Az elmúlt évben egyfajta szokássá vált, hogy elalvás előtt olvassak valamennyit. Természetesen utazás közben is szoktam olvasni, de mégiscsak jobb az ágyban, párnák közt belemerülni a könyv világába. Ez sajnos már nem egyszer fordult át hajnalig való olvasásba, de ha egyszer egy jó könyvet tart az ember a kezében, nem tudja letenni. Öt ilyen könyvet mutatok most be nektek, amik garantáltan olvastatják magukat, és amik garantáltan nyomot hagynak majd bennetek, ha vállalkoztok rájuk.
Vigyázat, a Tovább mögötti könyvek nem a cukormázasságukról híresek!
Vigyázat, a Tovább mögötti könyvek nem a cukormázasságukról híresek!
juhaszgaga
A falka
A Könyvfesztiválon odatévedtem egy standhoz, és megpillantottam ezt a jellegzetes borítót. Elolvastam hátul az ajánlót, és megvettem. Nem bántam meg! Az első pozitívum, amit a könyvvel tapasztaltam, hogy borzasztóan könnyű olvasni. Nincsenek benne nyakatekert megfogalmazások, fölösleges magyarázgatások, minden tökéletes harmóniában van a szövegben. A leírások pedig egész egyszerűen elképesztőek, olyannyira, hogy nekem okozott fizikai fájdalmat az, hogy… Na, mindegy :D Emellett a cselekmény is kiszámíthatatlan, hogy vajon ki lesz a következő áldozat, egyáltalán túlélik-e mindannyian a szigeten töltött néhány napot, hogy most mi miért történik. A könyv szó szerint kényszerített arra, hogy foglalkozzak vele, gondolkodjak a cselekményen. Rengeteg olyan kérdést vetett fel bennem olvasáskor, amik miatt még csak gondolni sem lehetett a letételére. Ez egy vicces eset, de a vonaton olvastam, és akkor jutottam el egy eléggé pszichológiai részhez – más szóval tövig rágtam a körmömet –, és szerintem az arcomra kiült meglepettség, rémület, meg még miegymás annyira látható volt, hogy egy lány aggódó pillantásokat vetett felém. A könyv szerkezete is bejött: néhány rész történetmesélés, majd beillesztve egy kutatómunka, kihallgatás, újságcikk. Tudjuk, érezzük, hogy ez az eset nem kis dolog, ez egy világrengető dolog, holott én az elején egy természetfeletti dologra tudtam volna tippelni, egy wendigo szerű lényre, de nem, annál sokkal borzalmasabb és rémisztőbb dolog volt az egész.
Ez volt az első ilyen igazán körömrágós könyvem, ha másért nem, akkor a fogalmazásért megéri elolvasni, tanultam belőle egy keveset.
Tim Riggs cserkészparancsnok minden évben egyszer útra kel egy cserkészcsapattal – úgynevezett falkával – a kanadai vadonba. A Falstaff-szigeten töltendő három napos táborozás, hegymászás és túlélési ismeretek elsajátítása nem csak számára, de a fiatal cserkészeknek is az igazi nyaralást jelenti. Mégis, sehogy sem tud szabadulni az érzéstől, hogy ez az év valamiért más lesz, mint a többi. Valami várni fog rájuk a sötétben. Valami végtelenül gonosz…
Éjszaka érkezik hozzájuk. Ijesztően vékony, zavarbaejtően sápadt és telhetetlenül éhes. Egy kimondhatatlan gyötrelmektől szenvedő férfi, szervezetében valami titokzatos szörnyűséggel, ami gyorsabban terjed a félelemnél. A szárazföldtől elvágva a csapatnak olyan borzalmakkal kell szembenéznie, amelyhez foghatót a tábortűz körül elmesélt legrémisztőbb történetekben sem tudtak volna kitalálni. A túléléshez meg kell küzdeniük a félelmeikkel, a tomboló elemekkel… és végül egymással is.
