
- Az Age Innovators - A.I.A.I legutóbbi részében kiderült, hogy Olivernek szerencsére semmi baja, ellenben mások sajnos ezt nem mondhatják el magukról. A folytatásban nem árt bekészíteni egy kis pattogatott kukoricát, ugyanis izgalmas események következnek. Szerintetek mit sejtet az alábbi kép?
- Az eheti Nővérek harca epizódban javarészt elvarródtak a szálak, a sakktábla kiürült, a két ifjú nővér pedig rálépett a felnőtté válás útjára. A jövő heti finálé egy kis csúszással halloweeni hangulatban köszön el az olvasótól, és búcsúztatja el a szereplőket. Apropó, nem tervez valaki vendégkritikát a tale-ről?
- A Szerelem: Vissza a halálból új részében Vince végre úgy viselkedik, ahogy azt egy apától elvárná az ember. Talán a jövő heti epizódban végre révbe ér a gerlepár. Mit gondoltok? Lesznek még meglepő fordulatok?
- Hétfőn bejelentettünk péntekre egy novellát, de kénytelenek voltunk azt végül visszadobni. A képi kivitelezés hibátlan, és sajnáljuk, hogy az első Sims 4-gyel illusztrált történet ideje mégsem jött még el, de jellegénél fogva nem fért bele az oldal profiljába.
- Ha már egyperces! Még mindig várjuk a kérdéseket Leehez, akivel Brigi hétvégén ejti majd meg a nagy beszélgetést. Akinek még eszébe jutott valami fontos, amit nem tud, és csak a kedvenc egypercesírónk ismeri rá a választ, az mindenképp írjon a keddi rovatunk alá!
- Vasárnap összeült szerkesztőségünk, hogy kiértékeljük a kitöltött kérdőíveket, megvitassuk a javaslataitokat, következtetéseket vonjunk le, és ötleteljünk a továbbiakról. Egy Word dokumentumban összeszedtünk Nektek néhány érdekes diagramot, hogy Ti is értesülhessetek arról, hogyan vélekedett az oldalunkról a 107 válaszadó. A Read More mögött pedig egy összegzést olvashattok el ezzel kapcsolatban, ahol többek között az újításokról, változtatásokról is írunk. Bárkinek bármilyen hozzáfűznivalója van, tudjátok, merre találjátok a komment lehetőséget!
- A kérdőívhez kapcsolódóan még egy gondolat, amit bár leírtunk az összegzésben, mégis fontosnak tartjuk itt is kiemelni: Sokan azt hiszitek, hogy mi vagyunk a My Sims utódja. Nem vagyunk! Mi csak a sokak által kedvelt oldal egy szeletét (Sims Tales részlegét) kívánjuk továbbvinni, fejleszteni, és amint tapasztalhattátok az elmúlt hónapokban, erre építjük a honlapunk tartalmát. Sokan kéritek, hogy legyenek Simses hírek, tipp tár, galéria, GYIK, tehát majdnem mindent viszont szeretnétek látni itt, amit egykoron a My Simsen. Aki erre vár, annak nem mi vagyunk a megfelelő oldal, ugyanis mi továbbra is csak Sims Tales-zel kapcsolatos dolgokkal foglalkozunk.
- A fórum jelenleg csendes, pedig mi abban bíztunk, hogy a tegnapi poszt kicsit felkavarja majd az állóvizet. Hát senkinek sincs véleménye a krimiírásról? Apropó fórum, a legújabb kérdés is pont a Szerintem Szerdához kötődik: szeretnétek saját témát, hogy kényelmesen megbeszélhessétek az aktuális cikket? Ha így könnyebb lenne belemélyedni a felmerülő témákba, szíves örömest létre hozzuk, de talán a "Beszélgetés a tale készítésről" topic is ideális lehet ehhez. Mit gondoltok?
