Szerelem: A világ romjain - 1x01: Victoria (Etti)

Már szerdán reggel elolvastam az első részt, de mégsem éreztem azt utána, hogy nekem most azonnal le kell írnom a véleményemet. Van, amikor azt mondom, hogy egy bizonyos történetről fogok heti kritikákat írni, de van, hogy attól teszem függővé a véleménynyilvánításomat, mennyire gyakorol rám hatást (pozitívat és negatívat egyaránt) az adott rész.

Ennek a történetnek a bevezetőjével bajban voltam, mert nem éreztem, hogy nekem erről azonnal le kellene írni a véleményemet. Sőt, nem is tudtam volna akkor mit írni, mert nem sok minden kavargott bennem. Semlegesen éreztem magam utána. Nem volt rossz, de nem volt jó sem, csak ennyit tudtam mondani minden magyarázat nélkül. Aztán olvastam ManyóÓ értékelését, és akkor jöttem rá, hogy mi volt a baj, mi miatt nem tudtam élvezni:

Viszont a szöveget annyira nem tudtam élvezni, pedig annyira jók voltak a gondolatok néhol, és annyira hatásos lehetett volna egy-egy bekezdés, főleg az első kettő, de valahogy elmaradt a katarzis. (ManyóÓ)

Jó az alaptörténet, jók a képek, de a szöveg egyszerűen nem tudott berántani 2102-be. Annyira távol éreztem magamtól ezt az egészet, - és most szállóigévé vált kijelentés fog következni – egyszerűen nem jött át. Nem éreztem gördülékenynek a fogalmazást, talán ez betudható volt a ManyóÓ által is említett magyartalan mondatoknak is, de lehet, hogy a párbeszédek rossz szerkesztése is rátett erre egy lapáttal. (szóköz hiány, vesszők vannak pontok helyett az idéző mondatoknál). Ezzel meg is válaszoltam már a kijelentésem egyik felét, miszerint, miért nem volt jó, így hát jöjjön, miért nem volt rossz sem:

- Jó az alapötlet, és bár a romantikus műfaj nem áll hozzám túl közel, azzal, hogy ilyen poszt-apokaliptikus világba helyezted a történetet, máris magadhoz tudod csábítani a hozzám hasonlóakat, akik elsőre talán megijednek a romantikus szótól.

- Érdekes és különleges a főszereplőd, akihez már is kapcsolódik jó pár rejtély: Ki is ő valójában? Mi a múltja? Mit jelentenek az emlékei?

- Jók a képek, és ami nálam nagy pluszpont, hogy változatosak. Közeliek és távoliak is vannak egyaránt, így szinte minden szögből meg tudjuk szemlélni a szereplőket és a helyszíneket.

- A párbeszédek is szintúgy jók, pörgősek és logikusak, bár én is más reakciót vártam volna Vince-től, miután gyakorlatilag értük áldozta fel magát Bradley. Kíváncsian várom, milyen sorsra jutott a kedves tanár úr, bár szerintem nem most láttuk őt utoljára.

Most így az első rész után, ha a „Sötétség angyalá”-hoz kellene hasonlítanom, azt mondom, hogy van fejlődés (fogalmazásban és fotózásban egyaránt), de számomra egyelőre ez még nem túl látványos. Mindenesetre érdekel a folytatás, és biztosan fogom olvasni.