A Könyvfesztiválon odatévedtem egy standhoz, és megpillantottam ezt a jellegzetes borítót. Elolvastam hátul az ajánlót, és megvettem. Nem bántam meg! Az első pozitívum, amit a könyvvel tapasztaltam, hogy borzasztóan könnyű olvasni. Nincsenek benne nyakatekert megfogalmazások, fölösleges magyarázgatások, minden tökéletes harmóniában van a szövegben. A leírások pedig egész egyszerűen elképesztőek, olyannyira, hogy nekem okozott fizikai fájdalmat az, hogy… Na, mindegy :D Emellett a cselekmény is kiszámíthatatlan, hogy vajon ki lesz a következő áldozat, egyáltalán túlélik-e mindannyian a szigeten töltött néhány napot, hogy most mi miért történik. A könyv szó szerint kényszerített arra, hogy foglalkozzak vele, gondolkodjak a cselekményen. Rengeteg olyan kérdést vetett fel bennem olvasáskor, amik miatt még csak gondolni sem lehetett a letételére. Ez egy vicces eset, de a vonaton olvastam, és akkor jutottam el egy eléggé pszichológiai részhez – más szóval tövig rágtam a körmömet –, és szerintem az arcomra kiült meglepettség, rémület, meg még miegymás annyira látható volt, hogy egy lány aggódó pillantásokat vetett felém. A könyv szerkezete is bejött: néhány rész történetmesélés, majd beillesztve egy kutatómunka, kihallgatás, újságcikk. Tudjuk, érezzük, hogy ez az eset nem kis dolog, ez egy világrengető dolog, holott én az elején egy természetfeletti dologra tudtam volna tippelni, egy wendigo szerű lényre, de nem, annál sokkal borzalmasabb és rémisztőbb dolog volt az egész.
Ez volt az első ilyen igazán körömrágós könyvem, ha másért nem, akkor a fogalmazásért megéri elolvasni, tanultam belőle egy keveset.
Tim Riggs cserkészparancsnok minden évben egyszer útra kel egy cserkészcsapattal – úgynevezett falkával – a kanadai vadonba. A Falstaff-szigeten töltendő három napos táborozás, hegymászás és túlélési ismeretek elsajátítása nem csak számára, de a fiatal cserkészeknek is az igazi nyaralást jelenti. Mégis, sehogy sem tud szabadulni az érzéstől, hogy ez az év valamiért más lesz, mint a többi. Valami várni fog rájuk a sötétben. Valami végtelenül gonosz…
Éjszaka érkezik hozzájuk. Ijesztően vékony, zavarbaejtően sápadt és telhetetlenül éhes. Egy kimondhatatlan gyötrelmektől szenvedő férfi, szervezetében valami titokzatos szörnyűséggel, ami gyorsabban terjed a félelemnél. A szárazföldtől elvágva a csapatnak olyan borzalmakkal kell szembenéznie, amelyhez foghatót a tábortűz körül elmesélt legrémisztőbb történetekben sem tudtak volna kitalálni. A túléléshez meg kell küzdeniük a félelmeikkel, a tomboló elemekkel… és végül egymással is.
