Szerelem: A világ romjain
Írta: Ahsoka1994
Legdrámaibb jelenet
2014. előtt
(1x19 - A sors beteljesül)
2014. előtt
(1x19 - A sors beteljesül)
Tartalom:
2102. március - Hősnőnk ekkor ébred fel egy majdhogynem elhagyatott bentlakásos iskola laborjában. A lánynak semmi emléke sincs róla, hogy hogyan került oda, és kicsoda valójából. Csupán néhány ősrégi emlék jelenik meg álmaiban, de tudja róluk, hogy nem vele történtek. Ami viszont gyakran megjelenik az emlékeiben az egy név, Victoria. Ez lenne az ő neve? A másik pedig egy fiú, Vince Dawson, aki a valóságban vele és egy Harley Philips nevű lánnyal bujdosik a két éve tartó zombi apokalipszis ellen, aminek az emberiség nagy része áldozatul esett, és nem rég elvesztették Vince és Harley egykori tanárját, Bradley Newcastle-t, aki – bár a lány ezt nem tudja – Victoria teremtője is egyben. Bár többnyire bizonytalanságban él, Victoria egy dologról teljesen meg van győződve: az idegen emlékek hatására végzetesen beleszeretett Vince-be. Vajon lehet-e jövője ennek a kezdettől fogva halálra ítélt románcnak?

Adatok:
|
Kritikák, interjúk, érdekességek:
|
Epizódok:
|
"Ha szereted a zombis, de ugyanakkor drámai történeteket, akkor ez a történet kötelező!" - pattsims97 "A történet egyébként kiemelkedik a többi átlag tale-ből." - Zsofi26 "Frankenstein-sztori, zombiapokalipszis és szerelem egyetlen történetben - igazi csemege!" - Nita90 |
Ha tetszett a tale, olvasd el a folytatását:
Szerelem: Vissza a halálból
vagy Ahsoka1944 másik történetét:
A sötétség angyala
Szerelem: Vissza a halálból
vagy Ahsoka1944 másik történetét:
A sötétség angyala