
- Marcello kedden igen érdekes kérdést tett fel. Arra volt kíváncsi, hogy a nálunk fellelhető tale-ek közül, melyiket olvasnátok el úgy, hogy mindent elfelejtenétek azzal kapcsolatban, így újra átélve az első olvasás élményét. 4-en a The Torenos szériát emelték ki, különösen annak nagy sikerű második évadát, de elhangzott a La Media Naranja, a Jelzőfény: A kezdet és Az utolsó rejtély is. Sookie viszont felvetett egy igen érdekes lehetőséget, miszerint szívesen elolvasná a saját tale-jét.
- A kérdéses posztunk után Brigi elhozta Nektek a Jelzőfény: Végzet friss és ropogós 3. részét, amelyben egy izgalmas mentőakciónak lehettünk szemtanúi.
- Szerdán egy hamarosan debütáló magyar szinkronos videósorozat előzetesét mutattuk be Nektek. A közel 20 részből álló "Two of Us" első része várhatóan május közepén kerül bemutatásra.
- Csütörtökön mini tale-eztünk. "A flamingó" 4. epizódjában Jack Hunterrel és nem kicsit zűrös életével ismerkedhettünk meg.
- Pénteken Gabett novellája került terítékre. Talán elsőre nehezen emészthető az "Egyedül a Mennyországban", de biztos vagyok benne, hogy mire a végére értek, Ti is hasonlóan csodaszépnek találjátok majd ezt az egyperces alkotást.
- Szombatra Dettyke összeállított Nektek egy kis totót, és a 4 visszajelzés alapján egész ügyesek voltatok. :) Ugye nem is volt annyira nehéz?
- Vasárnap volt Anyák napja, reméljük, nem feledkeztetek el róla! :) Eme jeles alkalomból Facebookon megosztottunk egy megható videót, aki nem látta, nézze meg! Gabettnek köszönhetően azért akadt olvasnivaló tegnap is, a The Torenos 2-ről írt kritikáját itt találjátok meg!
- És mielőtt elfelejtkeznénk róla, sok sikert kívánunk minden egyes éppen most érettségiző látogatónknak, valamint név szerint szerkesztőtársunknak, Marcellónak! Legyetek ügyesek! :) Szorítunk értetek!
Egyéb híreink:
Talán emlékezhettek rá az Sims Tales Awards idejéből, hogy emlegetve lett egy "szépségversenyhez" hasonló kis esemény. Akkor úgy voltunk vele, hogy biztos elegetek van már a szavazásokból, éppen ezért napoltuk a dolgot. Reméljük, sikerült kipihennetek az STA fáradalmait, mert szerdától indul a Szemrevaló Sim, ahol a leghelyesebb tale-es simeket keressük!
Röviden vázolnám is az eddigi terveinket. Hasonlóan a fentebb említett díjátadónkhoz, itt is 2 kört rendeznénk, de nem verjük nagy dobra, mint az STA-t, mind a kettő forduló az oldalunkon, szavazódoboz által valósul majd meg. 4 kategóriában keressük a leghelyesebb szereplőket: felnőtt női/férfi, illetve tini lány/fiú. (Az öregek és a gyerekek nem indulnak, így is 82 felnőtt jelöltünk van). Ismételten 3-3 nap állna rendelkezésetekre, hogy az első körben kiválasszátok a 10 kedvenc simeteket.
A második fordulóba a felnőtteknél 10-en jutnak tovább (a tiniknél az első 5 vagy 10, még ezt nem döntöttük el). És ennél a pontnál kérnénk a segítségeteket, illetve a véleményeteket. Ugyebár említettem, hogy az első fordulóban a 82 női és férfi simből 10-et lehet maximum választani, kérdés, hogy az utolsó fordulóban mennyit lehessen? Csak egyet, vagy esetleg többet? (pl. 3-at). A szavazás alapján kialakult sorrend adja majd a helyezéseket, amelyet a lezárulást követően ki is hirdetünk.
A kérdés tehát az, hogy tetszik-e az ötlet, van-e esetleg javaslat, illetve, hogy akkor az utolsó fordulóban hány jelöltre szeretnétek szavazni a 10-ből? Csak 1-re, vagy esetleg többre?
Kommentben várjuk a véleményeteket! :)
Update: Mivel tudom, hogy jobban szeret a többség szavazni, oldalra kitettem erről egy dobozkát!