Egy történet folytatása könnyedén csalódást kelthet az olvasótáborában. Rengeteg mindenen el lehet csúszni: a karakterek céltalan kezelésén, egy vég nélküli sztoriszál megkezdésén, és az események repetitív ismétlődésén át gyakorlatilag minden előfordulhat. A befogadók ízlésének eltalálása kész rejtély, így meglehetősen aggódva kezdtem el annak idején az Üldözöttek hazája 2. évadának olvasását, hiszen tény, az addig megjelent részek nagyon tetszettek, emiatt pedig a fejlődésbe való reményem és az egyhangúságtól való aggodalmam keverékével vágtam neki az első epizódnak.

​Ahogy haladtam előre a sztoriban, úgy éreztem egyre nagyobb magabiztosságot ahhoz, hogy kijelentsem: a második szezon szinte minden szempontból felülmúlta az elsőt. Az eddigiekhez képest (hiába az akciójelenetek) talán kissé elmélkedősebb, mégis pont ettől lett igazán hatásos. Egészen pontosan kijelenthető, hogy ez a morális problémák évadja volt: öljek, vagy ne öljek? Megtegyem, vagy ne tegyem meg? Egyik döntéssel ezt áldozom fel, másikkal pedig azt – de vajon melyiket választom végül? A hab a tortán pedig az, hogy az esetek többségében mindkét szemponttal együtt lehetett érezni, mindegyikre fel lehetett hozni nyomós érveket és ellenérveket, éppen ettől működött igazán. A tovább után folytatom egy-két spoilerrel.

Marcello

Kicsit megkésve bár, de törve nem...

A Hollóleány december 12-én fejeződött be,  és csalódnom kellett – sokkal gyorsabban elsüllyedt a tale, mint számítottam rá. Mindenesetre, én már a tale indulásakor is elhatároztam, hogy írni fogok róla egy vendégkritikát, így egy hónapos csúszással, de beváltom az ígéretemet.

A Kémkedő Kedd első delikvensének, Romenának ez már a harmadik tale-je, és bár még nem olvastam két korábbi művét (Tükörkép, Tükörkép – Szilánkok), mégis bizakodva fordultam az újabb története felé, gondolván, tapasztalt író, ebből rossz nem származhat.

Gondolom, nem okozok azzal senkinek sem nagy meglepetést, ha azt mondom, a The Torenos-szériát az abszolút kedvenceim között tartom számon, úgyhogy nem kicsit lettem izgatott, amikor Dettyke bejelentette, hogy új történeten dolgozik. A "Küzdő lélek" című tale-t akár a TT spin-offjának is tekinthetjük, hiszen a 2. évad 24. részében felbukkan néhány képkocka erejéig egy Ryan Safferty nevű ügynök, akinek most egy különálló történet keretében pillanthatunk bele az életébe.

A kezdetekben kevésbé voltam lelkes, jól tudtam magamról, hogy műfajok tekintetében igen válogatós vagyok (ez sorozatoknál, könyveknél is igaz), és inkább a természetfeletti, fantasy, akció, illetve valamilyen extrát tartalmazó csavaros történetek felé húz a szívem. A családi, karakterizációs drámák ritkán keltik fel a figyelmemet, de ha mégis magukhoz csábítanak, nagyon jónak kell lenniük ahhoz, hogy meg is tartsanak, mint olvasót/nézőt. De mi a helyzet a „Küzdő lélek”-kel, ami pont egy családi dráma?

A „Tovább” mögött spoilerek nélkül kiderül.

Etti

Amióta tudom, hogy Leo is tale-t írt, vártam, hogy kifusson a sztori. Valamiért a fiatal író Sims Tales debütálása különösen érdekelt. Éppen ez a várakozás motivált arra, hogy hosszabb kritikát is megfogalmazzak a történettel kapcsolatban. Jöjjenek a 'de!'-k és a pirospontok! :D
Az Idő-vonal: Út egy jobb jövő felé sci-fi jellegű sztoriként lett beharangozva, ami, őszintén nem igazán az én műfajom. Nagy durranásnak kell lennie annak, ami el tud ragadni engem ebben a stílusban is. Kíváncsian várom, hogy Leonak sikerül-e ez?
A kritika a tovább feliratra kattintva folytatódik!

Amikor megtudtam, a Kísértő múlt első évadának végén, hogy lesz második évad, nagyon fellelkesültem, és tűkön ülve vártam a folytatást. Azt reméltem, hogy még izgalmasabb, körömrágósabb, összességében profibb részeket kapunk majd, és be kell, hogy valljam, egy cseppet sem csalódtam. :D

Sok tale van az oldalon, amit kifejezetten szeretek, mert olyan történetük van, ami számomra érdekes, pláne ha emlékezetes karakterek színesítik. De valahogy a Kísértő múlt, illetve a második része sokkal többet mozgatott meg bennem, mint általában egy történet. Nekem személy szerint kifejezetten tetszett, mert érzelmes volt, szenvedélyes és számomra pont elég akció volt benne.

Hogy ezen kívül pontosan miket is gondolok a történetről, a tovább mögött – nagy valószínűséggel – spoilerekkel folytatom. Úgyhogy csak az lépjen tovább, aki már olvasta, aki meg még nem… Miért nem?

Közhelynek fog hangzani, de nekem tényleg olyan érzésem van, mintha csak tegnap lett volna, hogy elrajtolt a Kísértő múlt második évada, pedig bizony ennek már több, mint egy hónapja, és már a 7. résznél járunk. Igazság szerint, már múlt héten szerettem volna egy ”féltávos” kritikát írni, de sehogy sem fért bele az időmbe, most azonban végre le tudok ülni a billentyűzet elé, hogy megosszam Lexyvel és Veletek, kedves olvasók, én személy szerint, mit gondolok az eddig látottakról.

