Ryan Safferty lassan feleszmélt, és kinyitotta a szemét. A fia állt előtte sírásra görbült szájjal a félhomályban.
– Nem sikerült. Megint bepisiltem – mutatott a kisember az ágyéka körül éktelenkedő, nedves foltra, majd a következő pillanatban elpityeredett szégyenében. Ryan felült, és magához ölelte.
– Semmi baj. Majd kitalálunk valami mást – vigasztalta álmos, rekedt hangon. Kezdett nagyon komolyan aggódni a fiáért.”