- Kémeink lapítanak, mint az a bizonyos a fűben. Talán félnek, hogy besúgó van köztük? Ugyan gyerekek, itt senki nem lesz lefejezve, ha kiszivárog valami érdekes! :)
AVAGY AMI A WORD DOKUMENTUMBÓL KIMARADT
- A megkérdezett fele a My Sims egykori weblapján értesült a Sims Tales oldalról, második helyre pedig a My Sims Facebookja került.
- A 107 kitöltő válaszai alapján megtudtuk, hogy elég gyakran látogatjátok az oldalunkat, sokan naponta többször is felnéztek.
- Összességében meg vagytok elégedve az oldalunkkal, igénylitek, hogy legyenek állandó rovataink. Ezt tovább fogjuk folytatni, igyekszünk majdnem minden napra hozni valami frisst.
- Külső tekintetében is meg vagytok elégedve mind az oldallal, mind a Fórummal. Volt persze jó pár olyan szavazó, aki 3-asra értékelte a designt. Talán lehetne rajta javítani, talán lehetne gyakrabban váltogatni a külsőt, de akinek egy honlap esetén csak ez számít, az rossz helyen jár. A továbbiakban is követjük azt az elvünket, hogy a tartalom többet ér számunkra, mint a külső. Reméljük, ezzel nem vagyunk egyedül, így a hangsúlyt ezután is erre fektetjük majd.
- Megkérdeztük, hogy aki nem túl aktív az oldalon, illetve a Fórumon, az miért nem az. A legtöbben az alábbiakat írtátok:
- Időhiány
- Lustaság
- Visszahúzódó, zárkózott vagyok
- Nem szeretem megosztani a véleményemet.
Pedig bizton állíthatjuk, hogy nagyon jó közösségünk van, mindenkit nagy szeretettel fogadnak, legyen az új tag bármilyen korosztályból való. :) Törjük a fejünket, hogy lehetne kicsit oldani a gátlásokat, de nem jutottunk sokra, bár Nana javaslata, miszerint "Új vagyok, félek" címmel nyissunk új topicot, még átgondolás alatt van. :P - A kitöltők több mint a fele (56) nem követ minket Facebookon, pedig érdemes lesz lájkolni az oldalt, mert azt is fel szeretnénk érdekességekkel dobni. :) Ehhez kapcsolódóan meg is kérdeztük, mit szeretnétek még ott látni. Az alábbi javaslatokra szeretnénk reagálni:
- Sims infókat :)/ Sims 4 és játékokkal kapcsolatos hírek: Még mindig egy Sims Tales-es témájú oldal vagyunk, eddig sem írtunk híreket, információkat az aktuális játékokról, a továbbiakban sem szeretnénk, így aki Sims 4-es hírekre vár, az nálunk nem fog találni erről szóló cikkeket. Köszönjük, hogy megértitek! :)
- ...némi véleményt a Sims 4-ről, ilyesmiket...: A Fórumon van Sims 4-es topicunk, ott beszélgethettek a játékról, és leírhatjátok a véleményeiteket.
VÁLTOZTATÁS: A Facebook oldalon nem követnénk semmilyen sémát, ha valamelyikünk talál valami érdekeset (egy jó pózt, olvasásra érdemes cikket, ihletadó zenét), kitesszük. Kiterjesztenénk a Facebook-ra a Fórumon megosztott képeket/idézeteket (ha valaki nem tag, e-mailben is küldhet anyagot). Tervezzük, hogy időközönként rövid, személyes szerkesztői ajánlókat is írunk a régi tale-ekhez, vicces képekkel, "a következő részek tartalmából" ízelítőkkel esetleg a hét tale fotójával (ha van) bővítenénk eddigi Facebookos tevékenységünket. - A Hírhétfővel 73-an nagyon meg vagytok elégedve és a Kérdés Kedd is sok 4-es és 5-ös értékelést kapott. Érdekes, hogy az eddig tapasztaltakkal ellentétben a Szemezgető Szerdát is jónak tartjátok, a Csemege Csütörtök is 72 válaszadó szerint 5-öst érdemel, szintúgy a Csütörtöki Csevegő is igen kedvelt, míg A hét idézete eléggé megosztó volt. (10 db 1-es, 7 db 2-es, 24 db 3-as, 34 db 4-es és 32 db 5-ös értékelést kapott.) A Premier és a Pár Perc Péntek, amelyre a legkevesebb befolyással tudunk lenni, abszolút kedvenc, de a Szombati Szórakozásunk is sok látogatótól kapott 5 pontot. Összességében tehát meg vagytok elégedve a rovatainkkal, a többség mindegyiket szereti.
