
Nagyon szeretem a horrort, szívesen nézek ilyen témájú filmeket, vagy olvasok könyveket, de korábban sosem gondoltam, hogy ilyen témában fogok írni. Leginkább azért, mert nem vagyok benne biztos, hogy amit írtam, az tényleg jó-e, és sikerült-e megteremteni azt a hangulatot és légkört, ami egy horrorhoz szükséges. Amikor megláttam a pályázat kiírását sokat gondolkodtam rajta, majd eszembe jutott ez az ötlet, és már sehogy sem sikerült kiverni a fejemből. Azonban nem hiszem, hogy a jövőben fogok ebben a témában alkotni.
2. Mennyire ihlette meg az alapötletet saját élmény? Átéltél már hasonlót, mint a főszereplőd?
A valóságban még sosem jártam kísértetházban, pedig egyszer nagyon szeretnék. (Sajnos) több szereplőt is valós személyekről mintáztam, és ebben a történetben Bonnie nagyon hasonlít rám, és több párhuzamot is lehet vonni a valósággal.
3. Sokak arcára mosolyt csalt Bonnie Walker felbukkanása, aki a „Tükörkép” című tale-edből lehet ismerős az olvasók számára. Miért pont őrá esett a választás?
Amikor elkezdtem kidolgozni a cselekményt, még egyáltalán nem terveztem, hogy Bonnie lesz a főszereplő. Már nem is igazán emlékszem honnan is jött az ötlet, egyszer csak szimplán beugrott: "Miért ne szólhatna róla!?"
Az elején elvetettem az ötletet, de aztán mégis mellette maradtam.