Óóóóóóóó! Ezzel tudom leginkább kifejezni az érzelmeimet. És mindjárt ki is fejtem, hogy mire ez a nyolc darab Ó betű.
Kissé csalódott Ó, mert még mindig kerülgetik egymást a fiatalok és én nagyon szeretném már, hogy úgy igazából egymásra találjanak. Izgatott Ó, mert Flóra Bence mellé feküdt és felcsillant a szemem. Aztán sajnos szomorú Ó következett, mert bár mindketten akarták, újfent nem történt semmi közöttük. Viszont Bence még mindig kedves és aranyos és cuki, ezért kapott egy meghatódott Ó-t. Majd jött is az ijedt Ó, mert megérkeztünk a kórházhoz, és igazából én sem akartam bemenni. Meglepő Ó, mert kiderült, hogy Bence apja milyen kegyetlenül férfias pasas.
A következő Ó egy kicsit türelmetlenre sikeredett, mert nem szeretek várakozni, és nagyon érdekelt már, mi vár Flórára a függöny mögött. És aztán… aztán jött a döbbenettel teli, ugyanakkor kuncogós Ó, mert az én (szám szerint a második) mostohaanyámat is Anitának hívják (aki mellesleg csupán egy évvel idősebb nálam, és a hat éves kishúgom anyja. Abszurd, tudom. Köszi, fater! )
Szóval, ahogy a cím is sejtette, nem kis meglepetés érte Flórát. Engem mindig megviselt, ha apám új nővel jött össze, főleg, mikor legutóbb Anitával. Nálunk szerencsére azért jól alakultak a dolgok, az előző mostohaanyámmal ellentétben vele kölcsönösen kedveljük egymást (nyilván közrejátszik, hogy egy korosztály vagyunk, bár ő sokkal, de sokkal komolyabb, érettebb, mint én), és nem próbál eltaszítani minket apánktól, sőt, éppen ellenkezőleg. Kár, hogy apám annyira nem vevő ránk. Na, mindegy. Flórához csatlakozva most én is jól kiteregettem a szennyest. ^^ Kíváncsi vagyok, ő hogyan fog reagálni erre a nagy hírre. Főleg, ha kiderül, hogy az ikerkislányok a féltestvérei. (Azok vagy csak random látogatók? )
Nos, röviden, tömören, asszem, ennyi. Ja, nem! Még azt mindenképpen meg akartam jegyezni, hogy imádtam ezt a mondatrészt: „a forró víz gőzölgő felhőjébe burkolózva”. Olyan szép megfogalmazás, nagyon tetszik!
Nos, röviden, tömören, asszem, ennyi. Ja, nem! Még azt mindenképpen meg akartam jegyezni, hogy imádtam ezt a mondatrészt: „a forró víz gőzölgő felhőjébe burkolózva”. Olyan szép megfogalmazás, nagyon tetszik!