Milyen érzés friss íróként bemutatkozni az oldalon?
Én most személy szerint két történettel is foglalkozom, teljesen más műfajban. Az első a Hanna című tale lesz, amit már be is mutattam a fórumon. Mivel ez lesz az első történetem az oldalon, kicsit félek, hogy az olvasók hogyan fognak reagálni, hiszen ez egy szerelmes történet, a cselekmény is teljesen mindennapi, ezért is tartok tőle, hogy keveseket fog majd meg.
Első művemként kicsit más is lesz a fogalmazás és a történet stílusa, mint a másodiknál, hiszen életemben először írtam ekkora terjedelmű művet. Mindenesetre remélem, hogy az olvasóknak tetszeni fog majd, és szívesen olvassák majd a második művem is.:)
 
Mi ihlette a történetet?
Az első, Hannás történetet igazából maga a játék ihlette  meg. Csak egy sima családot csináltam, elkezdtem játszani és úgy éreztem, hogy semmi értelme az egésznek, ha a történetük csak a fejemben játszódik le. Valahogy meg kell örökítenem. És így jött képbe az írás. Az eseményeket úgy alkotom meg, ahogy én akarom, és így mások is láthatják a történetet, amit a képzeletem szült.
 
Hol tartasz az írásban/forgatásban?
A Hannás történetem teljesen kész, a lektorommal még elvégezzük a végső simításokat, aztán ha mindenki úgy látja, mehet az oldalra!
A háborús történetem még nagyon az elején jár, pár részt írtam még meg teljesen és a helyszíneket, szereplőket alkottam meg. Viszont fejben sokkal előrébb gondoltam, mint a Hannát, ott nem volt A, B pont, csak haladtam, ahogy jött. Itt viszont már megvannak a terveim egészen a történet végéig.
 
Mi a legnehezebb számodra az írásban?
Az írás önmagában nem nehéz, ha hozzákezdek akkor csak jön magától. Viszont vannak olyan pontok, ahol megakadok. Számomra ezek a pontok a legnagyobb akadályok az írásban, de erről a következő kérdésben beszélek bővebben.
 
Tapasztaltál “írói válságot”, amikor elakadtál egy időre? Hogyan jutottál túl rajta?
Általában megszületnek a fejemben a részek, és azokat kezdem megvalósítani, de van, hogy a következő részben már nem tudom, merre tovább. Ilyenkor elgondolkodom a lehetséges folytatásokon, és van, hogy több verziót is megírok, majd rájövök hogy mégsem tetszik, és kitörlöm az egészet. Ha nem jut eszembe semmi, akkor abbahagyom, csinálok mást. A körülöttem lévő dolgok úgy is inspirálnak majd, hogy tovább tudjak haladni.
 
Milyen módszer szerint dolgozol a történeten?
Általában írás közben forgatok, vagy a részek írása közben mérem fel, hogy mit tudok megvalósítani a játékban, és mit nem. Például egyedi tartalmakat keresek, vagy megalkotom a helyszíneket, szereplőket. Közben pedig újabb ötletek is születnek a történetemhez, szóval ezt a módszert ajánlom a többi írónak is!
 
Hogyan érzed, mikor olvashatjuk az oldalon a műved?
A Hanna szerintem átcsúszik az őszre, és ha minden jól alakul, akkor már ősszel kint lehet az oldalon. A háborús történetet pedig még egyenlőre nem tudom.:)

Hanna

Egy fiatal lány aki csak most kóstol bele a nagybetűs életbe: egyetemre megy. Vidáman indul neki az utazásnak de közben rá kell jönnie, hogy az élet nem mindig szép és vidám. Bizonyítani akar az édesanyjának, de közben valóra váltani az álmait. Új alakok tűnnek fel az életében, és egy olyan személy, akiről sohasem gondolta volna, hogy valaha láthatja. Vajon meg tud-e birkózni az apró lány a sors kegyetlen csapdáival?

***

„Amikor leértek a vízpartra, megálltak. A víz felszínén tisztán tükröződött a sötét égbolt, és a csillagok megvilágították a víz sima felszínét. Damian Hanna felé fordult, de nem szóltak egymáshoz. Csak gyönyörködtek egymásban és a tájban.
Olyan csönd volt, hogy csak a víz lágy hullámainak hangját lehetett hallani. Olykor egy bagoly huhogása hangzott a fák irányából.
Leültek a nedves fűbe, és csak bámulták a fodrozódó vizet. Nem kellett egymáshoz szólniuk, hiszen szinte olvasták egymás gondolatait. A szél néha lágyan belekapott Hanna hosszú, sötét fürtjeibe, és magával röpítette.
Eszükbe jutottak azok a pillanatok, amiket együtt átéltek, és azok az évek is, amelyeket egymás nélkül töltöttek. A hiány, amely majdnem megölte őket. A sok hülyeség, amit együtt követtek el, és hogy ha baj volt, mindig egymás mellett voltak… Mindig számíthattak egymásra. A kapcsolatuk nem olyan volt, mint bárki másé. Az övék örök és törhetetlen volt, és senki nem szakíthatta szét őket. Még a sors és az idő sem…”

Háborús történet

Több régió is rossz kapcsolatban áll egymással, de amikor már tovább feszülnek a húrok: kitör a háború. Értelmetlen öldöklés és fosztogatás, elszabadul a pokol és főhőseinknek meg kell tanulni alkalmazkodni az új helyzethez. Van akinek jobban megy, van akinek kevésbé, a tét pedig hatalmas: az életük. Lara és Andy életének legbonyolultabb időszakát követhetjük végig a történetben. És hogy ki is nevet a végén? Kiderül..

Milyen érzés ismét történetet küldeni az oldalra, magabiztosabbnak érzed magad, vagy aggaszt, sikerül-e túlszárnyalnod a korábbi műve(i)d?
Igazából is-is, ami azt illeti. Részben magabiztos vagyok benne, hogy az elmúlt évek alatt azért talán csak fejlődtem valamit, részben pedig félek, mert sosem tudom igazán megítélni a saját írásomat, és persze mindig ott van az, hogy mi van, ha ezt is ugyanúgy elbaltázom, mint az előzőeket sikerült valahogyan. Kicsit félek, hogy képes leszek-e megvalósítani, amit elterveztem, de azért azt mondanám, inkább magabiztos vagyok, mint félek.
 
Mi ihlette a történetet?
Hű, hát ez elég vicces történet, ugyanis a sztori legelső ötlete a Madagaszkár Pingvinjei filmből jött. Ugyanis az elején elhangzik benne egy mondat (Kapitánytól, egészen pontosan, annak aki ismeri :D), ami nagyjából így szól: "Azért jó hogy van egy cirkuszunk, mert így senki nem veszi el az ágyúnkat a határon!". Valahogy erről a mondatról jutottam el fejben végül oda, hogy írni akarok egy sztorit, ami egy határőrség életével foglalkozik, aztán a többi már csak úgy.. jött véletlenül, mert hát rólam van szó, mi más lenne, mint fantasy xD Szóval igen, a világok közötti létezéssel foglalkozó határőrös dráma-krimimet a Madagaszkár Pingvinjei ihlették..
 
Hol tartasz az írásban/forgatásban?
Mostanában sokat haladtam írásban, ami azt jelenti, hogy már öt teljes rész megvan.. bár valójában ez csak a jéghegy csúcsa, ugyanis a történet terve majdnem végig készen van egy füzetben, és 1-2 rész majdhogynem teljes egészében le van írva bele, csak át kell majd fogalmazni, és begépelni, szóval azt mondanám, nem állok rosszul. A forgatással sajnos más a helyzet, még nem tudtam hozzákezdeni, technikai nehézségek miatt (semmi súlyos, csak monitorproblémák), de arra jutottam, hogy úgyis halasztom addig, amíg teljesen meg nincs a szöveg.
 
Mi a legnehezebb számodra az írásban?
Elkezdeni. De tényleg, hogyha egyszer nekiállok, akkor már megy, de hogy rávegyem magamat, hogy megnyissam a dokumentumot.. Egyébként pedig azt mondanám, a tervezés. Hogy minden a helyén legyen, és ne kövessek el újra olyan hibákat, mint az Abyssban, hogy tudatosan legyen felépítve, mert az előző történetemnél a részek végén pont annyira nem tudtam néha, mi fog történni, mint az olvasó xD Ezt a mostaninál mindenképpen szeretném elkerülni.
 
Tapasztaltál “írói válságot”, amikor elakadtál egy időre? Hogyan jutottál túl rajta?
Nálam már lassan az a ritka, hogyha nem vagyok elakadva.. szóval igen, gyakran megesik. Általában mindig ugyanúgy oldom meg, az utolsó néhány oldalt kitörlöm, és újraírom, mert valószínű, hogy valahol valami elcsúszhatott benne. Ez a módszer nekem eddig mindig bevált, és az új verzió mindig jelentősen jobb lett, mint az első volt.
 
Milyen módszer szerint dolgozol a történeten?
Mostanában rászoktam arra, hogy először írok, a forgatás meg majd csak később jön. Ennek részben technikai okai is voltak, de arra is rájöttem, hogy azért szerettem korábban előre forgatni, mert sosem volt vázlatom, és így forgatás közben találtam ki kb, hogy mi történik egyáltalán. Itt már nem ez a helyzet, szóval nem kell feltétlenül, hogy a forgatással "felvázoljam" magamnak, hogy mi fog történni.
 
Hogyan érzed, mikor olvashatjuk az oldalon a műved?
Jó kérdés, szeretném még az idén befejezni, ha a nyár nem is jött össze, de egy novembert megcéloznék befejezésnek. Aztán majd meglátjuk, az élet rábólint-e erre a szándékomra... xD

Átkelő

Evan Porter gyilkosság áldozata lett. Ez a tény, bár szomorú, talán nem lenne olyan különleges, hogyha nem árnyékolná be az az apró részlet, hogy Evan Porter már halott volt, amikor megölték. Ilyen események pedig még a 906-os őrhelyen sem mindennaposak, még akkor sem, hogyha ez az őrhely két világot elválasztó határon fekszik. Ki volt az hát, aki megölt egy halott ember, és hogyan tehette? Itt, az élőket és holtakat elválasztó határon a miértek és a hogyanok kifordulnak magukból, és kezdetét veszi a nyomozás, amikor Evan helyére megérkezik Niels, hogy csatlakozzon a megmaradt határőrökhöz, felderíteni egy rejtélyt, és újabbakat ásni elő a rozsda és por rétegei alól, aminek valójában talán a létezéséről sem tudott egyikük sem.. Senki, csak a szél. Igen, a szél tudott mindent. De kérdem én, ki az, aki a szelet valaha is meghallgatta?

***

"Niels némán követte a lányt, ahogy az körbevezette az őrhelyen, végig az elhagyatott bódék között.
- Ahogy elnézem, régen többen voltak itt - mondta a fiú, ahogy végigfuttatta tekintetét az ajtókon és ablakokon, amiket már régen magáévá tett a rozsda, a mocskos üveg mögött felsejlő szobákban pedig szürkén fedett mindent a por halotti leple. Mégis minden hordozta az egykori nyüzsgés távoli emlékét, olvashatatlanná rongyolódott papírlapok - talán újságok? - a földön, az ablakok sorai távolabb, a bejáratoknál, a rengeteg átkelő léptei által megkoptatott festés a betonon.. Minden jel arra utalt, hogy a helyet nem az ürességnek és az enyészetnek teremtette, aki annak idején létrehozta, de bármilyen jövőt is terveztek annak idején neki, az talán megbicsaklott valahol az időben.
- Elvileg televolt az egész hely, legalább harmincan dolgoztak itt, a 906-os őrhely fénykorában.. de nem tudom, amikor én idekerültem, már csak négyen voltunk.
- Miért, mi történt?
- Fogalmam sincs, akkor még nem voltam itt. És errefelé ritkán mesélnek történeteket... főleg mivel nem nagyon van, aki elmondaná őket. Amikor idekerültem, már minden ilyen volt, de Heiner azt mondta egyszer, már az ő idejében is.
- Na és Ivanna?
- Ivanna nem beszél a múltról. Igazából másról se nagyon.. gondolom megvan rá az oka."

