny boszi személyében, aki ismételten megkörnyékezte őt; az egy hónappal előrébb vett esküvő olyan borzalmas lett, mint remélte, de nem tudott sokáig örülni a sikerének, mert Lizzy továbbadta az anyjának a Noah-tól szerzett információt, miszerint ő piszkált bele a mennyegzőbe; az esküvőn felbukkant Filomena is, később pedig Annabell is tiszteletét tette nagy felfordulást okozva néhány bűbájjal, amit természetesen nevelőszülei ráfogtak; ez volt náluk az utolsó csepp a pohárba, elküldték otthonról; közben Filomena Annabell nyomába eredt, hogy végleg leszámoljon az ellenségével, de végül ő maradt alul a harcban, és mire odaért a segítséggel, a boszorkány eltűnt.
17. kép
Cleo beleborzongott, ahogy felidézte a Liliomvölgyben töltött napjait. Elképesztőnek tartotta, mennyi minden történt vele pusztán egy hét leforgása alatt. Lehetetlennek tartotta, és tulajdonképpen nem is akart ezekről a telefonban beszámolni Sandrának.
- Hosszú lenne elmesélnem – adta meg a kitérő választ. – Ne haragudj, hogy nem kerestelek eddig, de elég nehéz napokon vagyok túl. Egy kérdéssel, illetve jobban mondva, egy kéréssel fordulnék hozzád, mivel nincs senki másom.
- Persze, mondjad. Mit tehetek érted?
- Lakhatnék egy ideig nálatok?
Visszafojtott lélegzettel várta a választ. Sandra volt az utolsó reménysége, miután Oliver átadta neki a taxiban Elenáék üzenetét.
18. kép
EGY ÓRÁVAL KORÁBBAN
- Azért küldtek utánad, hogy megakadályozzam, nehogy valami butaságot csinálj – kezdte a kertész. - Elena asszony visszavonta, amit mondott.
Cleo szeme felcsillant.
- Maradhatok?
Oliver szomorúan fordította el a fejét, és kibámult az autó ablakán. Az eső alábbhagyott, amint ráhajtottak a főútra.
- Még egy napig maradhatsz, aztán nevelőintézetbe kerülsz.
- Tessék?
- Azt kérik, hogy lehetőleg még ma csomagolj össze. Holnap pedig, mielőtt felszáll a gépük, beadnak téged egy intézetbe. Nagyon sajnálom – tette hozzá őszintén.
19. kép
Megőrizte higgadtságát a kertész előtt, nem szólt egy árva szót sem egész út alatt, csak némán bólogatott, amikor Oliver megkérte rá, hogy ne hagyja el a házat, és utolsó megbízatását teljesítve, rázárta a lányra a bejárati ajtót.
Cleo rezzenéstelen arccal nézte, ahogy a kertész szomorú sóhajok közepette visszaszáll a taxiba, amely lassan elhajt vele a Cherry Bomb Streetről.
A mai nap során már vagy harmadszor érezte azt, hogy kiszáll belőle minden erő, és legszívesebben lezuhanna a földre, mint egy fészkéből kieső madárfióka. A rossz utat választotta, mindennél fontosabbnak tartotta a saját kis szánalmas bosszúját, ahelyett hogy inkább a leleplezésükre és az igazság kiderítésére fordította volna az erejét. De már késő… és erről csakis ő tehet.
Az elkeseredettség és az önsajnálat érzetét lassan felváltotta a perzselő düh, amely szépen lassan átjárta minden porcikáját. Nem Elenára, Randolph-ra, Lizzyre, vagy Noah-ra volt mérges, ebben a szent percben saját magát gyűlölte.
20. kép
Kettesével szedte a lépcsőfokokat, úgy rohant fel az emeletre, hogy aztán másodpercekkel később teljes erejéből becsapja szobája ajtaját. Üvölteni akart, mint egy hisztis kisgyerek, akit elzavartak az asztaltól, mert nem volt hajlandó megenni a főzeléket, de kiáltás helyett fájdalmas zokogás tört fel a torkán, majd összetörten rogyott le a padlóra.
Sorozatos puffanások, durranások és csörgések hulláma söpört végig a helyiségen. Annabell – villant Cleo agyába a kép, és vicsorogva felpattant a földről, hogy szembenézzen a boszorkánnyal.
21. kép
Rajta kívül azonban egy árva lélek sem tartózkodott a szobában. Egyre szaporábban vette a levegőt, ahogy hátrált néhány lépést, körülnézett: plüssállatai, az íróasztalán lévő papírlapjai, díszei, ceruzái, kedvenc könyvei természetellenes pózokban hevertek szanaszét a padlón, mintha földrengés rázta volna meg Liliomvölgyet.
Cleo lenézett remegő kezeire, majd ökölbe szorította tenyerét.
- Nem megyek nevelőotthonba! El kell tűnnöm innen! – mondta ki hangosan a fejébe ötlött gondolatot, és megindult a bőröndje felé, hogy szélsebesen elkezdjen bepakolni, amikor hirtelen valami puhára lépett.
22. kép
Lenézett, és meglátta a mackót. Az egyetlen emlékét az édesanyjától. Felemelte a földről, és magához ölelte az élettelen játékot.
- Sajnálom! – suttogta minden megbánását ebbe a szóba sűrítve.
