Dettyke: Lehetne, hogy csak egyetlen szót hagyok itt értékelésképpen? Nehezen tudom ugyanis megfogalmazni a gondolataimat és érzelmeimet, olyan nagy hatással volt rám Abby és Will utolsó találkozója. Csodálatos a fogalmazásod, hihetetlenül hangulatteremtő, a képek meg csak rátesznek minderre egy lapáttal! Gratulálok, és kérlek, írj, írj, írj minél többet! :)
Etti: Keresem az államat, szóljon valaki, ha megtalálta! Habár ez a kihívás, amit a többség választott, nem bővelkedik sok lehetőségben, és nem igazán lehet benne különlegeset alkotni, de ha valaki így odateszi magát mind illusztrálásban és fogalmazásban, engem már megnyer magának. A képek kifejezőek voltak, a leírások pedig gyönyörűek. Az ilyet tanítani kellene. :) Bele tudtam élni magam a két főhős helyzetébe. Gratulálok!
Gabett: Egy másik történet kapcsán már beszéltem arról, milyen fontos nekem a cím. Itt most kitérnék arra, mekkora hordereje van az első mondatnak. Mert ha valamit elmondhatok, az az, hogy már az a néhány szó megnyert magának. Volt az első bekezdésben valami, ami miatt magamhoz akartam szorítani a történet sorait, bármilyen groteszk is legyen ez a kép.
És mit mondanék a továbbiakról? A történet nem hosszú. Nem, a történet megrázó. Egy valódi életkép, egy kontextus nélküli metszet, amin mégis érződik, hogy valami nagyobbnak a része. Minden olyan életszerű volt, olyan valóságos, hogy teljesen bele tudtam magam élni a főszerepbe. Gyűlnek, gyűlnek a sorok, és amikor azt hiszem, ez még csak a bemelegítés, paff! Ott a fordulópont! És azután ahogy jött, olyan gyorsan megy is, nem csak a történetben, de az olvasás szempontjából is, ez pedig… bravúros, azt hiszem, ezt a szót keresem. Szinte időm sem volt felocsúdni. Majd a pillanat elmúlik, és valóban elmúlik; érkezik a sad end, ami egyszerre volt felüdítő és hagyott bennem egy nyomasztó érzést.
De mindez nem sikerülhetett volna, ha nincs a fogalmazás.
Mit mondhatnék? Megvettél kilóra. Nagyon gazdagon fogalmazol, egyértelműen érződik, hogy van érzéked hozzá. Néhány mondatban képes voltál átadni egy egész város hangulatát, két számomra ismeretlen ember személyiségét és kapcsolatát. Nem elég, hogy gyönyörűen választékos a szókincsed, de képes vagy kiválasztani a kifejezést, ami pontosan megragadja azt, amit át akarsz adni. Sosem éreztem azt, hogy valami túl sok, vagy túl kevés lett volna.
A fantasztikus történet mellé pedig fantasztikus képek társulnak. Ezekről is azt tudom mondani, mint a írásmódodról: tökéletesen megragadták azt a bizonyos hangulatot, amit közvetíteni akartál. A simeket, a helyszíneket, a pózokat, az arckifejezéseket(!), mindet imádtam!
Mit is mondhatnék még, amit nem mondtam el eddig? Egy kiemelkedő történetet olvashattam egy tehetséges írótól. Túláradóan hálás vagyok az élményért!
juhaszgaga: Nem is tudom, hogy kezdjek bele. A fogalmazás elnyerte a tetszésemet, ráadásul mostanában kattantam rá a klasszikus művekre, amikben érzékelhető, hogy úgy kivesézik a szereplők érzéseit, mint egy biológus a feltálalt békát, és ez nekem nagyon tetszik, és itt is ugyanezt tapasztalom. A fogalmazás emellett gördülékeny is, bár itt-ott azért nehezen értettem meg a dolgokat, de egy újraátfutás segített. Az alapsztori rémegyszerű, de mindezt feldobják a dialógusok, Abby vívódásainak leírása. Az illusztrálással viszont gondjaim vannak... Nagyon ötletes, hogy a történet kezdetén még melegebb színek vannak, utána normál, majd miután Will eltűnik, minden hideg színbe csap át. Érzékelni lehetett a képeken a "törődést", hogy sok munka volt velük, egyedül a kicsivel alacsonyabb beállítások azok, amik ezt elrontják. Kapásból az éltelenítés hiányától rosszul vagyok. Valamint néhány helyen a textúra igencsak... bajos, amiken az én szemem azonnal megragad, és nem engedi, amíg jól el nem küldtem a fenébe. Ez természetesen nem a te hibád - hanem a gépedé :D
Marcello: Teljesen le vagyok nyűgözve. Nagyon ritkán érzek ilyet olvasás közben, de néhány mondatot olvasva (különösen a legvégén) jó hosszú másodpercekig rázott a hideg. Talán azért, mert teljesen bele tudtam élni magam a szituációba, annyira valósághűnek tűnt minden. A fogalmazás hihetetlenül profi, az atmoszférateremtés is, és a karakterek leírásai is teljesen hitelesek, fogadd őszinte gratulációmat, szeretnék még sok-sok hasonló művet olvasni Tőled! :)
Matt: Az utolsó mondat rendesen szíven ütött. Tetszik, hogy ennyire gördülékenyen fogalmazol, remekül leírtad az érzéseket és a gondolatokat is. Különösen tetszettek az illusztrálásban a meleg színek, amik nyugalmat árasztottak, de később már más színek kerültek előtérbe, ezzel jelezve a két szereplő megváltozott kapcsolatát. Jól bántál a pózokkal, no meg a helyszínekkel is. És mielőtt elfelejteném, szeretném megdicsérni, hogy milyen kiválóan bánsz a simek arcmimikáival és testbeszédeivel. Könyörögve kérlek, írj még ilyeneket, mert nekem nagyon tetszik. :)
NoAngelBrigi: Csodálatosan fogalmazol, nagyon szépen fested le az érzéseket, és a képeid is mesébe illőek, beleszerettem a karakterekbe, pedig alig tudtam meg róluk valamit. Az érzést, amit kelteni akartál, éreztem, de a végére mégis teli lettem kérdésekkel. Most akkor mi is történt? Maximálisan a fantáziánkra bíztad, hogy miért kell Willnek elmennie, és hogy Abby mit is érez, és ez valahol szimpatikus, de össze is zavar, így nem tud teljesen magával ragadni az, amit olvastam.
Etti: Keresem az államat, szóljon valaki, ha megtalálta! Habár ez a kihívás, amit a többség választott, nem bővelkedik sok lehetőségben, és nem igazán lehet benne különlegeset alkotni, de ha valaki így odateszi magát mind illusztrálásban és fogalmazásban, engem már megnyer magának. A képek kifejezőek voltak, a leírások pedig gyönyörűek. Az ilyet tanítani kellene. :) Bele tudtam élni magam a két főhős helyzetébe. Gratulálok!
Gabett: Egy másik történet kapcsán már beszéltem arról, milyen fontos nekem a cím. Itt most kitérnék arra, mekkora hordereje van az első mondatnak. Mert ha valamit elmondhatok, az az, hogy már az a néhány szó megnyert magának. Volt az első bekezdésben valami, ami miatt magamhoz akartam szorítani a történet sorait, bármilyen groteszk is legyen ez a kép.
És mit mondanék a továbbiakról? A történet nem hosszú. Nem, a történet megrázó. Egy valódi életkép, egy kontextus nélküli metszet, amin mégis érződik, hogy valami nagyobbnak a része. Minden olyan életszerű volt, olyan valóságos, hogy teljesen bele tudtam magam élni a főszerepbe. Gyűlnek, gyűlnek a sorok, és amikor azt hiszem, ez még csak a bemelegítés, paff! Ott a fordulópont! És azután ahogy jött, olyan gyorsan megy is, nem csak a történetben, de az olvasás szempontjából is, ez pedig… bravúros, azt hiszem, ezt a szót keresem. Szinte időm sem volt felocsúdni. Majd a pillanat elmúlik, és valóban elmúlik; érkezik a sad end, ami egyszerre volt felüdítő és hagyott bennem egy nyomasztó érzést.
De mindez nem sikerülhetett volna, ha nincs a fogalmazás.
Mit mondhatnék? Megvettél kilóra. Nagyon gazdagon fogalmazol, egyértelműen érződik, hogy van érzéked hozzá. Néhány mondatban képes voltál átadni egy egész város hangulatát, két számomra ismeretlen ember személyiségét és kapcsolatát. Nem elég, hogy gyönyörűen választékos a szókincsed, de képes vagy kiválasztani a kifejezést, ami pontosan megragadja azt, amit át akarsz adni. Sosem éreztem azt, hogy valami túl sok, vagy túl kevés lett volna.