***

"- Miért jelentkeztél?
- Állítólag nem illik ilyet kérdezni. - vágta rá Niels csendesen.
Heiner nem szólt semmit, csak halkan felmordult.
- Tudod mit, nem is az én dolgom - mondta végül. - Csak látni akartam, kit kaptunk Evan után..
- A barátod volt?
- Evan? Egy barom volt - Heiner vállat vont. - Egy idealista barom.
- Ha utáltad, akkor miért érdekel, hogy meghalt?
- Ilyen hülye kérdést.. Az érdekel, ki ölte meg.
- Fogalmam sincs, ki tette, itt se voltam - Niels elfordul, és újra kinézett az ablakon. - Semmit nem tudok az egész ügyről, csak amennyit Genevieve elmondott. Különben is.. - hirtelen elhallgatott, és szemét meresztgetve bámult bele a kinti sötétségbe. - Heiner.. az normális.. hogy van odakint valaki?"

***

Milyen érzés ismét történetet küldeni az oldalra, magabiztosabbnak érzed magad, vagy aggaszt, sikerül-e túlszárnyalnod a korábbi műve(i)d?
Mindig izgatott leszek, ha egy írásomat rajtam kívül más is olvassa, ez, azt hiszem, soha nem fog megváltozni. A történet tekintetében magabiztos vagyok, benne van minden, amit és ahogy akartam, szóval (ha nem is 100%-osan, mert olyan nincs, de) elégedett vagyok vele, az viszont egy egészen más kérdés, hogy a közönség mennyire lesz vevő rá. Akik TTszerű tale-t várnak, egészen biztosan csalódni fognak, ugyanis most az akció helyett inkább a magánéleti drámát helyeztem előtérbe. Túlszárnyalásról az esetemben szerintem nem lesz szó, nagyjából ugyanazt a színvonalat fogja képviselni, mint a TT2.
 
Mi ihlette a történetet?
A TT2 írása közben eveztem egy picit más vizekre. A 24. részben felbukkanó Ryan Safferty ügynök háttértörténetén elmélkedtem egy darabig, amikor belém hasított a felismerés, hogy én erről bizony bővebben szeretnék írni. A tale alapkonfliktusát gyerekkoromban az első sorból néztem végig, de nem ez az egyetlen személyes élményem, ami megelevenedik a Küzdő lélekben. Ha befejeződik a tale, és érdekli a közönséget, akkor szívesen mesélek ezekről a momentumokról egy picit, hogy tulajdonképpen mi mit ihletett, de addig fedje jótékony homály őket. :)  
 
Hol tartasz az írásban/forgatásban?
A szöveg több mint egy éve porosodik a winchesteremen arra várva, hogy végre képek is készüljenek hozzá. Jelenleg 21 és fél rész illusztrált a 26-ból.
 
Mi a legnehezebb számodra az írásban?
Néha egyszerűen képtelen vagyok megfogalmazni azt, amit akarok. Látom magam előtt a jelenetet, pontosan tudom, hogy mit szeretnék, mégse sikerül leírni. Ez nagyon dühítő tud lenni.
 
Tapasztaltál “írói válságot”, amikor elakadtál egy időre? Hogyan jutottál túl rajta?
Két éve októberben kezdtem el írni, biztosan voltak válságos időszakok, de nekem inkább csak az rémlik, hogy sokszor hanyagolnom kellett egyéb kötelezettségek miatt. Nagyon sokszor.
 
Milyen módszer szerint dolgozol a történeten?
Előbb írok, aztán forgatok. Most karakterleírásokkal kezdtem, aztán elkészítettem őket a játékban, vagyis tulajdonképpen csak az alapkinézetüket, mert mire eljutottam a tényleges forgatásig, jelentős módosításon estek át. :)
 
Hogyan érzed, mikor olvashatjuk az oldalon a műved?
Nagyon remélem, hogy szeptember végén, október elején. Most ezt a célt tűztem ki magam elé, ha már a május sajnos nem jött össze.

Küzdő lélek

Ryan Safferty, a legfiatalabb testvér, férj, apa, FBI-ügynök, barát, nagybácsi, kolléga. Ezek a mindennapi szerepei, és remekül érzi magát bennük. Azonban egy kellemes, őszi vasárnap estén váratlan bejelentést tesz egy hozzá igencsak közel álló személy és ezzel megfosztja az egyik legfontosabbtól. Ryan ezt képtelen feldolgozni és beletörődni, és miközben a végsőkig küzd, hogy visszaszerezze énjének azon jelentős darabját, a többi szerepében is egyre inkább változások ütik fel a fejüket, amik fő célja elérésében hol segítik, hol gátolják őt.

***

„Ryan kikukucskált a monitor mögül, és majdnem hanyatt vágódott a székkel meglepettségében. A fekete magassarkú cipőben hosszú, karcsú lábak közeledtek felé. A feszes combokat rövid, már-már túlságosan is sokat sejtető szoknya takarta, amiben a csinos popsi minden egyes lépésnél kihívó táncot járt. Férfi kollégái szinte nyálukat csorgatva fordultak utána, és Scottie arcán is kéjes vigyor díszelgett. Valószínűleg ő is hasonlóképpen viselkedett volna, ha a terembe belépő nő történetesen nem a felesége. De Liv volt az, és így egyáltalán nem élvezte a helyzetet. Megragadta a karját, és szabályosan kivonszolta a helyiségből, de előtte még küldött egy fenyegető pillantást hímnemű munkatársainak.
- Elengednél? - Ryan észre sem vette, hogy még mindig szorítja felesége karját. Végigvágtatott vele a folyosón az ügynökök között, majd behúzta az egyik üres kihallgatószobába, hogy négyszemközt tudjanak beszélni egymással.
- Ne haragudj - mondta, miközben eleresztette, és ellenőrizte, hogy a mikrofonok és a kamerák ki vannak e kapcsolva. Miután megbizonyosodott róla, hogy senki nem láthatja, illetve hallhatja őket, keresztbe font karral Livhez fordult. - Miért jöttél ide? És mióta öltözöl ilyen... - kereste a megfelelő szót, de nem igazán találta. Mivel jelen pillanatban kifejezetten neheztelt feleségére, legszívesebben azt mondta volna, hogy kurvásan, de valójában semmi kirívó nem volt választott ruhájában. Egyszerűen csak szexi volt.
- Hogy? - Liv összevonta a szemöldökét, és felvette férje testtartását.
- Csinos vagy - zárta le Ryan egy sóhaj után, mielőtt még nagyobb feszültséget generált volna.”

***

„Ryan nem vette zokon testvére kifakadását. Leült mellé és sokadszorra is ugyanolyan nyugodtan magyarázta el neki az okokat, mint a legelső alkalommal.
- Ha választanod kell egy film és egy sorozat között, melyiket nézed meg?
Morgan értetlenségében a homlokát kezdte ráncolni.
- Ez most hogy jön ide?
- Mindjárt elárulom, csak felelj a kérdésre.
- A filmet, ez egyértelmű. Általában kerek egész a sztori, és két órán belül tuti vége van.
Ryan elmosolyodott. Pontosan erre a válaszra számított.
- Látod. Ez a kapcsolataidat is tökéletesen jellemzi.
Morgan szemében felismerés csillant.
- A-ha! Azt hiszem, kapizsgálom, bár elég hülye hasonlat, már nem azért.
- Jó, hát nem végeztem minden részletre kiterjedő tanulmányt, de lesarkítva szerintem egész helytálló a példám. Hiszen veled ellentétben én mindig a sorozatot, a hosszú, tartós kapcsolatot választom. Soha nem volt egy éjszakás kalandom, mert ha először annak is indult, valahogy mindig több lett belőle. Így a történtekre nem lehetett egy egészestés filmként tekinteni, minden esetben egy sorozat bevezető epizódját alkották, amit rögtön a második rész követett, majd a harmadik és így tovább. Livvel már a tizenkettedik évadot tapossuk. És ha valamit tizenkét éve követsz, akkor az lehet bármilyen mélyponton, hidd el, nem fogsz kiszállni belőle. Lehet, hogy hanyagolod, de nem fogsz lemondani róla, már csak az emlékek miatt se. Szívedhez nőttek a karakterek, a helyszínek, még ha az évek alatt sok változáson is mentek keresztül. Az agyad egy eldugott kis szegletében mindig ott fog motoszkálni a gondolat, hogy mi van, ha a következő epizódban visszatér minden a régi kerékvágásba, vagy olyan új irányba indul a cselekmény, ami kiemeli a gödörből szériát és teljesen felfrissíti.”

***

„Nick nem volt hajlandó beszélni. Több mint négy órája ült a kihallgató szobában üveges tekintettel, magába roskadva, és egyetlen szót sem szólt. Mikor ez Ryan tudomására jutott, azonnal látni akarta. A nyomozást vezető ügynök nem tartotta jó ötletnek, de némi hathatós érv után végül rábólintott.
Két kávéval, egy üveg ásványvízzel lépett be a helyiségbe. Letette őket az asztalra, majd helyet foglalt a sráccal szemben.
- Tudod, általában bemelegítő kérdésekkel szoktam kezdeni, hogy megtörjem a jeget. A te esetedben ilyen lenne mondjuk, ha az orrod hogyléte felől érdeklődnék, de igazából egyáltalán nem izgat, hogy fáj-e még. – Ryan lassan, nyugodtan beszélt. - Egyetlenegy kérdésre akarom tudni a választ, de arra mindennél jobban vágyom, és a mai reggel után, hidd el, jobban jársz, ha megadod nekem. – Rövid szünetet tartott, hogy feldolgozhassa hallottakat, majd előrehajolt. – Miért?”

Thea - Az utolsó éjjel

A “Hétköznapi történet” tale-ed után 5 évvel egy pályázatos novellával lepted meg az olvasókat. Mi motivált, hogy részt vegyél az idei pályázatunkon?
Nem ez volt az első alkalom, hogy elhatároztam, részt veszek egy pályázaton, de szerencsére ezúttal sikerült is elkészülnöm a novellámmal. 5 éve nem jelent meg írásom, és nagyon kíváncsi voltam, milyen fogadtatást kapok a közösségtől, ez afféle “próba” volt, mielőtt valami nagyobb lélegzetűt adnék ki a kezemből. Az utóbbi években meredeken emelkedik a talek színvonala, féltem, labdába sem rúghatok már a tapasztaltabb írók mellett.:D Nagyon jól estek a visszajelzések, és kicsit helyretették bennem a dolgokat, miben próbáljak elsősorban fejlődni a következő írásaim előtt. Most kaptam egy kis pozitív megerősítést, úgyhogy remélem nem 5 év múlva jelentkezem ismét íróként az oldalon.:)

A fogalmazásodat mind a zsűri, mind pedig az olvasók egyaránt dicsérték. Ki ne szeretné, hogy olyan szókincse és kifejezőképessége legyen, mint neked. Áruld el, mi a titkod!
Irulok, pirulok.:) Ez nagyon kedves, ugyanakkor szerintem teljesen alaptalan dicséret, én legalábbis gyakran falra tudnék mászni a barokk körmondataimtól, mikor visszaolvasom a munkámat.:) Nekem ez a stílus jön legkönnyebben írás közben, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy első osztályos koromtól gimnáziumig ki sem mozdultam a szobámból, és szinte könyvekből tanultam meg beszélni. Talán sokak számára pont zavaróak néha a szóvirágaim, pedig nagyon sokat gyomlálok ám közülük, mielőtt kiadnám a kezemből az írásom. Nagyon irigyelem azokat, akik lazán, fiatalosan tudják szövögetni soraikat, a saját novellám tiszta Bűn és Bűnhődés egy-egy ilyen alkotás mellett. Bűn megírni, és bűnhődés olvasni.:)

Ha jók az értesüléseink, szinte az utolsó pillanatban készült a pályamunkád. Mennyi időt vett igénybe, amíg megszületett, és mi okozta számodra a legnagyobb nehézséget?
Értesüléseid helytállóak, tényleg rohamléptekben készült a novella, és ez szerintem meg is látszott a végeredményen. Utolsó nap illusztráltam, előtte este pedig megírtam a történetet, “csak azért is” alapon, mert felidéztem magamban, milyen volt tavaly magamba roskadni a beküldési határidő lejártával, és nem akartam idén is csalódni a saját kitartásomban. Szóval azt hiszem túlzás nélkül állíthatom, maga a novella okozta a legnagyobb nehézséget.:D Ha azonban ki kellene emelnem valamit, az a város szegletének megépítése volt, sehogy sem sikerült olyan hangulatot teremtenem, mint amilyet megálmodtam. A másik szerencsétlen dolog, hogy mikor a parkban sikerült éjszakát varázsolnom, és elkezdtem a forgatást, kiderült, hogy éjféltől fesztiválhelyszínné alakul a telek, tehát nagyjából képenként vissza kellett töltenem az elmentett este 9 órai játékálláshoz, ami miatt a szókincsem gazdagabb lett néhány nem túl irodalmi kifejezéssel.:)

Adelius - Álom esküvő

Te vagy az egyedüli a mezőnyből, aki az 5. kihívást választotta. Ez volt számodra a legszimpatikusabb, ehhez jött meg a leghamarabb az ihlet, vagy más alapötleteken is gondolkodtál?
Ebben és a  3-as, 4-es kiírásban láttam lehetőséget. Végül rájöttem, hogy csak ezt tudom úgy megcsinálni, hogy megfeleljen az elvárásaimnak. Az alapötletet is ehhez a témához jött meg először.

