Tágas terembe érkezel, melynek falából forrás csörgedezik, körülötte pedig fa méretű gombák és bokorszerű mohapárnák teszik teljessé a képet. És eléd toppan Ő. Ő, akinél csodálatosabbat még sohasem láttál. Borostyánszínű szeme rabul ejt, bőre csillog a patak vizéről visszaverődő fényben, haja lobog a lágy szellőben.. „Száz éve várok rád, te vagy a végzetem” – suttogja eszméletlenül vonzó hangján, és olyan pillantásokat vet rád, hogy majd’ elolvadsz zavarodban. Mit válaszolsz?
Futsz! Már megszoktad, hogy a katakombában mindenki az életedre tör, miért lenne most másképp?
„Ez azt jelenti, hogy épp nem jársz senkivel?”
Futsz! Már megszoktad, hogy a katakombában mindenki az életedre tör, miért lenne most másképp?
„Ez azt jelenti, hogy épp nem jársz senkivel?”