La Media Naranja - 1x21: Elefánt a szobában (Nita90)

A fejezet címén az olvasók egy részével ellentétben én nem lepődtem annyira meg, ugyanis régebben olvastam egy cikket, amelyben az alkoholizmust egy dinoszauruszhoz hasonlítják a nappali közepén, hasonló értelemben, mint Dettyke elmagyarázta, szóval sejtettem, hogy ilyesmit jelenthet az elefánt is.

Úgy látom, elérkeztünk a sztori egyik komoly fordulópontjához. Ezt a részt olvasva komolyan elgondolkodtam azon, hogy mennyire lehet Bencének és Flórának közös jövője, ha ennyire nem ugyanúgy képelik el azt. Sőt, Flóra terveiben mintha nem is szerepelne szegény fiú, legfeljebb mint valami utolsó mellékszereplő. Ezért hiszem el nehezen, hogy Flóra aaannyira szerelmes legyen – mert hiába írod, hogy az, a tettei nem ezt mutatják. Számomra nehéz elképzelni, hogy valaki ne a szerelmével képzelje el az életét/jövőjét (húsz év fölött, többéves kapcsolatban a „majd egyszer valamikor a távoli jövőben” nekem átlátszó, üres és értelmetlen halogatásnak tűnik), de talán az én fantáziám túl szegényes. Különben meg mit vár és mit akar Flóra Bencétől tulajdonképpen? (Azt hiszem, ezt még ő sem tudja pontosan.) Ha jól emlékszem, régebben Bence sem életre szóló elköteleződésre, házasságra és gyerekekre vágyott elsősorban, de szerelmes lett, és látjuk, ez milyen hatással volt rá.

Nagyjából sejtettem, hogy ha lesz lánykérés, az hasonlóan fog elsülni. Nagyon megsajnáltam szegény Bencét, szörnyű érzés lehetett neki Flóra hezitálása és bejelentése. Az viszont furcsa, hogy mennyire nem vette a jeleket arról (pedig eddig eléggé egy hullámhosszon voltak kelileg) hogy Flóra nem házasságot és családot akar, pedig a lány folyamatosan küldte őket; csak arra tudok gondolni, hogy igenis vette, csak ignorálta is őket tudat alatt, mert az egyszerűbb volt, mint szembenézni a száraz tényekkel.
Apró megjegyzés, hogy a lánykérős monológ nekem egy kicsit „sok” volt, vagy mondjuk úgy, a kevesebb (szerintem) több lett volna, de ez abszolút szubjektív.

Flórát viszont legfeljebb annyira sajnáltam, mint egy lottónyertest, aki azon kesereg, mennyire nem boldogítja (majd) a pénz, nem tudja, mire költse, és jaj de fog unatkozni, mert ennyi pénz mellett nem tud mit csinálni – vagyis semennyire.
Azt fenntartom, hogy egy őszinte szerelem kibír egy év különlétet, viszont a hónapokig tartó titkolózást nem biztos – na az nem volt tisztességes, és ha Bence emiatt haragszik meg, azt teljesen megértem, feltéve, hogy később azért megbocsát, és jön a happy end (mert a happy end jó! ) , ahogyan Móricka elképzeli.
„Nem azt mondom, hogy most azonnal rohanjunk egy közjegyzőhöz” – Ne nézz hülyének, de mi dolguk lenne a közjegyzőnél, hacsak nem a házassági szerződést hitelesíttetni… nem az anyakönyvvezetőre gondoltál véletlenül? Szerintem természetesebben jött volna ki, de bocsi, ha most butaságot írtam. (Van egy ezekhez a fogalmakhoz kapcsolódó sztorim a Jogi terminológia órámról, azért akadt meg rajta a szemem.)
Látom, hogy nem csak számomra kezd egyre ellenszenvesebbé válni Flóra, azt hittem, a hiba az én készülékemben van. Gondolkodtam, és az én esetemben konkrét oka van annak, miért irritál ennyire a viselkedése. (Az utóbbi részekkel néhol nagyon az elevenembe találtál, de erről – majd talán – privátban).

A másik gyöngyszem a drágalátos Levi, még a könnyem is majdnem kicsordult, aaaannyira sajnáltam, hogy talán nem lesz meg neki a harmincadik születésnapjáig elég nő, rettenetes, hogy akadályozza ebben egy csodás feleség, aki őszintén szereti, és nem mellesleg a gyerekét várja; ennyi borzasztó, leküzdhetetlen akadályt, ó, szegénykém. Szerintem nem is fogok tudni aludni emiatt, talán még párnámat is telesírom, ha ráérek. Szerintem a lánykérésnél még komolyan is gondolta, hogy „jó ember lesz”, meg tud változni, ám nem volt elég önismerete (és gerince) ahhoz, hogy időben belássa, hogy képtelen rá – mi ezt persze kívülről tökéletesen láttuk, éppen az lett volna furcsa, ha nem sokall be egyszer csak, szóval szerintem nagyon is következetes maradtál a jellemét illetően.

Szerencsétlen Emma, Ámor (vagy az írónő? ) nagyon kiszúrt vele ezzel a gyökérrel… Gábor talán „kicsit” matrica volt, de neki legalább tényleg jelentett valamit. Van egy olyan érzésem, hogy miközben Emma szül, Levi éppen az elgyászolt nyolc évet igyekszik bepótolni valakivel, ki tudja, hol… vagy ez túl klisés lenne? Viszont a srác jellemébe az is belefér(ne) szerintem, hogy elárasztják az apai érzések, amikor megszületik a baba, és végül egy „kis” botlás után tényleg észhez tér, ezúttal véglegesen. De szép is lenne, aha… Esetleg egy olyan „pofon” kellene neki, amitől legalább egy rövid időre azt hihetné, elveszítheti Emmát vagy a babát (pl. komplikáció szülés közben, bár ezt nem kívánom szegény Emmának), szerintem az is rendbe rakná kicsit az értékrendjét. Na mindegy, nemsokára úgyis minden kiderül. Várom a folytatást!