Ez a novellád az első írás, ami megjelent nálunk. Mi motivált, hogy éppen most, egy pályázaton mutatkozz be az olvasók előtt?
Régebben is terveztem írni, úgyhogy amikor megláttam a kiírást, megragadtam a lehetőséget.

Számíthatunk rá, hogy találkozunk még a neveddel az oldalon?
Igen, már van egy-két alap ötletem csak még nem tudom. mikor lesz lehetőségem megvalósítani.

Carmilla - Függővég

Az eddigi lát Simnovellaíró pályázatunkon mindig egyetértett a közönség és a zsűri is a győztes novellát illetően, és ez idén sincs másképp. Milyen érzés két díj büszke tulajdonosának lenni?
Egyelőre azt hiszem, a "hihetetlen" rá a legjobb szó, idővel talán ez majd "hihetetlenül jóra" szelídül. Nagyon boldog vagyok, hogy a novellám mind a zsűri, mind pedig a közönség tetszését elnyerte, attól pedig végképp, hogy két díjat is kiérdemelt. 
Kicsit még mindig emésztgetnem kell, főként, mert ez az első publikált történetem az oldalon. Mindenesetre természetesen hálásan köszönöm mindenkinek, zsűritagoknak és olvasóknak egyaránt! :)

Látszik, hogy a képek utószerkesztésén sokat dolgozhattál. Mennyi időbe telt mindezt kivitelezni?
A legtöbb időt az első képre és a borítóra szántam, ezek ketten olyan egy-másfél napi munka eredményei, mert ezeket felhasználva kísérleteztem ki, hogy a további képeket milyen stílusban szerkesszem meg. A többiek már jóval gyorsabban mentek, egy kép - ha nem volt rajta nagyobb hiba, vagy nem kellett manipulálnom - olyan 10-15 perc alatt készült el. Ha javítanom is kellett benne, vagy éppen rajzolnom, akkor olyan 30-35 perc. 

Többen is dicsérték, sőt egyenesen zseniálisnak nevezték a novellád a különleges narrációnak, egyedi írásmódnak köszönhetően. Ha netán (és reméljük, így lesz) újabb történettel örvendeztetsz meg minket, hasonló stílusúra számíthatunk Tőled?
Ismételten köszönöm szépen, örülök, hogy sokak tetszését elnyerte a stílus. :)
Nagyon remélem, hogy hamarosan újabb írásokkal pakolhatom tele a polcotokat (meg a hócipőtöket), viszont az elbeszélés módjára vonatkozóan egyelőre nem ígérhetek semmit. :D 
A történeteim stílusa nagyban függ az aktuális lelkiállapotomtól és attól, hogy mi a célom az írással. Ha jó kedvem van, és egyszerűen csak szórakoztatni szeretnék, akkor így írok - kicsit lazán, néha már-már haveri stílusban, cseppet kifigurázva, vagy épp cinikusan. Az ilyen történeteimbe szeretem belevinni a helyzetkomikumokat, a szójátékokat, és azon túl, hogy megírjam egy-két (vagy több) szereplő életének aktuális fordulópontját, nem titkolt célom, hogy az olvasó végül csipetnyi mosollyal érjen a végére a történetnek. (Talán egyszerűbb lenne begépelnem a legvégére egy faviccet, nem?)
A másik verzió, amikor nem kimondottan szórakoztatni, hanem mesélni szeretnék - ezekbe a történeteimbe is megpróbálom belecsempészni a magam humorát, ami aztán vagy átjön, vagy nem, de mégis inkább komolyabb a fogalmazásmód és a hangvétel az, ami alapot képez bennük. 
Mindenesetre, úgy gondolom, hogy eljövendő - reményeim szerint hosszú és történet-dús - Sims Tales oldali pályafutásom tartogat még Nektek néhány hasonló stílusban megírt szösszenetet. :)
Újfent - és még sokszor - köszönöm szépen Mindenkinek! :)

Kiss Kiss - Ha feje tetejére áll a világ

Nem egy értékelésben volt olvasható az, hogy “merész a témaválasztásod”. Honnan jött az ötlet, hogy megírd ezt a novellát? Számítottál rá, hogy többen is így vélekednek majd a bátorságodról?
Mindig rajongtam a szerelmes történetekért, illetve a mások számára tabunak számító témákért, mert az én szememben egy író akkor nő nagyot, amikor magasról tesz a "menő" vagy "elfogadott" könyv-és filmtémákra (többek között ezért is rajongok A Dán Lányért, például). Azok a szerelmes sztorik, amelyek "szimpla" szerelmespárokat ábrázoltak, sosem tudtak megfogni igazán. Talán egy éve ezért is akadt a kezembe Nabokov Lolitája, amit egyszerűen imádtam! Onnan jött az ihlet. Számítani pedig számítottam arra, hogy megemlítik a témát, de nem igazán gondoltam, hogy ezért bátornak tartanak, és nem hatásvadásznak, vagy nem csóválják a fejüket. Ez jól esett :)

Ez a novellád az első írás, ami megjelent nálunk. Mi motivált, hogy éppen most, egy pályázaton mutatkozz be az olvasók előtt?
Főleg a terjedelem motivált. Nem mertem elsőre egy Tale-be belefogni, mert féltem, hogy sose fejezném be. Illetve az volt még fő mozgatórugóm, hogy ez nem csak egy egyperces, amit vagy véleményeznek, vagy nem, hanem egy éles helyzet, amiben sok más remek, ambiciózus íróval mérhetem össze magam. A visszajelzés pedig szerencsére azt mutatta, hogy igenis van helyem a Tale írók között, ha úgy alakul :) Illetve, a téma. Szórakozásból rákattintottam, nézzük, mi a feladat. Meglátni a témát és beleszeretni - egy pillanat volt!

Számíthatunk rá, hogy találkozunk még a neveddel az oldalon?
Mindenképpen! Persze, még nem most, egyelőre ismerkedem mind a forgatással, mind az írással. Már tervben van egy tíz részes Tale, ami kissé formabontó lesz, de egyelőre nem mondok többet. Remélem, nagyjából tél végére-tavasz elejére megleszek az első verzióval, amit aztán majd tudok csiszolni :)

Milyen érzés ismét történetet küldeni az oldalra, magabiztosabbnak érzed magad, vagy aggaszt, sikerül-e túlszárnyalnod a korábbi műve(i)d?
Azt mondanám, hogy izgatottan szorongok. Én úgy látom, hogy az első évadhoz képest sokkal akciódúsabb és ha lehet így fogalmazni, sokkal véresebb történetre lehet számítani, jó pár érdekesnek szánt dilemmával megtűzdelve. De remélem, tetszeni fog az olvasóknak.
 
Mi ihlette a történetet?
Technikailag ugyanaz, mint az első évadot. A kezdetektől fogva egy hosszabb történet volt a fejemben, de mivel mindig inkább a rövidebb évadok híve voltam, ezért a nagyobb fordulópontoknál, ahol egy másik irányt vesz a történet, ott inkább megbontottam.
 
Hol tartasz az írásban/forgatásban?
Néhány részen kívül mindegyik megírva és leforgatva várja a premiert. :)
 
Mi a legnehezebb számodra az írásban?
Azt hiszem, mindig elkezdeni a legnehezebb. Azt mondani magamnak, hogy akkor gyerünk és csináljuk. Nehéz néha belehelyezkedni a történetbe, de ha ez sikerül, akkor utána már sokkal gördülékenyebben megy a munka.
 
Tapasztaltál “írói válságot”, amikor elakadtál egy időre? Hogyan jutottál túl rajta?
Sajnos túl sokszor is, és elég nehezen zökkenek ki belőle, de szerencsére mindig vannak, akik biztatnak. :)
 
Milyen módszer szerint dolgozol a történeten?
Mindig először írok, majd ezt követi a forgatás. Szeretem látni egyben a részeket, mielőtt elkezdenék képeket készíteni hozzá, és így jobban át is látom, hova lesz szükség képre. Az írásnál pedig igyekszem sorban haladni, de néha előfordul, hogy egy-egy jelenetet azért megírok előre.
 
Hogyan érzed, mikor olvashatjuk az oldalon a műved?
Terveim szerint még az idén elindulhat, de remélem minél hamarabb. :)

Üldözöttek hazája 2. évad

Albine-nak és társainak új bonyodalmakkal kell megküzdeniük, amikor a váratlanul felbukkanó Emerson kancellár új kihívások elé állítja őket. Végül útra kelnek egy biztonságosnak tűnő hely felé, de a kezdetben nyugodt utat nem várt helyzetek nehezítik meg, amelyek akár a csapat életét is tönkre tehetik. Az sem biztos többé, hogy megbízhatnak-e egymásban, sem az, hogy mindannyian az út végére érnek-e majd, és még csak nem is sejtik, hogy közben egy minden eddiginél nagyobb veszély leselkedik rájuk.

***

“Értetlen és döbbent arccal fordult a férfi felé, aki már hosszú percek óta őt figyelte. Mintha csak várta volna, hogy a lány végre felé forduljon.
– Mit csináltál? – lépett Albine közelebb hozzá, mire az előbb végignézett a többieken, csak utána fordult újra hozzá.
– Amit tennem kellett – tárta ki a karját a férfi, ő pedig meghökkent a szavain.
– Amit tenned kellett – ismételte halkan remegő szájjal. – Megbíztam benned. Te meg cserben hagytál…
– Albine, mi a fene folyik itt? – lépett közéjük hirtelen Jamal, ide-oda járatva a tekintetét köztük, de egyikük sem nézett a fekete férfire. Egymás arcát fixírozták, mintha megérthetnék belőle, ami történt. Aztán Albine értetlenségét felváltotta a düh.”

***

“– Beszélhetnénk?
– Attól függ – vont vállat Albine, miközben kiegyenesedett, és a nadrágjába törölte a kezét. – Miről?
– Arról, ami történt – felelte Aimes halkan, ő pedig megdermedt. – A faházban. Köztünk.
Az elmúlt napokban szándékosan kerülte a férfit. A faházban történtek szinte csak rossz álomnak tűntek, de akármikor Aimes arcára pillantott, újra felszínre törtek azok az érzések.
– Arról nem – rázta meg aztán fejét, majd kikerülte a férfit, és elindult a többiek felé.
Akaratlanul is újra felidézte azt a napot… Akkor érezte magát a legsebezhetőbbnek, és gyűlölte, hogy Rhydian még a halála után is része az életének.
– Én nem ő vagyok…”

***

“Aztán hirtelen egy faág reccsent a közelükben, mire szinte azonnal kivont fegyverrel meredtek a hang irányába. A fák sötétjét fürkészték, de az éjszakában nehezen vették ki az alakokat.
– Ez meg mi a franc volt? – kérdezte Aimes halkan.
– Honnan tudjam? – vágta rá Jamal dühösen. – Reméljük, csak egy állat.
A következő pillanatban egy pisztoly élesítésének félreismerhetetlen hangja törte meg a csendet.
– Állat fegyverrel? – Aimes hangjába rettegés vegyült, és ahogy Jamal arcára pillantott, hasonló érzéseket látott átvillanni rajta.”