Madarak a dobozban
Utólag azt mondanám, hogy magamtól is rátaláltam volna egy ilyen mesterműre, de tény, hogy legelőször Brigi blogján találtam rá – ahol egyébként több más könyvről is olvastam és be is szereztem őket. Elolvastam az ajánlóját, gondoltam, megpróbálkozok majd vele. Pár héttel később már a kezemben is volt, három nap múlva pedig már ki is olvastam. Egész egyszerűen sodort a könyv magával, alig vettem észre, hogy már csak száz oldal van hátra. Aztán azt a száz oldalt is hajnali két óráig olvastam, annak ellenére, hogy maga a könyv eléggé rémisztő történetet mesél el. Valamint – ilyen még sosem fordult elő velem – ettől a könyvtől rémálmaim voltak. Hogy most ez jó vagy nem, nem tudom, de mindenesetre érdekes volt, hogy egy könyv cselekménye ennyire magával ragadott, hogy még féltem is tőle. Mindegy, a lényeg, hogy a könyv leginkább akkor üt nagyot, amikor a csendben, lehúzott redőny mellett, egy halvány lámpa mellett olvasod. Ugyanis maga a történet is a sötétségre épít, az ismeretlen ismeretlenre, ami miatt szorongani kezd az ember. Vajon mik azok a lények, miért jöttek azok a lények? Valahányszor a szereplők bekötötték a szemüket, én is megvakultam, és elveszett az a minimális tájékozódásom, ami amúgy a könyveknél megmarad: nem volt tájleírás, csak a hangokat hallhattam. Ami mindennapossá vált, ebben a könyvben eltűnt: a látás maga a házon kívül nem létezik többé, és emiatt az olvasó maga is aggódhat, hogy akkor most hogyan tovább, mi fog történni. A szöveg elképesztően egyszerű, jó értelemben, valamint a két szálon futó cselekmény eleinte összezavart, de hamar kiismertem magam, úgyhogy pluszpont járt azért is. Az egyik időben a gyerekekkel menekülünk, utána pedig a házban rettegünk a következő csapástól.
Sajnáltam, hogy hamar véget ért a könyv, de egészen biztos, hogy a közeljövőben újra fogom olvasni.
Valami rémisztő dolog garázdálkodik odakint, amire nem szabad ránézni. Egyetlen pillantás elég ahhoz, hogy az ember őrült, kegyetlen gyilkossá váljon. Senki sem tudja, mi az, és honnan jött.
A szörnyűséges hírek egyre gyakoribbá válnak. Majd a tévé elsötétül, a rádió elhallgat, és az internet is összeomlik. A telefonok elnémulnak. Az ablakon pedig nem lehet kinézni többé.
Mára csak maréknyi túlélő maradt, köztük Malorie két gyermekével, akiket az egyetlen lehetséges módon nevel: a négy fal között. A folyóparti, elhagyatott ház ajtaja zárva, a függönyök behúzva, az ablakokra matracok szögelve.
Egyetlen esélyük, hogy elmenekülnek egy másik helyre, ahol talán biztonságban lehetnek. De az előttük álló út elrettentő: harminc kilométer a folyón, egy evezős csónakban bekötött szemmel! Csak Malorie találékonyságára és a gyerekek éles hallására támaszkodhatnak. Egyetlen rossz döntés is végzetessé válhat. És valami követi őket. De vajon ember, állat vagy szörnyeteg?
Josh Malerman lélegzetelállító debütálása egy letehetetlen, rémisztő és lebilincselő panoráma egy sarkaiból kifordult világról.
Utólag azt mondanám, hogy magamtól is rátaláltam volna egy ilyen mesterműre, de tény, hogy legelőször Brigi blogján találtam rá – ahol egyébként több más könyvről is olvastam és be is szereztem őket. Elolvastam az ajánlóját, gondoltam, megpróbálkozok majd vele. Pár héttel később már a kezemben is volt, három nap múlva pedig már ki is olvastam. Egész egyszerűen sodort a könyv magával, alig vettem észre, hogy már csak száz oldal van hátra. Aztán azt a száz oldalt is hajnali két óráig olvastam, annak ellenére, hogy maga a könyv eléggé rémisztő történetet mesél el. Valamint – ilyen még sosem fordult elő velem – ettől a könyvtől rémálmaim voltak. Hogy most ez jó vagy nem, nem tudom, de mindenesetre érdekes volt, hogy egy könyv cselekménye ennyire magával ragadott, hogy még féltem is tőle. Mindegy, a lényeg, hogy a könyv leginkább akkor üt nagyot, amikor a csendben, lehúzott redőny mellett, egy halvány lámpa mellett olvasod. Ugyanis maga a történet is a sötétségre épít, az ismeretlen ismeretlenre, ami miatt szorongani kezd az ember. Vajon mik azok a lények, miért jöttek azok a lények? Valahányszor a szereplők bekötötték a szemüket, én is megvakultam, és elveszett az a minimális tájékozódásom, ami amúgy a könyveknél megmarad: nem volt tájleírás, csak a hangokat hallhattam. Ami mindennapossá vált, ebben a könyvben eltűnt: a látás maga a házon kívül nem létezik többé, és emiatt az olvasó maga is aggódhat, hogy akkor most hogyan tovább, mi fog történni. A szöveg elképesztően egyszerű, jó értelemben, valamint a két szálon futó cselekmény eleinte összezavart, de hamar kiismertem magam, úgyhogy pluszpont járt azért is. Az egyik időben a gyerekekkel menekülünk, utána pedig a házban rettegünk a következő csapástól.
