Illusztrálta és feliratozta: Matt
.A Sims Tales szerkesztők csapata bár kettészakadt, úgy tűnik azonban, mindkét csoport megkapta, amire vágyott.. vagy mégsem? Ahogyan mondani szokták: vigyázz, mit kívánsz! Vajon milyen meglepetéseket tartogat a szép, új világ főszereplőink számára? Kattints a folytatásra, és máris olvashatod!
Carmilla, Dettyke, Etti, Marci, Matt, NoAngelBrigi és Thea
Az eseménytelen délelőtt után még lélekölőbb délután következett, Etti, Brigi, Matt és Marci pedig fontos filozófiai kérdések megvitatásával múlatta az időt unalmában.
Matt gyomrát azonban úgy tűnt, a hirtelen megváltozott világ sem tudta becsapni, kérlelhetetlenül követelte ugyanis a megszokott mézeskalácsos, csokis tejes jólétet, amelyben nap mint nap része volt a karácsonyi készülődés közepette.
Marcello orra alá is borsot tört a fenyőmentes december. A csodálatosan megszervezett szilveszteri banzájt sorra mondták le a meghívottak, hogy az évszak egyetlen hosszabb hétvégéjét szeretteikkel tölthessék békességben és nyugalomban. Elvégre bulizni Farsangkor is lehet, nemde?
Brigi kreatív agysejtjei sikongattak kínjukban a beteljesületlenségtől, hiszen adni jó! Milyen kár azonban, a hideg téli hónapok alatt is munkával telnek a napok, pedig az ember olyan boldogan csempészne melegséget egy kis figyelmességgel szerettei szívébe..
Etti hamar belátta, ilyen sötét, ingerszegény környezetben békés szunyókáláson kívül nem sok egyébre van esély, hatékonyan tanulni pedig szinte lehetetlen. Megmagyarázhatatlan hiányérzet kerítette lassan hatalmába...
...mint ahogyan Matt fejében is egyre több vad ötlet vetődött fel, mivel lehetne befoltozni a hűtőszekrényben éktelenkedő ürességet. Honnan ez a töméntelen forradalmi gondolat?
A világ, amelyből eltűnik a Karácsony, komor és kietlen. Sőt, felettébb unalmas. Etti, Brigi, Matt és Marci legalábbis pontosan ezekkel az érzelmekkel birkóztak eseménytelen napjukat koptatva. Vajon van rá remény, hogy megmeneküljenek ünnepmentes világuk börtönéből?
***
Mindeközben valahol máshol a karácsonyfanatikus trió elmorzsolt néhány könnyet a szívmelengető fordulat örömére, az idilli állapot azonban nem tartott túl sokáig. Hamar bebizonyosodott, minél nagyobb az ünnep körüli láz, annál több bosszantó apróság próbálja felőrölni a szerkesztők idegeit.
A délelőtt során jelentkező tizenhetedik telemarketinges után Carmilla tengernyi türelme is kedzett elapadni, és egyre cifrább kifejezéseket használva kívánt kellemes ünnepeket a hívó feleknek, mielőtt a hívásmegszakító gombra tenyerelt volna. Egy idő után már rögtön a bemutatkozás után...
Pedig a kínálat teljeskörű volt, füstölt hering, szárazjég, műfű, mirelit nokedli... Kis idő múlva szerkesztőtársunk a hisztéria mesgyéjére lépve már fel sem vette a telefont: a csengőhangnak beállított fa-la-la-la-laa legalább egész nap ünnepi dallamokkal töltötte meg az irodát.
Detty sokkal hétköznapibb problémával kellett, hogy szembenézzen. A csatornák közt kapcsolgatva a karácsonyi filmek kifogyhatatlan tárházát találta, nélkülöznie kellett azonban kedvenc sorozatait, amely felváltva váltott ki depressziót és duzzogást szegény lányból.
Thea is megtapasztalhatta az ünnep sötét oldalát. A csengő folyamatosan szólt, házaló árusok, lakástűzre specializálódott ügynökök, adománygyűjtők adták egymásnak a kilincset, mind-mind tökélyre csiszolódott rábeszélőképességgel, így admintársunk rövidesen már kisebb önbizalomnövelő tréning után mert csak óvatosan ajtót nyitni. A hívatlan vendégek áradata azonban nem akart szűnni...
Persze a Karácsony más fennakadásokat is okozott, amelyre Detty ébredt rá egy sikertelen bevásárlókörútról visszatérve. Nem csak a tévé alkalmazkodott az örök Karácsonyhoz, az üzlettulajdonosok többsége is úgy gondolta, fenyőfán és szaloncukron kívül másra nem lehet szüksége az ünneplő tömegeknek.
Carmilla, Detty és Thea kénytelen volt beismerni, bizony a jóból is megárthat a sok, és ez alól még a minden szabály felett álló Karácsony sem lehet kivétel. Vajon van kiút, vagy örök időkig e rémes helyen kell senyvednie szegény szerkesztőknek?
Írta: Thea
Illusztrálta és feliratozta: Matt Comments are closed.
|
ELKÖLTÖZTÜNK!
IRÁNY AZ ÚJ OLDAL!
All
May 2017
|