A fantasztikus történet mellé pedig fantasztikus képek társulnak. Ezekről is azt tudom mondani, mint a írásmódodról: tökéletesen megragadták azt a bizonyos hangulatot, amit közvetíteni akartál. A simeket, a helyszíneket, a pózokat, az arckifejezéseket(!), mindet imádtam!
Mit is mondhatnék még, amit nem mondtam el eddig? Egy kiemelkedő történetet olvashattam egy tehetséges írótól. Túláradóan hálás vagyok az élményért!
juhaszgaga: Nem is tudom, hogy kezdjek bele. A fogalmazás elnyerte a tetszésemet, ráadásul mostanában kattantam rá a klasszikus művekre, amikben érzékelhető, hogy úgy kivesézik a szereplők érzéseit, mint egy biológus a feltálalt békát, és ez nekem nagyon tetszik, és itt is ugyanezt tapasztalom. A fogalmazás emellett gördülékeny is, bár itt-ott azért nehezen értettem meg a dolgokat, de egy újraátfutás segített. Az alapsztori rémegyszerű, de mindezt feldobják a dialógusok, Abby vívódásainak leírása. Az illusztrálással viszont gondjaim vannak... Nagyon ötletes, hogy a történet kezdetén még melegebb színek vannak, utána normál, majd miután Will eltűnik, minden hideg színbe csap át. Érzékelni lehetett a képeken a "törődést", hogy sok munka volt velük, egyedül a kicsivel alacsonyabb beállítások azok, amik ezt elrontják. Kapásból az éltelenítés hiányától rosszul vagyok. Valamint néhány helyen a textúra igencsak... bajos, amiken az én szemem azonnal megragad, és nem engedi, amíg jól el nem küldtem a fenébe. Ez természetesen nem a te hibád - hanem a gépedé :D
Marcello: Teljesen le vagyok nyűgözve. Nagyon ritkán érzek ilyet olvasás közben, de néhány mondatot olvasva (különösen a legvégén) jó hosszú másodpercekig rázott a hideg. Talán azért, mert teljesen bele tudtam élni magam a szituációba, annyira valósághűnek tűnt minden. A fogalmazás hihetetlenül profi, az atmoszférateremtés is, és a karakterek leírásai is teljesen hitelesek, fogadd őszinte gratulációmat, szeretnék még sok-sok hasonló művet olvasni Tőled! :)
Matt: Az utolsó mondat rendesen szíven ütött. Tetszik, hogy ennyire gördülékenyen fogalmazol, remekül leírtad az érzéseket és a gondolatokat is. Különösen tetszettek az illusztrálásban a meleg színek, amik nyugalmat árasztottak, de később már más színek kerültek előtérbe, ezzel jelezve a két szereplő megváltozott kapcsolatát. Jól bántál a pózokkal, no meg a helyszínekkel is. És mielőtt elfelejteném, szeretném megdicsérni, hogy milyen kiválóan bánsz a simek arcmimikáival és testbeszédeivel. Könyörögve kérlek, írj még ilyeneket, mert nekem nagyon tetszik. :)
NoAngelBrigi: Csodálatosan fogalmazol, nagyon szépen fested le az érzéseket, és a képeid is mesébe illőek, beleszerettem a karakterekbe, pedig alig tudtam meg róluk valamit. Az érzést, amit kelteni akartál, éreztem, de a végére mégis teli lettem kérdésekkel. Most akkor mi is történt? Maximálisan a fantáziánkra bíztad, hogy miért kell Willnek elmennie, és hogy Abby mit is érez, és ez valahol szimpatikus, de össze is zavar, így nem tud teljesen magával ragadni az, amit olvastam.
Dettyke: Aranyos kis történet volt, dacára a sokszor elsütött csattanónak. De nagyon örültem, hogy egy másik kihívást is olvashatok a búcsúzkodós, elárulós témán kívül. :) Általában nem szeretem a magyar neveket tale-ek tekintetében, viszont most semmi ellenérzésem nem volt velük kapcsolatban, valahogy tényleg passzoltak a simekhez. A cselekményben itt-ott találtam némi logikátlanságot, bár tény, hogy az álmok alapvetően keszekuszák. A képek szépek, különösen a kültéri jelenetek tetszettek. Picivel több leírás belefért volna, de ez a könnyed, olvasmányos fogalmazás remekül passzolt hozzá.
Etti: Először olyan kesze-kuszának és kapkodósnak tűnt a novella, de a "csattanó" után már másképp tekintek a műre, hiszen az előbb említett dolgok betudhatók annak is, hogy csak álomról volt szó, és mindenki tudja, milyenek is tudnak lenni az álmok. :D Mint első írásod, szerintem jól sikerült, a fogalmazáson lehet bőven csiszolni, nem túl szerencsés keverni a múltat a jelennel, és egy leheletnyivel több leírás is elfért volna, de mint írtam, elsőre szerintem jó lett. Az illusztrálással sincs problémám, sőt nagyon örültem neki, hogy kihasználtad a Sims 3 adta lehetőségként a nyitott világot, a szabadtéri képek remekül sikerültek. Örültem annak is, hogy írtál tanulságot is a végére.
Gabett: Klasszikus mese: bevezetés, bonyodalom, megoldás, tanulság (remélem, magyarul is így mondják ezeket, mert én most németből fordítok x) ). Rengeteg történet épít a tanulságra, mint központi elemre, s rendeli alá a cselekményt a magasabb célnak.
Az én szemléletemben itt is valami hasonlót láthatunk. Az Álom esküvő is a tanításra törekszik, de sajnos, ez csak részben sikerül.
Megpróbálom elmagyarázni, miért gondolom ezt. Az alapkoncepció nagyon tetszik: egy tanulságos történet, ami bemutatja az érem mindkét oldalát: amikor a vak bizalom katasztrófához vezet (Márk válása) és amikor a feltétlen bizalom segít átlendülni a nehézségeken (Abigél hozzáállása). Nagyon érdekes megközelítés.
Azzal azonban, hogy több aspektusában mutat be egy problémát, a történet kénytelen túllépni a legegyszerűbb mesejellegen, ami együtt kell, hogy járjon, a karakterek részletgazdagabb ábrázolásával. Sokkal megragadóbb lett volna a tanulság, ha ismerem a szereplők indíttatásait, érzelmeit. Így csak annyit tudok, hogy van két ember, akik nagyon szeretik egymást, és egy egyszerűbb műben ez elég is lenne, de itt többet vártam volna, mivel az egyértelműen érződik, hogy nagyon is képes lennél erre a bizonyos többre.
A tanulság mindenesetre átjött. Kicsit sajnáltam, hogy kijátszottad a „csak álom volt!” kártyát, mivel így a történtek elvesztették a súlyukat. De ettől elvonatkoztatva tetszett a történet, és értékeltem, amit meg akartál osztani velünk.
A képeid pedig nagyon szépek! A helyszínek, a szereplők, a beállítások, mind gondos, minőségi munka, ami nagyon sokat hozzátett a végeredményhez. Csak gratulálni tudok hozzá, látszik, hogy nem kevés időt és energiát fektettél bele, és meg kell, hogy mondjam, igazán megérte.
Mivel zárom soraimat? Fejet magasra, csak így tovább! Pontosan tudod, mit szeretnél megírni, mit szeretnél átadni, úgyhogy itt az ideje, hogy egy kis fókuszt fektess az írás további aspektusaira is, és hamarosan még nagyobb tehetséggel mutathatod meg mindazt a kincset, ami benned rejlik.
juhaszgaga: Olyan jó alappal dolgoztál, és ebből egy tökéletes kis novellát lehetett volna összerittyenteni, de szerintem ez nem igazán sikerült. Bár a történet első látásra érdekes, a megvalósítás nem passzol hozzá: sokkal több dialógust, jobban kidolgozott leírásokat szívesebben láttam volna itt, valamint a nagy leleplezést sem ennyire kézenfekvőnek gondoltam, hanem akár a nő nyomozásba kezd, az esküvő elnapolódik, vagy valami. A csavar érdekes volt, a cím értelmet nyert, szóval jó ötlet volt. Az esküvő megvalósítása, maga az esemény megrendezése borzasztóan gyermetegnek bizonyult, nem adta át igazán, hogy ez egy esküvő, és nem egy délutáni kerti parti. A fogalmazáson is van még mit dolgozni, itt-ott szemetszúró helyesírási hibákat találtam, valamint - ahogy előbb említettem - a dialógusok is hagynak kívánnivalót. A képeken bőven van még mit csiszolni, bár használsz pózokat, a háttér, a simek, a környezet mind-mind arról árulkodnak, hogy "rakjunk ide ebből meg ebből, oszt' jólvanazúgy". Esetleg egy átszínezés, kicsivel több berendezési tárgy máris szebb képet mutat. A borítókép viszont bejött!