Dettyke: Lehetne, hogy csak egyetlen szót hagyok itt értékelésképpen? Nehezen tudom ugyanis megfogalmazni a gondolataimat és érzelmeimet, olyan nagy hatással volt rám Abby és Will utolsó találkozója. Csodálatos a fogalmazásod, hihetetlenül hangulatteremtő, a képek meg csak rátesznek minderre egy lapáttal! Gratulálok, és kérlek, írj, írj, írj minél többet! :)

Etti: Keresem az államat, szóljon valaki, ha megtalálta! Habár ez a kihívás, amit a többség választott, nem bővelkedik sok lehetőségben, és nem igazán lehet benne különlegeset alkotni, de ha valaki így odateszi magát mind illusztrálásban és fogalmazásban, engem már megnyer magának. A képek kifejezőek voltak, a leírások pedig gyönyörűek. Az ilyet tanítani kellene. :) Bele tudtam élni magam a két főhős helyzetébe. Gratulálok!

Gabett: Egy másik történet kapcsán már beszéltem arról, milyen fontos nekem a cím. Itt most kitérnék arra, mekkora hordereje van az első mondatnak. Mert ha valamit elmondhatok, az az, hogy már az a néhány szó megnyert magának. Volt az első bekezdésben valami, ami miatt magamhoz akartam szorítani a történet sorait, bármilyen groteszk is legyen ez a kép.
És mit mondanék a továbbiakról? A történet nem hosszú. Nem, a történet megrázó. Egy valódi életkép, egy kontextus nélküli metszet, amin mégis érződik, hogy valami nagyobbnak a része. Minden olyan életszerű volt, olyan valóságos, hogy teljesen bele tudtam magam élni a főszerepbe. Gyűlnek, gyűlnek a sorok, és amikor azt hiszem, ez még csak a bemelegítés, paff! Ott a fordulópont! És azután ahogy jött, olyan gyorsan megy is, nem csak a történetben, de az olvasás szempontjából is, ez pedig… bravúros, azt hiszem, ezt a szót keresem. Szinte időm sem volt felocsúdni. Majd a pillanat elmúlik, és valóban elmúlik; érkezik a sad end, ami egyszerre volt felüdítő és hagyott bennem egy nyomasztó érzést.
De mindez nem sikerülhetett volna, ha nincs a fogalmazás.
Mit mondhatnék? Megvettél kilóra. Nagyon gazdagon fogalmazol, egyértelműen érződik, hogy van érzéked hozzá. Néhány mondatban képes voltál átadni egy egész város hangulatát, két számomra ismeretlen ember személyiségét és kapcsolatát. Nem elég, hogy gyönyörűen választékos a szókincsed, de képes vagy kiválasztani a kifejezést, ami pontosan megragadja azt, amit át akarsz adni. Sosem éreztem azt, hogy valami túl sok, vagy túl kevés lett volna.
A fantasztikus történet mellé pedig fantasztikus képek társulnak. Ezekről is azt tudom mondani, mint a írásmódodról: tökéletesen megragadták azt a bizonyos hangulatot, amit közvetíteni akartál. A simeket, a helyszíneket, a pózokat, az arckifejezéseket(!), mindet imádtam!
Mit is mondhatnék még, amit nem mondtam el eddig? Egy kiemelkedő történetet olvashattam egy tehetséges írótól. Túláradóan hálás vagyok az élményért!

juhaszgaga: Nem is tudom, hogy kezdjek bele. A fogalmazás elnyerte a tetszésemet, ráadásul mostanában kattantam rá a klasszikus művekre, amikben érzékelhető, hogy úgy kivesézik a szereplők érzéseit, mint egy biológus a feltálalt békát, és ez nekem nagyon tetszik, és itt is ugyanezt tapasztalom. A fogalmazás emellett gördülékeny is, bár itt-ott azért nehezen értettem meg a dolgokat, de egy újraátfutás segített. Az alapsztori rémegyszerű, de mindezt feldobják a dialógusok, Abby vívódásainak leírása. Az illusztrálással viszont gondjaim vannak... Nagyon ötletes, hogy a történet kezdetén még melegebb színek vannak, utána normál, majd miután Will eltűnik, minden hideg színbe csap át. Érzékelni lehetett a képeken a "törődést", hogy sok munka volt velük, egyedül a kicsivel alacsonyabb beállítások azok, amik ezt elrontják. Kapásból az éltelenítés hiányától rosszul vagyok. Valamint néhány helyen a textúra igencsak... bajos, amiken az én szemem azonnal megragad, és nem engedi, amíg jól el nem küldtem a fenébe. Ez természetesen nem a te hibád - hanem a gépedé :D

Marcello: Teljesen le vagyok nyűgözve. Nagyon ritkán érzek ilyet olvasás közben, de néhány mondatot olvasva (különösen a legvégén) jó hosszú másodpercekig rázott a hideg. Talán azért, mert teljesen bele tudtam élni magam a szituációba, annyira valósághűnek tűnt minden. A fogalmazás hihetetlenül profi, az atmoszférateremtés is, és a karakterek leírásai is teljesen hitelesek, fogadd őszinte gratulációmat, szeretnék még sok-sok hasonló művet olvasni Tőled! :)

Matt: Az utolsó mondat rendesen szíven ütött. Tetszik, hogy ennyire gördülékenyen fogalmazol, remekül leírtad az érzéseket és a gondolatokat is. Különösen tetszettek az illusztrálásban a meleg színek, amik nyugalmat árasztottak, de később már más színek kerültek előtérbe, ezzel jelezve a két szereplő megváltozott kapcsolatát. Jól bántál a pózokkal, no meg a helyszínekkel is. És mielőtt elfelejteném, szeretném megdicsérni, hogy milyen kiválóan bánsz a simek arcmimikáival és testbeszédeivel. Könyörögve kérlek, írj még ilyeneket, mert nekem nagyon tetszik. :)

NoAngelBrigi: Csodálatosan fogalmazol, nagyon szépen fested le az érzéseket, és a képeid is mesébe illőek, beleszerettem a karakterekbe, pedig alig tudtam meg róluk valamit. Az érzést, amit kelteni akartál, éreztem, de a végére mégis teli lettem kérdésekkel. Most akkor mi is történt? Maximálisan a fantáziánkra bíztad, hogy miért kell Willnek elmennie, és hogy Abby mit is érez, és ez valahol szimpatikus, de össze is zavar, így nem tud teljesen magával ragadni az, amit olvastam.

Dettyke: Aranyos kis történet volt, dacára a sokszor elsütött csattanónak. De nagyon örültem, hogy egy másik kihívást is olvashatok a búcsúzkodós, elárulós témán kívül. :) Általában nem szeretem a magyar neveket tale-ek tekintetében, viszont most semmi ellenérzésem nem volt velük kapcsolatban, valahogy tényleg passzoltak a simekhez. A cselekményben itt-ott találtam némi logikátlanságot, bár tény, hogy az álmok alapvetően keszekuszák. A képek szépek, különösen a kültéri jelenetek tetszettek. Picivel több leírás belefért volna, de ez a könnyed, olvasmányos fogalmazás remekül passzolt hozzá.

Etti: Először olyan kesze-kuszának és kapkodósnak tűnt a novella, de a "csattanó" után már másképp tekintek a műre, hiszen az előbb említett dolgok betudhatók annak is, hogy csak álomról volt szó, és mindenki tudja, milyenek is tudnak lenni az álmok. :D Mint első írásod, szerintem jól sikerült, a fogalmazáson lehet bőven csiszolni, nem túl szerencsés keverni a múltat a jelennel, és egy leheletnyivel több leírás is elfért volna, de mint írtam, elsőre szerintem jó lett. Az illusztrálással sincs problémám, sőt nagyon örültem neki, hogy kihasználtad a Sims 3 adta lehetőségként a nyitott világot, a szabadtéri képek remekül sikerültek. Örültem annak is, hogy írtál tanulságot is a végére.

Gabett: Klasszikus mese: bevezetés, bonyodalom, megoldás, tanulság (remélem, magyarul is így mondják ezeket, mert én most németből fordítok x) ). Rengeteg történet épít a tanulságra, mint központi elemre, s rendeli alá a cselekményt a magasabb célnak.
Az én szemléletemben itt is valami hasonlót láthatunk. Az Álom esküvő is a tanításra törekszik, de sajnos, ez csak részben sikerül.
Megpróbálom elmagyarázni, miért gondolom ezt. Az alapkoncepció nagyon tetszik: egy tanulságos történet, ami bemutatja az érem mindkét oldalát: amikor a vak bizalom katasztrófához vezet (Márk válása) és amikor a feltétlen bizalom segít átlendülni a nehézségeken (Abigél hozzáállása). Nagyon érdekes megközelítés.
Azzal azonban, hogy több aspektusában mutat be egy problémát, a történet kénytelen túllépni a legegyszerűbb mesejellegen, ami együtt kell, hogy járjon, a karakterek részletgazdagabb ábrázolásával. Sokkal megragadóbb lett volna a tanulság, ha ismerem a szereplők indíttatásait, érzelmeit. Így csak annyit tudok, hogy van két ember, akik nagyon szeretik egymást, és egy egyszerűbb műben ez elég is lenne, de itt többet vártam volna, mivel az egyértelműen érződik, hogy nagyon is képes lennél erre a bizonyos többre.
A tanulság mindenesetre átjött. Kicsit sajnáltam, hogy kijátszottad a „csak álom volt!” kártyát, mivel így a történtek elvesztették a súlyukat. De ettől elvonatkoztatva tetszett a történet, és értékeltem, amit meg akartál osztani velünk.
A képeid pedig nagyon szépek! A helyszínek, a szereplők, a beállítások, mind gondos, minőségi munka, ami nagyon sokat hozzátett a végeredményhez. Csak gratulálni tudok hozzá, látszik, hogy nem kevés időt és energiát fektettél bele, és meg kell, hogy mondjam, igazán megérte.
Mivel zárom soraimat? Fejet magasra, csak így tovább! Pontosan tudod, mit szeretnél megírni, mit szeretnél átadni, úgyhogy itt az ideje, hogy egy kis fókuszt fektess az írás további aspektusaira is, és hamarosan még nagyobb tehetséggel mutathatod meg mindazt a kincset, ami benned rejlik.

juhaszgaga: Olyan jó alappal dolgoztál, és ebből egy tökéletes kis novellát lehetett volna összerittyenteni, de szerintem  ez nem igazán sikerült. Bár a történet első látásra érdekes, a megvalósítás nem passzol hozzá: sokkal több dialógust, jobban kidolgozott leírásokat szívesebben láttam volna itt, valamint a nagy leleplezést sem ennyire kézenfekvőnek gondoltam, hanem akár a nő nyomozásba kezd, az esküvő elnapolódik, vagy valami. A csavar érdekes volt, a cím értelmet nyert, szóval jó ötlet volt. Az esküvő megvalósítása, maga az esemény megrendezése borzasztóan gyermetegnek bizonyult, nem adta át igazán, hogy ez egy esküvő, és nem egy délutáni kerti parti. A fogalmazáson is van még mit dolgozni, itt-ott szemetszúró helyesírási hibákat találtam, valamint - ahogy előbb említettem - a dialógusok is hagynak kívánnivalót. A képeken bőven van még mit csiszolni, bár használsz pózokat, a háttér, a simek, a környezet mind-mind arról árulkodnak, hogy "rakjunk ide ebből meg ebből, oszt' jólvanazúgy". Esetleg egy átszínezés, kicsivel több berendezési tárgy máris szebb képet mutat. A borítókép viszont bejött!

Marcello: Érdekes pályamű, a cím mondjuk (ami helyesen Álomesküvő lenne) kissé ellövi a végén lévő csattanót. Habár kissé erőltetve, de van konklúzió a végén, amit fontosnak tartok egy novellában, de legközelebb figyelj oda jobban a helyesírásra, illetve a szereplők logikus viselkedésére (félbeszakítják az esküvőt, ami aztán folytatódik... bár tekintve, hogy egy álom, végtére is megbocsátható), valamint az időtartamokra is (15 éve volt a felesége, de 10 éve ismerték meg egymást). Sok sikert a továbbiakban!