Sajnáltam, hogy hamar véget ért a könyv, de egészen biztos, hogy a közeljövőben újra fogom olvasni.
Valami rémisztő dolog garázdálkodik odakint, amire nem szabad ránézni. Egyetlen pillantás elég ahhoz, hogy az ember őrült, kegyetlen gyilkossá váljon. Senki sem tudja, mi az, és honnan jött.
A szörnyűséges hírek egyre gyakoribbá válnak. Majd a tévé elsötétül, a rádió elhallgat, és az internet is összeomlik. A telefonok elnémulnak. Az ablakon pedig nem lehet kinézni többé.
Mára csak maréknyi túlélő maradt, köztük Malorie két gyermekével, akiket az egyetlen lehetséges módon nevel: a négy fal között. A folyóparti, elhagyatott ház ajtaja zárva, a függönyök behúzva, az ablakokra matracok szögelve.
Egyetlen esélyük, hogy elmenekülnek egy másik helyre, ahol talán biztonságban lehetnek. De az előttük álló út elrettentő: harminc kilométer a folyón, egy evezős csónakban bekötött szemmel! Csak Malorie találékonyságára és a gyerekek éles hallására támaszkodhatnak. Egyetlen rossz döntés is végzetessé válhat. És valami követi őket. De vajon ember, állat vagy szörnyeteg?
Josh Malerman lélegzetelállító debütálása egy letehetetlen, rémisztő és lebilincselő panoráma egy sarkaiból kifordult világról.
Szarvas a ködben
Ezzel a könyvvel nagyon sokáig vesződtem, három hétig olvastam. Nem azért, mert olyan rossz – bár olvasás közben tényleg úgy voltam vele, hogyha már elkezdtem, be is fejezem, legyen bármennyire is pocsék, unalmas, vontatott –, hanem mert nagyon nehéz volt olvasni. A szöveg az konkrétan egy darab párbeszédet sem tartalmaz, csakis a leírásra törekszik, egy női lélek leírására. És nem is akármilyen női lélek leírására. Ez az egész könyv alatt zavart, hogy sokszor egy gondolat fut végig oldalakig, de meg tudom érteni, a tökéletes lélekábrázolás volt a célja az írónak. Ettől függetlenül, miután végigverekedtem magamat a könyvön, el tudom mondani, hogy minden negatívum ellenére az egész könyv a fordulatra épít, szerintem. Nem olyan eget rengető megváltás a vége, de mégis, ledermedtem, mikor elolvastam. Nem értettem persze, sok helyen nem értettem, hogy pontosan most mi történik, de rájöttem, hogy ezt a könyvet nem lehet végighadarni, mert úgy el lehet tévedni benne, mint annak a rendje. Lassan kell ezt a könyvet olvasni, minden szavát külön meg kell csámcsogni, és csak azután válik értelmessé minden – vagy csak én vagyok agyilag visszamaradott. Bármennyire is negatív dolognak tűnik, nekem nem volt az utólag, sőt, jobban oda kellett figyelnem egy könyv cselekményére, mint eddig bármikor. Igaz is: a cselekmény borzasztóan egyszerű, de a lelki vívódásoktól válik az egész különlegessé.
