"(...) sokkal izgalmasabb azon rágni a körmödet, hogy hőseink túlélik-e a zombitámadást, vagy elkapják-e a vámpírvadászt, mint azon, hogy be tudják-e fizetni a villanyszámlát."
Alig ért véget a második évad, a Kérdés Kedd alapján nagyon foglalkoztatja az olvasóidat, hogy vajon harmadszorra is találkozhatunk-e Victoriával és Vince-szel.
Remélem, nem okozok senkinek se túl nagy csalódást, de harmadik évad már nem lesz. Ahhoz már nem érzek magamban elég kreativitást/fantáziát, erőltetni pedig nem akarom.
Ha nem is lesz folytatás, jelenleg dolgozol valamilyen projekten? Ha jól láttam, az egyik fórumos játékban valamilyen regényt emlegettél.Tudnál arról mondani pár szót?
Dolgozok több projekten is, bár a Sims Tales témától most egy kicsit eltávolodtam. Jelenleg inkább fanfic-en és regényen dolgozok, bár előbb-utóbb vissza fogok térni ide is. A dolgok jelenlegi állása szerint azt tartom elképzelhetőnek, hogy nagyregényemnek talán lesz egy Sims Tale adaptációja is. Arról egyelőre annyit tudok mondani, hogy egyszerre térek vissza egy kicsit egy régebbi témámhoz, és adok hozzá egy csomó újat is. Két nem mindennapi személy kapcsolatát mutatja be, akikben közös, hogy mindketten halhatatlanok. Viszont személyiségre és élethelyzetre eléggé egymás ellentétei.
Érdekesen hangzik, főleg a Sims Tale-es adaptáció. Kíváncsiak várjuk róla a híreket. DeeDee kérdésével folytatnám az interjút, akit az érdekel elsősorban, hogy már kezdetektől fogva terveztél-e folytatást Szerelem: A világ romjainhoz, vagy csak később döntötted el, hogy készítesz hozzá második évadot.
Nem, eleinte nem terveztem második évadot. Igaziból az első évadnak már az utolsó részei futottak, amikor el kezdtem gondolkozni rajta, hogy jó lenne valahogy folytatni a történetet, de persze kérdés volt, hogy hogyan. Aztán egy szép napon, miután szemtanúja lettem egy hősi halált halt karakter feltámadásának, rájöttem, hogy a Star Trek milyen jó ihletforrás egy írói ambíciókkal rendelkező fiatal lánynak, és persze arra is, hogy valami hasonló történhetne Victoriával is. Innentől kezdve már meg volt, milyen irányba fogom elvinni a második évadot.
Remélem, nem okozok senkinek se túl nagy csalódást, de harmadik évad már nem lesz. Ahhoz már nem érzek magamban elég kreativitást/fantáziát, erőltetni pedig nem akarom.
Ha nem is lesz folytatás, jelenleg dolgozol valamilyen projekten? Ha jól láttam, az egyik fórumos játékban valamilyen regényt emlegettél.Tudnál arról mondani pár szót?
Dolgozok több projekten is, bár a Sims Tales témától most egy kicsit eltávolodtam. Jelenleg inkább fanfic-en és regényen dolgozok, bár előbb-utóbb vissza fogok térni ide is. A dolgok jelenlegi állása szerint azt tartom elképzelhetőnek, hogy nagyregényemnek talán lesz egy Sims Tale adaptációja is. Arról egyelőre annyit tudok mondani, hogy egyszerre térek vissza egy kicsit egy régebbi témámhoz, és adok hozzá egy csomó újat is. Két nem mindennapi személy kapcsolatát mutatja be, akikben közös, hogy mindketten halhatatlanok. Viszont személyiségre és élethelyzetre eléggé egymás ellentétei.
Érdekesen hangzik, főleg a Sims Tale-es adaptáció. Kíváncsiak várjuk róla a híreket. DeeDee kérdésével folytatnám az interjút, akit az érdekel elsősorban, hogy már kezdetektől fogva terveztél-e folytatást Szerelem: A világ romjainhoz, vagy csak később döntötted el, hogy készítesz hozzá második évadot.
