Nincs még egészen egy perce, hogy végigolvastam a 29. részt, a finálét, Torenóék utolsó, igazi epizódját. Lelkiállapotom labilis, két-két szemem közt egy-egy könnycsepp, és még mindig ráz a hideg. Igen, Det, ismét megcsináltad, írtál egy olyan finálét, ami képes volt megsiratni, márpedig egy prózai szöveg olvasása közben ilyen tényleg nagyon ritkán fordul elő velem, inkább sorozatoknál és filmeknél gyakoribb (évenként max 1-2).
Fogalmam sincs, mit írhatnék, mert annyi mindenről lehetne írni, annyi mindent beletuszkolhatnék ebbe a kritikába, de azért mégis ügyelnem kell rá, hogy ez nem az utolsó értékelésem a történetről. Preston meghalt, ezt már az 1. évadzáróban is tudtuk, de mégis képes voltál olyan szívbemarkoló halált írni ennek a karakternek, hogy másodszor is sikerült megsiratnom. Nem is tudom, talán a karakterek megkedvelésével sikerült ezt ismételten elérned nálam: habár tisztában voltam a főszereplő sorsával, de a többi karakter reagálását nem tudtam: Maxime és Zoe utolsó néhány mondata az én testembe is lőtt egy-egy golyót, ami valószínűleg a legfőbb okozója volt a szomorkodásomnak.
Fogalmam sincs, mit írhatnék, mert annyi mindenről lehetne írni, annyi mindent beletuszkolhatnék ebbe a kritikába, de azért mégis ügyelnem kell rá, hogy ez nem az utolsó értékelésem a történetről. Preston meghalt, ezt már az 1. évadzáróban is tudtuk, de mégis képes voltál olyan szívbemarkoló halált írni ennek a karakternek, hogy másodszor is sikerült megsiratnom. Nem is tudom, talán a karakterek megkedvelésével sikerült ezt ismételten elérned nálam: habár tisztában voltam a főszereplő sorsával, de a többi karakter reagálását nem tudtam: Maxime és Zoe utolsó néhány mondata az én testembe is lőtt egy-egy golyót, ami valószínűleg a legfőbb okozója volt a szomorkodásomnak.
Megtörtént tehát a katarzis. Méltó módon sikerült befejezned Torenóék kalandját, amire Te is igazán büszke lehetsz, és elmondásod szerint az is vagy. Mikor elkezdtem olvasni az epizódot, azon gondolkodtam, én magam hogyan is zárnám le ezt az egészet annak tudatában, hogy Preston halott... Hogyan tudnék egy, a karakter számára méltó halált írni úgy, hogy azért Leót is eltegyem láb alól, hiszen a gonosznak el kell nyernie a méltó büntetését... Mindkettőt nagyon ügyesen oldottad meg.
Leo sorsának alakulását Wayne kezébe adtad, ami a lehető legjobb megoldás volt, melyet választhattál volna. Preston nem gyilkos, neki nem szabad embereket ölnie, mert nem is akarja megtenni – az első évad fináléjának is ezt a nagy cliffhangert adtad, hogy vajon képes lesz-e megtenni ezt a sorsdöntő lépést? Szerencsére ezt nem játszottad el még egyszer, és emiatt mondom, hogy talán jogosan bölcs döntés volt egyszerre leadnod a finálét, és nem több részletben, hiszen valószínűleg a gyilkolásos résznél vágtad volna meg, ami eléggé önismétlő lett volna. A másik lehetséges variáció pedig szó szerint helytállna a cliffhanger kifejezésnek: amikor Preston megkapaszkodik az épület szélén.
Leo sorsának alakulását Wayne kezébe adtad, ami a lehető legjobb megoldás volt, melyet választhattál volna. Preston nem gyilkos, neki nem szabad embereket ölnie, mert nem is akarja megtenni – az első évad fináléjának is ezt a nagy cliffhangert adtad, hogy vajon képes lesz-e megtenni ezt a sorsdöntő lépést? Szerencsére ezt nem játszottad el még egyszer, és emiatt mondom, hogy talán jogosan bölcs döntés volt egyszerre leadnod a finálét, és nem több részletben, hiszen valószínűleg a gyilkolásos résznél vágtad volna meg, ami eléggé önismétlő lett volna. A másik lehetséges variáció pedig szó szerint helytállna a cliffhanger kifejezésnek: amikor Preston megkapaszkodik az épület szélén.
Tetszett a megoldás, miszerint senki olyat nem tettél el láb alól, akinek nem volt szükséges a halála. Egyedül 2 emberrel végeztél, egyikkel mert muszáj volt, másikkal pedig mert megérdemelte. Ez így volt helyes, és szép. Trent reakciója is logikus volt, amikor mentette Zoe-t és Maxime-t, valamint a nő mondatai is teljesen tükrözték a valóságot, miszerint szeretne visszamenni a szerelméhez... A sofőrülésen ülő férfi azonban megfelelően érvelt, olyan hatásosan, amilyen hatásos monológot én személy szerint nem tudtam volna írni.