- Megkérdeztük, ki mivel dobná fel a gyengébb rovatokat, avagy ha 1-es/2-es/3-as értékelést adtatok, azt Ti mivel tennétek jobbá. A kifejtős kérdésekre a látogatók 10-15%-a válaszolt általában. Pedig érdekelt volna, hogy aki lepontozta a rovatokat, mivel javítaná fel. :) Itt is lenne néhány javaslat, amire reagálnánk:
- Több tale! /Több régi tale t rakjatok fel: Ez az, amire nincs befolyásunk. Akkor lesznek tale-ek, ha TI küldtök be, szintúgy igaz ez a régi történetekre is. Meg tudnánk őket szerezni, bármit fel tudnánk pakolni a régiek közül, de engedély nélkül nem tesszük fel őket. Az utóbbi hónapokban eleget "szaladgáltunk" a közönségkedvencek után, a legtöbb fel is került ezek közül. Akit tudtunk, megkerestünk, de sajnos sok író teljesen eltűnt, nem tudjuk felvenni velük a kapcsolatot, így most már csak akkor jelenik meg nálunk régi tale, ha maguk az írók keresnek fel minket e-mailben ([email protected]).
- A Kérdés Kedd-ben lehetne több olyan,hogy melyik Talekat szeretnénk látni az oldalon vagy egyéb hozzá hasonlók: Ezt már kérdeztük a Keddben, szintúgy érdeklődtünk felőle a Fórumon, és ahogy fentebb írtuk, innentől fogva már nem rajtunk múlik.
- Szemezgető Szerda : Az alapötlet jó, a kivitelezés már nem annyira: Várjuk az ötleteket, mivel javíthatnánk a kivitelezésen! :)
- A Kérdés Kedd rovatot szerintem azzal lehetne feldobni, ha mi is kérdezhetnénk: Abszolút megoldható, sőt nagyon is örülnénk neki. Mint mondtuk, írhattok vendégcikkeket, így akár a Kérdés Keddet is elvállalhatjátok, de az is elég, ha a kérdéseiteket elkülditek a [email protected] címre.
- A Szombati Szórakozás szólhatna mindig csak egy tale-ről: Azért nem akarjuk csak egy tale-re korlátozni, mert szeretnénk, ha minél többen játszanátok, és ezt csak úgy tudjuk elérni, ha több történetet vonunk be. Például ha Te nem olvastad a "Szerelem és bűnhődés" című tale-t, ami most külön Szórakozást kapott, így Neked ez a szombat teljesen kimarad. Meg így picit népszerűsítjük is a tale-eket, hátha valaki így kap kedvet azokhoz, amiket még nem olvasott el.
- A hét idézetét én hónap idézetévé tenném. Egy hét alatt csak néhány epizód jelenik meg, és ezekben is csak ritkán lehet találni mélyen szántó, vagy szövegismeret nélkül is vicces idézeteket. Emlékeim szerint ebben a hónapban még nem is sikerült: Jogos! :) A hét idézete sajnos nem tartozik a legnépszerűbb rovataink közé, éppen ezért átgondoltuk, és arra jutottunk, hogy...
VÁLTOZTATÁS: A hét idézete most péntektől kezdve A hónap idézete lesz. Egy hónapon keresztül várjuk majd a szokásos rendben jelöléseiteket, amelyek közül (egy hetes) szavazás keretén belül kiválasztjátok a legjobbat, és az lesz a hónap idézete.