Tényleg csak annak ajánlom, aki képes több időt rászánni egy könyvre, mint 10 perc, de ha belevág, akkor garantáltan érdekes élményben lesz része.
Mátyás Anna harmincnégy éves budapesti anyakönyvvezető egy átlagosnak tűnő esküvői ceremóniát követően a násznép egyik tagjának invitálására az ünneplőkkel tart. Ahogy múlnak az órák, egyre félelmetesebbnek érzi a társaság viselkedését, és lassan az életveszély érzése keríti hatalmába. Vajon a képzelete játszik vele, vagy valóban gyilkosok közé került?
A főhősnő belső monológja segítségével bekerülünk gondolatainak birodalmába, felidéződnek gyermekkorának traumái, az apjához fűződő ambivalens viszony, az elvesztett nagy szerelem napjai, a magány kínjai, a kapcsolatteremtés problémái. Az esküvői vacsoráról menekültében egy ködös erdőbe kerül, ott várja rettegve a hajnalt. A történet végkifejlete aztán meghökkentő fordulatot vesz. Pontosan megrajzolt, felejthetetlen alakok bukkannak fel a szívszorító történetben, köztük a főhősnőnél bátrabb, szabadabb, lazább világot képviselő és Annát önmagával szembesítő rejtélyes Jócsajeszter.
Ezzel a könyvvel nagyon sokáig vesződtem, három hétig olvastam. Nem azért, mert olyan rossz – bár olvasás közben tényleg úgy voltam vele, hogyha már elkezdtem, be is fejezem, legyen bármennyire is pocsék, unalmas, vontatott –, hanem mert nagyon nehéz volt olvasni. A szöveg az konkrétan egy darab párbeszédet sem tartalmaz, csakis a leírásra törekszik, egy női lélek leírására. És nem is akármilyen női lélek leírására. Ez az egész könyv alatt zavart, hogy sokszor egy gondolat fut végig oldalakig, de meg tudom érteni, a tökéletes lélekábrázolás volt a célja az írónak. Ettől függetlenül, miután végigverekedtem magamat a könyvön, el tudom mondani, hogy minden negatívum ellenére az egész könyv a fordulatra épít, szerintem. Nem olyan eget rengető megváltás a vége, de mégis, ledermedtem, mikor elolvastam. Nem értettem persze, sok helyen nem értettem, hogy pontosan most mi történik, de rájöttem, hogy ezt a könyvet nem lehet végighadarni, mert úgy el lehet tévedni benne, mint annak a rendje. Lassan kell ezt a könyvet olvasni, minden szavát külön meg kell csámcsogni, és csak azután válik értelmessé minden – vagy csak én vagyok agyilag visszamaradott. Bármennyire is negatív dolognak tűnik, nekem nem volt az utólag, sőt, jobban oda kellett figyelnem egy könyv cselekményére, mint eddig bármikor. Igaz is: a cselekmény borzasztóan egyszerű, de a lelki vívódásoktól válik az egész különlegessé.
Tényleg csak annak ajánlom, aki képes több időt rászánni egy könyvre, mint 10 perc, de ha belevág, akkor garantáltan érdekes élményben lesz része.
Mátyás Anna harmincnégy éves budapesti anyakönyvvezető egy átlagosnak tűnő esküvői ceremóniát követően a násznép egyik tagjának invitálására az ünneplőkkel tart. Ahogy múlnak az órák, egyre félelmetesebbnek érzi a társaság viselkedését, és lassan az életveszély érzése keríti hatalmába. Vajon a képzelete játszik vele, vagy valóban gyilkosok közé került?