Matt: Aranyos történet kerekedett ki, és jó lezárást kapott, ráadásul tanulságos volt az egész. A fogalmazás könnyed lett, ettől eltekintve több leírás és érzelem is elfért volna benne, hogy át tudjam érezni a történteket. Sajnáltam, hogy többet nem tudhattunk meg a szereplőkről. Látszik, hogy sokat dolgoztál a képeken, mert jól sikerültek. Úgy gondolom, hogy ráfért volna még néhány díszítőelem az üres helyekre, pózokat is bátran használhattál volna. Egyik kedvenc képem a romantikus eljegyzés a teraszon. Összegezve, fogalmazáson van mit csiszolni, és jó lenne, ha kifejezőbbek lennének a képeid. Remélem, hogy olvashatok még Tőled novellát. :)

NoAngelBrigi: A tanulság nagyon tetszett. A szöveg valahogy nem ragadott magával és a hangulat se. A fogalmazás néhol kicsit kicsavart, és az egész olyan tényszerű, bár az is igaz, hogy álomról beszélünk, mint utóbb kiderül, szóval lehet nem is fontos, mennyire mélyülünk bele. Elég hirtelen lett vége, elsőnek nem is értettem az átvezetést, hogy ez most egy álom volt.

Dettyke: A cím rögtön felkeltette az érdeklődésemet, a borítókép is megfogott, igazán kifejező. Viszont ahogy belemerültem az olvasásba, rájöttem, hogy nem éppen azt kaptam, amire számítottam. Ami egyébként nem feltétlenül baj, sőt, kifejezetten szeretem, ha meglepnek, de ebben az esetben inkább csak szomorúan konstatáltam, hogy a címben jegyzett úriember maximum másodhegedűs egy szürke történetben. Mert sajnos maga a novella semmi extrát nem nyújtott számomra, noha a felvázolt alapkonfliktusból sok mindent ki lehet hozni. Zavart, hogy nem ismertük meg alaposabban a szereplőket. Hiába volt némi háttértörténet mesélés, nem kerültek általa közelebb hozzám. Ettől eltekintve a fogalmazás teljesen korrekt volt, a képek is tetszettek.

Etti: Nem volt rossz a novella, csak hiányzott belőle valami, ami miatt azt tudom mondani, hogy na, igen, ezért megérte elolvasni. Nem volt meg benne az az extra, ami kiemelte volna a szürkeségből. A téma ezerszer látott és hallott klisé. Adott egy pár, akik boldogan élnek, aztán egyikük félrelép és ez a nagy titok. A vége meg olyan hirtelen zárult le, hogy egyáltalán nem érzek elégedettséget, ebbe még fért volna bele egy kis tartalom, egy kis mondanivaló. A fogalmazás korrekt, nem kiemelkedő, de könnyen követhető. A képek is teljesen rendben voltak, különösen a borítóképen akadt meg a szemem, nem tudom, hogy a te kezed munkája-e, vagy az interneten találtad, ha előbbi, akkor gratulálok, ha utóbbi, akkor ügyesen tudsz keresni. :D

Gabett: A cím nálam mindig is fontos szerepet játszott az olvasmányaim kiválasztásában, így hát egyből felfigyeltem erre a darabra. A téma, amit sejtet, bár semmiképpen sem új, vagy ritkán látott, de komplex és izgalmas tud lenni. Vagy valami pörgően izgalmasra vagy valami filozofikusabb eszményütköztetésre számítottam.
Amit kaptam, az mindenképpen érdekes volt. A férfi, a katona, aki mégis szerető és gyöngéd, ráadásul házias is, és a nő, aki mindezek ellenére egy… hűtlen a férjéhez. A két fél, akik nem csak egymással, de a sztereotip karakterisztikájukkal (a katona kemény, a nő szerető) is kontrasztban állnak. Egy felállás, ami sok lehetőséget hordoz magában.
Ami miatt szomorú voltam, hogy mindebből nem kevés kiaknázatlan maradt. Érdekes lett volna, ha kicsit több betekintést kapunk a szereplők gondolataiba, érzéseibe. Miért csalta meg Alice a férjét? Boldog ebben a házasságban? Milyen belső vívódásai vannak, amikor a férje ilyen gondoskodó, ő pedig épp egy szörnyű vallomást készül tenni neki? Mit érez szegény Ben?
A befejezés végül azonban, talán éppen ezek hiánya miatt, még nagyobbat szólt. Nem volt nagy, túlspirázott (amit a word túlspórázottra akar kijavítani:D), de szúrt. Megtette azt a hatást, amit a történet többi része nem tudott: elgondolkodtatott. Ezt pedig nagyon is tudom értékelni.
Az illusztráció szépen kivitelezett. A simek tetszetősek, a helyszínek szépen be voltak rendezve. Remekül kiegészítették a történetet.
Summa summarum, látom a potenciált a történetben. Munkával és ráfordítással kiemelkedő alkotás válhat belőle, mert az ötlet jó, csak a megvalósításon kell csiszolni. Én azt mondom, csak így tovább!

juhaszgaga: Mikor elolvastam ezt a novellát, olyan arcom volt, mint aki citromba harapott, de komolyan :D Ilyen semmilyen volt az egész. Akart szólni valamiről, de nekem nem jött le, hogy végül miről. Minden olyan hirtelen, meg szinte sehogy ment végbe, hogy csak pislogtam, hogy vége, de közben szinte semmit nem fogtam fel belőle. A fogalmazás nekem nagyon mesés, mintha az általános iskolás fogalmazásfüzetemet olvasnám vissza. Ide-oda ugrálsz, tök érdektelenségeket írtál le, amikre pedig jobban rá kellett volna állni, lezavartad két bekezdéssel. A dialógusok semmitmondóak, az egész leleplezés bugyuta, nekem ez nagyon nem jött be. Maga az alap jó lenne, de nincs jól megírva. És most csak kedves voltam. A képek meg... az is egy érdekes történet. Először is engem borzasztóan zavart, hogy nem tudtam megállapítani, hogy melyik nő Alice. Egyik percben még rendesen passzol a szövegéhez a kép, utána meg az van, hogy Rachel csapta össze a kezét, mégis Alice-t látjuk, ez engem totálisan összezavart. És a nők... Nagyon ellenszenvesek. Mind beszélnek, hogy az ő férjük milyen béna, holott szerintem hárman nem tudnának egy nokedlit kiszaggatni, így külsőre. Ha csak a dialógusokat nézném, akkor nem ilyen p*csákat képzelnék hozzájuk, bocsánat. A ruhájuk nagy felbontása pedig egész egyszerűen letaglózott. Emellett a berendezés sem éppen előnyös, össze nem illő tárgyak vannak odarakosgatva a képbe, befestve vörössel. Ekkor szokták azt mondani, hogy a kevesebb néha több. A borítókép pedig nagyon becsapós, a cím pedig egyáltalán nem tükrözi az egész szituációt. Azt hinné az ember, hogy Ben lesz a főszereplő, holott a kevésbé szimpatikus Alice - nem mintha Bent annyira megkedveltem volna...

Marcello: Kissé értetlenül érzem magam, mert nem igazán értem, mit szerettél volna mondani ezzel a novellával. Nem volt benne csattanó, sem mondanivaló, ezek egyike pedig szerintem létfontosságú egy elbeszélésben. A főszereplők közül egyik iránt sem érzek különösebb szimpátiát, különösen a nő iránt nem, de a barátnők viselkedése is kérdőjel számomra. A fogalmazásod néha kicsit körülményes, a képek viszont korrektek, bár valahogy mégis mindegyik olyan komor hangulatot áraszt - amennyiben ez volt a célod, akkor nem szóltam.

Matt: A borítókép és a novella címe felkeltette az érdeklődésemet, viszont teljesen más történet kerekedett ki belőle, mint amit vártam. Nem sikerült megkedvelnem a szereplőket, mert azok nem voltak eléggé kidolgozva. Elfért volna benne egy olyan leírás, hogy például Ben mit érzett a titok után, Alice miért lépett félre, és esetleg hogyan reagált a nő arra, hogy a férje ilyen romantikus környezetben várta. Ilyen apróságokra kellene figyelned legközelebb. A történet végén pedig valahogy elmaradt a csattanó.  Követni tudtam a fogalmazásodat, a képek rendben voltak, bár engem egy kissé zavart, hogy pixelesek voltak a ruhák. Ezeket leszámítva jó úton haladsz. :)

NoAngelBrigi: Bevallom, nem értem a lényeget. Az persze nyilvánvaló, hogy egy házaspár csendes drámájába cseppentünk, de se füle, se farka. A férj kitesz magáért, mire a felesége bevallja, hogy megcsalta, majd családalapítással traktálja és a férj elmegy, de csak azért, mert mennie kell. Lehet, hogy kicsit mélyebb értelmet szerettél volna belecsempészni, de elvesztél az olyan felszínes dolgokban, mint hogy milyen jól néznek ki és mennyire régóta vannak együtt. A fogalmazás egyébként egész jó, bár itt-ott csapongó, és talán szavak is kimaradtak pár kifejezésből. Az illusztrálás sem rossz, de az összes képen komorak a simek, akkor is, mikor épp még boldogok.

Dettyke: Ejha, ilyen egyedi stílussal ritkán találkozni! Nem faltam, hanem egyenesen zabáltam, tömtem magamba a soraidat, annyira élveztem a fogalmazásodat. Egyáltalán nem zavart a narráció, pont attól lett igazán különleges alkotás, na meg a humorodtól. :) Egyedül annak a bizonyos szónak a kimondását találtam túlságosan elhúzódónak, meg azt, hogy a srác se tett semmit az érdekében. Viszont az SMS-sel lazán felülírtad ezen nehezményezéseimet, szóval gratulálok és köszönöm! :) Felejthetetlen élmény!

Etti: Rég szórakoztam már ennyire novellán. Ezt hagytam a végére, mivel sok jót hallottam róla, és cseppet sem bántam meg, igazán üdítő és frissítő volt a drámaibb, szomorúbb egypercesek után egy ilyen szókimondó, humoros és ezáltal egyedi művet olvasni. Nagyon tetszik a fogalmazásod, bár bevallom, egy-egy hosszabb mondat után elvesztettem a fonalat, és néhány megjegyzésed csak nagy nehezen akart leesni, de ez az én problémám, nem igazán vagyok az ilyenhez hozzászokva, viszont nagyon tetszett, és bízom benne, hogy még több ilyen jellegű novellát olvashatunk tőled. Az illusztrálás is tetszetős volt, a képszerkesztés gyönyörű, az már az én egyéni szociális problémám (újfent), hogy ezek az egyedi tartalmas simek nem jönnek be túlzottan. :D Gratulálok hozzá, zseniális írás lett!