- Nekem az jutott eszembe, hogy talán lehetne a hét idézetéhez hasonlóan, a hét képe rovat is(természetesen a tale-ekből) amelyet esetleg az adminok választanának ki: Facebookon ezt mindenképp kipróbáljuk! :) - A legnépszerűbb játékaink szombaton: 1. Aranyköpések (43) 2. Ki vagyok? (34) 3. Tale szereplők és a Facebook (33) 4. Mindegyik (32) 5. Puzzle (29)
- Mint tudjátok, kifogytunk a fix csemegékből, így már csak akkor lesz ilyen rovat, ha valamelyik tale író beküldi korábbi munkáját. Éppen ezért, hogy ne maradjatok csütörtökön állandó rovat nélkül, megkérdeztük, mit látnátok szívesen ezen a napon:
- Nem tudom, hogy mennyire lenne értelme a dolognak, de én egy lánctale-t javasolnék. Egy végig meg nem tervezett, spontán, közösen szerkesztett történetet, aminek a szereplői és helyszínei letölthetőek lehetnének az oldalról. Az első részt Ti találnátok ki, ami akár meglepő fordulattal vagy egyből cliffhangerrel is végződhetne. A lényeg, hogy felkeltse a látogatók érdeklődését, hiszen a folytatást ők írják! :) A legjobb folytatást/ötletet/szövegkönyvet beküldő kapná meg a forgatás jogát arra a részre, és csak annyi dolga lenne, hogy tovább fűzze a történetet és a részt nyitottan zárja a következő folytatáshoz. Akár több lánc is futhatna különböző műfajokból, hogy a vendégírók nagyobb szabadságot kapjanak idő terén.: Egyetértettünk abban, hogy az ötlet maga nem rossz, de nagyon macerás és nehéz a kivitelezése.
- Letöltő Csütörtök Mindenki megoszthatja a legjobb egyedi tartalmait, ezzel sok segítséget kapnának a kezdők!: A Fórumon erre külön vannak témák, ahol meg lehet ezeket az egyedi tartalmakat osztani.
- Esetleg külföldi tale-eket ajánlhatnátok hetente olvasásra. Ez nagyjából ugyanolyan mint a Csemege Csütörtök: Heti szinten elég nehéz lenne ezt tartani, így inkább megmaradnánk annál, hogy a Szemezgető Szerdában ajánljuk ezeket. :)
- Leendő tale-ek promóciózása, futó tale-ekhez érdekességek, kritikák, interjúk, futó tale-ek következő részéből ízelítő, esetleg tippek megjelenése, forgatási, írási segédletek, egyedi tartalmak: A leendő tale-eket Facebookon próbáljuk reklámozni. Érdekességekből, kritikákból nem vagyunk eleresztve, minden Rajtatok, írókon, látogatókon múlik. A tippek továbbra is a Szemezgető Szerda keretében kerülnek ki, akárcsak a forgatási, írási segédletek és a linkcsokrok.
- Nem igazán vagyok jó a "cs" betűs alliterációkban, de esetleg az íróknak is kedvezhetnénk azzal, hogy célzott kérdéseket tehetnének fel az olvasóknak. Én pl. mikor valamit írok (a sims tale még készülőben, de írtam már regényt) és esetleg folytatásos, akkor ki szoktam kérdezni az embereket, hogy miről mit gondolnak, és hogy mit hogyan lehetne továbbvinni, mire lennének vevők...: Erre van lehetőség a Fórumon, de tudjuk azt is biztosítani, hogyha megkerestek minket e-mailben, akkor a Kérdés Keddben meg tudjuk ezt a fajta fordított Csütörtöki Csevegőt valósítani. :) Csak keressetek minket bátran!
