A „Tovább” mögötti képáradattal kívánunk nagyon Boldog Születésnapot, Thea, és köszönjük meg Neked, hogy február óta erősíted csapatunkat. ;) Carmilla, Dettyke, Etti, Marcello, Matt és NoAngelBrigi
Ezen a héten olyasmivel készültünk, ami eddig még nem volt az oldalon. Bízunk benne, elnyeri tetszéseteket az a sok tartalom, amelyet a következő napokban megosztunk veletek, és sikerül meghoznunk a kedveteket a Halloween ünnepléséhez. A szót azonban át is adnánk a Halloween hét fővédnökének - akinek szakértelme vitathatatlan a témában -, nagy tapsot kérünk, hiszen maga a Halál tette tiszteletét közöttünk, hogy átvágja a jelképes szalagot az esemény megnyitása előtt!
Kényszerű kötelességemként ismertetném a hét során a látogatókra váró borzalmakat. Nem vagyok mestere a verbális kommunikációnak, hiszen nem szorulok rá, hogy ilyen eszközöket használjak munkám során, így felhívnám a hallgatóság figyelmét, minden sort maró gúnnyal, enyhe élcelődéssel árnyalva szíveskedjenek értelmezni. A halálosan kreatív szerkesztők szeretnék játékra invitálni az olvasókat, ezért minden nap bekopogtatnak az oldalra egy-egy gyanús „Csokit vagy Csalunk” poszt formájában, amelyről a nagyérdemű feladata eldönteni, tartalma valós vagy valótlan. Segítségül eme elmés feladathoz elárulom, három valós és három hamis írás lát majd napvilágot a héten. Nem maradhat el persze a kísérlet, hogy a szerkesztők cukorkákkal próbálják lekenyerezni a közösséget, ezért minden egyes nap felkerül az oldalra egy-egy egyedi tartalmakat tartalmazó csomag, mindenki találhat kedvének megfelelő ízt belőle. Egyre közeledve a naphoz, amikor az élők és holtak világa között elvékonyodik a függöny, szombaton rémes lények özönére számíthat az, aki elég bátor hátrahagyni rózsaszín vattacukros, biztonságos otthonát, és betér a Sims Talesre. No de a lényeg, ami miatt az egész zsúr védnökségére nagylelkűen rábólintottam, az vasárnap következik, amikor talán szemtől-szembe találkozhatom a vakmerőbb látogatókkal, és megmérkőzhetünk életre-halálra.. A Halált pedig még soha nem sikerült kijátszania halandónak, muhhahahahhaha! Ha számításaim nem csalnak, az együtt töltött keserves, hosszas percek alatt sikerült a bizalom olyan szintjét megalapoznom az olvasóban, hogy szavaim nem töltik el gyanakvással, így végre pontot tehetek e szörnyen kényelmetlen beszéd végére. Már várnak sokkal kellemesebb elfoglaltságaim, például ideje lenne kicsit kaszálni.. Haláli szórakozást kívánok a következő hétre, és bízom benne, hamarosan találkozunk a másik oldalon! Muhhhahahahahaaa…”
Sims Tales
Vasárnap lezárult a szerkesztőkereső pályázatunk, mi pedig nyomban nekiláttunk kielemezni a beérkezett jelentkezéseket, hogy rátaláljunk a legmegfelelőbb személy(ek)re. Sokan ajánlottátok fel segítségeteket, amiért hálásak vagyunk, ugyanakkor sajnos nem tudtunk mindenki számára helyet biztosítani kis csapatunkban. Bízunk benne, senki kedvét nem szegte az eredmény, és sok örömötöket fogjátok lelni csapattársaink munkájában. Fogadjátok szeretettel legújabb teljes jogkörű adminunkat, Carmillát, aki szorgalmával és elhivatottságával lopta be magát a szívünkbe. Nem ő volt ugyanakkor az egyetlen, akinek jelentkezése megragadta fantáziánkat, és nem szerettük volna visszautasítani felkínált segítségét. Úgy döntöttünk, nem csupán egyet emelünk ki közülük segédszerkesztőként (ez ugyanis nehéz lett volna), hanem egy kisebb csoportot hívunk életre, hiszen csakis előnyére válhat oldalunknak ennyi kreatív energia befektetése. A segédszerkeszői csapat tagjai is ismerősek lesznek számotokra, Bellatrixy, juhaszgaga és Oxeye gazdagítja ezentúl az oldalt minőségi tartalmakkal. Bár szerkesztői jogokkal ők nem rendelkeznek, fórummoderátorként kereshetitek őket is témába vágó problémáitokkal. Bízunk benne ezentúl még több szórakozással tudunk majd szolgálni számotokra, a népesebb szerkesztői gárda pedig idővel az aktív látogatóink számát is növeli majd!:) A bemutatkozásukat már olvashatjátok A szerkesztők részben. Carmilla, Dettyke, Etti, Marcello, Matt, NoAngelBrigi és Thea