Nem, eleinte nem terveztem második évadot. Igaziból az első évadnak már az utolsó részei futottak, amikor el kezdtem gondolkozni rajta, hogy jó lenne valahogy folytatni a történetet, de persze kérdés volt, hogy hogyan. Aztán egy szép napon, miután szemtanúja lettem egy hősi halált halt karakter feltámadásának, rájöttem, hogy a Star Trek milyen jó ihletforrás egy írói ambíciókkal rendelkező fiatal lánynak, és persze arra is, hogy valami hasonló történhetne Victoriával is. Innentől kezdve már meg volt, milyen irányba fogom elvinni a második évadot.
Hogyan értékelnéd az első és a második szezont? Melyikkel vagy leginkább megelégedve?
Az elsőről leginkább úgy gondolom, sikeresen átadtam vele az írása pillanatában aktuális érzelmeimet. Igaziból minden szempontból, beleértve a zombiinvázió kitörésének módját, egy olyan történet, amit régóta szerettem volna elmesélni, így örülök, hogy volt rá lehetőségem. Arra viszont rájöttem, hogy nem igazán tudok megölni egy főszereplőt, legalább is tartósan nem. Emiatt hiába szeretem jobban az első évadot, a második nélkül nem érezném teljesnek a történetet. Mellesleg a második évad lehetőséget adott új problémák felvetésére, amiket az első évadban nem mertem/fért volna bele a történetbe.
Az eddig megjelent történeteidben mindig felbukkant valamilyen lény. Ha jól emlékszem, volt dolgod már múmiákkal, vámpírokkal és most zombikkal. Véletlen csupán, hogy úgymond így „kötődsz” a természetfelettihez?
Inkább azt mondanám, hogy vonzanak a szokatlan történetek. A valóságban amúgy teljességgel realista vagyok, nem hiszek semmiféle természetfelettiben se. Viszont szerintem az olvasásnak, és valamennyire az írásnak is, (az egyik) célja, hogy elszakadhasson az ember a valóságtól, a szürke hétköznapoktól. A természetfeletti lények jelenléte pedig pont ezt segítheti elő. Amúgy pedig főleg Tim Burton filmeken és Csillagok háborúján nőttem fel, ami szintén megmagyarázhat egy-két dolgot.
Az oldalunkon megtalálható három tale-edben a romantikus műfaj mindig jelen van. Gondolom, ebben érzed magad otthon igazán, de van más is, amiben szívesen alkotsz/alkotnál? Vagy például mi az, amivel soha nem próbálkoznál?
Hát igen… Bár a Vissza a halálból kivételével egyik művem se kimondottan romantikusnak indult, inkább csak akartam beléjük szerelmi szálat. Csak aztán nem tudtam ellenállni, így mindig ezeket a szálakat kell előtérbe helyeznem, de én már csak ilyen vagyok. A barátom szerintem rengeteget tudna mesélni arról, hogy az általunk közösen nézett, amúgy űrcsatákban igencsak bővelkedő, sorozatokban is mennyire meg tudok örülni a „cuki pároknak.” De visszatérve a kérdésre, igaziból a szerelmi szál dolgot leszámítva szerintem elég sok műfajban otthon vagyok. Viszont az a műfaj, amit soha, de soha nem próbálnék ki az a hétköznapi emberek, hétköznapi problémáiról szóló, szappanoperaszerű történet. Azt túl gyorsan elunnám, és különben is, sokkal izgalmasabb azon rágni a körmödet, hogy hőseink túlélik-e a zombitámadást, vagy elkapják-e a vámpírvadászt, mint azon, hogy be tudják-e fizetni a villanyszámlát.