Marcello: Érdekes pályamű, a cím mondjuk (ami helyesen Álomesküvő lenne) kissé ellövi a végén lévő csattanót. Habár kissé erőltetve, de van konklúzió a végén, amit fontosnak tartok egy novellában, de legközelebb figyelj oda jobban a helyesírásra, illetve a szereplők logikus viselkedésére (félbeszakítják az esküvőt, ami aztán folytatódik... bár tekintve, hogy egy álom, végtére is megbocsátható), valamint az időtartamokra is (15 éve volt a felesége, de 10 éve ismerték meg egymást). Sok sikert a továbbiakban!
Matt: Aranyos történet kerekedett ki, és jó lezárást kapott, ráadásul tanulságos volt az egész. A fogalmazás könnyed lett, ettől eltekintve több leírás és érzelem is elfért volna benne, hogy át tudjam érezni a történteket. Sajnáltam, hogy többet nem tudhattunk meg a szereplőkről. Látszik, hogy sokat dolgoztál a képeken, mert jól sikerültek. Úgy gondolom, hogy ráfért volna még néhány díszítőelem az üres helyekre, pózokat is bátran használhattál volna. Egyik kedvenc képem a romantikus eljegyzés a teraszon. Összegezve, fogalmazáson van mit csiszolni, és jó lenne, ha kifejezőbbek lennének a képeid. Remélem, hogy olvashatok még Tőled novellát. :)
NoAngelBrigi: A tanulság nagyon tetszett. A szöveg valahogy nem ragadott magával és a hangulat se. A fogalmazás néhol kicsit kicsavart, és az egész olyan tényszerű, bár az is igaz, hogy álomról beszélünk, mint utóbb kiderül, szóval lehet nem is fontos, mennyire mélyülünk bele. Elég hirtelen lett vége, elsőnek nem is értettem az átvezetést, hogy ez most egy álom volt.
Etti: Először olyan kesze-kuszának és kapkodósnak tűnt a novella, de a "csattanó" után már másképp tekintek a műre, hiszen az előbb említett dolgok betudhatók annak is, hogy csak álomról volt szó, és mindenki tudja, milyenek is tudnak lenni az álmok. :D Mint első írásod, szerintem jól sikerült, a fogalmazáson lehet bőven csiszolni, nem túl szerencsés keverni a múltat a jelennel, és egy leheletnyivel több leírás is elfért volna, de mint írtam, elsőre szerintem jó lett. Az illusztrálással sincs problémám, sőt nagyon örültem neki, hogy kihasználtad a Sims 3 adta lehetőségként a nyitott világot, a szabadtéri képek remekül sikerültek. Örültem annak is, hogy írtál tanulságot is a végére.
Gabett: Klasszikus mese: bevezetés, bonyodalom, megoldás, tanulság (remélem, magyarul is így mondják ezeket, mert én most németből fordítok x) ). Rengeteg történet épít a tanulságra, mint központi elemre, s rendeli alá a cselekményt a magasabb célnak.
Az én szemléletemben itt is valami hasonlót láthatunk. Az Álom esküvő is a tanításra törekszik, de sajnos, ez csak részben sikerül.
Megpróbálom elmagyarázni, miért gondolom ezt. Az alapkoncepció nagyon tetszik: egy tanulságos történet, ami bemutatja az érem mindkét oldalát: amikor a vak bizalom katasztrófához vezet (Márk válása) és amikor a feltétlen bizalom segít átlendülni a nehézségeken (Abigél hozzáállása). Nagyon érdekes megközelítés.
Azzal azonban, hogy több aspektusában mutat be egy problémát, a történet kénytelen túllépni a legegyszerűbb mesejellegen, ami együtt kell, hogy járjon, a karakterek részletgazdagabb ábrázolásával. Sokkal megragadóbb lett volna a tanulság, ha ismerem a szereplők indíttatásait, érzelmeit. Így csak annyit tudok, hogy van két ember, akik nagyon szeretik egymást, és egy egyszerűbb műben ez elég is lenne, de itt többet vártam volna, mivel az egyértelműen érződik, hogy nagyon is képes lennél erre a bizonyos többre.
A tanulság mindenesetre átjött. Kicsit sajnáltam, hogy kijátszottad a „csak álom volt!” kártyát, mivel így a történtek elvesztették a súlyukat. De ettől elvonatkoztatva tetszett a történet, és értékeltem, amit meg akartál osztani velünk.
A képeid pedig nagyon szépek! A helyszínek, a szereplők, a beállítások, mind gondos, minőségi munka, ami nagyon sokat hozzátett a végeredményhez. Csak gratulálni tudok hozzá, látszik, hogy nem kevés időt és energiát fektettél bele, és meg kell, hogy mondjam, igazán megérte.
Mivel zárom soraimat? Fejet magasra, csak így tovább! Pontosan tudod, mit szeretnél megírni, mit szeretnél átadni, úgyhogy itt az ideje, hogy egy kis fókuszt fektess az írás további aspektusaira is, és hamarosan még nagyobb tehetséggel mutathatod meg mindazt a kincset, ami benned rejlik.
juhaszgaga: Olyan jó alappal dolgoztál, és ebből egy tökéletes kis novellát lehetett volna összerittyenteni, de szerintem ez nem igazán sikerült. Bár a történet első látásra érdekes, a megvalósítás nem passzol hozzá: sokkal több dialógust, jobban kidolgozott leírásokat szívesebben láttam volna itt, valamint a nagy leleplezést sem ennyire kézenfekvőnek gondoltam, hanem akár a nő nyomozásba kezd, az esküvő elnapolódik, vagy valami. A csavar érdekes volt, a cím értelmet nyert, szóval jó ötlet volt. Az esküvő megvalósítása, maga az esemény megrendezése borzasztóan gyermetegnek bizonyult, nem adta át igazán, hogy ez egy esküvő, és nem egy délutáni kerti parti. A fogalmazáson is van még mit dolgozni, itt-ott szemetszúró helyesírási hibákat találtam, valamint - ahogy előbb említettem - a dialógusok is hagynak kívánnivalót. A képeken bőven van még mit csiszolni, bár használsz pózokat, a háttér, a simek, a környezet mind-mind arról árulkodnak, hogy "rakjunk ide ebből meg ebből, oszt' jólvanazúgy". Esetleg egy átszínezés, kicsivel több berendezési tárgy máris szebb képet mutat. A borítókép viszont bejött!
Marcello: Érdekes pályamű, a cím mondjuk (ami helyesen Álomesküvő lenne) kissé ellövi a végén lévő csattanót. Habár kissé erőltetve, de van konklúzió a végén, amit fontosnak tartok egy novellában, de legközelebb figyelj oda jobban a helyesírásra, illetve a szereplők logikus viselkedésére (félbeszakítják az esküvőt, ami aztán folytatódik... bár tekintve, hogy egy álom, végtére is megbocsátható), valamint az időtartamokra is (15 éve volt a felesége, de 10 éve ismerték meg egymást). Sok sikert a továbbiakban!
Matt: Aranyos történet kerekedett ki, és jó lezárást kapott, ráadásul tanulságos volt az egész. A fogalmazás könnyed lett, ettől eltekintve több leírás és érzelem is elfért volna benne, hogy át tudjam érezni a történteket. Sajnáltam, hogy többet nem tudhattunk meg a szereplőkről. Látszik, hogy sokat dolgoztál a képeken, mert jól sikerültek. Úgy gondolom, hogy ráfért volna még néhány díszítőelem az üres helyekre, pózokat is bátran használhattál volna. Egyik kedvenc képem a romantikus eljegyzés a teraszon. Összegezve, fogalmazáson van mit csiszolni, és jó lenne, ha kifejezőbbek lennének a képeid. Remélem, hogy olvashatok még Tőled novellát. :)
NoAngelBrigi: A tanulság nagyon tetszett. A szöveg valahogy nem ragadott magával és a hangulat se. A fogalmazás néhol kicsit kicsavart, és az egész olyan tényszerű, bár az is igaz, hogy álomról beszélünk, mint utóbb kiderül, szóval lehet nem is fontos, mennyire mélyülünk bele. Elég hirtelen lett vége, elsőnek nem is értettem az átvezetést, hogy ez most egy álom volt.
Dettyke: A cím rögtön felkeltette az érdeklődésemet, a borítókép is megfogott, igazán kifejező. Viszont ahogy belemerültem az olvasásba, rájöttem, hogy nem éppen azt kaptam, amire számítottam. Ami egyébként nem feltétlenül baj, sőt, kifejezetten szeretem, ha meglepnek, de ebben az esetben inkább csak szomorúan konstatáltam, hogy a címben jegyzett úriember maximum másodhegedűs egy szürke történetben. Mert sajnos maga a novella semmi extrát nem nyújtott számomra, noha a felvázolt alapkonfliktusból sok mindent ki lehet hozni. Zavart, hogy nem ismertük meg alaposabban a szereplőket. Hiába volt némi háttértörténet mesélés, nem kerültek általa közelebb hozzám. Ettől eltekintve a fogalmazás teljesen korrekt volt, a képek is tetszettek.
