Pilot-mustra - Küzdő lélek 1x01

Gondolom, nem okozok azzal senkinek sem nagy meglepetést, ha azt mondom, a The Torenos-szériát az abszolút kedvenceim között tartom számon, úgyhogy nem kicsit lettem izgatott, amikor Dettyke bejelentette, hogy új történeten dolgozik. A "Küzdő lélek" című tale-t akár a TT spin-offjának is tekinthetjük, hiszen a 2. évad 24. részében felbukkan néhány képkocka erejéig egy Ryan Safferty nevű ügynök, akinek most egy különálló történet keretében pillanthatunk bele az életébe.

A kezdetekben kevésbé voltam lelkes, jól tudtam magamról, hogy műfajok tekintetében igen válogatós vagyok (ez sorozatoknál, könyveknél is igaz), és inkább a természetfeletti, fantasy, akció, illetve valamilyen extrát tartalmazó csavaros történetek felé húz a szívem. A családi, karakterizációs drámák ritkán keltik fel a figyelmemet, de ha mégis magukhoz csábítanak, nagyon jónak kell lenniük ahhoz, hogy meg is tartsanak, mint olvasót/nézőt. De mi a helyzet a „Küzdő lélek”-kel, ami pont egy családi dráma?

A „Tovább” mögött spoilerek nélkül kiderül.

Etti

A bevezető „Családmustra” részt kétszer volt szerencsém elolvasni. Egyszer még régebben, talán, amikor Dettyke pontot tett ennek a fejezetnek a végére, másodszor pedig most találkoztam vele, amikor végre debütált a történet a Premier Péntek rovatunk keretében. Mit ne mondjak, az újraolvasás során még nagyobb lelkesedéssel vetettem bele magam a roppantul népes Safferty családot bemutató első fejezetbe, mert a kezdeti félelmem, hogy talán ezért nem leszek úgy oda, mint anno a Torenóékért, szépen lassan elpárolgott, és izgatott kíváncsiság vette át a helyét. Még csak az első részen vagyok túl, akárcsak Ti, de máris lebontódott a fal köztem és a családi dráma műfaj között.

"Senki nem nyúlhat az ételhez, míg az nincs feltálalva. Ez Saffertyék generációkon át öröklődő szabálya."

Pedig semmi más nem történt a bevezetésben, csak megismertük főhősünk, Ryan Safferty kisebb hadsereggel is felérő rokonságát egy nagyszülőknél tartandó családi összejövetelnek köszönhetően. Az biztos, hogy Dettyke nem kímélte az olvasókat. Egy darabig még büszke voltam magamra, hogy milyen ügyesen észben tudtam tartani, ki kicsoda, milyen rokonságban állnak, de ahogy egyre haladtunk beljebb, és már nem csak a kertben ácsorogtunk Ryannel és Morgannel, onnantól fogva fel kellett kötni a gatyámat, ha lépést akartam tartani, mi történik éppen. Igazság szerint egyedüli negatívumként ezt tudnám a magam részéről felhozni. Számomra nehezen emészthetőek voltak azok a bekezdések, amelyekben több szereplő is felbukkant, mert hozzájuk egyből társult is háttérinformáció, ami sok volt egyszerre és nehezen tudtam befogadni ezeket. Mindenesetre roppantul örültem neki, hogy buzdításomra készítettél „Családi fotók”-at, biztosan igénybe fogom venni ezt a segítséget az olvasás során.

Ami megfogott engem a történetben és teljességgel le vagyok nyűgözve, mennyire kidolgozottak a szereplőid, nem csak idebököd elénk, hogy ő itt Piroska, pénztáros egy élelmiszerüzletben, kedvence a kék szín és szeret olvasni. Itt-ott elég volt csak egy fél mondat, hogy az adott szereplő, hogy mondta azt az adott mondatot, mit csinált közben, és plusz információ nélkül is tökéletesen összerakható volt a kép, hogy „Aha, köztük nem felhőtlen a viszony.” Szerencsére kételyben azért nem hagytál minket, és mindig választ kaptunk a „miért” kérdésünkre, sőt többet is kaptunk ennél, talán a gyerekek kivételével már most simán össze tudnék írni egy listát, hogy kiről, mit lehet tudni. Ezeket az aprócska információkat, amiket mindig közöltél velünk, ahányszor felbukkant egy új szereplő, nagyon élveztem, és őszintén mondom, nagyon várom már, hogy még többet tudhassunk meg róluk.

"- Na, látod, Maddie, ezért nem játszom veled soha! Mindig mindenben csalsz! Kis dedós!
- Nem is igaz!"

Többször is mosolyra húzódott a szám az olvasás során, és biztos vagyok benne, hogy másoknak is eszébe jutottak saját kellemes, avagy kellemetlen gyerekkori emlékek a Safferty családéhoz hasonló összejövetelekről: ebéd a nagyszülőknél, játék az unokatesókkal, árulkodás a felnőtteknek, hisztizés, hogy minek kellett egyáltalán eljönni ide, amikor lenne jobb program is, csak puszival lehet elmenni az asztaltól stb. Annyira valósághűen és rendkívül aranyosan írtad le, milyen lehet egy nagycsaládnál egy „összeröffenés”. És ha már a leírásnál tartunk, a fogalmazásra nem lehet panaszom, sőt imádom, egyenesen faltam a soraidat. Tudom, hogy az illusztrálás és maga a forgatás, milyen nehézkesen ment, és említetted, hogy nem is volt célod, hogy a képeiden mindenki csak ámuljon, próbáltál az egyszerűségre törekedni. Ez az egyszerűség látszik is fotókon, de amíg a lényeg rajta van, és nem köszön vissza a játékból jól ismert bubi és kristály, és persze a falak is megfelelően fel vannak húzva, addig nekem ez a fajta Det-illusztrálás is tökéletesen megfelel.

A rész eleje és vége tökéletes keretet adott a pilotnak, Ryannel és Livvel indítottunk és végül velük is zártunk, méghozzá egy váratlan (?) cliffhangerrel. Csak azért tettem ide zárójelben a kérdőjelet, mert lehet, hogy aki észrevette az apró jeleket az első epizódban, azt talán nem lepte meg annyira az utolsó bekezdés.

Innentől lesznek izgalmasak az események, már amennyire egy családi drámánál mondhatunk ilyet. Az biztos, hogy bukfencet nem fog vetni a gyomrunk idegességünkben és körmöt sem fogunk rágni, mert ahogy az ajánlóban is olvashattuk, itt nem lesz összeesküvés, nem lesznek gengszterek, csak emberi kapcsolatok és egy „Küzdő lélek” története. Én azt mondom, váltsunk jegyet, és pattanjunk fel erre a heteken át tartó  érzelmi hullámvasútra! Valami azt súgja, hogy nem fogjuk megbánni. :)