A főhősnő belső monológja segítségével bekerülünk gondolatainak birodalmába, felidéződnek gyermekkorának traumái, az apjához fűződő ambivalens viszony, az elvesztett nagy szerelem napjai, a magány kínjai, a kapcsolatteremtés problémái. Az esküvői vacsoráról menekültében egy ködös erdőbe kerül, ott várja rettegve a hajnalt. A történet végkifejlete aztán meghökkentő fordulatot vesz. Pontosan megrajzolt, felejthetetlen alakok bukkannak fel a szívszorító történetben, köztük a főhősnőnél bátrabb, szabadabb, lazább világot képviselő és Annát önmagával szembesítő rejtélyes Jócsajeszter.
Nem vagyok sorozatgyilkos-trilógia
Véletlenül bukkantam rá erre a könyvre. Bementem a könyvesboltba, leemeltem a polcról azt az egy könyvet, amit meg akartam venni, majd elkezdtem nézelődni a választékot. A borító volt, ami megfogott, pedig én egyáltalán nem kinézet alapján választom ki az olvasmányomat, de ennél az egynél kivételt tettem, a kiadó sokkal szebb borítót varázsolt a könyveknek, mint az amerikai kiadások. Először arra gondoltam, hogy ez egy tökéletes kis thriller lesz, egy sorozatgyilkos elméjébe láthatunk bele – ami valamiért engem érdekelt is mindig, hogy egy gyilkos mit gondolhat, miközben öl –, de úgy az ötvenedik oldalnál ez az egész megbukott. Tény, hogy egy eléggé elvont srác meséli a történetet, aki sorozatgyilkosokra jellemző hajlamokkal bír, de nem ez az egészben a csavar. Hanem, hogy az egész egyáltalán nem természetes dolog, nem evilági dolog. Hogy pontosan mi van, hogy van, azt nem árulom el, mert elveszti a meglepetés erejét akkor. Mikor olvastam azt a részt, azt hittem, hogy a srác beszívott vagy valami, hallucinálja a dolgot, de nem. Tényleg az történt, és ezek után az egész könyv, az egész sorozat erre épül. A srác a tudását használja, hogy utánajárjon a sorozatgyilkosoknak, míg végül bele is csöppen egy csomó, elképesztő és veszélyes „kalandba”. De ugyanakkor belül küzd a késztetés ellen, hogy ölni akarjon: szabályokat állít fel, amiket tilos megszegnie, különben előbukkan a gyilkos énje. Mindezt olvasni és átérezni főszereplő szemein keresztül katartikus élmény. És mindezt három könyvön keresztül, valamint az író elkezdett egy újabb trilógiát ugyanezzel a sráccal a főszerepben. Nem tudok mit mondani a könyvekre, egész egyszerűen elképesztőek. A fogalmazása annyira olvasóbarát, hogy tényleg, villámgyorsan el lehet olvasni. Másfél hét alatt olvastam ki a három könyvet, ez azért mond valamit :)
Elképesztő pszichológiai thrillert kap az, aki vállalkozik a könyvekre, mellé egy kevéske brutalitást – azt a szerencsétlen macskát jobban sajnáltam, mint bárki mást az egész könyv alatt –, és egy teljesen normális, nem nyálas és elcsépelt szerelmi szálat.
John Wayne Cleavernek hívnak.
15 éves vagyok, és a hullák a hobbim.
A terapeutám szerint szociopata vagyok.
De nem vagyok sorozatgyilkos.
John veszélyes, és ezt ő is tudja magáról. Megszállottan érdeklődik a sorozatgyilkosok iránt, de nem szeretne hozzájuk hasonlóvá válni. Pedig óriási a kísértés…
Mivel gyerekkora óta a családja által üzemeltetett halottasházban segédkezik, hozzászokott a holttestek látványához és meg is kedvelte őket. Azok legalább az élőktől eltérően nem kérnek számon rajta minduntalan emberi érzéseket.
Amikor egy brutális sorozatgyilkos elkezdi áldozatait szedni a kisvárosban, kénytelen felülírni a maga számára alkotott szabályokat, amelyekkel eddig kordában tartotta a benne lakozó sötétséget. Nyomozni kezd a tettes után, akiről egyre inkább az a benyomása: emberfeletti képességekkel bír.
