Vendégkritika - Ezüst krónikák - Írta: Sookie

Azt hiszem az egyik leghosszabb történet az oldalon az Ezüst krónikák. Habár valahogy mostanában jobban preferálom a rövidebb történeteket, mert szerintem könnyebb olvasni azokat, ez a történet talán nem lett volna kerek, ha rövidebb. E miatt pedig csak még inkább tetszett, és a tovább mögött, spoilermentesen össze is foglalom, hogy pontosan miért.

Talán ami a leginkább fontos ezzel a történettel kapcsolatban, hogy hiába van benne varázserejű kard és gonosz boszorkány, ez NEM egy gyerekmese. Nem is nagyon lehet úgy értékelni, mert Nita90 nagyon jól kombinálta a mesés elemeket a komolyabb tartalommal, ráadásul mindezt olyan intelligens humorral tálalva, ami elég ritka.

Ami miatt kifejezetten tetszett az Ezüst krónikák, az a komplex történetrendszer. Annyi szál van benne, és annyi szereplőn keresztül láthatjuk az eseményeket, hogy habár először talán soknak tűnhet, mégis kell hozzá. Ettől igazán jó, mert különösen érdekes látni, ahogy a jól megkevert szálak találkoznak, és hatnak egymásra. Ebben a történetben semmi sem történik véletlenül, és ha valaki figyel a jelekre, vagy az apró, talán jelentéktelennek tűnő mozzanatokra vagy megjegyzésekre, sok mindenre rájöhet. Nita90 nagyon jól keverte a szálakat, és utalt előre vagy éppen vissza, és nagyon sok dolog csak később nyert értelmet. Ráadásul a történet az elejétől a végéig logikusan van felépítve, és ez igen nagy pozitívum.

Mint már kiemeltem, az egyik leghosszabb történetről van szó, ami megjelent az oldalon. Szép ívet járt be a bevezetésről a végkifejletig. És ha van történet, ami részről-részre jobbá válik, akkor az ez. Talán kicsit mégis nehezen indult be, hiszen fel kellett építeni a karaktereket, és magát a helyzetet. Így az első részek még nem sikerültek annyira pörgősre. Vagy annyira könnyen emészthetőre. Még a karakterek sem voltak annyira kiteljesedve. De ha valaki kitartott a történet mellett, a végére egy elképesztően logikusan összerakott sztorit kapott, ami nem kevés drámát vagy épp akciót rejtett magában.
Bár néha a hossza okozott némi nehézséget is, hiszen nem mindig egyszerű visszagondolni arra, mi történt pár résszel korábban. Talán részben ezért is kedvelem jobban a rövidebb történeteket. De aztán ezen túl tudtam lépni.

Ejtsünk pár szót a szereplőkről is, mert nélkülük nem igazán lenne történet sem. Az Ezüst krónikák elég sok szereplővel operál. A főszereplők pedig Isabella, Eric és Edward, bár ő inkább negatív szereplő, annak meg elég jó. De hármuk közül mégis őt érzem igazán erősnek. Benne van a legtöbb potenciál, és nagyon kellett ő a főszereplők közé, hogy erős legyen ez a történet.

Mert Isabella kedves és kicsit naiv, a végére meg talán megtalálja a saját hangját is, de nem tartom túl érdekes szereplőnek. Ami viszont nem a legjobb, ha már főszereplőről van szó. Fejlődik a karaktere, de talán túlságosan lassan. És mire kiteljesedne, és megfigyelhetnénk milyen is egy erős Isabella, addigra vége is a történetnek. Én személy szerint jobban kedveltem Isát a csata után, mert képes volt a sarkára állni.

És ha már Isabella, akkor ott van Eric is, aki sajnos nem lett a kedvencem. Valahogy mindig ott volt, és közben mégsem. Próbálkozott, de nem eléggé. Szeretett, de nem eléggé. Talán mindig kevés volt. Bár nézhetjük onnan is a dolgot, hogy a történetben talán neki van az egyik legnehezebb sorsa. És sajnos inkább tűnik egy megtört embernek, mint hős lovagnak. Talán az utóbbi már amúgy is csak Isa szemében volt.