Az elsőről leginkább úgy gondolom, sikeresen átadtam vele az írása pillanatában aktuális érzelmeimet. Igaziból minden szempontból, beleértve a zombiinvázió kitörésének módját, egy olyan történet, amit régóta szerettem volna elmesélni, így örülök, hogy volt rá lehetőségem. Arra viszont rájöttem, hogy nem igazán tudok megölni egy főszereplőt, legalább is tartósan nem. Emiatt hiába szeretem jobban az első évadot, a második nélkül nem érezném teljesnek a történetet. Mellesleg a második évad lehetőséget adott új problémák felvetésére, amiket az első évadban nem mertem/fért volna bele a történetbe.
Az eddig megjelent történeteidben mindig felbukkant valamilyen lény. Ha jól emlékszem, volt dolgod már múmiákkal, vámpírokkal és most zombikkal. Véletlen csupán, hogy úgymond így „kötődsz” a természetfelettihez?
Inkább azt mondanám, hogy vonzanak a szokatlan történetek. A valóságban amúgy teljességgel realista vagyok, nem hiszek semmiféle természetfelettiben se. Viszont szerintem az olvasásnak, és valamennyire az írásnak is, (az egyik) célja, hogy elszakadhasson az ember a valóságtól, a szürke hétköznapoktól. A természetfeletti lények jelenléte pedig pont ezt segítheti elő. Amúgy pedig főleg Tim Burton filmeken és Csillagok háborúján nőttem fel, ami szintén megmagyarázhat egy-két dolgot.
Az oldalunkon megtalálható három tale-edben a romantikus műfaj mindig jelen van. Gondolom, ebben érzed magad otthon igazán, de van más is, amiben szívesen alkotsz/alkotnál? Vagy például mi az, amivel soha nem próbálkoznál?
Hát igen… Bár a Vissza a halálból kivételével egyik művem se kimondottan romantikusnak indult, inkább csak akartam beléjük szerelmi szálat. Csak aztán nem tudtam ellenállni, így mindig ezeket a szálakat kell előtérbe helyeznem, de én már csak ilyen vagyok. A barátom szerintem rengeteget tudna mesélni arról, hogy az általunk közösen nézett, amúgy űrcsatákban igencsak bővelkedő, sorozatokban is mennyire meg tudok örülni a „cuki pároknak.” De visszatérve a kérdésre, igaziból a szerelmi szál dolgot leszámítva szerintem elég sok műfajban otthon vagyok. Viszont az a műfaj, amit soha, de soha nem próbálnék ki az a hétköznapi emberek, hétköznapi problémáiról szóló, szappanoperaszerű történet. Azt túl gyorsan elunnám, és különben is, sokkal izgalmasabb azon rágni a körmödet, hogy hőseink túlélik-e a zombitámadást, vagy elkapják-e a vámpírvadászt, mint azon, hogy be tudják-e fizetni a villanyszámlát.
Sookie-t az a kérdés foglalkoztatja, honnan jött az ötlet, hogy pont egy zombi apokalipszisbe helyezd a történetedet. Miért pont zombik?
Erre leginkább azt tudnám mondani, hogy miért ne? Vagy hát komolyra fordítva a szót, volt egy időszak az életemben, amikor főleg zombis filmeket néztem. Azok nagyon megragadhattak bennem.
Szintúgy Sookie-tól érkezik a következő kérdés is: Miért a Sims 3-at választottad a forgatáshoz?
Erre elég egyszerű a válasz. Amikor az első évadon dolgoztam, csak a 3 volt meg. (Illetve meg volt az 1 is, csak azzal nem valami sokat tudnék kezdeni.) Utána pedig az volt a logikus, hogy a második évadot is azzal csináljam meg.
El tudnád képzelni a Szerelem két részét Sims 2-vel is?
Igen, szerintem azzal is meg tudtam volna csinálni. Azóta már megvan a kettő, csináltam vele fotókat is. Bele kell jönni ugyan, de az se sokkal nehezebb. Szétnéztem egyedi tartalmak között is, találtam több olyat is, ami jól nézhetett volna ki a történetben. Szerintem egyszer ki is fogom próbálni a Sims 2-s forgatást.
