Vendég Vasárnap - Filmajánló - Legendás állatok és megfigyelésük

​A Harry Potter filmek végeztével azonnal megjelentek az első csalódott rajongók, akiknek nem sikerült teljes mértékben lezárniuk magukban a varázsvilág legendás világát. Mindenki szerette volna a folytatást, hogy a Harry Potter univerzum sohase érjen véget. Úgy tűnik, csütörtökön elkezdődött valami.
Aki kíváncsi, hogy mit keres egy facebook monogramm a szöveg mellett, és hogy hogyan vélekedünk Oxeye kollégámmal a filmről, az kattintson a Tovább… gombra.

​juhaszgaga & Oxeye

A cikk elején szeretném kifejteni abbéli aggályomat, hogy lehetséges, túláradó tudásom a varázslóvilággal kapcsolatban önkénytelen spoilerek megjelenését eredményezhetik. Emiatt elnézést kérek előre is.
A film cselekményleírása és véleményezése azonban erősen spoileres közeg, azt mindenki saját felelősségre olvassa el

Öt éve annak, hogy az utolsó Harry Potter filmmel véget ért az addigi története az ifjú varázslótanoncnak. Azóta természetesen tudjuk, hogy a varázslóvilág sohasem fog teljesen eltűnni, olyan lesz, mint a Star Wars mozik: addig, ameddig lesz közönsége, nem fog véget érni a történet, és akár a végtelenségig fogja magából ontani a történeteket. Csak abban reménykedjünk, hogy nem esnek át a ló túlsó oldalára.

​A Legendás állatok és megfigyelésük, cifra névvel ellátott spin-off ötlete három évvel ezelőtt kapott szárnyra. Akkor még csak pletykaként terjedt a neten, miszerint az egyik roxforti tankönyvet megfilmesítik. Az ugyanerre a névre hallgató, könyvnek nehezen nevezhető írás a varázslók körében egy tankönyv, ami leírást ad a világban fellelhető összes varázslényről. Akkoriban elképzelhetetlennek tartottam, hogy mégis hogyan akarnának egy tankönyvből filmet csinálni, épp ezért nem is vettem komolyan a híreszteléseket. Később elkezdtek megjelenni kisebb morzsák a filmről a pottermore oldalán, és egyre inkább bizonyosabbá vált, hogy amiben mindenki reménykedett, bekövetkezik. És amikor megjelent a legelső trailer, már lehetett érezni, hogy a Potterheadek egy emberként ujjonganak a képernyő előtt.

Egy éves várakozás előzte meg a film megjelenését, közben egyre több és több részlet derült ki a film valódi tartalmából, és annak háttértörténetéből. Kiderült, hogy a helyszín az Amerikai Egyesült Államok lesz, ahol teljesen másképpen alakult a varázslótársadalom helyzete az angliaival szemben, ahogyan a történelmük is teljesen egyedi módon fejlődött (a varázslók és a varázstalanok kapcsolata, a muglikra vonatkozó kifejezések, a varázslóellenesség). Most ezt nem ecsetelném tovább, mert akkor még vagy ötezer szóval több lenne ez a cikk – így is túlságosan belelendültem :D

​Göthe Salmander (Eddie Redmayne) a 20-30-as években járta a világot, miközben a lehető legkülönfélébb és legritkább lényeket kutatta, amikből aztán feljegyzések születtek, majd 1927-ben meg is jelent könyv formájában – természetesen a varázslóvilágban, nekünk, muglik számára csak 2001-ben vált elérhetővé, aminek előszavát maga Albus Dubmledore írta meg. Már a szerzőről szóló részben megtudhatjuk, hogy Göthe nem csak a magizoológia egyik kiemelkedő alakja, hanem még a politikában is nagy szerepet játszott (többek között ő indítványozta a Vérfarkasnyílvántartó megalapítását illetve a varázslények kísérleti keresztezését tilalmazó törvényt). Munkásságáért 1979-ben ezüst fokozatú Merlin-díjat kapott.
Salmander egyik amerikai utazása során New Yorkba látogat azzal a céllal, hogy beszerezzen egy igen ritka, csak Amerikában fellelhető varázslényt. Ennek következtében tudja meg, hogy bizony az amerikai varázslók másképpen gondolkoznak a varázslényekről, mint angliai társaik, mindez köszönhető az időközben kialakuló Új Salem nevű radikális varázslóellenes csoportnak.
Göthe ennek a közepébe csöppenve engedi szabadjára önhibáján kívül bőröndjének mágikus tartalmát a városban.