Viszont habár a főszereplők nem voltak elég színesek, szerencsére kaptunk melléjük egy rakás mellékszereplőt, akik viszont kifejezetten érdekesre sikerültek.
Ott van rögtön Nerissa. Én alapvetően szeretem a negatív karaktereket. Mert mindig színesítik a történetet. Szeretek utálni néhány szereplőt. De Nerissát szimplán csak utáltam. De piszkosul. Mert nincs még egy ennyire kegyetlen, és önző karakter, mint ő, és ezt számtalanszor bebizonyította a történet során.

Rosaline közben maga volt a megtestesült hiúság, de valahogy annyira jól állt neki, hogy nem tudtam nem megkedvelni őt. Már az elején sem tűnt annyira butának, mint tűnhetett volna. Végig megvolt benne a lehetőség, és a történet végére valamennyire ki is bontakozott. Elvégre nem véletlenül lett az, aki.

Hiába volt Eribella és Edibella vonal is, talán mégis inkább a Ben/Lys párosnak drukkoltam úgy igazán. Mert az ő érzéseik tényleg őszinték voltak, és a végére képesek is voltak megváltozni ahhoz, hogy egymás méltó társai lehessenek. Még ha az ő kapcsolatuk nem is az a kifejezett lányregény, mégis jó volt olvasni, ahogy egymásra találtak.

Végül hadd térjek ki az egyik legérdekesebb szereplőre, Christian Hale-re. Tény, hogy rajongok a karakteréért. És miért ne tenném? Hiszen szerintem az egyik legösszetettebb karakter az egész történetben. Neki nincs kardja, nincs páncélja, nincs pénze, nincs túl jó családi háttere vagy múltja, és valljuk be, nem is kifejezetten jóképű. Viszont van esze. És nincs érdekesebb vagy épp veszélyesebb annál, mint amikor valaki nagyon okos. És Chris az. Képes volt mindenféle külső segítség nélkül, csak az eszére hagyatkozva életben maradni abban a világban, ahol még a lovagok is könnyen elbuknak, és egy háziszörny fészkel a hátsó kertben.  Ilyen helyzetben fejlődött ki az ő karaktere, és majdnem minden megszólalásából süt az a maró gúny, ahogy a világra tekint. Mert maga a világ sem volt túl kegyes hozzá, és ő mégis ott van, mégis életben van, és jobban keveri néha a szálakat, mint bárki a történetben. Mert megteheti, és mert képes is rá. Ezt pedig nem sok szereplő mondhatja el magáról.

A fogalmazásba, ha akarnék, se tudnék belekötni. Nem volt vontatott, nem volt furcsa. Mindig minden a helyén volt, és különösen jó volt néha olvasni a szöveget. Talán néha tűnhetett hosszúnak egy-egy rész, de sokszor annyira olvastatta magát, hogy észre sem vettem, hogy a végére értem a résznek. Ez pedig mindenképpen jó dolog.

Az illusztrálás pedig elképesztően jól sikerült. Nem rajongtam régebben a Medievalért, de a történet hatására kezdtem el jobban foglalkozni vele. Mert amivel ilyen szép képeket lehet csinálni, annak megéri utána nézni. Igazából miután kipróbáltam, még kevésbé értem, hogy lehetett ezeket a képeket ilyen formában kivitelezni. Úgyhogy ezért hatalmas kalapemelés és számtalan piros pont meg arany (ezüst) csillag jár. Mert akármennyire nehéz is volt a munka, megérte.

Összességében tehát egy nagyon komplex, de az utolsó szálig logikusan felépített történet az Ezüst krónikák, érdekes történettel, fantasztikus szereplőkkel és lenyűgöző illusztrálással.