
A feladat a következő volt: A főszereplő balesetet szenved és utoléri végzete. A Halál/Kaszás/Angyal (szabadon választható) eljön érte, hogy átsegítse a Túlvilágra, de a főhős nehezen dolgozza fel, hogy véget ért az élete. Egyetlen napért, a halála előtti utolsó 24 óráért könyörög, hogy lerendezhesse e világi dolgait. A Halál/Kaszás/Angyal most az egyszer kivételt tesz, de figyelmezteti, senkinek nem mondhatja el, hogy rövidesen távozik az élők sorából (különben mindenki vele együtt hal meg), és ne próbálja meg megakadályozni vagy elkerülni a balesetet, mert a végzete elől nem menekülhet, vagy így, vagy úgy, de 24 óra múlva ismét halott lesz. A vége értelemszerűen az, hogy a főhős – dolgai elrendezése után – átlép a Túlvilágra. De hogy mi történik a 24 óra alatt, az Rátok van bízva. :)
Összesen 5 novella érkezett be hozzánk, pedig korábban még egy szavazás keretén belül 8-an nyilatkoztátok azt, hogy indulni fogtok egy-egy munkával. :) Mindenesetre ennek a számnak is örülünk, sőt kezdetnek nagyon is jó, hiszen egytől-egyig remek alkotások születettek az elmúlt 6 hétben. Nem lesz könnyű dönteni sem nekünk, sem pedig Nektek, ugyanis péntektől Ti is szavazhattok egy héten keresztül az általatok legjobbnak ítélt novellára.
Íme a jelöltek és az írójaik:
- Az utolsó verseny (Anna Orsolya)
- Életem után, halálom előtt (juhaszgaga)
- Haley (Sookie)
- Tisztaság és Sötétség (Gábor3)
- Vegytiszta szépség (kocsarpi)