- Vicces képek amiket Ti kaptok el egy játék során: Sajnálatos módon már nem igazán játszunk magával a Sims játékkal, ha hozunk is ilyen vicces képet, azt általában egy Szombati Szórakozás (Látogatói képregény) keretében lőjük el.
- Érdekesség-csokrok azon tale-ek mellé, amelyek mellett még nincs: Ez csakis az írókon múlik, ha beküldenek ilyet, kitesszük.
- Ízelítő a jövő heti tale-epizódokból: Többen is írtátok ezt, így figyelembe vesszük a kéréseteket, és amint láthatjátok, a fentebbi módon fog megvalósulni.
VÁLTOZTATÁS: Csütörtökön Hírcsütörtök lesz, azaz egy Hírhétfőhöz hasonlító rovat, ahol inkább az egyéb, illetve a kémeink jelentették kerül előtérbe, valamint egy-két mondatban kitérünk a heti tale epizódokra, és adunk egy kis ízelítőt a következő részekből. Itt szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy bármit megosztotok a Fórumon (elsősorban a saját tale-etekkel kapcsolatban), az megjelenhet az oldalunkon! Nem fogunk mindenkitől engedélyt kérni, vállaljátok, hogy amit ott közzé tesztek, azt saját szubjektív megítélésünk alapján kitehetjük az oldalunkra. Aki ezt nem szeretné, az inkább ne mutasson meg semmit! - A Szemezgető rovataink közül 60-an a tippeket szeretitek a legjobban, ezt követik a letöltések/linkcsokrok, illetve a Sims 2-es/Sims 3-as videók. Megkérdeztük, minek örülnétek még, mivel tehetnénk jobbá a rovatot.
- Én személy szerint több Sims 3-as tippet szeretnék látni/Több tippet!/Több érdekességet és tippeket: Igyekszünk tippeket készíteni, de rengeteg időt és energiát emészt fel, amiben mostanában nem igazán bővelkedünk. Hiába vagyunk 6-an, gyakran az aktuális rovatok is az utolsó pillanatban készülnek el. Tervezünk tippeket természetesen, de ez nem olyan dolog, hogy két perc alatt megírjuk, és már mehet is ki. Ráadásul közülünk egyedül Matt az, akinek a Sims 3-ban van forgatás terén tapasztalata, a többiek inkább a Sims 2-ben vannak otthon. Viszont, újfent szeretnénk kihangsúlyozni, hogy Ti is írhattok tippeket, sőt sok szeretettel várjuk is őket, amennyiben azok valóban hasznosak és igényesek. Tudjátok, [email protected]!
- A talek tartalmát pl: hajak házak letöltési linkje: Ha megosztják ezeket velünk a tale írók, részünkről nincs akadálya.
- Szerintem lehetne több letöltés és tipp, de pár interjú és zene az íráshoz sem lenne rossz: A tippről már írtunk, a letöltések szóba jöhetnek, csak kell mindig egy aktuális téma, ami köré gyűjtenünk kell egyedi tartalmakat. Az interjúk továbbra is csütörtökön jelennek meg. Ha igény van ihletadó zenékre, tudunk hozni olyanokat. :) - Megkérdeztük, hányan terveztek vendégkritikát írni. A legtöbben (58-an) inkább meghúzódnak a háttérben, és mások véleményét olvasgatják, de azért akad bőven olyan látogató, aki fontolgatja, hogy ír majd értékelést. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy aki nem szeretne írni kritikát, miért nem. A legtöbben a lustaságot, valamint az 500 szavas korlátot neveztétek meg visszahúzó erőnek. Segítene az valamennyit, ha nem lenne minimum szó megadva?