Etti: Nem volt rossz a novella, csak hiányzott belőle valami, ami miatt azt tudom mondani, hogy na, igen, ezért megérte elolvasni. Nem volt meg benne az az extra, ami kiemelte volna a szürkeségből. A téma ezerszer látott és hallott klisé. Adott egy pár, akik boldogan élnek, aztán egyikük félrelép és ez a nagy titok. A vége meg olyan hirtelen zárult le, hogy egyáltalán nem érzek elégedettséget, ebbe még fért volna bele egy kis tartalom, egy kis mondanivaló. A fogalmazás korrekt, nem kiemelkedő, de könnyen követhető. A képek is teljesen rendben voltak, különösen a borítóképen akadt meg a szemem, nem tudom, hogy a te kezed munkája-e, vagy az interneten találtad, ha előbbi, akkor gratulálok, ha utóbbi, akkor ügyesen tudsz keresni. :D
Gabett: A cím nálam mindig is fontos szerepet játszott az olvasmányaim kiválasztásában, így hát egyből felfigyeltem erre a darabra. A téma, amit sejtet, bár semmiképpen sem új, vagy ritkán látott, de komplex és izgalmas tud lenni. Vagy valami pörgően izgalmasra vagy valami filozofikusabb eszményütköztetésre számítottam.
Amit kaptam, az mindenképpen érdekes volt. A férfi, a katona, aki mégis szerető és gyöngéd, ráadásul házias is, és a nő, aki mindezek ellenére egy… hűtlen a férjéhez. A két fél, akik nem csak egymással, de a sztereotip karakterisztikájukkal (a katona kemény, a nő szerető) is kontrasztban állnak. Egy felállás, ami sok lehetőséget hordoz magában.
Ami miatt szomorú voltam, hogy mindebből nem kevés kiaknázatlan maradt. Érdekes lett volna, ha kicsit több betekintést kapunk a szereplők gondolataiba, érzéseibe. Miért csalta meg Alice a férjét? Boldog ebben a házasságban? Milyen belső vívódásai vannak, amikor a férje ilyen gondoskodó, ő pedig épp egy szörnyű vallomást készül tenni neki? Mit érez szegény Ben?
A befejezés végül azonban, talán éppen ezek hiánya miatt, még nagyobbat szólt. Nem volt nagy, túlspirázott (amit a word túlspórázottra akar kijavítani:D), de szúrt. Megtette azt a hatást, amit a történet többi része nem tudott: elgondolkodtatott. Ezt pedig nagyon is tudom értékelni.
Az illusztráció szépen kivitelezett. A simek tetszetősek, a helyszínek szépen be voltak rendezve. Remekül kiegészítették a történetet.
Summa summarum, látom a potenciált a történetben. Munkával és ráfordítással kiemelkedő alkotás válhat belőle, mert az ötlet jó, csak a megvalósításon kell csiszolni. Én azt mondom, csak így tovább!
juhaszgaga: Mikor elolvastam ezt a novellát, olyan arcom volt, mint aki citromba harapott, de komolyan :D Ilyen semmilyen volt az egész. Akart szólni valamiről, de nekem nem jött le, hogy végül miről. Minden olyan hirtelen, meg szinte sehogy ment végbe, hogy csak pislogtam, hogy vége, de közben szinte semmit nem fogtam fel belőle. A fogalmazás nekem nagyon mesés, mintha az általános iskolás fogalmazásfüzetemet olvasnám vissza. Ide-oda ugrálsz, tök érdektelenségeket írtál le, amikre pedig jobban rá kellett volna állni, lezavartad két bekezdéssel. A dialógusok semmitmondóak, az egész leleplezés bugyuta, nekem ez nagyon nem jött be. Maga az alap jó lenne, de nincs jól megírva. És most csak kedves voltam. A képek meg... az is egy érdekes történet. Először is engem borzasztóan zavart, hogy nem tudtam megállapítani, hogy melyik nő Alice. Egyik percben még rendesen passzol a szövegéhez a kép, utána meg az van, hogy Rachel csapta össze a kezét, mégis Alice-t látjuk, ez engem totálisan összezavart. És a nők... Nagyon ellenszenvesek. Mind beszélnek, hogy az ő férjük milyen béna, holott szerintem hárman nem tudnának egy nokedlit kiszaggatni, így külsőre. Ha csak a dialógusokat nézném, akkor nem ilyen p*csákat képzelnék hozzájuk, bocsánat. A ruhájuk nagy felbontása pedig egész egyszerűen letaglózott. Emellett a berendezés sem éppen előnyös, össze nem illő tárgyak vannak odarakosgatva a képbe, befestve vörössel. Ekkor szokták azt mondani, hogy a kevesebb néha több. A borítókép pedig nagyon becsapós, a cím pedig egyáltalán nem tükrözi az egész szituációt. Azt hinné az ember, hogy Ben lesz a főszereplő, holott a kevésbé szimpatikus Alice - nem mintha Bent annyira megkedveltem volna...
Marcello: Kissé értetlenül érzem magam, mert nem igazán értem, mit szerettél volna mondani ezzel a novellával. Nem volt benne csattanó, sem mondanivaló, ezek egyike pedig szerintem létfontosságú egy elbeszélésben. A főszereplők közül egyik iránt sem érzek különösebb szimpátiát, különösen a nő iránt nem, de a barátnők viselkedése is kérdőjel számomra. A fogalmazásod néha kicsit körülményes, a képek viszont korrektek, bár valahogy mégis mindegyik olyan komor hangulatot áraszt - amennyiben ez volt a célod, akkor nem szóltam.
Matt: A borítókép és a novella címe felkeltette az érdeklődésemet, viszont teljesen más történet kerekedett ki belőle, mint amit vártam. Nem sikerült megkedvelnem a szereplőket, mert azok nem voltak eléggé kidolgozva. Elfért volna benne egy olyan leírás, hogy például Ben mit érzett a titok után, Alice miért lépett félre, és esetleg hogyan reagált a nő arra, hogy a férje ilyen romantikus környezetben várta. Ilyen apróságokra kellene figyelned legközelebb. A történet végén pedig valahogy elmaradt a csattanó. Követni tudtam a fogalmazásodat, a képek rendben voltak, bár engem egy kissé zavart, hogy pixelesek voltak a ruhák. Ezeket leszámítva jó úton haladsz. :)
NoAngelBrigi: Bevallom, nem értem a lényeget. Az persze nyilvánvaló, hogy egy házaspár csendes drámájába cseppentünk, de se füle, se farka. A férj kitesz magáért, mire a felesége bevallja, hogy megcsalta, majd családalapítással traktálja és a férj elmegy, de csak azért, mert mennie kell. Lehet, hogy kicsit mélyebb értelmet szerettél volna belecsempészni, de elvesztél az olyan felszínes dolgokban, mint hogy milyen jól néznek ki és mennyire régóta vannak együtt. A fogalmazás egyébként egész jó, bár itt-ott csapongó, és talán szavak is kimaradtak pár kifejezésből. Az illusztrálás sem rossz, de az összes képen komorak a simek, akkor is, mikor épp még boldogok.
Etti: Nem volt rossz a novella, csak hiányzott belőle valami, ami miatt azt tudom mondani, hogy na, igen, ezért megérte elolvasni. Nem volt meg benne az az extra, ami kiemelte volna a szürkeségből. A téma ezerszer látott és hallott klisé. Adott egy pár, akik boldogan élnek, aztán egyikük félrelép és ez a nagy titok. A vége meg olyan hirtelen zárult le, hogy egyáltalán nem érzek elégedettséget, ebbe még fért volna bele egy kis tartalom, egy kis mondanivaló. A fogalmazás korrekt, nem kiemelkedő, de könnyen követhető. A képek is teljesen rendben voltak, különösen a borítóképen akadt meg a szemem, nem tudom, hogy a te kezed munkája-e, vagy az interneten találtad, ha előbbi, akkor gratulálok, ha utóbbi, akkor ügyesen tudsz keresni. :D
Gabett: A cím nálam mindig is fontos szerepet játszott az olvasmányaim kiválasztásában, így hát egyből felfigyeltem erre a darabra. A téma, amit sejtet, bár semmiképpen sem új, vagy ritkán látott, de komplex és izgalmas tud lenni. Vagy valami pörgően izgalmasra vagy valami filozofikusabb eszményütköztetésre számítottam.
Amit kaptam, az mindenképpen érdekes volt. A férfi, a katona, aki mégis szerető és gyöngéd, ráadásul házias is, és a nő, aki mindezek ellenére egy… hűtlen a férjéhez. A két fél, akik nem csak egymással, de a sztereotip karakterisztikájukkal (a katona kemény, a nő szerető) is kontrasztban állnak. Egy felállás, ami sok lehetőséget hordoz magában.