23. kép
Cleo a szeméhez nyúlt. Nedves volt a könnyektől – már megint. A vonal túlsó végéről még nem érkezett válasz, csak halk motyogás és zúgás törte meg a beállt csendet. Cleo magában imádkozott, hogy barátnője mondjon igent, különben vagy kénytelen lesz tényleg az utcán bolyongani, vagy hagyni magát, és beköltözni egy nevelőintézetbe.
- Becky, húzzál már innen! – kiáltott rá húgára Sandra. – Bocsi, csak ez a kis mitugrász mostanában előszeretettel megy az agyamra. Mit is kérdeztél?
- Hogy lakhatnék-e egy darabig nálatok? És ha lehet, már ma elmennék hozzátok.
- Hű… hát… Cleo… - habogott a lány. – Nagyon szívesen látunk, de az a nagy helyzet, hogy… most nem vagyok otthon, és még két hétig nem is leszek.
24. kép
- Igen? – Cleo szíve a torkába ugrott. – Miért, hol vagy most?
- Mallorcán nyaralunk. Tegnap érkeztünk meg a szállodába.
- Ó, az nagyon jó – mosolygott a lány, de valahogy nem tudta átadni az örömét a telefonon keresztül. Sandra is érezte hangjában a csalódottságot.
- Ajj, úgy sajnálom! De mégis mi történt, hogy el akarsz jönni onnan?
- Semmi! Csak egy kicsit összekaptam velük, de azt hiszem, az lesz a legjobb, ha bocsánatot kérek tőlük. Köszönöm, Sandra, hogy erre ráébresztettél. Érezd jól magad a nyaralás alatt! Majd beszámolót kérek róla! Szia, sok puszi! – hadarta valamivel vidámabban.
- Oké, majd még keressük egymást! Szia! – köszönt el a barátnője is.
25. kép
Cleo megnyomta a hívás megszakítása gombot, és az ágyhoz vágta a telefont. A tanácstalanság ólomként nehezedett a testére, és ahogy teltek a percek, úgy tűnt egyre kilátástalanabbnak a helyzete. Menjen vagy maradjon? Ha marad, másnap már egy távoli nevelőotthonban találja magát, de ha elmegy… mégis hová a fenébe mehetne? Filoménának nyoma veszett, Sandra több száz kilométerre van tőle, nincs senki más, akihez menekülhetne.
Nem akart újabb meggondolatlanságot elkövetni, muszáj volt tiszta fejjel gondolkodnia. Hátracsúszott az ágyon, és az éjjeliszekrényén hagyott naplójáért nyúlt, de csak a felborult óráját tapintotta ki a kezével. Lázas kutakodásba kezdett utána, de nem kellett felforgatnia még jobban a szobáját, mert sorstársaihoz hasonlóan, a naplója is félig kinyitva hevert a padlón.
26. kép
Felkapta a földről, és hogy kicsit más vizekre evezzenek a gondolatai, beleolvasott. Melegség töltötte el a szívét, és legszívesebben felnevetett volna a girbegurba betűin, a furcsa mondatain, és a ma már kínosnak vélt helyesírási hibáin. Milyen jó is volt akkoriban, amikor még csak annyi problémája volt, hogy néha kapott egy-egy dádát, vagy Lizzy rákente az általa elkövetett csínyeket.
Továbblapozott, átfutott néhány sort, aztán megint újabb oldalra tért át. Az egyik lap a többitől eltérően feltűnően hullámos volt, és itt-ott el is mosódott az írás. Cleo tudta, hogy könnyáztatta papírt tart az ujjai között, és mikor meglátta a bejegyzéshez tartozó dátumot, összeszorult a szíve.
27. kép
2007. augusztus 30. (kedd)
Kedves Naplóm!
Nem tudom, mit is írhatnék. Bernardo elment. Örökre. Holnap lesz a temetés. Olyan furcsa elhinni, hogy délután még beszélgettünk. Ott ültünk a szokásos hejünkön (áthúzva) helyünkön a kertben és beszélgettünk. Rólam, anyáról, Elenáékról, titkokról, amiket őriz és amiket nem mondhat el nekem. És már nem is fogja, pedig megígérte. Ő is írt naplót, mint én, csak ő elvesztette valahol. Azt hiszem, a nagyma (áthúzva) a mostohanagymamámnál. Sokban hasonlítunk (áthúzva) hasonlítottunk egymásra. Ő volt az egyetlen barátom, aki mindig ott volt mellettem, bármi bajom volt elmondhattam neki. Anyáék (áthúzva) Elenáék szerint, gyenge volt a szive, de én ezt erősen kétlem. Bernardo nagyon erős volt, vidám, és jó ember. Miért mindig a jók mennek el? Annyira egyedül vagyok, és ez nem jó érzés. Nagyon hiányzik. Rettentően hiányzol, Bernardo.
28. kép
Cleo kezéből kicsúszott a naplója. A távolba révedt, ajkai enyhén szétnyíltak, ahogy agya lázasan dolgozott.
Lehet, hogy korábban rosszul döntött, és a rossz ösvényt választotta, de még semmi sincs veszve, és talán utat tud még törni magának a jó, a helyes felé. Lehet, hogy zsákutcába jut a végén, de meg kell próbálnia. Kerül, amibe kerül.
Meg kell találnia Bernardo naplóját.
RSS Feed