Véletlenül bukkantam rá erre a könyvre. Bementem a könyvesboltba, leemeltem a polcról azt az egy könyvet, amit meg akartam venni, majd elkezdtem nézelődni a választékot. A borító volt, ami megfogott, pedig én egyáltalán nem kinézet alapján választom ki az olvasmányomat, de ennél az egynél kivételt tettem, a kiadó sokkal szebb borítót varázsolt a könyveknek, mint az amerikai kiadások. Először arra gondoltam, hogy ez egy tökéletes kis thriller lesz, egy sorozatgyilkos elméjébe láthatunk bele – ami valamiért engem érdekelt is mindig, hogy egy gyilkos mit gondolhat, miközben öl –, de úgy az ötvenedik oldalnál ez az egész megbukott. Tény, hogy egy eléggé elvont srác meséli a történetet, aki sorozatgyilkosokra jellemző hajlamokkal bír, de nem ez az egészben a csavar. Hanem, hogy az egész egyáltalán nem természetes dolog, nem evilági dolog. Hogy pontosan mi van, hogy van, azt nem árulom el, mert elveszti a meglepetés erejét akkor. Mikor olvastam azt a részt, azt hittem, hogy a srác beszívott vagy valami, hallucinálja a dolgot, de nem. Tényleg az történt, és ezek után az egész könyv, az egész sorozat erre épül. A srác a tudását használja, hogy utánajárjon a sorozatgyilkosoknak, míg végül bele is csöppen egy csomó, elképesztő és veszélyes „kalandba”. De ugyanakkor belül küzd a késztetés ellen, hogy ölni akarjon: szabályokat állít fel, amiket tilos megszegnie, különben előbukkan a gyilkos énje. Mindezt olvasni és átérezni főszereplő szemein keresztül katartikus élmény. És mindezt három könyvön keresztül, valamint az író elkezdett egy újabb trilógiát ugyanezzel a sráccal a főszerepben. Nem tudok mit mondani a könyvekre, egész egyszerűen elképesztőek. A fogalmazása annyira olvasóbarát, hogy tényleg, villámgyorsan el lehet olvasni. Másfél hét alatt olvastam ki a három könyvet, ez azért mond valamit :)
Elképesztő pszichológiai thrillert kap az, aki vállalkozik a könyvekre, mellé egy kevéske brutalitást – azt a szerencsétlen macskát jobban sajnáltam, mint bárki mást az egész könyv alatt –, és egy teljesen normális, nem nyálas és elcsépelt szerelmi szálat.
John Wayne Cleavernek hívnak.
15 éves vagyok, és a hullák a hobbim.
A terapeutám szerint szociopata vagyok.
De nem vagyok sorozatgyilkos.
John veszélyes, és ezt ő is tudja magáról. Megszállottan érdeklődik a sorozatgyilkosok iránt, de nem szeretne hozzájuk hasonlóvá válni. Pedig óriási a kísértés…
Mivel gyerekkora óta a családja által üzemeltetett halottasházban segédkezik, hozzászokott a holttestek látványához és meg is kedvelte őket. Azok legalább az élőktől eltérően nem kérnek számon rajta minduntalan emberi érzéseket.
Amikor egy brutális sorozatgyilkos elkezdi áldozatait szedni a kisvárosban, kénytelen felülírni a maga számára alkotott szabályokat, amelyekkel eddig kordában tartotta a benne lakozó sötétséget. Nyomozni kezd a tettes után, akiről egyre inkább az a benyomása: emberfeletti képességekkel bír.