- Köszönjük a sok-sok tippet arra vonatkozólag, kiket lenne érdemes meginterjúvolni. Mindenképpen szemezgetni fogunk innen, viszont egy megjegyzésre reagálnánk:
- Igazából mindenkire, csak lehetnének olykor a sablonkérdések mellett érdekesebbek is: Mindig igyekszünk, hogy személyesebb, interaktívabb interjúkat hozzunk, viszont éppen ezért kérjük a segítségeteket a Kérdés Keddben, hogy Ti mit szeretnétek látni, mire vagytok kíváncsiak. Most is van rá lehetőség, hogy Lee-től érdekesebb dolgokat kérdezzetek. :) Szóval hajrá! - 102-en szavaztatok arra, hogy legyen Sims Tales Awards, így örömmel jelenthetjük be, hogy lesz. Januárra szeretnénk ütemezni, és mindenképpen szeretnénk majd Titeket is belevonni abba, hogyan lehetne ezt jól kivitelezni.
- Meglepően sokan terveztek a közeljövőben Sims Tale-t (55), örömmel láttuk viszont azt is, hogy egyperces és többrészes novella is készülőben van. :)
- A Sims Tales Office képregényünk is eddig elnyerte a nagy többség tetszését, amint időnk engedi, és van ihlet, lesz még ilyen. :)
- 37-en szívesen írnátok vendégcikkeket. Nemrég bemutattuk Nektek új "Szerintem Szerda" rovatunkat. Bárki úgy érzi, lenne kedve valamilyen témáról kifejteni a véleményét, írja meg és küldje el nekünk az unásig ismételt [email protected] címünkre.
- Megkérdeztük, milyen tippeknek örülnétek:
- Amik a MySimsen voltak: Mint mondtuk, Sims Tales oldal vagyunk, nem fogunk Sims játékokkal kapcsolatos tipp tárat gyártani ide. Mindenkinek megvolt a lehetősége, hogy lementse az oldalról az ott megtalálható tippeket.
A többi javaslat nem volt túl konkrét, így nem kaptunk hasznos ötleteket ezzel kapcsolatban, de ez nem jelenti azt, hogy nekünk ne lenne pár dolog a tarsolyunkban. - Utolsó kérdésünk volt, hogy mit szeretnétek még látni az oldalunkon.
- Ezen már régóta gondolkoztam, de talán egy kicsit a kommentekre vagytok támaszkodva. Ezt ne tegyétek, mert szerintem ti is tapasztaltátok, hogy ennek megvan a csúcspontja, végül a csendes korszaka. Jó volt, hogy az elején volt ilyen, hogy kommentelj a kérdés alá, de mára már nagyon kevesen, sőt, talán 2 ember veszi erre a fáradságot. Sajnos én is így vagyok ezzel. A komment korszak sajnos lejárt... És ezt a legtöbb látogató érzi, tapasztalja :/ Természetesen maradhat, ha úgy gondoljátok jónak, de egy nagyon kicsit kell csak visszavenni. Szerintem!: Mindenkinek jólesik a visszajelzés, mi sem vagyunk ezzel másképp. Amikor nekikezdtünk az oldalnak, egy interaktív honlap lebegett a szemünk előtt, ahol beszélgetünk, kommentelnek a látogatók, megosztják tippjeiket, elmondják a véleményüket. Ha ez nincs meg, akkor mi értelme az oldalnak? Ezt, mint írtuk, nem magunk miatt csináljuk, hanem értetek, ezért szeretnénk, ha ezt az egészet közös erővel csinálnánk, ezért van az, hogy próbáljuk kicsit felrázni a "népet" egy-két kérdéssel. Szeretnénk, ha élne a honlapunk, lenne rajta élet, nem pedig olyan szürke oldal lenne, ahol megírjuk a cikkeket, elolvassák a látogatók, és nincs semmilyen interakció köztünk.
- Lehetne szorosabb a kapcsolat az írók és az olvasók között. Nem tudom, hogyan lehetne ezt megoldani, de jó lenne.: Akik a Fórumon beszélgetnek, azok általában írók-írók, aki pedig csak olvas, az nem igazán kapcsolódik be az eseményekbe, inkább csendes megfigyelő marad. Ezen kellene változtatni, de egyelőre nekünk sincs ötletünk, miképpen.