---

A történet az 1926-os évben játszódik, amikor Voldemort már láthatóan készült erre a világra születni, azonban gonosz ténykedését még nem kezdte el. Helyette ott volt Gellert Grindelwald, aki mint tudjuk a HP filmekből és könyvekből, Dumbledore barátja volt fiatal korában, és együtt dolgoztak a nagyobb jón. És hogy miért is mondom el ezt? Mert, mint kiderült, ez is szerves részét fogja képezni a Legendás állatok tetralógiának, a folytatásokban Grindelwald és Dumbledore barátsága is szerepet kap (utóbbi érzésének kicsit kézzelfoghatóbb felvázolásával). A tervek szerint a sorozat 1945-ben ér véget, amikor Dumbledore elnyeri a Pálcák Urát Grindelwaldtól egy harcban.

​A film ennek az alapszituációnak a felvázolásával indít. Megtudjuk, hogy Európában zajlanak az események, sőt, lehetséges, hogy a Grindelwald-fanatikusok átkeltek a tengeren az Államokba is, ahol az aurorok felkészülten állnak a támadásokra.
 
Salmander megérkezik a városba, ahol véletlenül elcseréli a bőröndjét egy magnixszel – a mugli amerikai megfelelőjével –, majd abból véletlenül 4-5 állat kiszabadul. Mindegyikük varázslény, így a magnixek lakta városban nem éppen szerencsés, emellett táptalajt szolgáltat a varázslóellenes propagandának is. Azonban a legnagyobb problémát nem a varázslények okozzák, ők csak a tésztát képezik. A hab a tortán egy, Rowling világában eddig ismeretlen „dolog”: az obscurus. Ez egy afféle varázserőtömeg, ami akkor alakul ki, mikor egy varázsló vagy boszorkány elnyomja magában a képességeit. Ez manifesztálódik, és egy erős kivetülésként él tovább. A dolog bökkenője csak annyi, hogy az obscuráló sohasem éri meg a felnőtt kort, sőt, még a tíz éves kort is nagyon nehezen, mert az obscurus ráakaszkodik a gyermekre, míg végül teljesen fel nem emészti. És ugyebár, ahogy a trailerben is lehet látni, egy borzasztóan hatalmas és erős obscurus szabadult el a városban, amivel a magnixek tökéletesen tisztában vannak. És ugyebár kiszabadultak Salmander állatai is, és így rögtön rá tudják fogni a varázsvilág leleplezését is – bizonyítékként pedig a bőröndjében, a sok más állat mellett egy apró obscurust is találnak, ami tökéletes, hogy ráhúzzák Salmanderre és társaira a vizes lepedőt.

---

Idővel azonban kiderülnek dolgok. Az obscuráló keresése közben elszabadulnak az indulatok, egy magnixet brutális módon megöl – de komolyan, ez még engem is lesokkolt –, majd utána a fél várost elpusztítja. Közben Salmanderék próbálják begyűjteni az elkószált állatkákat. A film utolsó fél órája pedig a fordulatok ideje, a lepel lehull szinte mindenről. Kiderül, hogy ki is az igazi gonosz, ki az obscuráló, mennyire jelent veszélyt Salmander baklövése, és hogy Göthe és Porpetina vajon megcsókolják-e egymást – nem, ebben a részben nem, de össze fognak házasodni idővel :D

Nehezen tudom azt mondani, hogy ez a film nem éri meg. Én, mint hatalmas Potterhead a kezdeti pletykáknak is örültem, a film közeledtével pedig rendesen átszellemültem (az utóbbi egy hónapban 8 varázspálcát csináltam XD). A premier napjáig olyan voltam, mint egy kisgyerek, egyenesen áradoztam az ismerőseimnek a filmről úgy, hogy még nem is láttam. Bíztam az írónőben, aki ezzel a filmmel debütált, mint forgatókönyvíró, és nem csalódtam. Összehozott egy olyan Potter-filmet, ami nem Potter film.

​A legnagyobb megdöbbenésemre a film szakított a Harry Potterben is látott komikumok megjelenítésével, és a lehető legjobban visszafogta azt, amit én csak észleltem, de nem hiányoltam (ez nem jelenti azt, hogy nem voltak megmosolyogtató jelenetek). Sokkal nagyobb hangsúlyt jutott így a történet komolyságára, ami már csöppet sem a régi szép időket idézi. Családon belüli erőszak, rasszizmus, emellett a horror irányba forduló történések a mutatói annak, hogy bár 12-es karikát kapott a film, már közel sem a gyermeki nézőnek készült, és ezzel egyet is lehet érteni. Az a generáció felnőtt. És ez engem rohadtul zavar XD
 
A történet nagyon élvezhető, fordulatos, és bár sejtjük, hogy mi lesz a vége, végül mégiscsak sikerült olyat nyújtania, ami megdöbbenti a nézőt. Engem ledöbbentett, annak ellenére, hogy a furfang minden eszközére számítottam, csak pont arra nem, és pont ott nem, ahol tényleg kellett volna.