Ahány tale író, annyi szokás. Van, aki először ír, és az alapján forgat, de van, aki nagyjából tudja a vázlatot, és előbb inkább elkészíti a képeket, amelyekhez aztán később írja meg a szöveget. Neked mi volt a technikád?
Nekem nagyon fontos, hogy először le legyen írva legalább 4-5 résznek a szövege, hogy legyen mihez kapcsolni a képeket. Így tudom pontosan, hogy az adott szövegmennyiséghez pontosan mennyi és milyen képek kellenek majd. Persze van, hogy az elkészült képek alapján végzek egy-két apróbb módosítást a szövegen, mert mondjuk, amit leírtam nem olyan egyszerű megvalósítani Sims-ben, mint gondoltam. Azon túl pedig gyakran elkészítem magukat a simeket még az írás megkezdése előtt, hogy meg tudjam „ismerni” őket. Remélem, ezzel érthető voltam.
Erre leginkább azt tudnám mondani, hogy miért ne? Vagy hát komolyra fordítva a szót, volt egy időszak az életemben, amikor főleg zombis filmeket néztem. Azok nagyon megragadhattak bennem.
Szintúgy Sookie-tól érkezik a következő kérdés is: Miért a Sims 3-at választottad a forgatáshoz?
Erre elég egyszerű a válasz. Amikor az első évadon dolgoztam, csak a 3 volt meg. (Illetve meg volt az 1 is, csak azzal nem valami sokat tudnék kezdeni.) Utána pedig az volt a logikus, hogy a második évadot is azzal csináljam meg.
El tudnád képzelni a Szerelem két részét Sims 2-vel is?
Igen, szerintem azzal is meg tudtam volna csinálni. Azóta már megvan a kettő, csináltam vele fotókat is. Bele kell jönni ugyan, de az se sokkal nehezebb. Szétnéztem egyedi tartalmak között is, találtam több olyat is, ami jól nézhetett volna ki a történetben. Szerintem egyszer ki is fogom próbálni a Sims 2-s forgatást.
Ahány tale író, annyi szokás. Van, aki először ír, és az alapján forgat, de van, aki nagyjából tudja a vázlatot, és előbb inkább elkészíti a képeket, amelyekhez aztán később írja meg a szöveget. Neked mi volt a technikád?
Nekem nagyon fontos, hogy először le legyen írva legalább 4-5 résznek a szövege, hogy legyen mihez kapcsolni a képeket. Így tudom pontosan, hogy az adott szövegmennyiséghez pontosan mennyi és milyen képek kellenek majd. Persze van, hogy az elkészült képek alapján végzek egy-két apróbb módosítást a szövegen, mert mondjuk, amit leírtam nem olyan egyszerű megvalósítani Sims-ben, mint gondoltam. Azon túl pedig gyakran elkészítem magukat a simeket még az írás megkezdése előtt, hogy meg tudjam „ismerni” őket. Remélem, ezzel érthető voltam.
"- Amikor elkezdtem rajtad dolgozni, egyáltalán nem egy robotot akartam létrehozni, hanem egy érző emberi lényt. Egy gyönyörű nőt, hogy pontosabb legyek. Azt akartam, hogy ha véget érnek az apokalipszis szörnyűségei, és elkezdjük újjáépíteni a világunkat, neked is ugyanolyan életed lehessen, mint bárki másnak. Lehessen neked is férjed és családod."
(2x11)
Szinte majdnem mindenkitől megkérdezzük, úgyhogy Te sem úszhatod meg. Melyik részét élvezted leginkább a tale készítésnek? Az írást vagy a forgatást?
Szerintem inkább az írást. Az mindig is egy nagyon kedvelt elfoglaltságom volt, imádom több műfajban is művelni. Persze nagyon jó szórakozás Simsben illusztrálni az irományaimat, megnézni, hogy nézne ez ki, de azért rengeteg idegesítő része is van a forgatásnak. Lassú a gépem, a simek se akarnak mindig „szótfogadni”, meg néha még ki is dob a játék. Az írásnál legalább nem korlátoznak külső tényezők, és egész jól el tudom ütni vele az időt akkor is, ha a játék éppen akadozik.