Ami miatt szomorú voltam, hogy mindebből nem kevés kiaknázatlan maradt. Érdekes lett volna, ha kicsit több betekintést kapunk a szereplők gondolataiba, érzéseibe. Miért csalta meg Alice a férjét? Boldog ebben a házasságban? Milyen belső vívódásai vannak, amikor a férje ilyen gondoskodó, ő pedig épp egy szörnyű vallomást készül tenni neki? Mit érez szegény Ben?
A befejezés végül azonban, talán éppen ezek hiánya miatt, még nagyobbat szólt. Nem volt nagy, túlspirázott (amit a word túlspórázottra akar kijavítani:D), de szúrt. Megtette azt a hatást, amit a történet többi része nem tudott: elgondolkodtatott. Ezt pedig nagyon is tudom értékelni.
Az illusztráció szépen kivitelezett. A simek tetszetősek, a helyszínek szépen be voltak rendezve. Remekül kiegészítették a történetet.
Summa summarum, látom a potenciált a történetben. Munkával és ráfordítással kiemelkedő alkotás válhat belőle, mert az ötlet jó, csak a megvalósításon kell csiszolni. Én azt mondom, csak így tovább!
juhaszgaga: Mikor elolvastam ezt a novellát, olyan arcom volt, mint aki citromba harapott, de komolyan :D Ilyen semmilyen volt az egész. Akart szólni valamiről, de nekem nem jött le, hogy végül miről. Minden olyan hirtelen, meg szinte sehogy ment végbe, hogy csak pislogtam, hogy vége, de közben szinte semmit nem fogtam fel belőle. A fogalmazás nekem nagyon mesés, mintha az általános iskolás fogalmazásfüzetemet olvasnám vissza. Ide-oda ugrálsz, tök érdektelenségeket írtál le, amikre pedig jobban rá kellett volna állni, lezavartad két bekezdéssel. A dialógusok semmitmondóak, az egész leleplezés bugyuta, nekem ez nagyon nem jött be. Maga az alap jó lenne, de nincs jól megírva. És most csak kedves voltam. A képek meg... az is egy érdekes történet. Először is engem borzasztóan zavart, hogy nem tudtam megállapítani, hogy melyik nő Alice. Egyik percben még rendesen passzol a szövegéhez a kép, utána meg az van, hogy Rachel csapta össze a kezét, mégis Alice-t látjuk, ez engem totálisan összezavart. És a nők... Nagyon ellenszenvesek. Mind beszélnek, hogy az ő férjük milyen béna, holott szerintem hárman nem tudnának egy nokedlit kiszaggatni, így külsőre. Ha csak a dialógusokat nézném, akkor nem ilyen p*csákat képzelnék hozzájuk, bocsánat. A ruhájuk nagy felbontása pedig egész egyszerűen letaglózott. Emellett a berendezés sem éppen előnyös, össze nem illő tárgyak vannak odarakosgatva a képbe, befestve vörössel. Ekkor szokták azt mondani, hogy a kevesebb néha több. A borítókép pedig nagyon becsapós, a cím pedig egyáltalán nem tükrözi az egész szituációt. Azt hinné az ember, hogy Ben lesz a főszereplő, holott a kevésbé szimpatikus Alice - nem mintha Bent annyira megkedveltem volna...
Marcello: Kissé értetlenül érzem magam, mert nem igazán értem, mit szerettél volna mondani ezzel a novellával. Nem volt benne csattanó, sem mondanivaló, ezek egyike pedig szerintem létfontosságú egy elbeszélésben. A főszereplők közül egyik iránt sem érzek különösebb szimpátiát, különösen a nő iránt nem, de a barátnők viselkedése is kérdőjel számomra. A fogalmazásod néha kicsit körülményes, a képek viszont korrektek, bár valahogy mégis mindegyik olyan komor hangulatot áraszt - amennyiben ez volt a célod, akkor nem szóltam.
Matt: A borítókép és a novella címe felkeltette az érdeklődésemet, viszont teljesen más történet kerekedett ki belőle, mint amit vártam. Nem sikerült megkedvelnem a szereplőket, mert azok nem voltak eléggé kidolgozva. Elfért volna benne egy olyan leírás, hogy például Ben mit érzett a titok után, Alice miért lépett félre, és esetleg hogyan reagált a nő arra, hogy a férje ilyen romantikus környezetben várta. Ilyen apróságokra kellene figyelned legközelebb. A történet végén pedig valahogy elmaradt a csattanó. Követni tudtam a fogalmazásodat, a képek rendben voltak, bár engem egy kissé zavart, hogy pixelesek voltak a ruhák. Ezeket leszámítva jó úton haladsz. :)
NoAngelBrigi: Bevallom, nem értem a lényeget. Az persze nyilvánvaló, hogy egy házaspár csendes drámájába cseppentünk, de se füle, se farka. A férj kitesz magáért, mire a felesége bevallja, hogy megcsalta, majd családalapítással traktálja és a férj elmegy, de csak azért, mert mennie kell. Lehet, hogy kicsit mélyebb értelmet szerettél volna belecsempészni, de elvesztél az olyan felszínes dolgokban, mint hogy milyen jól néznek ki és mennyire régóta vannak együtt. A fogalmazás egyébként egész jó, bár itt-ott csapongó, és talán szavak is kimaradtak pár kifejezésből. Az illusztrálás sem rossz, de az összes képen komorak a simek, akkor is, mikor épp még boldogok.
Dettyke: Ejha, ilyen egyedi stílussal ritkán találkozni! Nem faltam, hanem egyenesen zabáltam, tömtem magamba a soraidat, annyira élveztem a fogalmazásodat. Egyáltalán nem zavart a narráció, pont attól lett igazán különleges alkotás, na meg a humorodtól. :) Egyedül annak a bizonyos szónak a kimondását találtam túlságosan elhúzódónak, meg azt, hogy a srác se tett semmit az érdekében. Viszont az SMS-sel lazán felülírtad ezen nehezményezéseimet, szóval gratulálok és köszönöm! :) Felejthetetlen élmény!
Etti: Rég szórakoztam már ennyire novellán. Ezt hagytam a végére, mivel sok jót hallottam róla, és cseppet sem bántam meg, igazán üdítő és frissítő volt a drámaibb, szomorúbb egypercesek után egy ilyen szókimondó, humoros és ezáltal egyedi művet olvasni. Nagyon tetszik a fogalmazásod, bár bevallom, egy-egy hosszabb mondat után elvesztettem a fonalat, és néhány megjegyzésed csak nagy nehezen akart leesni, de ez az én problémám, nem igazán vagyok az ilyenhez hozzászokva, viszont nagyon tetszett, és bízom benne, hogy még több ilyen jellegű novellát olvashatunk tőled. Az illusztrálás is tetszetős volt, a képszerkesztés gyönyörű, az már az én egyéni szociális problémám (újfent), hogy ezek az egyedi tartalmas simek nem jönnek be túlzottan. :D Gratulálok hozzá, zseniális írás lett!
Gabett: Alapvetően nem vagyok oda a tini-románcokért, ezért már előre felkészítettem magam az objektivitásra, amikor belekezdve rájöttem, mi is lesz ebből a történetből. Mint utóbb kiderült, erre nem volt szükség.
A sztori egyértelműen nem a történetre épül. Megkaptam a szokásos tinédzser belsőkonfliktust az előre várható happy endinggel. De az alkotás nem is akar többet adni ennél, tehát rátérek arra, ami az egésznek a velejét képezi: a fogalmazásmód.
A fogalmazásmód!
Imádtam ezt a vitriolos stílust, ezt az öniróniát. A bravúros szóhasználatot. Kedves Alkotó, nem olvasol véletlenül Vavyan Fable-t? Egy-egy ponton ugyanis egészen rá emlékeztetett a stílusod, márpedig ő a kedvenc íróim közé tartozik. Nem egyszer mosolyodtam el vagy kuncogtam olvasás közben.
Élveztem olvasni az E/1-es részeket, és könnyedén váltottam, amikor átvetted a történet mesélését. De azután, ahogy teltek a sorok, kezdett kicsit sok lenni. Számomra úgy tűnt, hogy a helyzet feszültségét próbáltad oldani a szarkasztikus megjegyzésekkel, de elérkeztek olyan pontok, amikor kizökkentem, és azt gondoltam, oké, menjünk végre tovább. Talán jobb lett volna magán a jeleneten könnyíteni, és nem a leírásokkal próbálni elsimítani a feszültséget. (Amik továbbra is jók voltak, ezt nem is akarom tagadni, csak túlzottan... tömények.)
Mindenesetre a végére számomra ismét feljött a történet. A SMS imádnivaló volt, Ethan aranyosan esetlen, a konfliktus megoldódott, az utólagos szerzői megjegyzést imádtam!