Az egyetlen negatív dolog, amit még a testvérem is megjegyzett, az a vontatottsága az egésznek. A Harry Potterben pörögtek az események, nem kellett szükségtelen monológ vagy épp a semmibe bámulás, hogy teljen az idő, itt azonban nagyon jelen volt. A film utolsó tíz perce konkrétan ilyen „bámulás a semmibe”, hogyha a kóla betalált volna, akkor tuti, hogy kimentem volna vécére. Értem a dramaturgiai jelenlétét, csak épp a túlnyújtottsága az rontott az egészen.

A szereplőválasztás szerintem tökéletesre sikeredett. Bár nem vagyok tisztában Eddie Redmayne színészbeli teljesítményével (Oscar-díjas színész), de Göthe Salmander alakját mintha ráöntötték volna. Ugyanígy van ezzel a Queenie-t megformáló A Fine Frenzy is. Egyszerűen imádom azt az elbájolt kiállását, meg a mosolyát a filmvásznon. Colin Farrell pedig, mint a MACUSA auror parancsnoka egyszerűen zseniális. Sorolhatnám mindenki nevét, de egyszerűen nem lehet rájuk rosszat mondani. Johny Depp cameoja pedig egyszerűen betalált. Gyomorszájon. Halálosan :D
 
Ezt a filmet emlegetik az idei év egyik legkiemelkedőbb alkotásának, és nem is véletlenül. Rajongónak és új húsnak egyaránt ajánlott ez a film, mert tényleg magával ragadó az egész. És, ha szerencsénk van, és az alkotók is úgy gondolják, akkor az 5. részig egy újabb remek sorozattal bővül a Harry Potter univerzum.

​Most pedig következzék a bájos Oxeye véleménye, akivel volt szerencsém egy teremben végignézni a premier napján a filmet :D
 
Elég szkeptikusan fordultam a film felé, mivel a Harry Potter mozik sem fogtak meg, ez pedig ugyan abban az univerzumban játszódik... De pozitívan csalódtam. A varázslók és varázslények létén, illetve egy pár utaláson kívül nem kapcsolódott olyan szorosan a két történet, mit számítottam rá.  Maga a sztori nem nyújtott többet, mint vártam: Egy kissé kiszámítható volt. A rendszerrel egyet nem értő főszereplő, akihez csatlakozik egy kissé bugyuta karakter, akivel nem lehetne közösködni, mivel a törvény megtiltja azt. Emellett kapunk egy szerelmi szálat, és egy, a törvény mellett álló, de a későbbiekben –többé-kevésbé- ellene forduló szereplőt is.

De valahogy... mégsem volt meg az a tucat-érzés, mint más, hasonló filmeknél szokott lenni. Ezt egyrészt a film során felsorakoztatott, és a cselekménybe erősen bevont lényeknek köszönhette, másrészt... Olyan képi világa volt, hogy oda voltam, meg vissza! :D Ilyen szépen kidolgozott filmre rajzolt animációt már régen nem láttam. Az meg már csak hab a tortán, hogy nem mindent akartak a háromdével elmélyíteni – rengeteg jelenet volt, ahol az alapvető mélységélességgel játszadodtak, ez pedig nekem kifejezetten tetszett.

A színész-gárda tagjainak kiválasztása is remek lett. Eddie Redmayne, mint Göthe Salmander, a legendás lények kutatója kész kis sziget volt az ismertebb színészek tengerében. A sok bubifrizurás tag között a Credence-t alakító Ezra Miller kiemelkedő volt, talán az egyik legkiszámíthatatlanabb karakter az egész film során.
 
Nem egy vígjátékról beszélünk, tehát nem számítottam natúr viccekre. Csak helyzetkomikumokat és a varázslények különös viselkedésével vagy külsejével kapcsolatos poénok voltak, de közel sem nevetős fajtájúak. Egy-egy megmosolyogtató jeleneten - mint a vakond ékszerbolti pózolása, vagy az orrszarvú-szerűség randalírozása – kívül nem kaptunk happy részeket, és nem is baj: Ez jól állt a filmnek. Nem rontotta a hangulatot egy-egy erőltetett szóvicc, sem a szereplők bohóckodása.
 
Összességében nem volt olyan rossz a film, mint számítottam rá. Tizenhárom furkászból hét és egynegyed kanos orrszarvút adok rá.

 
Végezetül pedig egy részlet a filmből, hogy az olvasást mellőző olvasók szeme is megakadjon valami mágikuson vagy épp ínycsiklandón, ha úgy tetszik :)