Örülök egyébként, hogy végülis nem Az utolsó Toreno lett a történet alcíme, hanem A bosszú játéka (és nem azért, mert a bosszú egy tipikus DEM-szimbólum :D). Ezutóbbi sokkal jobban összefoglalta az egész évadot, míg előbbi végig ott lebegett volna a levegőben, és csak azt kérdeztük volna magunkban, vajon ki lesz a „szerencsés”? Azt hiszem korábban Ettivel poénkodtunk azon, hogy Maxime lesz az utolsó Toreno, de ezt az ötletet személy szerint elvetettem, mert a kislány végülis nem ezt a vezetéknevet örökölte... Azonban az utolsó bekezdésben hatásosan cáfoltad meg az állításomat, amivel teljes mértékben elégedett vagyok.
Örülök egyébként, hogy végülis nem Az utolsó Toreno lett a történet alcíme, hanem A bosszú játéka (és nem azért, mert a bosszú egy tipikus DEM-szimbólum :D). Ezutóbbi sokkal jobban összefoglalta az egész évadot, míg előbbi végig ott lebegett volna a levegőben, és csak azt kérdeztük volna magunkban, vajon ki lesz a „szerencsés”? Azt hiszem korábban Ettivel poénkodtunk azon, hogy Maxime lesz az utolsó Toreno, de ezt az ötletet személy szerint elvetettem, mert a kislány végülis nem ezt a vezetéknevet örökölte... Azonban az utolsó bekezdésben hatásosan cáfoltad meg az állításomat, amivel teljes mértékben elégedett vagyok.
*elégedett sóhaj*
Őszintén szólva... Tudom, hogy még nincs vége a történetnek, hiszen hátra van az epilógus, de szeretném megköszönni Neked ezt az élményt. Furcsa belegondolni, de ha nincs a The Torenos, ha nincs Dettyke, biztosan máshogy alakul az életem. Nem fogtam volna bele A kő rejtélye írásába, nem ismerkedtem volna meg Ettivel, nem jött volna létre a DEM, nem lettem volna sokáig aktív a fórumon, nem lenne ekkora mértékű szenvedélyem az írás, és úgy önmagában teljesen más ember lennék. Egyszer emlékszem, azt mondtam Nektek, hogy: „mi lenne velem nélkületek?”, mire Te csak annyit mondtál: „ugyanúgy élnéd az életedet”, de ez nem igaz. Semmi nem lenne ugyanolyan Nélküled és Etti nélkül. Végtelenül hálás vagyok a barátságotokért.
Az egyik legnagyobb inspirációt és löketet Te és Preston Toreno adtátok az alkotáshoz, amit mindenképpen érdemes megemlíteni és megköszönni.
Most nem pontoznék, mert az általam leosztott szám túlmutatna a 10-es skálán, ami nem lenne fair a többi tale-lel szemben. Jövő héten jön az utolsó TT-kritika!
(Bocsi mindenkitől a kritika vége miatt, de muszáj volt egy kis érzelgős részt beleírni.)
Őszintén szólva... Tudom, hogy még nincs vége a történetnek, hiszen hátra van az epilógus, de szeretném megköszönni Neked ezt az élményt. Furcsa belegondolni, de ha nincs a The Torenos, ha nincs Dettyke, biztosan máshogy alakul az életem. Nem fogtam volna bele A kő rejtélye írásába, nem ismerkedtem volna meg Ettivel, nem jött volna létre a DEM, nem lettem volna sokáig aktív a fórumon, nem lenne ekkora mértékű szenvedélyem az írás, és úgy önmagában teljesen más ember lennék. Egyszer emlékszem, azt mondtam Nektek, hogy: „mi lenne velem nélkületek?”, mire Te csak annyit mondtál: „ugyanúgy élnéd az életedet”, de ez nem igaz. Semmi nem lenne ugyanolyan Nélküled és Etti nélkül. Végtelenül hálás vagyok a barátságotokért.
Az egyik legnagyobb inspirációt és löketet Te és Preston Toreno adtátok az alkotáshoz, amit mindenképpen érdemes megemlíteni és megköszönni.
Most nem pontoznék, mert az általam leosztott szám túlmutatna a 10-es skálán, ami nem lenne fair a többi tale-lel szemben. Jövő héten jön az utolsó TT-kritika!
(Bocsi mindenkitől a kritika vége miatt, de muszáj volt egy kis érzelgős részt beleírni.)