
![]()
Szemfülesebb látogatóink már értesülhettek róla, hogy hamarosan visszatér az oldalra Andrea és Dorian, a tavalyi év legszimpatikusabb párosa. Mielőtt azonban belevetnétek magatokat az újabb rejtélyes (és hajmeresztő) ügy felgöngyölítésébe, nosztalgiázzunk egy kicsit a múlton, ami azóta is kísérti egykori nyomozópárosunk gondolatait. Vajon sikerül felidéznetek a korábbi évad minden fontos pillanatát? A lenti kvíz kitöltésével tesztelhetitek tudásotokat!
Thea
![]()
Tűkön ülve várjuk Sookie történetének folytatását, de vajon hányan tudjátok pontosan felidézni az Üldözöttek hazája első évadának eseményeit? Nosztalgiázzunk egy kicsit a lenti kvízzel, hogy felkészülten vághassunk majd bele a csapat újabb kalandjainak olvasásába!
Megjegyzés: Nézzetek vissza ma 18 óra után, mert még egy játékkal készülünk Nektek a pályázatokkal kapcsolatban. ;)
Thea
![]()
Játszunk egy "Melyik szerkesztő nyilatkozta az alábbiakat?" játékot, ami egy jó kis teszt lehet azoknak, akik olvasták a múlt heti interjúkat, illetve akik nem, lehet, hogy pont most kapnak kedvet hozzájuk. Vannak könnyebb és nehezebb részei a kvíznek, de bízom benne, hogy legalább hasonló vagy még jobb eredményeket értek el, mint a múlt heti játékon. Hajrá! \°/
Mint ahogy mindig, most is jöhet a poszt alá mindenféle visszajelzés, mennyire volt jó móka, ki milyen eredményt ért el, a legjobbak között kisorsolunk egy tollpihét. :D Arra figyeljetek, hogy a válaszlehetőségek sorrendje folyamatosan keveredik.
Etti
![]()
Olyan játékot hoztam Nektek, ami még nem volt az oldalunkon, és aminek azt a nevet adtam, hogy "Mi volt az első párbeszéde a szereplőnek?" Megadtam 20 szereplőt képekkel együtt, és 2 választási lehetőséget, de vajon melyik a helyes? Kíváncsian várjuk az eredményeiteket (Vajon az írók is emlékeznek a saját karaktereik legelső kimondott szavaikra?) és véleményeiteket, hogy mit gondoltok az új játékról. Tovább mögött megtalálhatjátok a kvízt, amelyhez jó szórakozást kívánok! :)
Matt
![]() Ki lennél, ha tale szereplő lennél? És vajon kivel alkotnátok ideális párost? Mindezt megtudjátok, ha a lenti két tesztre kattintotok! Férfi és női változatban is elkészítettük, hogy duplán szórakoztató legyen a mai szombatunk! Meglepődtetek az eredményen, vagy valahol legbelül mindig is sejtettétek? Várjuk eredményeiteket és véleményeteket a hozzászólásoknál!:)
Thea
Matt
![]()
Új játékkal kedveskedek most Nektek ezen a csodaszépen esős szombati napon. A jó hír az, hogy ebben a szórakozásban nem szükséges, hogy ismerjétek a tale-eket, pici gondolkodással és tippeléssel bárki elérheti maximális 10 pontot. Miről is van szó? Google fordító segítségével (amit előrebocsátok, hogy nem biztos, hogy 100%-osan helyes) lefordítottam 10 darab egyperces, mini tale, illetve sims tale címét különböző idegen nyelvekre (pl. maláj, indonéz, szerb stb.). A feladat roppant egyszerű, találjátok meg a magyar megfelelőjüket a 3 variáció közül.
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a feladványok közül, melyiket tartottátok a legkönnyebbnek és a legnehezebbnek, és természetesen az is érdekel, ki hány pontot ért el. :) Hajrá kis tolmácsok!
Etti
Matt
![]() Emlékszik még rá valaki egyáltalán, hogy volt nekünk egy ilyen játékunk is? Igaz, az a totó kifejezetten a tale-ekre vonatkozott, most azonban oldallal kapcsolatos kérdéseket is kaptok, melyekre a választ három lehetséges megoldás közül kell kiválasztanotok. Vigyázat! Akadnak becsapós kérdések és válaszok egyaránt. Persze nem kell megijedni, nem lesz azért olyan nehéz. :) A feladványsort a szokásos helyen, a "Read More" mögött találjátok. Ne felejtsétek el kommentben a poszt alá vésni az eredményeiteket! Kellemes időtöltést kívánok! :) ![]() A szombati nap a szórakozásé, illetve a játékoké. Nem ígérjük, de megpróbálunk majd minden hétvégén kisebb-nagyobb tale-ekhez kapcsolódó játékokat, feladványokat kitalálni, amelyek által letesztelhetitek, mennyire vagytok képben, mennyire ismeritek jól a My Simsen megjelent történeteket. Most elsőként egy 13+1-es totót állítottam össze Nektek, amelyet a "Read More" feliratra, azaz a "Tovább"-ra kattintva érhettek el. A játék megoldásait nem kell elküldeni e-mailben, ugyanis miután megtettétek tippjeiteket, rögtön meg is leshetitek a helyes megfejtéseket, ha a "Megoldás" mögötti részt kijelölitek. Jó szórakozást hozzá, aztán ne felejtsétek el megosztani velünk eredményeiteket a kommentekben! :) Kíváncsiak vagyunk rá, ki az, aki mind a 14 kérdésre tudta a választ, vagy azt is megírhatjátok, melyik volt a legkönnyebb, illetve legnehezebb kérdés, amin esetleg többet kellett gondolkodni. Hajrá mindenkinek! :) Update: A 4. kérdésnél helytelen megoldást adtam meg korábban, javítottam a jóra. :) Etti |
ELKÖLTÖZTÜNK!
IRÁNY AZ ÚJ OLDAL!
All
May 2017
|