És akkor az illusztrálásról. A képek szépek voltak, a simek jól kidolgozottak, a helyszínek úgyszintén (azért a pose player egyszer befigyelt:D). Azt mondjuk nem bántam volna, ha egy kicsit több érzelmet lehet leolvasni az arcokról, de tudom, hogy ha nem magadnak készítesz pózokat, akkor elég limitáltak a lehetőségek. Az effektekről megint csak azt mondanám, hogy tömény. Nagyon szépek voltak, kevesebb képen használva kifejezetten feldobta volna a fotókat, de így nekem sok volt. (Valójában kicsit úgy éreztem, mintha álomképeket látnék.)
Végeredményében pozitív hangulatban zárom soraimat. Merész húzás volt olyan történetet alkotni, ami nem szokványosan a cselekményre, hanem az előadásmódra koncentrál, és Te jól vetted ezt az akadályt. A néhány – személyes ingerküszöböm okozta – negatívum ellenére is kimondhatom, újabb remek olvasmányélménnyel gazdagodtam.
juhaszgaga: Még el sem olvastam végig a történetet, máris megvett magának a történet. Először a képeket néztem végig, amik kérdés nélkül a legjobban sikerültek az egész simstales történetében, és már arra engedtek következtetni, hogy ez a történet nem csak ebben jeleskedik. És igazam is lett. Olyan mérhetetlenül valóságos, a lényeget jól megragadó és velejéig kiveséző lett az írás, hogy tökéletesen bele tudtam magamat helyezni a karakterek bőrébe. És az a szellemesség, ami áthatja a dialógusokat, az egyszerűen fenomenális! Bár maga a történet alapja egyszerű (az itthon maradt fél szerelmet vall), de ez olyannyira jól van megírva, hogy megbocsájtható bűnnek kell tekinteni az egyszerű történetválasztást. Egy szóval: leakalappal!
Marcello: Végig lekötötte a figyelmem, szórakoztatott, és időnként teljesen elvarázsolt. A két karakter tele volt reális emberi tulajdonságokkal, olyannyira, hogy szinte biztos vagyok benne: ők ketten léteznek valahol, és jellemük nem szimpla kitaláció. Habár a történet egyszerű alapokra épül, egy sokszor látott történetet/esetet dolgoz fel (illetve azt a számomra nagyon nem szimpatikus állítást nyugtázza, hogy fiú és lány között nem létezik barátság), mégis a ZSENIÁLIS narrációval (mely egyébként az Amelie csodálatos élete c. filmre emlékeztetett engem, és ez dicséret!) sikerült maradandót alkotnod, amit nem fogok hamar elfelejteni. A kiszólások és a narrátor személyének mozdulatai/véleményei egyáltalán nem zökkentettek ki, éppen ellenkezőleg. Amit negatívumként fel tudnék hozni, az egyedül a "szeretlek" szó nehézkés kimondása, ami érthető, de engem már fárasztott a végefelé, mikor már kb. tizedszerre is sikerült elterelni róla a témát. A kevesebb talán több lett volna ebben az esetben. A vége viszont csodálatos, az a bizonyos SMS tetszett a legjobban. Gratulálok hozzá, még több hasonló novellát! :)
Matt: Hol is kezdjem? Nagyon egyedi a fogalmazásod, ahogy az illusztrálásod. Sok helyen jót nevettem, szórakoztatónak találtam az egész novellát, és különösen tetszett, hogy néha-néha bekúszott a narráció, ami még jobb kedvre deríti az olvasókat, legalábbis nekem egyből jó kedvem lett. Olyan volt, mintha egy 3. személy ott lett volna a közelükben, ennek köszönhetően remekül írtad le a párbeszédet, és részletezted az érzelmeket. Gyönyörűen ábrázoltad a szereplőket és a környezetüket, és tetszik, hogy homállyal és sötétítéssel adtál egyfajta hangulatot a képeknek. Sokat dolgozhattál a novellán, meglátszik a szöveg mennyiségén és a képek minőségén is. Remélem, hogy még több novellával örvendeztetsz meg minket. Gratulálok, és így tovább! :)
NoAngelBrigi: Jó ég! Egyszerűen sziporkáznak a mondataid, imádom! Annyira idéznék egy kedvenc mondatot, de be kellene másolnom a fél novellát! Az sem zavart, hogy váltogattad a nézőpontokat, sőt! Annyira mókásan tetted! A képeid is tetszenek, bár a simek annyira nem fogtak meg, de a hangulat átjött, a helyszínek mesések! Maga a sztori is érdekes volt, és bár egy végtelenül egyszerű, hétköznapi kérdést dolgoz fel, és úgyis mindenki tudja, mi lesz a vége, ezt olyan színesen teszi, hogy képtelenség nem imádni az egészet!
Etti: Rég szórakoztam már ennyire novellán. Ezt hagytam a végére, mivel sok jót hallottam róla, és cseppet sem bántam meg, igazán üdítő és frissítő volt a drámaibb, szomorúbb egypercesek után egy ilyen szókimondó, humoros és ezáltal egyedi művet olvasni. Nagyon tetszik a fogalmazásod, bár bevallom, egy-egy hosszabb mondat után elvesztettem a fonalat, és néhány megjegyzésed csak nagy nehezen akart leesni, de ez az én problémám, nem igazán vagyok az ilyenhez hozzászokva, viszont nagyon tetszett, és bízom benne, hogy még több ilyen jellegű novellát olvashatunk tőled. Az illusztrálás is tetszetős volt, a képszerkesztés gyönyörű, az már az én egyéni szociális problémám (újfent), hogy ezek az egyedi tartalmas simek nem jönnek be túlzottan. :D Gratulálok hozzá, zseniális írás lett!
Gabett: Alapvetően nem vagyok oda a tini-románcokért, ezért már előre felkészítettem magam az objektivitásra, amikor belekezdve rájöttem, mi is lesz ebből a történetből. Mint utóbb kiderült, erre nem volt szükség.
A sztori egyértelműen nem a történetre épül. Megkaptam a szokásos tinédzser belsőkonfliktust az előre várható happy endinggel. De az alkotás nem is akar többet adni ennél, tehát rátérek arra, ami az egésznek a velejét képezi: a fogalmazásmód.
A fogalmazásmód!
Imádtam ezt a vitriolos stílust, ezt az öniróniát. A bravúros szóhasználatot. Kedves Alkotó, nem olvasol véletlenül Vavyan Fable-t? Egy-egy ponton ugyanis egészen rá emlékeztetett a stílusod, márpedig ő a kedvenc íróim közé tartozik. Nem egyszer mosolyodtam el vagy kuncogtam olvasás közben.
Élveztem olvasni az E/1-es részeket, és könnyedén váltottam, amikor átvetted a történet mesélését. De azután, ahogy teltek a sorok, kezdett kicsit sok lenni. Számomra úgy tűnt, hogy a helyzet feszültségét próbáltad oldani a szarkasztikus megjegyzésekkel, de elérkeztek olyan pontok, amikor kizökkentem, és azt gondoltam, oké, menjünk végre tovább. Talán jobb lett volna magán a jeleneten könnyíteni, és nem a leírásokkal próbálni elsimítani a feszültséget. (Amik továbbra is jók voltak, ezt nem is akarom tagadni, csak túlzottan... tömények.)
Mindenesetre a végére számomra ismét feljött a történet. A SMS imádnivaló volt, Ethan aranyosan esetlen, a konfliktus megoldódott, az utólagos szerzői megjegyzést imádtam!
És akkor az illusztrálásról. A képek szépek voltak, a simek jól kidolgozottak, a helyszínek úgyszintén (azért a pose player egyszer befigyelt:D). Azt mondjuk nem bántam volna, ha egy kicsit több érzelmet lehet leolvasni az arcokról, de tudom, hogy ha nem magadnak készítesz pózokat, akkor elég limitáltak a lehetőségek. Az effektekről megint csak azt mondanám, hogy tömény. Nagyon szépek voltak, kevesebb képen használva kifejezetten feldobta volna a fotókat, de így nekem sok volt. (Valójában kicsit úgy éreztem, mintha álomképeket látnék.)
Végeredményében pozitív hangulatban zárom soraimat. Merész húzás volt olyan történetet alkotni, ami nem szokványosan a cselekményre, hanem az előadásmódra koncentrál, és Te jól vetted ezt az akadályt. A néhány – személyes ingerküszöböm okozta – negatívum ellenére is kimondhatom, újabb remek olvasmányélménnyel gazdagodtam.
juhaszgaga: Még el sem olvastam végig a történetet, máris megvett magának a történet. Először a képeket néztem végig, amik kérdés nélkül a legjobban sikerültek az egész simstales történetében, és már arra engedtek következtetni, hogy ez a történet nem csak ebben jeleskedik. És igazam is lett. Olyan mérhetetlenül valóságos, a lényeget jól megragadó és velejéig kiveséző lett az írás, hogy tökéletesen bele tudtam magamat helyezni a karakterek bőrébe. És az a szellemesség, ami áthatja a dialógusokat, az egyszerűen fenomenális! Bár maga a történet alapja egyszerű (az itthon maradt fél szerelmet vall), de ez olyannyira jól van megírva, hogy megbocsájtható bűnnek kell tekinteni az egyszerű történetválasztást. Egy szóval: leakalappal!
