- De mit? - kérdezte kíváncsian Elsie.
- Terveket - felelte komolyan a fiú. A lány a megvilágosodás szikráját vélte felgyulladni elméjében.
- Akkor azért túrtak fel mindent a lakásodban! Mert a terveket keresték! - Damian bólogatott. - De... - bizonytalanodott el Elsie - ha nem találták meg, akkor hol vannak?
- Megsemmisítettem őket - válaszolta a fiú, majd beszélgetőpartnere értetlen tekintetét látva így folytatta: - De elkövettem egy hatalmas hibát - sóhajtott. - Megnéztem a terveket.
- Mert itt vannak a fejemben. És nekik nem nagy gond kiszedni onnan.
- Gondolatolvasás? Ugye ezt nem mondod komolyan? - kérdezte meghökkenve Elsie. Egyszerre úgy érezte magát, mintha egy álomvilágba csöppent volna. Várta, hogy Damian nevetve közölje, hogy vicc volt az egész, azonban a fiú nem válaszolt, csak a padlót fixírozta.
- Öhm... - a lány próbálta értelmes mondatokba önteni azt, ami furdalta az oldalát. - És mi volt azokban a tervekben? - Damian fölkapta a fejét, és mélyen a szemébe nézett.
- Dehogynem! - vágta rá határozottan, mire szobatársa fölpattant, és idegesen járkálni kezdett.
- Fel tudod fogni, hogy mit jelent ez? - szólt fennhangon. - Hadsereget! Öntudatlan emberekből! Akik pontosan megtesznek mindent, amire utasítják őket! Egy zombiosztagot, akik szemrebbenés nélkül föláldozzák magukat! El tudod képzelni, hogy ez mekkora pusztítást jelent rossz kezekbe kerülve?
- Bújj el! - hallotta az utasítást Elsie, de a félelem lebénította izmait. - Menj már! - kiáltotta Damian, és ő erőt véve magán beiszkolt a fürdőszobába. A résnyire nyitott ajtón keresztül látta, amint a fiú zöld szemeivel alkalmas fegyver után kutat, de egy pillanattal később az ajtó hangos reccsenéssel megadta magát, és kitárult.
- Á, itt van a mi kis angyalkánk! - recsegte, miközben Damian felé közelített. - Azt hitted, hogy megléphetsz előlünk, Wyer? - kérdezte némi derültséggel a hangjában.
A következő másodpercben Elsie-nek hatalmas önuralomra volt szüksége, hogy elfojtsa kitörni készülő sikolyát, amikor a fegyvertelen fiú nekirugaszkodott a behatolónak.
- A főnök nem nagyon örült, amikor a hercegnő meglépett - hallotta a behatoló reszelős hangját. - De bizonyára egy ilyen fogás után mindent megbocsátana! - Ekkor Elsie meglátta az egyetlen tárgyat az apró mosdóban, amit fegyverként lehetett használni.
Kezébe vette a fal mellé támasztott seprűt, és lélegzetvisszafojtva kiosont a fürdőszoba ajtaján. Damian még mindig próbálta lehámozni magáról ellenfelét, de az nem adta magát egykönnyen.
- Oké, most már kvittek vagyunk - válaszolta a lány még kissé rémült arckifejezéssel, és gyorsan eldobta a seprűt, amit még mindig a kezében szorongatott. A fiú föltápászkodott, majd az ablakhoz sietett. Miután kinézett, hangosan elkáromkodta magát.
- Dehogy csináltam! - csattant fel védekezően a lány. - Végig itt voltam egyedül, mégis mit csinálhattam volna?
- Gondolkozz! - förmedt rá a fiú.
- Az föl sem merül benned, hogy talán te... - A felismerés fájdalmasan hasított elméjébe. - A telefonálás gáz? - kérdezte félénken.
- Bocsánat, na - próbálta lenyugtatni a dühös fiút. - Nem fog többet előfordulni.
- Hát az biztos is! - jelentette ki Damian. - Add ide a mobilod!
- Majd veszel másikat! - válaszolta ingerülten Damian. - Ideje lenne végre eldöntened, hogy az életed-e a fontosabb!
Elsie még egy darabig mérgesen nézett a fiúra, de belátta, hogy igaza van.
- De hova? - kérdezte futtában a lány, ám választ nem kapott.
A két szökevény a lemenő nap fényében egy rejtett hátsó ajtón keresztül elhagyta a motelt, és bevetette magát a közeli erdőbe.