Gabett: Alapvetően nem vagyok oda a tini-románcokért, ezért már előre felkészítettem magam az objektivitásra, amikor belekezdve rájöttem, mi is lesz ebből a történetből. Mint utóbb kiderült, erre nem volt szükség.
A sztori egyértelműen nem a történetre épül. Megkaptam a szokásos tinédzser belsőkonfliktust az előre várható happy endinggel. De az alkotás nem is akar többet adni ennél, tehát rátérek arra, ami az egésznek a velejét képezi: a fogalmazásmód.
A fogalmazásmód!
Imádtam ezt a vitriolos stílust, ezt az öniróniát. A bravúros szóhasználatot. Kedves Alkotó, nem olvasol véletlenül Vavyan Fable-t? Egy-egy ponton ugyanis egészen rá emlékeztetett a stílusod, márpedig ő a kedvenc íróim közé tartozik. Nem egyszer mosolyodtam el vagy kuncogtam olvasás közben.
Élveztem olvasni az E/1-es részeket, és könnyedén váltottam, amikor átvetted a történet mesélését. De azután, ahogy teltek a sorok, kezdett kicsit sok lenni. Számomra úgy tűnt, hogy a helyzet feszültségét próbáltad oldani a szarkasztikus megjegyzésekkel, de elérkeztek olyan pontok, amikor kizökkentem, és azt gondoltam, oké, menjünk végre tovább. Talán jobb lett volna magán a jeleneten könnyíteni, és nem a leírásokkal próbálni elsimítani a feszültséget. (Amik továbbra is jók voltak, ezt nem is akarom tagadni, csak túlzottan... tömények.)
Mindenesetre a végére számomra ismét feljött a történet.  A SMS imádnivaló volt, Ethan aranyosan esetlen, a konfliktus megoldódott, az utólagos szerzői megjegyzést imádtam!
És akkor az illusztrálásról. A képek szépek voltak, a simek jól kidolgozottak, a helyszínek úgyszintén (azért a pose player egyszer befigyelt:D). Azt mondjuk nem bántam volna, ha egy kicsit több érzelmet lehet leolvasni az arcokról, de tudom, hogy ha nem magadnak készítesz pózokat, akkor elég limitáltak a lehetőségek. Az effektekről megint csak azt mondanám, hogy tömény. Nagyon szépek voltak, kevesebb képen használva kifejezetten feldobta volna a fotókat, de így nekem sok volt. (Valójában kicsit úgy éreztem, mintha álomképeket látnék.)
Végeredményében pozitív hangulatban zárom soraimat. Merész húzás volt olyan történetet alkotni, ami nem szokványosan a cselekményre, hanem az előadásmódra koncentrál, és Te jól vetted ezt az akadályt. A néhány – személyes ingerküszöböm okozta – negatívum ellenére is kimondhatom, újabb remek olvasmányélménnyel gazdagodtam.

juhaszgaga: Még el sem olvastam végig a történetet, máris megvett magának a történet. Először a képeket néztem végig, amik kérdés nélkül a legjobban sikerültek az egész simstales történetében, és már arra engedtek következtetni, hogy ez a történet nem csak ebben jeleskedik. És igazam is lett. Olyan mérhetetlenül valóságos, a lényeget jól megragadó és velejéig kiveséző lett az írás, hogy tökéletesen bele tudtam magamat helyezni a karakterek bőrébe. És az a szellemesség, ami áthatja a dialógusokat, az egyszerűen fenomenális! Bár maga a történet alapja egyszerű (az itthon maradt fél szerelmet vall), de ez olyannyira jól van megírva, hogy megbocsájtható bűnnek kell tekinteni az egyszerű történetválasztást. Egy szóval: leakalappal!

Marcello: Végig lekötötte a figyelmem, szórakoztatott, és időnként teljesen elvarázsolt. A két karakter tele volt reális emberi tulajdonságokkal, olyannyira, hogy szinte biztos vagyok benne: ők ketten léteznek valahol, és jellemük nem szimpla kitaláció. Habár a történet egyszerű alapokra épül, egy sokszor látott történetet/esetet dolgoz fel (illetve azt a számomra nagyon nem szimpatikus állítást nyugtázza, hogy fiú és lány között nem létezik barátság), mégis a ZSENIÁLIS narrációval (mely egyébként az Amelie csodálatos élete c. filmre emlékeztetett engem, és ez dicséret!) sikerült maradandót alkotnod, amit nem fogok hamar elfelejteni. A kiszólások és a narrátor személyének mozdulatai/véleményei egyáltalán nem zökkentettek ki, éppen ellenkezőleg. Amit negatívumként fel tudnék hozni, az egyedül a "szeretlek" szó nehézkés kimondása, ami érthető, de engem már fárasztott a végefelé, mikor már kb. tizedszerre is sikerült elterelni róla a témát. A kevesebb talán több lett volna ebben az esetben. A vége viszont csodálatos, az a bizonyos SMS tetszett a legjobban. Gratulálok hozzá, még több hasonló novellát! :)

Matt: Hol is kezdjem? Nagyon egyedi a fogalmazásod, ahogy az illusztrálásod. Sok helyen jót nevettem, szórakoztatónak találtam az egész novellát, és különösen tetszett, hogy néha-néha bekúszott a narráció, ami még jobb kedvre deríti az olvasókat, legalábbis nekem egyből jó kedvem lett. Olyan volt, mintha egy 3. személy ott lett volna a közelükben, ennek köszönhetően remekül írtad le a párbeszédet, és részletezted az érzelmeket. Gyönyörűen ábrázoltad a szereplőket és a környezetüket, és tetszik, hogy homállyal és sötétítéssel adtál egyfajta hangulatot a képeknek. Sokat dolgozhattál a novellán, meglátszik a szöveg mennyiségén és a képek minőségén is. Remélem, hogy  még több novellával örvendeztetsz meg minket. Gratulálok, és így tovább! :)

NoAngelBrigi: Jó ég! Egyszerűen sziporkáznak a mondataid, imádom! Annyira idéznék egy kedvenc mondatot, de be kellene másolnom a  fél novellát! Az sem zavart, hogy váltogattad a nézőpontokat, sőt! Annyira mókásan tetted! A képeid is tetszenek, bár a simek annyira nem fogtak meg, de a hangulat átjött, a helyszínek mesések! Maga a sztori is érdekes volt, és bár egy végtelenül egyszerű, hétköznapi kérdést dolgoz fel, és úgyis mindenki tudja, mi lesz a vége, ezt olyan színesen teszi, hogy képtelenség nem imádni az egészet!

Dettyke: Merész témaválasztás, amit csak díjazni tudok. Nekem bejött, hogy nem egy egyszerű szerelmes pár vívódását tártad elénk, ráadásul nagyon szépen összeraktad a cselekményt, remek lett az íve, és pontosan tudtad, meddig mehetsz el. Az érzelemleírásokat viszont keveselltem, ha picit mélyebbre merülünk a karakterek lelkében, talán még nagyobbat ütött volna a csattanó. Egy-két képen kissé természetellenesre sikeredtek a pózok, de egyébként  a fotók is teljesen rendben voltak.

Etti: Díjazom a témaválasztást, bátor vagy. :D Valószínűleg ha egy egyszerű, hétköznapi pár búcsúját mutattad volna be, nem különösebben maradt volna meg az emlékezetemben, de ezzel a meglehetősen bizarr csavarral elérted nálam, hogy ne felejtsem el olyan könnyen az egypercesedet. A fogalmazásod is rendben volt, bár itt-ott úgy éreztem, kicsit átestél a ló túloldalára (különösen a végén a cím többszöri hangsúlyozásával). Az illusztrálás is tetszetős volt, változatosak és abszolút a szituációba illőek voltak a pózok, persze akadt kivétel, de mint írtam, a többség tetszett. A háttérbe viszont elfértek volna még bútorok, díszítőelemek. Ha jól tudom, Neked is ez az első műved az oldalunkon, hasonlóképpen csak biztatni tudlak, hogy így tovább. :)

Gabett: Sokféleképpen el lehet érni, hogy egy történet megragadjon az olvasóban. Különleges ábrázolásmód (mind képi, mind fogalmazás szempontjából), csattanó, függővég, szimbolika… És persze vannak bátor lelkek, akik olyan területekre merészkednek, olyan témákat hánytorgatnak fel, amiknek legtöbbször a létezéséről sem veszünk tudomást. Éppen az ilyen kényes voltuk miatt szükséges ezeket gondosan és óvatosan kezelni.
Kezdjem azzal, amivel valószínűleg minden kritikaíró kezdett? Kezdem. Ez aztán a merész választás! Első olvasásra azt tudnám mondani, hogy meglepett. Rengeteg szerelmes történetet olvastam már az oldalon (többek között a pályázott művek között is), de eddig egyik sem helyezte ilyen kontextusba a szerelem fogalmát.
Elvonatkoztatva minden egyébtől, a történet maga egyszerű, kis csavarral a végén, de önmagában nem nyújt semmi újat. A fókusz egyértelműen Veronica és Hugh kapcsolatának társadalmi (nem) elfogadottságára tolódott. Jól közelítetted meg a témát, és értékelem, hogy nem a testi kapcsolatot helyezted előtérbe, hanem az érzelmekre fektetted a hangsúlyt. Éretten kezelted a témát, nem próbáltad meseszerűen úgy beállítani, hogy az érzelmek átszakítják a társadalmi korlátokat, mivel nem teszik, ugyanakkor bemutattad, hogy ezek a nehezen elfogadott kötődések is ugyanolyan erősek, mint bármelyik másik.
Ezek után egy kicsit többet vártam volna. A történet így is jó, természetesen, de úgy éreztem, van ott még potenciál, ahonnan ez jött, és még több lehetett volna belőle. Egy kicsivel több érzelemábrázolás itt, a két szereplő múltbéli kapcsolatának bemutatása ott, és még teljesebb lett volna az élmény. De ne érts félre, minden tiszteletem a tiéd, és állítom, hogy szerintem jó munkát végeztél!
Az illusztrációval kapcsoltban volt némi kifogásolnivalóm. A pózok nagyon tetszettek (bár Veronica a második képen kicsit természetellenes), de sajnos, eléggé üresnek találtam a helyszíneket. Erre legközelebb próbálj meg odafigyelni. Viszont volt néhány érdekes kamerabeállításod, ami szintén tetszett!
Összefoglalva azt kell, hogy mondjam, csak így tovább! Megvan benned a bátorság az íráshoz, ami nem kis dolog, elhiheted, és innen már csak egyre és egyre jobb leszel!

juhaszgaga: Én az emberi szeretet minden formáját elfogadom - kulturált kereteken belül -, és számomra nem tabu téma ilyesmiről beszélni, épp ezért nem tartom kifejezetten különlegesnek azt, ha valaki erről ír. Bár, mivel mégis egy simstalesről van szó, kiemelem, hogy tökös egy témát választottál, le a kalappal. Hogy ez most mennyire jött át, az más kérdés. A fogalmazás döcögős, Veronica szavaitól vagy 7 évvel fiatalabbnak tűnik, mint amilyen valójában, a leírásokat pedig keveslem. Vannak, de azokból nem jön át, hogy most mekkora lelki vívódáson kell átesnie Hugh-nak, hogy most a mostohalányába szerelmes, ahogyan Veronica kislányos buzgósága sem éppen... "kivesézett". Egy ilyen történetben ez mindenféleképpen mérvadó lenne, hogy igazi képet kapjunk a két fél lelki dolgairól. Az illusztrálás nagyon elhamarkodott, a berendezés borzasztóan hiányos és egyszerű, mintha vaktában rakosgattad volna ki a berendezési tárgyakat a szoba egyik sarkába. A beállítások nem éppen célszerűek, és amitől vérszemet kaptam, az az egyetemi kezdőcsomag a ház előtt. Ebbe mindenféleképpen több melót kellett volna belefeccölni.

Marcello: Merész a témaválasztás, amit általában imádok, de nálam ezúttal sajnos mellément. Különös volt, hogy a lány nem igazán sajnálja az anyja halálát, vélhetően azért, mert talán így együtt tud lenni a szerelmével, de nekem ez ettől függetlenül sem túl reális. A megvalósításon és a narráción lehetett volna mit csiszolni, így viszont túlságosan egyszerűnek hatott a helyzet, nincsenek kimondva bizonyos gondolatok, amelyek nélkül nehéz komolyan venni a történetet, pedig a lehetőség bőven benne volt. A "feje tetejére állt világ" gondolatért viszont pacsi, bár a történet végén túlságosan sokszor hangoztattad, így pedig elvesztette az értékét.

Matt: Őszintén megmondom, hogy merészen választottál témát, ez bátor dolog volt tőled. Nincs semmi bajom a cselekménnyel, de az érzelmi leírásokat nagyon hiányoltam. Kíváncsi lettem volna ilyen mély érzelmű novellára. Jó lett a címválasztás, ezzel már felkeltetted az érdeklődésemet, és nagyon jól lezártad a történetet. Az illusztrálásra viszont több energiát kellene fordítanod. Feldobhattad volna dekorációkkal a falat és a szőnyeget is, mert elég üresnek tűnt a szoba, ahol a novella nagy része játszódott. Jól sikerültek a pózok, de akadt köztük természetellenesnek ható beállítás is. De mint szárnybontogató író/illusztrátor, ez nem vészes. Ha ezeket figyelembe veszed, akkor biztos vagyok benne, hogy sokkal jobb novellákat is olvashatunk majd még tőled. Sok sikert a továbbiakhoz! :)

NoAngelBrigi: Szép történet, főleg a vége miatt, bár elég kétes témát érint, és ezért mindenképpen megosztó. Viszont ha eltekintünk ettől, akkor egész szimpatikus kis mese egy beteljesülhetetlen szerelemről, ami végül keserédesen, de mégis beteljesedik. A fogalmazásod nem rossz, bár a búcsúzásnál én sokkal több érzést vártam, ha már ennyi könyörgés és győzködés előzte meg. A képek se rosszak, de valahogy mégsem az igaziak.