Marcello: Végig lekötötte a figyelmem, szórakoztatott, és időnként teljesen elvarázsolt. A két karakter tele volt reális emberi tulajdonságokkal, olyannyira, hogy szinte biztos vagyok benne: ők ketten léteznek valahol, és jellemük nem szimpla kitaláció. Habár a történet egyszerű alapokra épül, egy sokszor látott történetet/esetet dolgoz fel (illetve azt a számomra nagyon nem szimpatikus állítást nyugtázza, hogy fiú és lány között nem létezik barátság), mégis a ZSENIÁLIS narrációval (mely egyébként az Amelie csodálatos élete c. filmre emlékeztetett engem, és ez dicséret!) sikerült maradandót alkotnod, amit nem fogok hamar elfelejteni. A kiszólások és a narrátor személyének mozdulatai/véleményei egyáltalán nem zökkentettek ki, éppen ellenkezőleg. Amit negatívumként fel tudnék hozni, az egyedül a "szeretlek" szó nehézkés kimondása, ami érthető, de engem már fárasztott a végefelé, mikor már kb. tizedszerre is sikerült elterelni róla a témát. A kevesebb talán több lett volna ebben az esetben. A vége viszont csodálatos, az a bizonyos SMS tetszett a legjobban. Gratulálok hozzá, még több hasonló novellát! :)
Matt: Hol is kezdjem? Nagyon egyedi a fogalmazásod, ahogy az illusztrálásod. Sok helyen jót nevettem, szórakoztatónak találtam az egész novellát, és különösen tetszett, hogy néha-néha bekúszott a narráció, ami még jobb kedvre deríti az olvasókat, legalábbis nekem egyből jó kedvem lett. Olyan volt, mintha egy 3. személy ott lett volna a közelükben, ennek köszönhetően remekül írtad le a párbeszédet, és részletezted az érzelmeket. Gyönyörűen ábrázoltad a szereplőket és a környezetüket, és tetszik, hogy homállyal és sötétítéssel adtál egyfajta hangulatot a képeknek. Sokat dolgozhattál a novellán, meglátszik a szöveg mennyiségén és a képek minőségén is. Remélem, hogy még több novellával örvendeztetsz meg minket. Gratulálok, és így tovább! :)
NoAngelBrigi: Jó ég! Egyszerűen sziporkáznak a mondataid, imádom! Annyira idéznék egy kedvenc mondatot, de be kellene másolnom a fél novellát! Az sem zavart, hogy váltogattad a nézőpontokat, sőt! Annyira mókásan tetted! A képeid is tetszenek, bár a simek annyira nem fogtak meg, de a hangulat átjött, a helyszínek mesések! Maga a sztori is érdekes volt, és bár egy végtelenül egyszerű, hétköznapi kérdést dolgoz fel, és úgyis mindenki tudja, mi lesz a vége, ezt olyan színesen teszi, hogy képtelenség nem imádni az egészet!
Dettyke: Merész témaválasztás, amit csak díjazni tudok. Nekem bejött, hogy nem egy egyszerű szerelmes pár vívódását tártad elénk, ráadásul nagyon szépen összeraktad a cselekményt, remek lett az íve, és pontosan tudtad, meddig mehetsz el. Az érzelemleírásokat viszont keveselltem, ha picit mélyebbre merülünk a karakterek lelkében, talán még nagyobbat ütött volna a csattanó. Egy-két képen kissé természetellenesre sikeredtek a pózok, de egyébként a fotók is teljesen rendben voltak.
Etti: Díjazom a témaválasztást, bátor vagy. :D Valószínűleg ha egy egyszerű, hétköznapi pár búcsúját mutattad volna be, nem különösebben maradt volna meg az emlékezetemben, de ezzel a meglehetősen bizarr csavarral elérted nálam, hogy ne felejtsem el olyan könnyen az egypercesedet. A fogalmazásod is rendben volt, bár itt-ott úgy éreztem, kicsit átestél a ló túloldalára (különösen a végén a cím többszöri hangsúlyozásával). Az illusztrálás is tetszetős volt, változatosak és abszolút a szituációba illőek voltak a pózok, persze akadt kivétel, de mint írtam, a többség tetszett. A háttérbe viszont elfértek volna még bútorok, díszítőelemek. Ha jól tudom, Neked is ez az első műved az oldalunkon, hasonlóképpen csak biztatni tudlak, hogy így tovább. :)
Gabett: Sokféleképpen el lehet érni, hogy egy történet megragadjon az olvasóban. Különleges ábrázolásmód (mind képi, mind fogalmazás szempontjából), csattanó, függővég, szimbolika… És persze vannak bátor lelkek, akik olyan területekre merészkednek, olyan témákat hánytorgatnak fel, amiknek legtöbbször a létezéséről sem veszünk tudomást. Éppen az ilyen kényes voltuk miatt szükséges ezeket gondosan és óvatosan kezelni.
Kezdjem azzal, amivel valószínűleg minden kritikaíró kezdett? Kezdem. Ez aztán a merész választás! Első olvasásra azt tudnám mondani, hogy meglepett. Rengeteg szerelmes történetet olvastam már az oldalon (többek között a pályázott művek között is), de eddig egyik sem helyezte ilyen kontextusba a szerelem fogalmát.
Elvonatkoztatva minden egyébtől, a történet maga egyszerű, kis csavarral a végén, de önmagában nem nyújt semmi újat. A fókusz egyértelműen Veronica és Hugh kapcsolatának társadalmi (nem) elfogadottságára tolódott. Jól közelítetted meg a témát, és értékelem, hogy nem a testi kapcsolatot helyezted előtérbe, hanem az érzelmekre fektetted a hangsúlyt. Éretten kezelted a témát, nem próbáltad meseszerűen úgy beállítani, hogy az érzelmek átszakítják a társadalmi korlátokat, mivel nem teszik, ugyanakkor bemutattad, hogy ezek a nehezen elfogadott kötődések is ugyanolyan erősek, mint bármelyik másik.
Ezek után egy kicsit többet vártam volna. A történet így is jó, természetesen, de úgy éreztem, van ott még potenciál, ahonnan ez jött, és még több lehetett volna belőle. Egy kicsivel több érzelemábrázolás itt, a két szereplő múltbéli kapcsolatának bemutatása ott, és még teljesebb lett volna az élmény. De ne érts félre, minden tiszteletem a tiéd, és állítom, hogy szerintem jó munkát végeztél!
Az illusztrációval kapcsoltban volt némi kifogásolnivalóm. A pózok nagyon tetszettek (bár Veronica a második képen kicsit természetellenes), de sajnos, eléggé üresnek találtam a helyszíneket. Erre legközelebb próbálj meg odafigyelni. Viszont volt néhány érdekes kamerabeállításod, ami szintén tetszett!
Összefoglalva azt kell, hogy mondjam, csak így tovább! Megvan benned a bátorság az íráshoz, ami nem kis dolog, elhiheted, és innen már csak egyre és egyre jobb leszel!
juhaszgaga: Én az emberi szeretet minden formáját elfogadom - kulturált kereteken belül -, és számomra nem tabu téma ilyesmiről beszélni, épp ezért nem tartom kifejezetten különlegesnek azt, ha valaki erről ír. Bár, mivel mégis egy simstalesről van szó, kiemelem, hogy tökös egy témát választottál, le a kalappal. Hogy ez most mennyire jött át, az más kérdés. A fogalmazás döcögős, Veronica szavaitól vagy 7 évvel fiatalabbnak tűnik, mint amilyen valójában, a leírásokat pedig keveslem. Vannak, de azokból nem jön át, hogy most mekkora lelki vívódáson kell átesnie Hugh-nak, hogy most a mostohalányába szerelmes, ahogyan Veronica kislányos buzgósága sem éppen... "kivesézett". Egy ilyen történetben ez mindenféleképpen mérvadó lenne, hogy igazi képet kapjunk a két fél lelki dolgairól. Az illusztrálás nagyon elhamarkodott, a berendezés borzasztóan hiányos és egyszerű, mintha vaktában rakosgattad volna ki a berendezési tárgyakat a szoba egyik sarkába. A beállítások nem éppen célszerűek, és amitől vérszemet kaptam, az az egyetemi kezdőcsomag a ház előtt. Ebbe mindenféleképpen több melót kellett volna belefeccölni.
