Nos, akkor íme!
A második rész várhatóan egy hónap múlva érkezik. Addig is jöhetnek a vélemények! Nektek hogy tetszik eddig?
|
A múlt héten Heaven Coyertől kaptunk egy levelet, amelyben azt írta, nagyon örül, hogy rátalált az oldalunkra, hiszen ő is nagy rajongója a Sims játéknak és az azzal való történetkészítésnek. Igen ám, de ő nem képekkel és szöveggel szeretné elmesélni nekünk az ötletét, hanem egy videó sorozatban mutatja meg mindezt. Kérte, hogy segítsünk a több részből álló videó történetének népszerűsítésében, illetve mutassuk meg Nektek is. A Szemezgető Szerda rovatunk pedig pont erre való, így ennek keretén belül fogjuk Nektek prezentálni az "A Woman Too Soon" című Sims 2-es sorozat további folytatását. De ne ugorjunk ennyire előre, hiszen még az első epizódot sem sem láttátok! Nos, akkor íme! Tartalom: Kendra először el sem akarja hinni a nagy hírt, ami alapvetően boldog volna, ám esetében inkább sokkoló; fiatal kora, és ingadozó párkapcsolata mellett olyan döntéseket kell meghoznia, amikre nem volt felkészülve. Szinte percek alatt kell felnőnie, kamaszból felnőtté, egy igazi anyává avanzsálnia, miközben a legkisebb kihívás az életében az, hogy elmondja szüleinek, hogy teherbe esett. A második rész várhatóan egy hónap múlva érkezik. Addig is jöhetnek a vélemények! Nektek hogy tetszik eddig? Etti
Lexy
24/9/2014 10:21:38
Jó lett! :) Kíváncsian várom a folytatást!
Sookie
26/9/2014 03:03:45
Most jutottam el addig, hogy megnézzem, és nagyon tetszett! :) 28/9/2014 15:41:24
Drága Simmerek és Szerkesztők! Comments are closed.
|
ELKÖLTÖZTÜNK!
IRÁNY AZ ÚJ OLDAL!
All
May 2017
|
|