​Üdvözlöm minden kedves olvasónkat! Végre eljött a nap, hogy a tale írók mellett egyik legtermékenyebb egypercesírónkat is kifaggathassunk. Köszöntsétek az említett novellagyárosunkat és remek illusztrátorunkat, juhaszgagát!
Köszöntsük hát! :D Megtiszteltetés, hogy most már én is szerepelhetek a hírességek sétányán… Vagy ez nem egyenértékű azzal?
 
Nem igazán. :D
Nem baj, beérem egy interjúval is. Kezdjünk neki. :D
 
Első kérdés: Mi ihlette a novelláidat?
Hm... Ez változó. Van, amelyiket csak úgy elképzelem, és megvalósítom, míg néhányat napok hosszú során tervezem, agyalok rajta, és csak úgy írom meg. A Pletyka például elalvás előtt jutott eszembe, csak úgy hirtelen, és másnap reggel meg is írtam. :D De például a Jake-novellákat egy anime, az Elfen Lied ihlette, amiben egy különleges képességekkel megáldott faj rendelkezik a telekinézis képességével, és… hát ott sem az emberek megsegítésére használják :D

Mit gondolsz Jake-ről, szívesen találkoznál vele a való életben? :D
Jake-kel vagy George-dzsal? :D Szívesen megismerném Jake-t, akár közelebbről is, hm… ;) Ha be van kattanva, semmiféleképpen sem, de ha mondjuk Jake úgy tekintene rám, mint az Ő teremtőjére, akkor biztos, nem bántana. Ugye? UGYE?
 
Jó kérdés, én se lennék egy helyiségben összezárva Jake-kel. :D Komolyra fordítva a szót: Az alkotásaid közül volt olyan, amelyik komolyabb fejtörést okozott? Ha igen, melyik és miért?
Kész történeteket számba véve olyan igazán fejtörős nincs, mivel már megjelentek. :D Nálam, ha valamelyik sztori túl sok gondolkodást, munkát igényel, akkor azokat nagy valószínűséggel nem írom meg. Nem azért, mert lusta vagyok – mert amúgy lusta vagyok –, hanem mert egész egyszerűen elmúlik az a szikra, ami amúgy a novellák megírása közben fennmarad, mivel ott nagy eséllyel nem kell heteket-hónapokat tölteni a megírással. A Pletyka 2 óra szüleménye, a Jake tette egy nap, a Jake volt 3 nap, de ott már tényleg mindent beleadtam, hogy a legjobb legyen, napokig javítgattam, ami miatt volt is egy kis szünet. Akkor illusztráltam Bellatrixy novelláját is, és ez nagyon jó volt, hogy nem csak a saját sztorimmal kellett foglalkozni, mert beleőrültem volna XD
Félkész történeteknél van ugye a melegsztori, ami fél év után borzasztóan gyerekesnek tűnik a szememben, emellett indokolatlanul sok az... érdekes, érthetetlen rész, épp ezért azt mindenféleképpen átírom, holott a 9 rész megírása nem tartott tovább 2 hétnél – konkrétan 10 nap alatt megírtam az egészet.
Aztán ott van még a könyvötletem is, ami már a tavalyi pályázat óta nem akar kimenni a fejemből, és ami nagyon gyerekcipőben jár még. Azóta is szövögetem, csűröm-csavarom – egy rész már meg is született, ami meglepően rosszra sikeredett –, de tényleges írás még ott sem történt. Fejben könnyebb írni, mint valóságban, ezzel minden író találkozik, és ez számomra rohadt bosszantó. :D

Mikor kezdtél el írni?
Emlékszem, hogy úgy 8-9 éves voltam, és karácsonyra megkaptam a Harry Potter legvaskosabb kötetét. Külön kiemelem, hogy akkor még csak az az egy könyvem volt meg a sorozatból, a többit csak több évre rá olvastam el. :D Szóval, megkaptam a könyvet, elkezdtem olvasgatni, és közben így körvonalazódott bennem, hogy milyen jó ez a könyv, milyen jó ezt olvasni. Elgondolkoztam, hogy vajon milyen jó lehet J.K. Rowlingnak mindezt megírni, milyen élmény lehet mindez – azóta rájöttem, hogy nagy tortúra lehetett a számára is egy ilyen mesterművet kiadni a kezei alól XD Szóval: elolvastam 1 fejezetet, elővettem pár A/5-ös papírlapot, és kezdetnek megterveztem a könyvem borítóját, ami egy kutyát ábrázolt, amint egy lábnyomot szimatol. És elkezdtem körmölni a történetemet. Sokat elárul rólam, hogy már akkor sem tudtam egy oldalnál többet írni. :D De ezt a pillanatot mondom annak, hogy úgy igazán az írásra való hajlam megjelent nálam. Aztán általános iskolában 3. osztálytól felbukkant a fogalmazás óra, amit rühelltem, bár jó voltam belőle. Ezek után évekre megszűnt az írás, mivel felső tagozatban kikaptam pont azt a magyartanárt, aki nem igazán kért tőlünk fogalmazásokat. Nem volt meg a lehetőség, így nem is tudtam élni vele. Később megismertem a My Sims oldalát, amikor én 12-13 éves lehettem, és láttam, hogy lehet publikálni írásokat. A kihagyás után újra elkezdtem írni, de a My Sims sosem érte meg az első történetemet, ellenben a Sims Tales, bár ott is egy pályázat kapcsán. Szóval, ha nincs a My Sims, akkor nagy valószínűséggel nem kezdek el újra írni, és nem kínoznám magam mind a mai napig az írással. :D
 
Azt lehet tudni, hogy mi lett volna a történeted, ha tovább élne a My Sims? :)
Nagy valószínűséggel semmi. A My Sims-en nem igazán az íráson volt a hangsúly, hanem magán a Sims-en, így az íróknak is egy kicsit korlátozott keretek között volt alkalmuk kibontakozni. Egyébként beküldtem pár folyamatban lévő történetet az oldalnak, de azokat sem fejeztem be - aztazeget, micsoda plot twist XD Egyébként horror-jellegű történetek voltak, plusz egy fantasys, de szerintem jobban jártam, hogy nem kerültek ki. :'D Emellett nekem sokkal könnyebb rövidebb sztorikat írni, egy 10 részes sztori megírása valóságos kínzás lett volna számomra akkoriban (is). :D

Mi motivál téged írás közben?
Az, hogy végre befejezzem. :D
Leginkább a visszajelzés az, ami fenntartja bennem az érdeklődést. Amikor írok, akkor jórészt a saját szórakozásomból írok, de emellett azért is, hogy másokat szórakoztassak vele. Amiket megírtam, azoknak az írását élveztem, és szeretném látni, hogy amit élvezettel csinálok, az jó-e. Ha kevés a visszajelzés, elmegy az ember kedve tőle, ha túl pozitív, amit nagyon sokszor érzek velem szemben, akkor meg az elfogultság vádjával illetem az összes dicsérőmet :D (holott lehet, tényleg nem vagyok szar író, csak nem akarom elfogadni). Azért írok, mert szeretek írni, mert szeretni kell azt, amit csinálunk – bár néha jobb lenne simán letenni a tollat örökre –, és leginkább ez az, ami a legjobban motivál írás közben.
 
Melyik a nehezebb számodra, az írás vagy az illusztrálás?
Írni mindenféleképpen könnyebb, mint illusztrálni. Ennek oka, hogy a gépem egy atomreaktor képességét is felülmúló űrhajó erejével rendelkezik. Nagyjából egy óra forgatás után egyszerűen kidob a játék, és ilyenkor a simeken végzett, mentetlen változtatások elvesznek, amik nagyon fel tudják húzni az agyamat. Meg amikor már nagy nehezen beállítottam mind a 8 simet a képbe, már csak a C betűt kéne megnyomni, akkor lép ki a játék - Bellatrixy sztorijánál ez például gyakori jelenség volt. XD Ilyenkor elküldöm a gépemet, pihenek egy hetet, majd újra nekikezdek a kínszenvedős folyamatnak. :D
Írni akkor nehezebb, ha annyira komplett a történet, hogy már egy kis agyat is igényel a cselekmény kibogozásához, nem csak kreativitást, ami nálam nagyon döntő. Meg akkor, ha már vagy ötödik alkalommal írom újra a sztorit. XD
 
Előbb írsz, és utána illusztrálsz, vagy fordítva?
Érdekes, mert júniusig azt mondtam volna, hogy sokkal inkább kényelmesebb előbb írni, utána illusztrálni, viszont a pályázatra épp ellenkezőleg csináltam: előbb forgattam le a képeket, majd utána írtam hozzájuk a szöveget, és arra a meglepő következtetésre jutottam, hogy jobb volt úgy. Igaz, nem írtam meg a sztorit, de így kipróbálva mind a két lehetőséget azt tudom mondani, hogy abban az esetben kényelmesebb volt előbb a képeket megcsinálni, majd arról leírni mindent.
 
Kerültél már alkotói blokkba? Ha igen, hogy léptél túl rajta?
Heti szinten kerülök olyan helyzetbe, hogy nekem semmi sem jó. Olyankor bármivel játszok, bármit nézek vagy olvasok, nem jó, rossz minden, és az írás az pedig egy halott ügy ilyen időszakokban. Ezeken túllendültem valahogy. De nemrég rájöttem, hogy az ilyen helyzetekben nekem a legjobban egy szundi segít, de komolyan. :D Minden szar volt, lefeküdtem, aludtam egy órát, és utána minden csudaszép virágosmező lett :D

Mennyire fontos Neked az illusztrálás?
Mivel ez Sims Tales, a műfaj megköveteli, hogy képekkel dolgozzunk, és az ember, ha ránéz egy történetre, akkor nem a szöveg tartalmát nézi meg először, hanem a képeket. Nálam is a képeknél vérzik el rengeteg történet, amit sajnálok, mert ahogy olvastam, mind jó alkotás. Csak engem már kilőttek a képekkel. Én épp ezért megpróbálok szép, esetleg jó képeket csinálni a történeteimhez, esetleg olyan stílusban, ami eddig nem nagyon volt jelen. Ez lehet, hogy sikerült, lehet, hogy pont ez zavar egyeseket, de erről nem fogok lemondani, mert számomra a képek a legfontosabbak egy Sims Tales-nél. :)
 
Van olyan kép/jelenet a novellákban, aminek az elkészítésére büszke vagy?
Minden dologra, ami kikerült az oldalra, nem vagyok büszke. :D Mindegyiken annyi mindent tudnék változtatni most, annyival jobbá tudnám tenni, mint most. Ez egy örök dilemma lesz nálam, írói pályafutásom emiatt biztos, hogy nem lesz hosszú életű, de azért megpróbálok ezen is túllendülni. De ha ki kéne valamit, amire úgy igazán büszke vagyok, az az Apagyilkosban nyújtott teljesítményem. Egy darab képet meg nem tudok kiválasztani, mert egy szülő sem választja ki a gyerekének azt a testrészét, amit legszívesebben mutogatna mindenkinek. :D
 
Milyen műfajok állnak hozzád közel?
Hát a romantikus, dráma, meg talán egy kicsit a vígjáték. :D
Komoly válasz: inkább a sötétebb, komorabb történetek, amiknek nem feltétlenül van tanulsága, pusztán az érzés felerősítésére szolgál(na). A happy endet meg utálom, szóval jogosan kaptam meg a tanárnőmtől, hogy byroni világfájdalom hatja át az írásaimat. :D

Van az általad írt történetekben felsorakoztatott szereplők közül kedvenced? Ha igen, ki ő, és miért pont ő a favorit?
Olyan igazi kedvencem nincs, mert nekem mindegyik a saját fejem szüleménye, ezáltal szinte mindegyik egyforma. Van, akinek többet adok, van, aki kevesebbet kap abból, de attól számomra egyenértékűek lesznek. Jake az, akinek a történeteinek írását jobban élvezem, mint a többit, de akkor sem magát a karaktert, hanem a körülötte lengő történetet szeretem írni :) A harmadik évad ötletei már most a fejemben vannak, alig várom, hogy legyen egy kis időm megírni azt is.
 
