Kritika - Kísértő múlt 2. - Sötét árnyak - Kezdett a 2. évad

Korrekt és minden igényt kielégítő résszel vette kezdetét a Kísértő múlt 2. – Sötét árnyak, amelynek első évada a tavalyi év egyik legnépszerűbb története volt, és ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy 38-an nyomtatok rá az „igen” gombra, amikor feltettem a kérdést, várjátok-e már a tale folytatását. Én is természetesen a felfelé mutató ujjra böktem, miért is ne tettem volna, hiszen jómagam is odavoltam az első szezonért, csak éppen ennek nyíltan nem adtam hangot, Lexyt viszont többször is biztosítottam felőle, hogy nagyon tetszik, amit látok.

Most próbálok ezen a téren aktívabb és ügyesebb lenni, és gyakrabban kritikát, illetve véleményt írni, éppen ezért most kivételesen a látogatókkal együtt tervezek haladni, és nem előreszaladni az olvasásban, mint ahogy egyes szerkesztőtársaim már megtették. :P

Hogy miképpen sikerült a szezonnyitó, azt a "Tovább" mögött spoileresekkel megfűszerezve olvashatjátok el.

Etti

Az első évad egyetlen egy szál kivételével happy enddel zárult le, a gyilkossági ügy megoldódott, a bűnösök börtönbe kerültek, egyedül az Andrea és Dorian magánéleti vonalon nem lehettünk elégedettek a végkimenetellel, a férfi ugyanis úgy döntött, jobb, ha távol tartja magát Andreától, és elfogadva a Szövetségi Nyomozóiroda ajánlatát Bridgeportba költözik.

A második évad nyitányában ennek a keserédes búcsúnak a hatásait érezhetjük és láthatjuk. Hiába próbál Andrea csalódottságából párkapcsolatba menekülni, egyáltalán nem boldog az aktuális férfi mellett, a randijuk vége pedig szakítás lesz. Mint megtudhattuk, Doriannél sem jobb a helyzet, ő inkább a munkájával és egyéjszakás (?) kalandjaival igyekszik elterelni a figyelmét, de az epizód végére rá kell döbbennie, hogy a felejtéshez ezek korántsem bizonyulnak elegendőnek.

(Kis apróság, de nekem innen hiányzott egy kis utalás arra, hogy az első évad utolsó és a második évad első része között, mennyi idő telt el, így nagyjából be tudtuk volna lőni, mióta is van egymástól távol a két főszereplő.)

Az első rész tehát tökéletesen bemutatta, mi a helyzet hőseinkkel, hogyan viselik az „elválást”, és emellett még egy izgalmasnak és felettébb érdekesnek tűnő gyilkossági ügyet is kaptunk. A kritikám elején említettem, hogy „minden igényt kielégítő” epizóddal indított Lexy, mindenki találhatott benne olyat, ami miatt örvendezhetett. Bemutatkozott a tale-ben Charlie (akinek az „eredettörténete” a téli pályázatunkra írt „Otthont karácsonyra” című egypercesben olvasható), új szereplőként megismerhettük az amúgy elsőre roppantul szimpatikus halottkémet, Madisont, akinek sikerült Tom Baltimore-ral és Frank Gerarddal  együtt mosolyt csalnia az arcomra egy-egy beszólásával, krimi lévén az újabb gyilkossági ügy és az ezzel járó helyszínelés sem maradhatott el, és persze a Dorian-rajongók több fotón át is legeltethették a szemüket a nyomozó úr csodás felsőtestén. S bár mi tagadás, én is felettébb szemrevalónak tartom Doriant, azért egy kis fan-service-t éreztem az ő félmeztelenes jeleneteinél, főleg zuhanyzós képnél.

Két meglepetéssel is szolgált a rész, legalábbis engem megdöbbentett, hogy a gyilkosság áldozata ezúttal egy az első évadból ismerős szereplő, Edi lett (ki és miért tehette el láb alól? :O), a másik meglepő pillanatot pedig Amanda szolgáltatta, akit ugyebár a Vérvörös gyémánt című történetből ismerhetünk. Még a kezdetekben kifejezetten tetszett és kedves gesztusnak tartottam, ha egy-két másik tale-beli karakter vendégszereplősködött, esetleg mondott pár szót, de mivel ez már kezd „kötelező elemmé” válni, ráadásul már nem csak a „háttérben elsétáló” statiszta szerepét töltik be ezek a szereplők, őszintén szólva, már nem fogadom olyan lelkesen ezeket a kedveskedéseket. A mostani esetben meg főleg, mivel egy az egyben át lett emelve az említett karakter a Vérvörös gyémántból, és nagyon úgy tűnik, hogy nem is most láttuk őt utoljára, biztosan fog még bonyodalmat okozni, ezt a „… ezt még megbánod, és a ribanc rendőrnőd is!” erőteljesen ezt sugallja. Tehát én inkább preferálom azt a fajta vendégszerepeltetést, amikor az ismerős arcokat a háttérben látom, és nem úgy, hogy az aktuális tale-ben fontos sztoriszálakat kapnak, emellett a nevük, stílusuk és a tulajdonságaik is abszolút ugyanazok mint az eredeti történetben.

Ettől eltekintve,nagyon ígéretesnek tűnik a kezdés, különösen érdekel, miképpen fut össze Andrea és Dorian szála, valamint hogyan alakul a nagy találkozás után a kapcsolatuk. Bízom benne, hogy sikerül fenntartani az egyensúlyt a krimi és a (romantikus) dráma között, és az utóbbi nem kebelezi be az előbbit. :)