Az utolsó rejtély - 1x14: A szerencsesüti jóslata (Etti)

Ritkán olvasni ilyet tőlem, de tetszett ez a rész. Vagyis inkább azt mondom, hogy tele volt jó pillanatokkal, amik nagy hatással voltak rám. Az elején rögtön beleugrottunk a mély vízbe, és kapkodtam is a fejem, hogy kihagytam esetleg egy részt, vagy átugrottam volna valamit, de aztán minden értelmet nyert, amikor elhagytam az első csillagot. Nem kicsit maradt tátva a szám, amikor elérkeztem ahhoz a részhez, hogy Norah-t elnyelték a habok. Ha jól olvastam a blogodon, és itt is az értékelésekben, sokaknak még nem igazán esett le, hogy a továbbiakban már nem találkozunk a nyomozónővel, nagy bánatomra. Nagy bánatomra, mert ez idő alatt sokkal jobban megkedveltem, mint Liam-et, bár ebben az epizódban egy egészen új oldalát mutattad meg a férfinak, ami igazán szimpatikussá tette őt számomra.

Ha az első csillagos bekezdést kellene értékelnem, arra teljes szívemből megadnám a 10 pontot. Nagyon jó volt az illusztráció, a fogalmazás, egyszóval sikerült elérned, hogy elakadjon a lélegzetem, s bár sejtettem, hogy mi fog történni, reménykedtem benne, hogy az utolsó pillanatban megmenekül a nyomozónő.

Lassan összeállt a kép, amikor továbbolvastam, és elismerősen bólogattam a megoldásodért. Bevezettél az elején egy kicsit a jövőbe, és visszarepültünk az időben, hogy értelmet nyerjenek a párbeszédek és gondolatok. Zseniális! Mindig is szerettem az ilyet.

Ezzel az epizóddal maximálisan kielégítetted a korábbi hiányomat, amely szerint nem ártana egy kis betekintés a nyomozóink magánéletébe, mutasd be egy kicsit jobban a kapcsolatukat. Itt aztán kaptunk mindent: nevetést, örömöt és veszekedést is. És sor került a már régóta várt megbeszélésre is, amivel csupán annyi volt a probléma, hogy rengeteg információt zúdítottál ránk, és persze a nyomozókra is. S bár mi már ezekről rég tudtunk, hiszen mindkettejük magánakciójának szemtanúi lehettünk, egyszerűen azt éreztem, hogy csak még jobban összekuszálódtak a dolgok, és nem értettem egyet Norah kijelentésével sem, mely szerint: „Csak én érzem úgy, hogy valóban kezdenek összefonódni a szálak? Egyre tisztábban látok!”

Én meg pont azt látom, hogy csak egyre több kérdőjel gyülemlik fel, és a gyanúsítottak köre ahelyett, hogy szűkülne, folyamatosan bővül. Gyakorlatilag bárki lehet itt a gyilkos. Ezzel a megbeszéléssel csak annyit értek el, hogy egymásra zúdították az akciójuk eredményeit (egyébként meglepő volt olvasni, hogy a másik mennyi mindenről nem tud), és összeszedték, kit és miért kell megint megkérdezni. Mintha újra visszatértünk volna a mókuskerékbe.

Tehát az epizód közepe kissé fárasztó volt a szemem és az agyam számára, de aztán megint élvezni kezdtem, amikor kiléptek a főszereplőink a nyomozós szerepükből és ismét hétköznapi emberek lettek. A szerencsesütis megoldás is nagyon tetszett, és már várom, hogy Liamé is értelmet nyerjen.

A veszekedésüket kicsit gerjesztettnek éreztem, de feledtette mindezt velem, amit Norah a végén Liam fejéhez vágott. Teljes mértékben igazat tudtam neki adni, és csodálkoztam is, hogy egyikük sem adott hangot felháborodásuknak, hogy a másik ennyi mindenből kihagyta őt.

Egyszóval ez a rész most nagyon tetszett, bár az már kevésbé, hogy Norah-t is eltetted láb alól, pedig bizony nem végzett rossz munkát.

A kínai étterem csodaszép lett, ahogy a pózok, a beállítások is. Kíváncsian várom a folytatást!