Aki eddig folytatást írt a történetéhez, annak belekerült jó pár évébe, mire megjelentette azt. A Szerelem: A világ romjain tavaly nyáron fejeződött be a My Simsen, a Sims Tales oldalon pedig 2014 júliusában debütált a második évad. Mi a titkod? Hogy lettél vele ilyen gyorsan kész?
Valahogy gondoltam, hogy ezt meg fogjátok kérdezni, de olyan nagy titok szerintem nincs. Minden az ihleten és az időbeosztáson múlik. Amikor megjött a fő ihlet a történethez, pont a pároméknál voltam, ahonnan 5-6 óra a hazaút busszal. Úgyhogy miközben a buszon ültem, azzal kötöttem le magam, hogy beraktam a fülest és fejben kidolgoztam a teljes történetet, amihez jöttek is ötletek szép számmal. Az elkövetkezendő pár napban pedig, mivel nyár volt és ráértem, minden időt arra szántam, hogy mindezt le is írjam. Kevesebb, mint egy hét alatt meg volt a lezárás kivételével minden, és már a fotózást is elkezdtem. Utána se sokat változtattam, a maradék időben inkább csak a fotózással foglalkoztam.
Hogy szerzel inspirációt íráshoz? Szoktál valamilyen zenét hallgatni közben, vagy inkább csendpárti vagy?
Mindenképp szükségem van valami zenére! Még tanulás közben is szokott nálam mindig menni valami, különben annyira idegesítene, hogy csend van, hogy nem tudnék odafigyelni a dolgomra. Írás közben pedig még külön inspirál is, gyakran keresek olyan számokat, amik passzolnak ahhoz a jelenethez, amit éppen írok. Általában Nightwish-t, vagy valami hasonló stílusút szoktam ilyen célból hallgatni, bár újabban felfedeztem magamnak a jazz műfaját is. Az segíteni szokott ellazulni is a nehéz napok után.
Szerintem inkább az írást. Az mindig is egy nagyon kedvelt elfoglaltságom volt, imádom több műfajban is művelni. Persze nagyon jó szórakozás Simsben illusztrálni az irományaimat, megnézni, hogy nézne ez ki, de azért rengeteg idegesítő része is van a forgatásnak. Lassú a gépem, a simek se akarnak mindig „szótfogadni”, meg néha még ki is dob a játék. Az írásnál legalább nem korlátoznak külső tényezők, és egész jól el tudom ütni vele az időt akkor is, ha a játék éppen akadozik.
Aki eddig folytatást írt a történetéhez, annak belekerült jó pár évébe, mire megjelentette azt. A Szerelem: A világ romjain tavaly nyáron fejeződött be a My Simsen, a Sims Tales oldalon pedig 2014 júliusában debütált a második évad. Mi a titkod? Hogy lettél vele ilyen gyorsan kész?
Valahogy gondoltam, hogy ezt meg fogjátok kérdezni, de olyan nagy titok szerintem nincs. Minden az ihleten és az időbeosztáson múlik. Amikor megjött a fő ihlet a történethez, pont a pároméknál voltam, ahonnan 5-6 óra a hazaút busszal. Úgyhogy miközben a buszon ültem, azzal kötöttem le magam, hogy beraktam a fülest és fejben kidolgoztam a teljes történetet, amihez jöttek is ötletek szép számmal. Az elkövetkezendő pár napban pedig, mivel nyár volt és ráértem, minden időt arra szántam, hogy mindezt le is írjam. Kevesebb, mint egy hét alatt meg volt a lezárás kivételével minden, és már a fotózást is elkezdtem. Utána se sokat változtattam, a maradék időben inkább csak a fotózással foglalkoztam.
Hogy szerzel inspirációt íráshoz? Szoktál valamilyen zenét hallgatni közben, vagy inkább csendpárti vagy?