Az emlékek őre
Két dolog miatt hagytam ezt a könyvet utoljára. Első: vagy fél éve olvastam a könyvet, azóta pedig tompultak az ismereteim, emiatt pedig rövidke lesz ennek a könyvnek az ajánlója. Második: ez az egyetlen könyv, amelyik nem thriller vagy horror. xD Ez egy gyerekkönyv, amit az USA-ban néhány iskolában kötelező olvasmányként tartanak számon, és nem bánnám, ha ezt a szokást a magyar oktatás is átvenné, mert bár gyerekeknek íródott könyv, mondanivalója az bőven akadt még nekem is. Egyszerű nyelvezet, mese az egész, és aki látta a filmet – jelen –, annak ugyanazt az élményt fogja hozni. Kivéve, akinek nem tetszett a film. Maga a könyv jó, rövid, egy nap alatt el lehet olvasni, és csak ajánlani tudom.
Ez egy tetralógia első része, és sajnálom, hogy nem filmesítik meg a többi könyvet, mert szerintem jó volt a film.
A 12 éves Jonas olyan világban él, melyben nincs igazságtalanság, éhezés, erőszak, nincsenek kábítószerek, a családok életében is teljes a harmónia. Ezt a tökéletesnek tűnő világot a bölcsek tanácsa vezeti. Ők azok is, akik a tizenkettedik évüket betöltött fiúk és lányok egész életre szóló pályáját kijelölik egy évente megrendezett ceremónián. Történetünk hősét valami egészen egyedi feladatra tartják alkalmasnak. Miközben egy különös öregember felkészíti őt hivatása betöltésére, Jonas előtt feltárul, milyen titkok lapulnak az őt körülvevő világ békéje mögött. A fiú vakmerő tettre szánja el magát…
Az ifjúsági regény sajátos hangulata, cselekményének feszültsége a gyermek és felnőtt olvasót egyaránt fogva tartja. Az emlékek őre kivételes lehetőséget kínál a továbbgondolásra, arra, hogy szülők és gyerekek, tanárok és tanítványok elbeszélgessenek az élet nagy kérdéseiről.
Két dolog miatt hagytam ezt a könyvet utoljára. Első: vagy fél éve olvastam a könyvet, azóta pedig tompultak az ismereteim, emiatt pedig rövidke lesz ennek a könyvnek az ajánlója. Második: ez az egyetlen könyv, amelyik nem thriller vagy horror. xD Ez egy gyerekkönyv, amit az USA-ban néhány iskolában kötelező olvasmányként tartanak számon, és nem bánnám, ha ezt a szokást a magyar oktatás is átvenné, mert bár gyerekeknek íródott könyv, mondanivalója az bőven akadt még nekem is. Egyszerű nyelvezet, mese az egész, és aki látta a filmet – jelen –, annak ugyanazt az élményt fogja hozni. Kivéve, akinek nem tetszett a film. Maga a könyv jó, rövid, egy nap alatt el lehet olvasni, és csak ajánlani tudom.
Ez egy tetralógia első része, és sajnálom, hogy nem filmesítik meg a többi könyvet, mert szerintem jó volt a film.
A 12 éves Jonas olyan világban él, melyben nincs igazságtalanság, éhezés, erőszak, nincsenek kábítószerek, a családok életében is teljes a harmónia. Ezt a tökéletesnek tűnő világot a bölcsek tanácsa vezeti. Ők azok is, akik a tizenkettedik évüket betöltött fiúk és lányok egész életre szóló pályáját kijelölik egy évente megrendezett ceremónián. Történetünk hősét valami egészen egyedi feladatra tartják alkalmasnak. Miközben egy különös öregember felkészíti őt hivatása betöltésére, Jonas előtt feltárul, milyen titkok lapulnak az őt körülvevő világ békéje mögött. A fiú vakmerő tettre szánja el magát…
Az ifjúsági regény sajátos hangulata, cselekményének feszültsége a gyermek és felnőtt olvasót egyaránt fogva tartja. Az emlékek őre kivételes lehetőséget kínál a továbbgondolásra, arra, hogy szülők és gyerekek, tanárok és tanítványok elbeszélgessenek az élet nagy kérdéseiről.
RSS Feed