![]() Sajnos tegnap éjjel óta többen észleltük, hogy a fórum elérhetetlenné vált bizonyos internetszolgáltatót használó látogatók számára. A probléma úgy tűnik tartós, úgyhogy a megoldásig az Opera böngésző használatát javasoljuk a fórumot látogatni kívánók számára. Az Opera menüjében a Beállítások \ Adatvédelem és biztonság fülön pipáljátok ki a "VPN engedélyezése" négyzetet, így ismét elérhetitek a fórumot. Bízunk a hiba mihamarabbi elhárításában! Sims Tales
![]() Frissítéseink végére érkeztünk, bár még nem vagyunk 100%-osan készen, de a lényeg megvan, és pótolni bármikor tudunk. Ma két menünk is kisebb-nagyobb átalakításon esett át. Jobban mondva, a Könyvtárat több kisebb részbe szedtünk, mellé pedig készítettünk egy Rólunk részt. De lássuk is, hogy mi minden jóval vannak ezek megtömve: Könyvtár: - Sims játékok: Ha már Sims hírekkel elkezdtünk foglalkozni, úgy gondoltuk, készítünk egy menüpontot, ahol összeszedjük Nektek az eddig megjelent Sims játékokat és mindegyikről egy csokorba gyűjtjük a legfontosabb információkat. Mint említettem, nem vagyunk készen 100%-osan, és ez elsősorban itt mutatkozik meg, ugyanis néhány Sims 4-es adatlappal még adósak vagyunk.
Rólunk:
Ezeken kívül még a GYIK esett át még némi átalakításon, valamint a láblécben egy Kapcsolat oldalt is létrehoztunk, ha valaki inkább így szeretne üzenni nekünk. :) És ezzel a nagy átalakításunk véget ért. Etti
![]() Bizonyára észrevettétek, néhány apróbb hullámvölgy után újra teljes gőzzel vetettük magunkat a szerkesztésbe, úgy érezzük azonban, hasznát tudnánk venni még néhány dolgos kéznek az oldal körüli feladatok ellátásában. Hol is kereshetnénk jövendőbeli társunkat, mint közöttetek? Sőt, egyből két pozícióra is várjuk jelentkezéseteket! Nem zárjuk ki ugyanis, hogy egy "főállású" szerkesztő helyett/mellett olyan tagokkal is együtt dolgozzunk, akik szívesen megvalósítanák ötleteiket, vagy segítenék munkánkat, de szabadidejük nem teszi lehetővé, hogy naponta foglalkozzanak a Sims Tales körüli teendőkkel. Ha kételyeid volnának, alkalmas lennél-e valamelyik pozícióra, tanulmányozd át a feltételeket és feladatköri leírásokat! Jelentkezésed a lenti linkre kattintva adhatod le, egy rövid kérdőív kitöltését kérjük a pályázóktól. Az ideális jelentkező...
Nem kizáró ok, ha...
Ha szerkesztő szeretnél lenni.. Ugyanazt a munkát fogod végezni, amit mi, teljes értékű tagjává válasz csapatunknak. Meg kell tanulnod használni a weebly szerkesztőfelületét, hogy biztonsággal, önállóan szerkeszthesd a tartalmat. Napi kapcsolatban állsz a többi szerkesztővel, arányosan kiveszed a részed a háttérmunkából és tartalomszerkesztésből. Bármikor felvetheted saját ötleteidet, megvitatjuk őket, és megvalósítjuk, ha lehetséges. Bár nem várjuk, hogy minden szabadidődet az oldalra fordítsd, szinte minden napos aktivitást, sok türelmet és némi kreativitást kíván ez a pozíció. Ha segédszerkesztő szeretnél lenni.. Neked jut a szerkesztői feladatok legjobb része, a cikkek, tippek írása, gyűjtemények összegyűjtése, fordítás, játékok, bármi, amihez kedvet érzel. Nem kell az oldal szerkesztői felületén bolyonganod, elvégezzük helyetted a feltöltést, te csak a tartalmat szerkeszted. A munkát úgy vállalod, ahogyan időd engedi, de egyeztetsz velünk arról, min dolgozol éppen, és mikorra várható, hogy végzel vele. Ha adott dátumra vállalsz feladatot, fontos, hogy időben jelezd, ha mégsem készülsz el vele. A kapcsolatot e-mailben tartod a szerkesztőkkel, nem kell folyton elérhetőnek lenned. Mi is felkérhetünk téged feladatokra, amiket természetesen nem vagy köteles elvállalni. A jelentkezési határidő 2016.10.02. vasárnap, eddig várjuk a pályázatok beérkezését! A kiválasztás során elsősorban azt vesszük figyelembe, mennyire érezzük hasonlónak az oldal jövőjéről és a közös munkáról alkotott elképzeléseinket, és melyik jelentkezővel tudunk a leghatékonyabban együttműködni. Nagyon várjuk, hogy megismerhessük csapatunk legújabb tagját!:) Sims Tales Szerkesztők
![]() Folytatódjon a "leleplezés" a Letöltések menünkkel, ahol eddig ugyebár csak a Szemezgető Szerdában bemutatott egyedi tartalmak gyűjteményét, illetve néhány egyéb letöltést találhattatok meg. Mint láthatjátok, ezt is kibővítettük.
