
Tale epizódok:
Ezüst Krónikák 1x18
Jelzőfény: Végzet 2x22
A remény varázsa - Tündérmese a valóságban 1x04
Kedden Marcello a lektorokról faggatózott. Nagy volt az egyetértés: lektorra mindenkinek szüksége van!
Szerdán zeneajánlót kaptunk Marcellotól, már a negyedik alkalommal.
Pénteken elindult Sookie új története, az Üldözöttek hazája. A Prológussal egyben rögtön az első részt is elolvashattátok, a folytatás pedig csütörtökönként jelentkezik.
A Szombati Szórakozásban Etti egy új játékot tesztelt rajtatok. Úgy látszik ez többeken kifogott, én nem is mertem kiírni a nyamvadt 10 pontomat, de a kommentek alapján az átlag mezőnyben végeztem vele. :)
Egyéb híreink:
Módosult a szabályzatunk! Korábban a történetek csak nálunk, illetve az író saját oldalán jelenhettek meg, mostanra pedig annyit lazítottunk ezen, hogy engedélyezzük a másodközlést, de csak abban az esetben, ha forrással van megjelölve (www.simstales.weebly.com), valamint a tale tulajdonosa, írója is jóváhagyta a más oldalon való megjelenést. Erről e-mailben kellene értesíteni minket, hogy igen, tudok róla, és engedélyezem, hogy itt meg ott is fent legyen a történetem.
A kritikákat érintő feltételünkön is enyhítettünk, a minimum 500 szavas kikötésünket 300-ra csökkentettük, most már csak ennyi szót kell legalább tartalmaznia az oldalunkra beküldött vendégkritikáknak. Reméljük, ezzel a módosítással többen kaptok kedvet, hogy billentyűzetet ragadjatok.
Rendhagyó módon most a Hírhétfő posztunk alá várjuk azokat a kérdéseket, amelyeket feltennétek Romenának a "Tükörkép - Szilánkok" kapcsán. Jöhet bármi, ami érdekel Titeket! :)