- Egy olyan modult, ahol egy folyamatos szavazás lenne arról, hogy ki melyik tale-t olvassa, de hetente nullázódna, és ezért újra kéne mindenkinek szavazni. Így folyamatosan látnánk, hogy melyik tale kedveltebb: Tartottunk már erre vonatkozólag szavazást valamikor, lehet ilyet, de hogy minden héten voksoljanak erről a látogatók... Nem igazán változna az eredmény. Ha valamit elkezdtem olvasni, nyilván akkor azt végig is olvasom, és minden héten nyomon követem az újabb epizódokat.
- Szívesen láttam volna/látnék hosszabb értékelést a SimNovella pályazatra érkezett novellákról, minden szerkesztőtől külön-külön. Értékelés a tale-ekről a szerkesztőktől: Időhiány miatt ennyire futotta tőlünk. Mindenki írt az értékelőlapjára egy-két gondolatot, abból szerkesztette össze Brigi a közös véleményünket. Ugyan ez nem volt túl hosszú, mégis minden benne volt, ami felmerült bennünk olvasás kapcsán.
- Video talekből legyen több: Ha küldtök be, lesznek.
- Sims Tales Office-ból legyen több: Amint időnk engedi, lesz, ugyanis nem 5 perc összerakni. Kell egy történet hozzá, le kell forgatni, aztán ott vannak az utómunkálatok, vagyis a feliratozás, ami szintúgy nem kevés munka.
- A tale összesítő menüben le kéne cserélni a játék ikonokat, mert nagyon nem mennek az oldalhoz: Sajnáljuk, ha nem tetszik, de nem fogjuk őket lecserélni. Ezek az ikonok vannak a Sims 2-höz és a Sims 3-hoz, sok választás nincs.
- Lehetne néhány humoros, vígjáték, természetfeletti típusú féle Tale, és kevesebb érzelgős, szerelmes vagy hétköznapi típusú. De ez csak az én ötletem ;): Biztasd a többieket, hogy írjanak ilyet! :) Vagy írhatsz Te is egyet!
- Változtassatok azon, hogy a Tale-k mindig fent legyenek az oldalon, ne csak akkor amikor kijön az újabb rész: Fent vannak a tale-ek az oldalon. A Történetek menüpont alatt megtalálhatod az összeset. A futó történetekhez pedig továbbra is hetente tesszük fel az új részeket.
- Több pályázat: Tervezünk még, reméljük minél többeket mozgatunk majd meg! :)
Köszönjük szépen a kitöltéseket! Vannak pontok, ahol okosabbak lettünk, vannak viszont olyanok, ahonnan nem sikerült előrébb lépnünk konkrét javaslatok és ötletek híján. Amit tudunk, azt megcsináljuk mi, de szeretnénk, ha Ti is bekapcsolódnátok, éppen ezért nem győzzük elégszer hangsúlyozni, hogy:
- Írhattok tippeket, vendégkritikákat, vendégcikkeket!
- Küldhettek be a készülő tale-etekkel kapcsolatban anyagokat, vagy akinek már van fent története, jöhetnek hozzá érdekességek, bakik, kulisszatitkok! Bármi, amit érdemesnek találtok arra, hogy kikerüljön az oldalra!
- Várjuk ajánlataitokat is! Ha találtok jó letöltéseket, videókat, külföldi tale-eket, zenéket stb. Írjátok meg nekünk!
- Szeretnétek, ha Veletek készülne a következő interjú? Jelezzétek! Ha nem is egy Csütörtöki Csevegő keretén belül zajlik le, akkor a Hírhétfőben, vagy a Hírcsütörtökben tesszük közzé a rövid beszélgetést.
- Írnátok régi tale-ekhez ajánlókat? Írjátok meg, és küldjétek el!
- Van bármilyen ötleted az oldalhoz? Írjátok meg!
- A lényeg, hogy legyetek bátrak! Nem harapunk!
- Tudjátok: [email protected]!