Mindenképp szükségem van valami zenére! Még tanulás közben is szokott nálam mindig menni valami, különben annyira idegesítene, hogy csend van, hogy nem tudnék odafigyelni a dolgomra. Írás közben pedig még külön inspirál is, gyakran keresek olyan számokat, amik passzolnak ahhoz a jelenethez, amit éppen írok. Általában Nightwish-t, vagy valami hasonló stílusút szoktam ilyen célból hallgatni, bár újabban felfedeztem magamnak a jazz műfaját is. Az segíteni szokott ellazulni is a nehéz napok után.
"- El kell felejtened, hogy mindig azt keresd, miben különbözöl másoktól. Nagyon különleges vagy, ezt nem tagadja senki, nekem pedig főleg. De ugyanakkor… ugyanolyan vagy, mint bárki más. Téged is megilletnek ugyanazok az örömök az életben, mint bárkit."
(2x06)
Beszéljünk egy kicsit akkor a második évadról. Mindenkinek vannak kedvenc vagy épp kevésbé kedvelt részei. Neked melyek ezek, és miért?
A kedvenc részem a hatodik, amiben Victoria és Vince tisztázzák az előző évadból maradt félreértéseiket, és egy kicsit tovább is viszik a kapcsolatukat. Szerintem már sokan (beleértve engem is) várhatták az „újraegyesülés” pillanatát, és persze azt se felejtsük el, hogy innen lett Eva is. Kevésbé kedvelthez pedig az ilyen „átkötő” jellegű részeket mondanám. Nem akartam túlságosan felgyorsítani a történet ütemét, ezért mindenképp szükségesek, de ezeknél a részeknél elég vontatott az írás.
A legtöbben értelemszerűen a főszereplőinkhez kötődünk, ő a kedvencünk. Te is így vagy ezzel, vagy van esetleg más karakter, aki igazán a szívedhez nőtt?
Mindig is kedveltem például Izzyt. Az első évadban még az övé volt az „ártatlan gyermek, akit nem rontottak el az előítéletek” szerepe. A második évadban már, annak a pubertásnak nevezett dolognak köszönhetően, muszáj volt valamennyit változtatnom a karakteren, de attól még meg akartam őrizni minél többet abból, ami eredetileg volt.
Ha már a szereplőknél tartunk, DeeDee-t az érdekelné, hogy mely karaktereidet ruháztad fel a saját tulajdonságaiddal. Kiben mit fedezhetünk fel belőled?
Hát, az első évados Victoria meglehetősen hasonlít az igencsak önbizalom hiányos, könyvmoly, szerelmi téren nem túl szerencsés középiskolás önmagamhoz hasonlít. A történet eredeti változatát az életemnek eléggé egy depressziós korszakában írtam, kb 4-5 évvel ezelőtt. A második évad végére már próbáltam Victoriát kissé olyanabbá tenni, mint amilyen most vagyok. Elvégre idő közben az én életem is rendbejött. A többi szereplőt amúgy többnyire olyan emberekről mintáztam, akiket ismerek, vagy ismertem valamikor. Vagy több ember kombinációjáról, gyakran tudat alatt.
Változtatnál valamit a tale-eden, ha lenne rá lehetőséged?
Így utólag visszagondolva szerintem kihagyhattam volna az „azt hisszük, hogy Vince meghalt, de aztán kiderül, hogy mégse” szálat. Kicsit fölösleges feszültségkeltésnek tűnik, ahhoz képest viszont túl gyorsan megoldódik.
A másik pedig eléggé egy olyan dolog, amitől talán már nem is ugyanaz a történet lenne, de pont a napokban gondolkoztam rajta, hogy milyen lenne, ha a történet az 1970-es években játszódna. Egy alternatív univerzumos 70-es években, ahol volt zombi apokalipszis, de azért érződne rajta az évtized hangulata.
A kedvenc részem a hatodik, amiben Victoria és Vince tisztázzák az előző évadból maradt félreértéseiket, és egy kicsit tovább is viszik a kapcsolatukat. Szerintem már sokan (beleértve engem is) várhatták az „újraegyesülés” pillanatát, és persze azt se felejtsük el, hogy innen lett Eva is. Kevésbé kedvelthez pedig az ilyen „átkötő” jellegű részeket mondanám. Nem akartam túlságosan felgyorsítani a történet ütemét, ezért mindenképp szükségesek, de ezeknél a részeknél elég vontatott az írás.
