The Torenos 2. - A bosszú játéka 2x29 (Etti)

„Az utolsó Toreno”

Hát véget ért a játék. Hivatalosan persze még nem, hiszen hátra van még egy epilógus, de ezzel a 29. résszel fejeződött be ténylegesen a bosszú játéka és Preston élete. Nincs nyertes, csak vesztesek, legalábbis a tale-ben, de én nyertesnek érzem magam, mert hihetetlen sok kellemes, szomorú, feszültséggel teli, vidám, drámai, illetve meglepő pillanatot szerzett nekem a történet, igazi élménnyel gazdagodtam a TT2 által.

„La storia si ripete”. A múlt megismételte önmagát, mert sikerült ismételten könnyeket csalnod a szemembe. Bocsánat, hogy így előreveszem az utolsó jelenetet, de muszáj most szólnom róla: nagyon megható lett. Nem spiláztad túl, nem hagytad úgymond sokáig szenvedni a hőst, nem hangzottak el magasztos búcsúszavak, azért volt szép, mert egyszerű volt. És azért volt rendkívül fájdalmas is, mert mindennek Maxime is szemtanúja volt, és az ő szavai annyira szívbemarkolóak voltak. A képek pedig minderre csak még rápakolták a maguk kis adagját, egyszóval szem nem marad szárazon, már aki kicsit érzelmesebb típsú, és tényleg bele tudta magát élni a történetbe.

A fináléban hoztad az eddigi formádat. Tetszett, hogy sikerült egyensúlyban tartanod az epizódot azzal, hogy az akció jeleneteket megtörted egy kis meneküléssel (Trent és a lányok) és egy kis apa-fia csevejjel. Annyira bíztam benne, hogy teszel bele valami csavart, bármit, aminek a végén Preston élve jön ki ebből a helyzetből, és így semmisnek tekinthetjük az első évad fináléját, de a vége felé a lövéseknél már éreztem, hogy felesleges az utolsó reményfoszlányokba is kapaszkodnom.

Persze, most jöhetünk itt okoskodni, hogy ha nem lett volna ennyire makacs a mi kis Hercegünk, ha hagyja, hogy a szövetségiek elintézzék helyette Leót, akkor most boldogan élnének hármasban és igyekeznének minél előbb kiverni a fejükből ezeket a rémes napokat. De nem így lett, mert Preston Toreno nem ilyen ember.

Azért erre az epizódra is tartogattál nekünk némi megdöbbenést, már ami Toreno nagypapát illeti. Azért szörnyű lehetett ezzel szembesülni Prestonnak, hogy nem is ismerte igazából Santost, és ő úgymond csak az érem egyik oldalát látta. Ekkor jutott egyébként eszembe, hogy ha még nincs elég ötleted, lehet írni egy The Torenos 0.0-t is, egy előzménytörténetet Leóról és a testvéreiről. Szerintem róluk aztán lehetne mit mesélni.

Leo azt kapta, amit megérdemelt, még ha törvényesen nem is járt volna neki golyó. Nagyon tetszett Wayne neki szánt utolsó mondata: „Hank Gordonért”.

Egyszóval ez a finálé méltó lezárása lett a történetnek. Az összes eddig felgyülemlett feszültség, bosszú egyszerre robbant a részben, mint mondtam, kellően izgalmas és drámai volt.

Gratulálok! Így kell ezt csinálni! Büszke vagyok Rád!