A „Tovább” mögött minimális spoilerekkel ki is fejtem.

Korrekt és minden igényt kielégítő résszel vette kezdetét a Kísértő múlt 2. – Sötét árnyak, amelynek első évada a tavalyi év egyik legnépszerűbb története volt, és ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy 38-an nyomtatok rá az „igen” gombra, amikor feltettem a kérdést, várjátok-e már a tale folytatását. Én is természetesen a felfelé mutató ujjra böktem, miért is ne tettem volna, hiszen jómagam is odavoltam az első szezonért, csak éppen ennek nyíltan nem adtam hangot, Lexyt viszont többször is biztosítottam felőle, hogy nagyon tetszik, amit látok.

Most próbálok ezen a téren aktívabb és ügyesebb lenni, és gyakrabban kritikát, illetve véleményt írni, éppen ezért most kivételesen a látogatókkal együtt tervezek haladni, és nem előreszaladni az olvasásban, mint ahogy egyes szerkesztőtársaim már megtették. :P

Hogy miképpen sikerült a szezonnyitó, azt a "Tovább" mögött spoileresekkel megfűszerezve olvashatjátok el.

Sokáig tanakodtam magamban, milyen kritikát írjak a nemrég befejeződött “A remény varázsa” című történetről. Maradjak objektív, vagy inkább a saját érzéseimről írjak Blair kalandjai kapcsán? Pötyi eddigi tevékenysége meggyőzött arról, hogy komolyan gondolja az írást, örömét leli benne, azonban úgy érzem, a megvalósítás során nem mindig alakul minden szándéka szerint. Véleményem szerint az író egyelőre a csiszolatlan gyémántok sorát gazdagítja. Mivel az őszinte visszajelzés a legjobb mankó, megpróbálom olvasói szemszögből részletezni, mit nyújtott számomra a tale, és mi szorult volna még szerintem finomításra. A továbbiakban spoileres ismertető következik a tartalomból!

Az oldal egyik leghosszabb története Pötyi A remény varázsa – Tündérmese a valóságban című tale-je. Megjelenése óta, több mint fél éve követem a történetet, s mivel  a heti kritikákkal egy ideje adós maradtam, itt az ideje, hogy kárpótlásul összefoglaljam a véleményemet a tale-ről egy kicsit hosszabban. 

Folytatás a Tovább mögött. 

Bevallom, nehéz lesz objektívnek maradnom a kritika írása során, mert megszállottan rajongok a(z ál)középkori történetekért. Nita90 története abban a pillanatban “megvett” magának, amikor először hallottam róla. Persze igyekeztem nem túl magas elvárásokat támasztani, hiszen a tale nem könnyű műfaj, no meg hát Medievallal forgatni.. A valóság azonban felülmúlta legmerészebb elképzeléseimet, mert ez a “krónika” tényleg igényes, összetett, minden elfogulatlanság nélkül ajánlhatom a karaktercentrikus és/vagy középkori történetek kedvelőinek.

A kritika a "Tovább" után spoileresen folytatódik.

Amikor a tale-ed ajánlóját olvastam, egyből felkeltette az érdeklődésemet. Akik már ismernek, talán tudják, hogy nagyon szeretem a fantasy és a disztópikus, világvégés történeteket. A borítókép is lenyűgözőre sikerült, és már alig vártam, hogy elkezdhessem olvasni a művedet.
Szerintem egy nagyon jó, érdekes és fordulatos történetet sikerült írnod, melynek egyik szereplője egy különleges, nem elcsépelt természetfeletti lény.

A kritika a Tovább mögött spoileresen folytatódik.

Azt hiszem az egyik leghosszabb történet az oldalon az Ezüst krónikák. Habár valahogy mostanában jobban preferálom a rövidebb történeteket, mert szerintem könnyebb olvasni azokat, ez a történet talán nem lett volna kerek, ha rövidebb. E miatt pedig csak még inkább tetszett, és a tovább mögött, spoilermentesen össze is foglalom, hogy pontosan miért.

Őszintén bevallom, hogy először kicsit szkeptikus voltam az Ezüst krónikákat illetően. Igazán sohasem állt szívemhez közel a királynős – lovagos – háborúzós középkori téma, sem úgy általában maga a The Sims Medieval világa. Először csodálkoztam is, hogy miért forgatsz ezzel a játékkal, Nita, hiszen fel lehetne építeni Sims 2-ben, vagy 3-ban is egy középkori világot, és ott még a forgatás is egyszerűbb lenne. Azonban végül megértettem, sőt, rajongója lettem ennek a játéknak! És ehhez a te történeted hatalmas löketet adott, nem csak azért, mert közelebb hozta hozzám a középkori témát, hanem mert rettentően izgalmas, érdekfeszítő olvasmány.

A kritika spoileresen folytatódik a Tovább mögött.

Az Ezüst krónikák már több mint egy évvel ezelőtt megnyert magának, amikor először elolvastam a történet ajánlóját. Olyannyira, hogy még magával az írójával, Nita90-nel is felvettem a kapcsolatot, hogy minél többet tudhassak meg a készülő alkotásról. A középkori történeteket mindig is kedveltem, épp ezért is vártam már oly nagy szeretettel a tale megjelenését. S, hogy mi a véleményem róla? A „Továbbra” kattintva viszonylag spoilermentesen megtudhatjátok.