Marcello: Merész a témaválasztás, amit általában imádok, de nálam ezúttal sajnos mellément. Különös volt, hogy a lány nem igazán sajnálja az anyja halálát, vélhetően azért, mert talán így együtt tud lenni a szerelmével, de nekem ez ettől függetlenül sem túl reális. A megvalósításon és a narráción lehetett volna mit csiszolni, így viszont túlságosan egyszerűnek hatott a helyzet, nincsenek kimondva bizonyos gondolatok, amelyek nélkül nehéz komolyan venni a történetet, pedig a lehetőség bőven benne volt. A "feje tetejére állt világ" gondolatért viszont pacsi, bár a történet végén túlságosan sokszor hangoztattad, így pedig elvesztette az értékét.
Matt: Őszintén megmondom, hogy merészen választottál témát, ez bátor dolog volt tőled. Nincs semmi bajom a cselekménnyel, de az érzelmi leírásokat nagyon hiányoltam. Kíváncsi lettem volna ilyen mély érzelmű novellára. Jó lett a címválasztás, ezzel már felkeltetted az érdeklődésemet, és nagyon jól lezártad a történetet. Az illusztrálásra viszont több energiát kellene fordítanod. Feldobhattad volna dekorációkkal a falat és a szőnyeget is, mert elég üresnek tűnt a szoba, ahol a novella nagy része játszódott. Jól sikerültek a pózok, de akadt köztük természetellenesnek ható beállítás is. De mint szárnybontogató író/illusztrátor, ez nem vészes. Ha ezeket figyelembe veszed, akkor biztos vagyok benne, hogy sokkal jobb novellákat is olvashatunk majd még tőled. Sok sikert a továbbiakhoz! :)
NoAngelBrigi: Szép történet, főleg a vége miatt, bár elég kétes témát érint, és ezért mindenképpen megosztó. Viszont ha eltekintünk ettől, akkor egész szimpatikus kis mese egy beteljesülhetetlen szerelemről, ami végül keserédesen, de mégis beteljesedik. A fogalmazásod nem rossz, bár a búcsúzásnál én sokkal több érzést vártam, ha már ennyi könyörgés és győzködés előzte meg. A képek se rosszak, de valahogy mégsem az igaziak.
Etti: Díjazom a témaválasztást, bátor vagy. :D Valószínűleg ha egy egyszerű, hétköznapi pár búcsúját mutattad volna be, nem különösebben maradt volna meg az emlékezetemben, de ezzel a meglehetősen bizarr csavarral elérted nálam, hogy ne felejtsem el olyan könnyen az egypercesedet. A fogalmazásod is rendben volt, bár itt-ott úgy éreztem, kicsit átestél a ló túloldalára (különösen a végén a cím többszöri hangsúlyozásával). Az illusztrálás is tetszetős volt, változatosak és abszolút a szituációba illőek voltak a pózok, persze akadt kivétel, de mint írtam, a többség tetszett. A háttérbe viszont elfértek volna még bútorok, díszítőelemek. Ha jól tudom, Neked is ez az első műved az oldalunkon, hasonlóképpen csak biztatni tudlak, hogy így tovább. :)
Gabett: Sokféleképpen el lehet érni, hogy egy történet megragadjon az olvasóban. Különleges ábrázolásmód (mind képi, mind fogalmazás szempontjából), csattanó, függővég, szimbolika… És persze vannak bátor lelkek, akik olyan területekre merészkednek, olyan témákat hánytorgatnak fel, amiknek legtöbbször a létezéséről sem veszünk tudomást. Éppen az ilyen kényes voltuk miatt szükséges ezeket gondosan és óvatosan kezelni.
Kezdjem azzal, amivel valószínűleg minden kritikaíró kezdett? Kezdem. Ez aztán a merész választás! Első olvasásra azt tudnám mondani, hogy meglepett. Rengeteg szerelmes történetet olvastam már az oldalon (többek között a pályázott művek között is), de eddig egyik sem helyezte ilyen kontextusba a szerelem fogalmát.
Elvonatkoztatva minden egyébtől, a történet maga egyszerű, kis csavarral a végén, de önmagában nem nyújt semmi újat. A fókusz egyértelműen Veronica és Hugh kapcsolatának társadalmi (nem) elfogadottságára tolódott. Jól közelítetted meg a témát, és értékelem, hogy nem a testi kapcsolatot helyezted előtérbe, hanem az érzelmekre fektetted a hangsúlyt. Éretten kezelted a témát, nem próbáltad meseszerűen úgy beállítani, hogy az érzelmek átszakítják a társadalmi korlátokat, mivel nem teszik, ugyanakkor bemutattad, hogy ezek a nehezen elfogadott kötődések is ugyanolyan erősek, mint bármelyik másik.
Ezek után egy kicsit többet vártam volna. A történet így is jó, természetesen, de úgy éreztem, van ott még potenciál, ahonnan ez jött, és még több lehetett volna belőle. Egy kicsivel több érzelemábrázolás itt, a két szereplő múltbéli kapcsolatának bemutatása ott, és még teljesebb lett volna az élmény. De ne érts félre, minden tiszteletem a tiéd, és állítom, hogy szerintem jó munkát végeztél!
Az illusztrációval kapcsoltban volt némi kifogásolnivalóm. A pózok nagyon tetszettek (bár Veronica a második képen kicsit természetellenes), de sajnos, eléggé üresnek találtam a helyszíneket. Erre legközelebb próbálj meg odafigyelni. Viszont volt néhány érdekes kamerabeállításod, ami szintén tetszett!
Összefoglalva azt kell, hogy mondjam, csak így tovább! Megvan benned a bátorság az íráshoz, ami nem kis dolog, elhiheted, és innen már csak egyre és egyre jobb leszel!
juhaszgaga: Én az emberi szeretet minden formáját elfogadom - kulturált kereteken belül -, és számomra nem tabu téma ilyesmiről beszélni, épp ezért nem tartom kifejezetten különlegesnek azt, ha valaki erről ír. Bár, mivel mégis egy simstalesről van szó, kiemelem, hogy tökös egy témát választottál, le a kalappal. Hogy ez most mennyire jött át, az más kérdés. A fogalmazás döcögős, Veronica szavaitól vagy 7 évvel fiatalabbnak tűnik, mint amilyen valójában, a leírásokat pedig keveslem. Vannak, de azokból nem jön át, hogy most mekkora lelki vívódáson kell átesnie Hugh-nak, hogy most a mostohalányába szerelmes, ahogyan Veronica kislányos buzgósága sem éppen... "kivesézett". Egy ilyen történetben ez mindenféleképpen mérvadó lenne, hogy igazi képet kapjunk a két fél lelki dolgairól. Az illusztrálás nagyon elhamarkodott, a berendezés borzasztóan hiányos és egyszerű, mintha vaktában rakosgattad volna ki a berendezési tárgyakat a szoba egyik sarkába. A beállítások nem éppen célszerűek, és amitől vérszemet kaptam, az az egyetemi kezdőcsomag a ház előtt. Ebbe mindenféleképpen több melót kellett volna belefeccölni.
Marcello: Merész a témaválasztás, amit általában imádok, de nálam ezúttal sajnos mellément. Különös volt, hogy a lány nem igazán sajnálja az anyja halálát, vélhetően azért, mert talán így együtt tud lenni a szerelmével, de nekem ez ettől függetlenül sem túl reális. A megvalósításon és a narráción lehetett volna mit csiszolni, így viszont túlságosan egyszerűnek hatott a helyzet, nincsenek kimondva bizonyos gondolatok, amelyek nélkül nehéz komolyan venni a történetet, pedig a lehetőség bőven benne volt. A "feje tetejére állt világ" gondolatért viszont pacsi, bár a történet végén túlságosan sokszor hangoztattad, így pedig elvesztette az értékét.
Matt: Őszintén megmondom, hogy merészen választottál témát, ez bátor dolog volt tőled. Nincs semmi bajom a cselekménnyel, de az érzelmi leírásokat nagyon hiányoltam. Kíváncsi lettem volna ilyen mély érzelmű novellára. Jó lett a címválasztás, ezzel már felkeltetted az érdeklődésemet, és nagyon jól lezártad a történetet. Az illusztrálásra viszont több energiát kellene fordítanod. Feldobhattad volna dekorációkkal a falat és a szőnyeget is, mert elég üresnek tűnt a szoba, ahol a novella nagy része játszódott. Jól sikerültek a pózok, de akadt köztük természetellenesnek ható beállítás is. De mint szárnybontogató író/illusztrátor, ez nem vészes. Ha ezeket figyelembe veszed, akkor biztos vagyok benne, hogy sokkal jobb novellákat is olvashatunk majd még tőled. Sok sikert a továbbiakhoz! :)
NoAngelBrigi: Szép történet, főleg a vége miatt, bár elég kétes témát érint, és ezért mindenképpen megosztó. Viszont ha eltekintünk ettől, akkor egész szimpatikus kis mese egy beteljesülhetetlen szerelemről, ami végül keserédesen, de mégis beteljesedik. A fogalmazásod nem rossz, bár a búcsúzásnál én sokkal több érzést vártam, ha már ennyi könyörgés és győzködés előzte meg. A képek se rosszak, de valahogy mégsem az igaziak.
