Bevallom, a romantikus nem a kedvenc műfajom, sőt, meg merem kockáztatni azt a kijelentést, hogy eddigi életem során egyetlen regényt sem olvastam e műfajban. Nem is tudom, hogy miért kezdtem el olvasni a La Media Naranját. Talán az érdekes címe miatt? Vagy, mert az első pár rész után mások csupa pozitívumot írtak róla az értékelésekben? Nem tudom. Mindenesetre néhány héttel a történet megjelenése után mégis rákattintottam az első fejezetre, és innentől nem volt megállás.
A sztori már a legelején megfogott valamivel, bár azt nem tudom megmagyarázni, hogy mi is volt ez a valami. Egy egyszerű, szinte elveszett lánnyal, Flórával ismerkedtünk meg, aki már az első egyetemi bulijában találkozott Bencével, a jó fej sráccal, és szinte azonnal kialakult közöttük az a bizonyos szikra. Elég sablonosan hangzik, nem? De mégsem az. Ez a történet nem arról szól, hogy az okos lány küzd a suli nagymenőivel az áhított férfiúért. Nem, ez a történet arról szól, hogy az okos lány hogyan nő fel egy kapcsolathoz. Flóra a szemünk előtt válik elveszett kislányból érett nővé, olyanná, aki tudja, hogy hol a helye a világban. Szóval ezzel azt akartam kihozni, hogy mindenkinek bátran tudom ajánlani a La Media Naranját, aki egy kellemes, szórakoztató, és cseppet nem szokványos szerelmi történetre vágyik.
És most eme rövid reklám-szagú szöveg után el is mondanám, hogy én nem különösebben vagyok híve a Sims 3-as illusztrálásnak, már alapvetően nem a szívem csücske a játék: az én gépemen minimális egyedi tartalommal is borzasztóan szaggat, és lassú, ezért el tudom képzelni, hogy mit össze kellett szenvedni, amíg a képek megszülettek, írtad is, hogy egy átöltöztetés hosszú-hosszú percekig tartott. Viszont szerintem megérte a fáradozást, mivel nagyon igényes illusztrációk születtek, a díszletek is rendkívül aprólékosan lettek megépítve, ami nálam hatalmas pluszpont, én nagyon szeretem, ha látszik, hogy azokban a szobákban bizony laknak, és tele vannak személyes tárgyakkal. A pózok is nagyszerűen lettek kiválogatva, néha ugyan kissé fapofát vágnak a szereplők, de ez természetesen nem a Te hibád, hanem bele van „kódolva” a pózokba.
A történet – amint már említettem – megragadja az embert már az első pár rész után. Ráadásul egyáltalán nem unalmas, vagy kiszámítható: mindig, amikor már azt hittem, hogy képben vagyok, valami történt, valami teljesen váratlan csavar, amivel megleptél. Az utolsó részig nem tudtam, hogy mi lesz a sztori vége, fenntartottad az érdeklődésemet 26 részen keresztül, nem gondolkodtam el egy pillanatig sem, hogy abbahagyjam az olvasást.
A karakterek is rendkívül szerethetőek lettek, különböző személyiségűek, érdekesek. Bár a főszereplő, Flóra gondolkodásával és cselekedeteivel nem mindig értettem egyet (bár igazság szerint így visszagondolva elég kevésszer értettem egyet vele), de mindig megmagyaráztad a viselkedését, tehát logikátlannak semmiképpen nem lehetett mondani, nekem kicsit furcsa volt néha, de én elfogadom, hogy ő ilyen személyiség.
A többieket is bírtam, Emmát különösen megkedveltem a történet végére, bár olyanok is voltak, akiket meg tudtam volna fojtani egy kanál vízben, de gondolom velük az is volt a célod, hogy ne találjuk különösebben szimpatikusnak őket.
A fogalmazásod is nagyon tetszett, bár néha felfedeztem egy-egy apró bakit, de ezeket módszeresen lejelentettem, hogy javítani lehessen. Továbbá tetszett az is, hogy itt-ott még némi humort is csempésztél a történetbe, feldobta az egész tale-t.
Összességében egy hatalmas dicséretet érdemelsz Te is, és a La Media Naranja is, egy rendkívül igényes, szerethető történetet alkottál. Igaz, hogy azt írtad, nem tervezel mostanában új tale-t forgatni, de én mégis reménykedem, hogy egyszer majd talán mégis találsz időt rá, hogy egy újabb történettel örvendeztess meg minket.
RSS Feed
