Cím: Kísértő múlt
Írta: Lexy
Készült: Sims 3
Műfaj: krimi
Korhatár: 12 éven aluliaknak nem ajánlott!
Figyelmeztetés: halál
Megjelenés: 2015. május 15.
A Twinbrook belvárosához közel eső építkezésen holtan találnak egy fiatal lányt. Az áldozat Dorian Carson nyomozót halott húgára emlékezteti, akivel hasonlóképen végeztek évekkel ezelőtt. Bár minden jel arra utal, baleset történt, Dorian meggyőződése, hogy a lány gyilkosság áldozatává vált. Mindent elkövet, hogy megkapja az ügyet, és szinte megszállottként kezd nyomozni az elkövető után. Ám ezúttal a magányos farkasként emlegetett nyomozó egy társat is kap, Andrea Mackenzie személyében…
Dorian aznap már másodszor járt a hullaházban. Úgy érezte, mintha reggel óta egy egész örökkévalóság telt volna el, pedig még korántsem volt vége a napnak. Hol újdonsült társára, hol pedig a még mindig remegő Lucyra pillantott. Sajnálta a lányt, de a protokoll szerint valakinek azonosítania kell a holttestet. Minél hamarabb túl lesznek rajta, annál jobb.
– Biztos, hogy felkészült? – kérdezte együttérzően Andrea.
– Igen – szipogta a lány.
Dorian fejével intett az orvosnak, majd az felhajtotta a fehér lepedőt. A lány egy pillanatig mereven bámulta az élettelen testet, utána elfordította tekintetét, és újra zokogásban tört ki. Hirtelen átölelte a nyomozónőt, és fejét a vállához szorította. Andrea kissé meglepődött, de készségesen viszonozta az ölelést. Doriant ismét felkavarták az események. Bárcsak vele is ott lett volna valaki annak idején, akit átölelhet. Miközben a két nőt nézte, elgondolkodott rajta, milyen jó is annak, aki még tud sírni…