3. évad? Jól értem, hogy Jake volt után tervezel írni egy újabb folytatást? Ha igen, megosztanál velünk néhány részletet?

​Hát rendben! Mindenesetre várjuk a folytatását, a rajongóid biztosan kíváncsiak. :D
Amikor valamilyen személyiségzavarról, betegségről írsz, akkor gyűjtőmunkát tartasz előtte, vagy csak akkor nézel utána, ha elbizonytalanodsz?
Nem nagyon nézek utána ezeknek a dolgoknak, egyszerűen csak beleképzelem magam az illető helyzetébe, fejébe. Például Jake esetében egyáltalán nem a szokásos skizofrénia van jelen – mint utóbb olvastam –, hanem a saját képzeletemben létező különös tudathasadásként. Azonban a folytatások miatt már utána kell néznem a betegség gyermekkori mutatóinak.
Tessék, egy kis morzsa a galamboknak. :D

Tudom, hogy Stephen King neked is nagy kedvenc :D Esetleg más írók, akik megihletnek?
Úgy igazán író, aki megihlet, az csak Stephen King. A nyelvezete, a stílusa mind-mind annyira szimpatikus nekem, hogyha tőle veszek könyvet, akkor nem számít, hogy mit, csak hogy az ő nevével legyen fémjelezve – meg hogy ne legyen hosszú XD Könyvek sokkal inkább megihletnek, mint egy-egy író. Ott van például a Harry Potter, ami gyerekkorom meghatározó könyvsorozata volt, és aminek hatására "elkezdtem" az írást. Aztán az Éhezők viadala az, ami a leginkább megihletett, ugyanis annak köszönhetően kezdett el érdekelni a jövő, a jövőkép, ami egyáltalán nem pozitív, és amiatt kezdtem el poszt-apokaliptikus történeteken gondolkodni, ahol az ember okozta a saját pusztulását. És bár a HP a legmeghatározóbb könyvélményem, az Éhező viadala sokkal nagyobb nyomot hagyott bennem írás terén. És bár ez az oldalon megjelent sztorik nem igazán adják vissza, rengeteg olyan ötletem van, ami igenis az emberek gonoszságát hangsúlyozzák ki.
 
Nagyon szépen illusztrálsz, továbbra is vállalsz más írókkal közös munkát?
Először is: köszönöm. :)
Másodszor: az elkövetkezendő időszakban semmiképpen sem, most nagyon ráhajtok a tanulásra. Sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy valakire rásózom az esetleges történeteim illusztrálását. :)

Mennyire vagy bevállalós, hogy valami újba vágj bele?
Írás terén eléggé. A Jake-novellák mindenféleképpen egy új dolog kipróbálása volt. Lehet, feltűnési viszketegség, vagy csak egy különleges íróként akartam bevonulni az oldal történelmébe, de a groteszk, morbid írásaimmal ez is volt a célom. Hogy megszerezzem a „hírnevemet” XD Meg hogy olyan történettel is bővítsem az oldal repertoárját, ami nem csak romiból meg mézesmázosságból áll.
 
Sims témán kívül kicsit beszéljük másról. Vannak kedvenc filmjeid, és miért pont azok?
Kedvenc filmek? Háát... nem nagyon szoktam favorizálni, mert kedvencet több százból rohadt nehéz lenne kiválasztani, de voltak olyan filmélményeim, amik nagy hatással voltak rám. Ilyen például a Csillagok között, Démonok között, A visszatérő, Ex Machina, szóval az ilyen híresebb, látványos és több díjat megnyert filmek a sorsfordító élményeim.
De emellett sorozatokat is szívesen nézek, bár azokból már szerintem több ezer éves elmaradásaim vannak. A Trónok harca nagy rajongója vagyok, azt mindig követem, aztán The Walking Dead, Penny Dreadful, meg még jópár: Family Guy, Dr. Csont, meg nemrég fejeztem be az Avatar: Korra legendáját is.

Sims 3 szérián kívül melyik játékkal forgatnál szívesen?
Már annyira megszoktam, megismertem a Sims 3-at, hogy nem igazán tudnék elszakadni tőle. Amennyire bírja a gépem, kihasználom a szebb játékot, mert a Sims 2-ben annyira valóságos, nekem tetszetős képeket még hosszú utómunkálatok után sem tudnék csinálni.
 
Te magad alkotod a helyszíneket, simeket vagy letöltöd azokat?
A simek 95%-ban az én alkotásaim. Van, amelyiket netről töltöttem le, és átszabtam egy kicsit az arcukat, de teljesen netről letöltött simet sohasem raktam be a történetembe. Helyszíneket inkább, mert lusta vagyok egy komplett házat felépíteni, viszont már volt olyan, hogy megépítettem a házat – belülről :D
 
Nekem az tűnt fel, hogy ugyanaz festmény szerepelt majdnem minden képben a Pletyka című novellában. Annak van jelentősége?
Kicsit meglepődtem, hogy senki sem tette szóvá. :D Igazából a Da Vinci kód megfejtését rejtettem el azokon a képeken, de ez titok. ;)
A valóság az, hogy régebben szerettem a Gálvölgyi show-t, és egy Barátok közt paródiában az egyik vicces elem az volt, hogy minden egyes helyszínen feltűnt ugyanaz a festmény. Ezt meg, úgy gondoltam, jópofán meg lehet oldani a Pletyka esetében is, úgyhogy ide vezethető vissza az egész festményes dolog.

Hogyan értékeled az eddigi novelláidat, melyik novelláddal vagy megelégedve?
Megmondom őszintén, egyikkel sem. :D Vagy túlságosan gyerekesek, vagy túl tapasztalatan voltam a novella megírásakor, de úgy igazából, amire hosszabb idő után visszatekintve is elégedetten bólogatva nyugtázom, hogy ez fasza lett, olyan nincs :D
 
Tervezel valamikor tale-t írni, vagy maradsz a novelláknál, vagy gondolkozol hosszabb történeten?
Még tervezek novellákat írni az oldalra, ahogyan egy csomó tales is a fejemben van, csak épp meg kéne írni őket. Például a Jake 3. évada nagy eséllyel Mini tales lesz. :)
 
Köszönöm a beszélgetést! Kitartást a munkádhoz, és várjuk a novelláidat, esetleg az emlegetett tale-eket, ha összejönnek. :)
Köszönöm szépen a felkérést, örülök, hogy válaszolhattam a kérdésekre. :)

Akit faggattak: juhaszgaga
a Pletyka, Jake tette, Az én kedvesem... és Jake volt című novella írója és illusztrálója
az ​A halál romantikája és Apagyilkos című novella illusztrálója
Akik faggatóztak: Matt és a látogatók

Milyen érzés ismét történetet küldeni az oldalra, magabiztosabbnak érzed magad, vagy aggaszt, sikerül-e túlszárnyalnod a korábbi műve(i)d?
Nagyon izgatott vagyok, hogy ismét történetet küldhetek be. Kíváncsian várom, hogy az olvasóknak mennyire fog tetszeni. Én úgy érzem, hogy ez a történet sokkal jobban sikerült, mint a korábbiak, és remélem, hogy mások is ezt fogják gondolni.
 
Mi ihlette a történetet?
A Hollóleányhoz nagyon sok helyről merítettem ötletet. A cselekményhez a legnagyobb ihletet a Beyond: Two Souls nevű játékból merítettem, amit mindenkinek csak ajánlani tudok, mert nagyon szép játék. A látványvilág megalkotásához pedig nagyban hozzájárult a 9 című animációs film, és a Fallout sorozat. Emellett még számos más alkotás is adott ihletet, és szinte lehetetlen lenne mindent felsorolnom.
 
Hol tartasz az írásban/forgatásban?
Az írás már teljesen kész, és a forgatásból sem hiányzik sok hátra. Igazából már csak átnézni kell, és lektorálni.
 
Mi a legnehezebb számodra az írásban?
Nagyon nehezen tudok romantikus jeleneteket írni, hiszen én alapból sem vagyok egy romantikus típus, ezért az ilyen jelenetek írása mindig is nagy kihívás volt számomra, szerencse, hogy ebben a történetben nem volt sok ilyen. A másik, ami még nehezemre esik, az az akciójelenetek megírása. Néha nehéz fejben tartani mi minden történik, és túlságosan rákoncentrálok egy karakterre, és a környezetérő egy sort sem tudok írni.
 
Tapasztaltál “írói válságot”, amikor elakadtál egy időre? Hogyan jutottál túl rajta?
Ki nem tapasztalt írói válságot? Általában én ki szoktam várni, ami nem mindig a legjobb stratégia, de ha erőltetem az írást, az sosem sül ki jól. Csak, hogy egy példát hozzak: a második fejezetet 2015. augusztus 13-án kezdtem el írni, a harmadikat meg 2016. január 2-án.
 
Milyen módszer szerint dolgozol a történeten?
Én általában csak akkor kezdek el komolyan foglalkozni egy történettel, mikor már biztosra tudom, hogy meg fogom írni. Először végiggondolom a cselekményt, majd írok egy vázlatot, részekre felbontva. Miután kész a vázlat akkor állok neki csak írni, és ha egy részt megírtam, akkor forgatok.
 
Hogyan érzed, mikor olvashatjuk az oldalon a műved?
A szeptembert már szinte biztosra mondanám.

A történet a főszereplője egy különleges képességekkel született lány, akit öt éves korában bezárták a Természetfeletti Erők Kutató Intézetébe, ahol különféle kísérleteket végeztek rajta. Innen tizenkét évvel később tudott csak elszökni, mikor a robotok világszerte meghibásodtak, és az emberiség ellen fordultak. A történet azt meséli el, hogy hogyan is sikerült neki egy ilyen világban túlélnie.

***

A lakás belül hangulatosan volt berendezve. A falat kisebb festmények és képek díszítették, a polcokat apróbb dísztárgyak ékesítették. Phileas rögtön otthonosan érezte magát, és kivett egy doboz narancslevet a hűtőből, és azt iszogatva leült a virágmintás kanapéra.
- Kérsz reggelire pirítóst, vagy valamit? Szörnyű volt a kórházi koszt – kérdezte Amity, amin, a férfi őszintén meglepődött.
- Hűha! Önként kezdeményeztél velem beszélgetést. Mi történt? Rosszul vagy? Visszavigyelek a kórházba?
- Fogd be! Próbálok a lehető legpozitívabban hozzáállni a dolgokhoz, de ha így viselkedsz lehetetlen.
- Lehetnél egy kicsit kedvesebb is! – mondta játékosan Phileas, de a nő nem értékelte ezt túlzottan.
- Az voltam, megkérdeztem kérsz-e pirítóst.
- Nem kaphatnék inkább tükörtojást és sült szalonnát? Láttam, hogy van a hűtődben – erre kérdésére a nő hosszan, pókerarccal meredt a férfire, mintha nem akarná elhinni, mit hallott. Egy rövid csend után válaszolt:
- Pirítós.

***

Követtük a jelet, ami egyenesen a második emeletre vezetett. Bármennyire is próbáltunk csendben haladni, ez szinte lehetetlen volt, hiszen a padlót borító törmelék és kosz miatt, minden egyes lépésünk hátborzongatóan kongott az üres épület falai között.
Több folyosón is bekanyarodtunk, majd végül egy szoba előtt álltunk meg. A bejáratnak már nem volt ajtaja, ezért könnyen be tudtunk nézni mi is van a teremben. A közepén egy kisebb droid ült a földön, látszólag ki volt kapcsolva.
Amint egy gyors pillantást vetettünk rá, rögtön vissza is húzódtunk a búvóhelyünkre, majd egymásra pillantottunk, és már meg is született a terv. A következő pillanatban Ent lépett ki a fal mögül, majd erőteljesen a plafonra szegezte a kezét, ami pár másodperc múlva hangos dübörgéssel zuhant le, egyenesen a robotra.