- Köszi. Hova üljünk? – kérdezte, mikor leértünk a pincehelyiségbe.
- Nem tudom. Mondjuk oda hátra? – tanácsoltam, erre ő bólintott, és leültünk.
- Hát, semmi különöset. Kerestem munkát.
- És találtál?
- Hát... nem igazán. Az állásinterjú egész jól ment addig, amíg meg nem kérdezték hol dolgoztam eddig.
- Miért? Mi a baj vele?
- Ez hülyeség.
- Az. Annyira utálom, hogy a legtöbb ember előítéletes, és általánosít. De szerintem hanyagoljuk a témát. Te mit csináltál ma?
- Új könyvet írsz? Az nagyszerű! És milyen? – kezdte lelkesen.
- Hát... még eléggé az elején tartok, és még egyáltalán nem biztos, hogy befejezem.
- Miért ne fejeznéd be? – kérdezte kicsit csalódottan.
- Mostanában sok történetet dobtam a kukába. Valahogy nem kötöttek le. És ha magát az írót nem köti le a saját története, akkor az olvasóitól se várja el ugyanezt, nem igaz?
- Nem szeretném beleélni magamat, de úgy érzem ebből akár még lehet valami.
- Mit hozhatok? – érkezett meg a pincér. Leadtuk a rendelésünket, majd tovább beszélgettünk. Rengeteg dolog szóba került. Olyan jól szórakoztunk, hogy észre se vettük mennyire elszaladt az idő.
- Hát megérkeztünk. Nagyon jól éreztem magam.
- Én is – értettem egyet –, máskor is elmehetnénk valahova.
- Egyetértek – mondta, majd csókolóztunk.
- Ne aggódj. Mindig óvatos vagyok – válaszolta Aloysius. – Te is vigyázz magadra, mostanában megint egyre gyakoribbak az emberrablások.
- Ne aggódj, a palotában biztonságos – mosolygott miközben elvesztek egymás tekintetében.
- Most már tényleg mennem kell – mondta a férfi, mikor észbe kapott. - Ígérem olyan hamar visszaérünk, hogy észre sem veszed, hogy elmentem. Szeretlek – megcsókolta a feleségét, ezután pedig sarkon fordult, és elindult az istálló felé.
- Légy óvatos! – kiáltotta utána a nő, de ezt a férfi már nem hallotta.
- Tekintve arra, hogy az elkövetkezendő néhány hétben csak kettesben leszünk, megtudhatnám a neved?
- Aiman – vágta rá egy kis gondolkodás után.
- Az lesz a legjobb, ha minél előbb indultok – szólt közbe Prabhü. – Próbáljatok sietni. Szorít az idő.
- Felőlem mehetünk – mondta a lány, és felült a lovára.
- Tudod... most sem értem miért akarták azt, hogy te gyere velem – próbált beszélgetésbe elegyedni a férfi – hiszen te egy niwa vagy. Nem hiszem, hogy – nem tudta befejezni a mondatot, mert a nő villámgyorsan mellette termett, és hozzászorította a legközelebbi fához.
- Tessék? Honnan veszed, hogy én erre céloztam? – próbált meg védekezni. – Félreértettél...
- Aha persze – nyugodott le. – Te meg félreértetted azt, hogy letámadtalak.