A legtöbben értelemszerűen a főszereplőinkhez kötődünk, ő a kedvencünk. Te is így vagy ezzel, vagy van esetleg más karakter, aki igazán a szívedhez nőtt?
Mindig is kedveltem például Izzyt. Az első évadban még az övé volt az „ártatlan gyermek, akit nem rontottak el az előítéletek” szerepe. A második évadban már, annak a pubertásnak nevezett dolognak köszönhetően, muszáj volt valamennyit változtatnom a karakteren, de attól még meg akartam őrizni minél többet abból, ami eredetileg volt.
Ha már a szereplőknél tartunk, DeeDee-t az érdekelné, hogy mely karaktereidet ruháztad fel a saját tulajdonságaiddal. Kiben mit fedezhetünk fel belőled?
Hát, az első évados Victoria meglehetősen hasonlít az igencsak önbizalom hiányos, könyvmoly, szerelmi téren nem túl szerencsés középiskolás önmagamhoz hasonlít. A történet eredeti változatát az életemnek eléggé egy depressziós korszakában írtam, kb 4-5 évvel ezelőtt. A második évad végére már próbáltam Victoriát kissé olyanabbá tenni, mint amilyen most vagyok. Elvégre idő közben az én életem is rendbejött. A többi szereplőt amúgy többnyire olyan emberekről mintáztam, akiket ismerek, vagy ismertem valamikor. Vagy több ember kombinációjáról, gyakran tudat alatt.
Változtatnál valamit a tale-eden, ha lenne rá lehetőséged?
Így utólag visszagondolva szerintem kihagyhattam volna az „azt hisszük, hogy Vince meghalt, de aztán kiderül, hogy mégse” szálat. Kicsit fölösleges feszültségkeltésnek tűnik, ahhoz képest viszont túl gyorsan megoldódik.
A másik pedig eléggé egy olyan dolog, amitől talán már nem is ugyanaz a történet lenne, de pont a napokban gondolkoztam rajta, hogy milyen lenne, ha a történet az 1970-es években játszódna. Egy alternatív univerzumos 70-es években, ahol volt zombi apokalipszis, de azért érződne rajta az évtized hangulata.
"- Majd kijutunk valahogy. Addig is… beszélgessünk valamiről, jó?
- Hogy tudsz ennyire optimista maradni? - képedt el Vince.
– Nem tudom – feleltem,- Valahogy még mindig meg tud nyugtatni, hogy itt vagy. Elvégre, csak azért jöttél le, hogy megments."
(2x20)
Van kedvenc fotód/jeleneted a történetedből, aminek az elkészítésére büszke vagy?
Megemlíthetném bármelyik metróalagútban játszódó jelenetet, mert ezeknél úgy érzem, magamhoz képest egész jól sikerült ez a helyszín. Mellesleg a sötét helyeken játszódó képeknek megvan a sajátos hangulatuk.
Nem vagyok egyedül szerintem, ha azt mondom, hogy imádom a kulisszatitkokat. Főleg az olyanokat, hogy „eredetileg így terveztem, de aztán ekképpen alakult a tale”. Tudsz ilyen érdekességeket mondani a „Vissza a halálból”-lal kapcsolatban?
Nagyon nem tudtam, hogyan zárjam le. Illetve annyit tudtam, hogy ezúttal happy end-et akarok, de azt azért nem akartam, hogy logikátlanul túl-optimista legyen. Elvégre még mindig zombi apokalipszis van, vagy mi a szösz. Eredetileg írtam még egy 24. részt, amin belül eltelik 6-7 év, de végül töröltem, mert túlságosan béna és fölösleges lett. Végül rájöttem, hogy akár ott is véget érhet, ahol most van a befejezés, úgyhogy úgy hagytam.