A frissítésekről vagy a Hírhétfőből tájékozódhattok, vagy ha esetleg egy nagyobb adag update-tel szolgálunk Nektek, akkor arról a Szemezgető Szerdában adunk majd jelentést. Reméljük, tetszenek. :) Etti
![]() Lassan, de biztosan haladunk az átalakításokkal, ezúttal a megújított és frissített Történetek menüpontot mutatjuk be Nektek. Hogy mi változott? Vegyük sorra:
Fontos információ lehet továbbá, hogy ez az új rendszer és lehetőség mostantól él, tehát visszamenőleg nem cseréljük le egyik novella, vagy tale epizód alatt sem az értékeléseket.
Etti
![]() A bő két hónapon át tartó 2016-os Simnovellaíró pályázatunk ma az eredményhirdetéssel véget ér. Köszönjük minden pályázónak a részvételét, valamint azt, hogy időt és energiát fektettetek novelláitok elkészítésébe. :) Most pedig következzen a legizgalmasabb rész, azaz a helyezettek kihirdetése, amellyel együtt leleplezzük, kiknek a nevei fűződnek az egyes alkotásokhoz. Idén először nincs visszatérő versenyzőnk, sőt az indulók közül 3-an is új íróknak számítanak, így külön öröm volt számunkra, hogy eddig ismeretlen alkotók munkásságát is megismerhettük a pályázat által. A zsűri ezúttal 7 főből állt, az 5 Sims Tales admin mellett döntésünkben a 2015-ös Simnovellaíró pályázatunk győztese, Gabett és a 2016-os Illusztrálási pályázat első helyezettje, juhaszgaga is segített. A szöveges értékeléseinket ITT találhatjátok meg. Akárcsak Nektek, úgy mi is igyekeztünk, hogy számunkra is titok maradjon, kik írták az egyes műveket. A "Tovább" mögött nézhetitek meg mind a zsűri, mind pedig a közönség (36 kitöltés) által felállított sorrendet, amely annyiban tér el az eddig megszokottól, hogy csak az első három helyezettet tesszük közzé, a további indulókat pedig ABC sorrendben tüntetjük fel. Köszönjük a részvételt, reméljük jövőre még több új írót és nevezőt köszönhetünk köreinkben! Gratulálunk mindenkinek! Hamarosan felvesszük minden pályázóval a kapcsolatot, és a Fórumos medálokat is kiosztjuk. A csillagos értékelések feltöltését elkezdtük, hamarosan így is pontozhatjátok a novellákat. :) A Sims Tales oldal csapata
Azért ennyire ne szállj el magadtól, hogy beléptél a 20-asok klubjába! 😀 Dettyke, Etti, Matt, NoAngelBrigi és Thea
![]() Bár eddig sem volt panasz arra, hogy nem igazodtok el könnyen az oldalon, mégis úgy gondoltuk, hogy a fenti menüsorunkat megújítjuk, és még inkább szétszedjük az egyes témákat, ezzel még átláthatóbbá téve a linkeket. Az első "műtéten" az Okosságok esett át, ami mostantól már nem kattintható, de ha fölé viszitek az egeret, akkor láthatjátok, hogy külön szerepelnek azok a hasznos tippek és trükkök, amelyek az első lépésekhez, az íráshoz, az illusztráláshoz, és egyéb hasznos dolgokhoz nyújtanak segítséget. Újításként ezekhez kis ikonokat is csatoltunk, amelyek vagy a tippben szerepelnek, vagy kapcsolódnak azokhoz, valamint itt is feltüntettük, kiknek vagyunk hálásak az okosságokért. Bízunk benne, hogy elnyeri tetszéseteket az új elrendezés, és még könnyebben megtaláljátok, amire szükségetek van. :) Ha hibával, elírással, vagy rossz linkkel találkoztok, sikítsatok! :) Etti
![]() Augusztus 31-én lezárult a 2016-os Simnovellaíró pályázatunk, szeptember 1-jén pedig bemutattuk Nektek azt az 5 alkotást, amely végül megmérkőzhet egymással a következő egy hétben. Mától indul a közönségszavazás, ám ezúttal arra kérünk Titeket, hogy egy kedvenc kiválasztása helyett a "Tovább" mögött állítsátok tetszés szerinti sorrendbe az egyperceseket! Akkor lássuk ismételten az indulókat:
Jó olvasást és szavazást! Jövő hét csütörtökön 18:00-kor zárjuk a közönségszavazást, terveink szerint pedig pénteken, vagy legkésőbb hétvégén pedig eredményt hirdetünk. Kommentelni és véleményezni szabad, ám az íróknak egyelőre még tilos válaszolgatni a véleményekre! :P Szavazás lezárva! Etti
![]() A 3. Simnovellaíró pályázatunkon is túl vagyunk. Elhiszitek ezt? :D Július 3-án tettük közzé az idei nyári pályázatunkat, ezúttal azonban nem egy adott témában kellett alkotnotok, hanem 6 feladatkiírás közül választhattátok ki a Nektek leginkább tetszőt. Szerencsére a lelkesedés a pályázók részéről nem csökkent, és habár nem döntöttünk rekordot az indulók számát illetően, öten mindenképpen úgy gondolták, hogy megmutatják, mit tudnak kihozni az alapötletekből. Folytatnánk a tavasszal megkezdett hagyományunkat, és most sem áruljuk el egészen az eredményhirdetésig, hogy kik írták az alábbi alkotásokat. Éppen ezért az indulókat is megkérjük arra, hogy tartsák titokban kilétüket, és majd csak a teljes lezárás után válaszoljanak a művük alatti kommentekre. :) A linkekre kattintva már olvashatóak a novellák:
Holnap megnyitjuk a közönségszavazást, ahol most nem egy történetre kell szavaznotok, hanem sorrendbe kell tennetek az alkotásokat tetszés szerint. Akárcsak a Szemrevalónál, ezeket a helyezéseket pontokba váltjuk át, és így kapjuk meg a közönségszavazás végeredményét. Bővebb információkat (műfaj, korhatár, figyelmeztetés, játék) a Pályázatok fülnél olvashattok. Várjuk véleményeiteket! :) Etti
![]() Talán, sőt biztos, nem először halljátok tőlünk, hogy a kérdőívünk óta a háttérben folynak a tervezgetések, és készülünk pár aprósággal Nektek. Ezekből az ötletekből eddig egyelőre nem túl sokat láthattatok a Simperceken kívül, de most két újabb módosítást jelentenék be. Először is azt, hogy a Hirdetések menüpontunkat átkereszteltük „Keresek/vállalok”-ra. A funkciója persze mit sem változott, csupán az elrendezést és néhány szabályunkat módosítottuk. (Aki szemfüles volt, a Fórumon erről már tájékozódhatott.) Két részleget hoztunk itt létre, az egyikbe azok kerülnek bele, akik valakit keresnek, míg az alsó táblázatban azokat a hirdetőket találhatjátok meg, akik ajánlják magukat valamilyen területen, és szívesen segítenek másoknak, legyen szó lektorálásról, illusztrálásról, írásról, pózkészítésről, egyedi tartalom gyártásról. A hirdetéseknek nincs szavatossága, viszont amennyiben már nem él az ajánlat, vagy a keresés, azt haladéktalanul jelezzétek felénk e-mailben (talessims@gmail.com), vagy a Hirdetésfeladás témában. Mivel tudomásunk van róla, hogy vannak látogatóink, akiknek szükségük lenne lektorra, illetve illusztrátorra, ezzel a menüponttal szeretnénk nekik ajánlani mindazokat, akik szívesen nyújtanak nekik segítséget. Várjuk jelentkezéseiteket a táblázatban is látható adatokkal együtt e-mailben, vagy a Hirdetésfeladásban. A másik módosítás és frissítés a medálrendszerünket érinti. A "Mi lenne velünk nélkülük?" menüpont helyére készítettem egy Medáltáblázatot, amelyen keresztül nyomon tudjátok követni, hogy hol tartotok éppen az egyes medálok megszerzésében. Ezzel együtt pedig néhány feltételt is módosítottunk, van, ahol megnöveltük a mennyiséget, van, ahol lecsökkentettük, és vannak plecsnik, amelyeket teljesen meg is szüntettünk, illetve újabbakkal is bővültünk. A frissített listánkat ITT találhatjátok meg, amelynek megfelelően módosítottuk mindenkinél (akit érint) a medálokat. Amennyiben hibát találtok a táblázatban, vagy kérdésetek lenne, írjátok meg a kommentekben, de e-mailben is szívesen fogadunk észrevételeket. :) Etti
|
ELKÖLTÖZTÜNK!
IRÁNY AZ ÚJ OLDAL!Keress minket új oldalunkon!
E-mail címünk: simsaddictshun@gmail.com
All
May 2017
|