Ezen kívül pedig korábban említettem, hogy eleinte nem tudtam, milyen irányba menjen el a második évad. Egy darabig azon gondolkoztam, hogy egy ugyanabban az univerzumban, viszont más helyszínen és szereplőkkel játszódó történet lenne, két fiúval és egy lánnyal a középpontban. Ezt az ötletet viszont elég gyorsan elvetettem.
Következzen egy újabb rajongói kérdés. HiHi arra kíváncsi, hogy a kis Eva rendelkezik-e valamilyen különleges képességgel. Ha jól sejtem, az immunitásra gondolhatott itt.
Nem, Evának csak a születésének körülményei különlegesek. Amúgy egy teljesen átlagos kislány.
Az interjú zárásaként még egy dolgot muszáj megkérdeznem. Az utolsó fejezetben kiderült, hogy hamarosan újabb csöppség érkezik a családba. Kishúgnak vagy kisöccsnek örülhet Eva?
Azt nem tudom, mennyire örülhet, de öccse fog születni. Az ő neve amúgy Jason, és eléggé úgy néz ki, mint Vince kicsiben.
Nagyon szépen köszönöm, hogy rendelkezésemre álltál, és további sok sikert a jelenlegi projektedhez! :)
Megemlíthetném bármelyik metróalagútban játszódó jelenetet, mert ezeknél úgy érzem, magamhoz képest egész jól sikerült ez a helyszín. Mellesleg a sötét helyeken játszódó képeknek megvan a sajátos hangulatuk.
Nem vagyok egyedül szerintem, ha azt mondom, hogy imádom a kulisszatitkokat. Főleg az olyanokat, hogy „eredetileg így terveztem, de aztán ekképpen alakult a tale”. Tudsz ilyen érdekességeket mondani a „Vissza a halálból”-lal kapcsolatban?
Nagyon nem tudtam, hogyan zárjam le. Illetve annyit tudtam, hogy ezúttal happy end-et akarok, de azt azért nem akartam, hogy logikátlanul túl-optimista legyen. Elvégre még mindig zombi apokalipszis van, vagy mi a szösz. Eredetileg írtam még egy 24. részt, amin belül eltelik 6-7 év, de végül töröltem, mert túlságosan béna és fölösleges lett. Végül rájöttem, hogy akár ott is véget érhet, ahol most van a befejezés, úgyhogy úgy hagytam.
Ezen kívül pedig korábban említettem, hogy eleinte nem tudtam, milyen irányba menjen el a második évad. Egy darabig azon gondolkoztam, hogy egy ugyanabban az univerzumban, viszont más helyszínen és szereplőkkel játszódó történet lenne, két fiúval és egy lánnyal a középpontban. Ezt az ötletet viszont elég gyorsan elvetettem.
Következzen egy újabb rajongói kérdés. HiHi arra kíváncsi, hogy a kis Eva rendelkezik-e valamilyen különleges képességgel. Ha jól sejtem, az immunitásra gondolhatott itt.
Nem, Evának csak a születésének körülményei különlegesek. Amúgy egy teljesen átlagos kislány.
Az interjú zárásaként még egy dolgot muszáj megkérdeznem. Az utolsó fejezetben kiderült, hogy hamarosan újabb csöppség érkezik a családba. Kishúgnak vagy kisöccsnek örülhet Eva?
Azt nem tudom, mennyire örülhet, de öccse fog születni. Az ő neve amúgy Jason, és eléggé úgy néz ki, mint Vince kicsiben.
Nagyon szépen köszönöm, hogy rendelkezésemre álltál, és további sok sikert a jelenlegi projektedhez! :)
Akit faggattak: Ahsoka1994
az "A sötétség angyala", a "Szerelem: A világ romjain"
és a "Szerelem: Vissza a halálból" című történetek írója
Aki faggatózott: Etti
az "A sötétség angyala", a "Szerelem: A világ romjain"
és a "Szerelem: Vissza a halálból" című történetek írója
Aki faggatózott: Etti