A Sims segítségével ma már számtalan mód létezik arra, hogy történeteket meséljünk el. A mai témánk is egy ilyen mód lesz, ami- bár nem új találmány-, a Sims4 megérkeztével meglehetősen felkapott dolog lett. Ez pedig nem más, mint a Sims Voice Over – közismertebb nevén SimsVO-, amely rendes emberek által szinkronizált simses sorozatot jelenti. Tartsatok velem, és merüljünk el egy kicsit jobban a SimsVo-k világában.
Bellatrixy
Ez már a 3. decemberünk az oldal nyitása óta, ami azt jelenti, hogy harmadszorra is visszatért tavalyhoz, és tavalyelőtthöz hasonlóan a téli és karácsonyi kezdeményezésünk. Szebbnél-szebb képek érkeztek a látogatóktól és a Sims Tales csapatától, melyekből Facebook oldalunkon 24 napon keresztül meg is osztottunk egyet-egyet. Aki lemaradt volna róla, egy csokorban most megtekintheti a hangulatos fotókat. Idén is megkérdezném Tőletek, melyik kép nyerte el a tetszéseteket? :) Matt
Remélem, kellően kihasználtátok és kiélveztétek a nyarat, mert holnaptól itt az ősz, színesednek a falevelek, és kezdődik a suli. Éppen ezért idén sem maradtok órarendek nélkül, akárcsak tavaly, amelyek történetekből, STO-ból, valamint a Sims 4 képeiből készültek. Ezen kívül újdonsággal is kedveskedek olvasóknak és írónknak egyaránt. Az hogy miről van szó, lessétek meg tovább mögött. Remélem tetszenek :) Jó nyomtatást, órarendezést kívánok, és ismét kitartást a sulihoz! :) Matt
Sokaknak ismerősen hangozhat Mary Sue neve, aki pedig azt hiszi, nem ismeri őt, minden bizonnyal téved. A te szereplőd vajon a hiteles karakterek közé tartozik? Elő a tollal, papírral, és bátran osszátok meg eredményeiteket a poszt alatt! A már ismert tale szereplők pontszámát is kíváncsian várjuk, máskülönben honnan tudhatnánk, bízhatunk-e az értékelésben? IDE kattintva érhetitek el a tesztet! Thea
Tavaly lehetett először beküldeni téli/karácsonyi képeket, és az idén sem maradtunk ilyen alkotások nélkül - szerencsére újfent nagy sikert aratott a projekt, akárcsak 2014-ben. December 1-től 24-ig a Facebook oldalunkon minden nap megosztottunk egy-egy képet, amelyeket a látogatónktól kaptunk. Nagyszerűek lettek ezek a kreációk, köszönjük szépen a munkátokat! Akik esetleg lemaradtak volna erről, vagy nem látták volna az összes fotót, azoknak alább összeszedtem egy posztba. És kíváncsian meg is kérdezem, hogy a lenti képek közül melyik a kedvencetek? :) Matt
Emlékeztek még John Lewis-ra? Tudjátok, ő az a fazon, aki minden évben megajándékoz minket egy csodálatos, szívbe markoló karácsonyi videóval, ami után szem garantáltalan nem marad szárazon! Idén sincs ez másképp, a "Man on the Moon" címmel elkészült kis klip szokás szerint igazán meghatóra sikeredett, de talán a tökéletes zeneválasztás is nagy szerepet játszik az összkép kialakulásában. Jó szórakozást hozzá! Marcello
November 29-ig (vasárnap) lehetett beküldeni hozzánk karácsonyi/téli témájú fejléceket a "Mikor leesett az első hó..." című pályázatunkon belül. Csodaszép alkotások érkeztek be, álmunkban sem gondoltuk volna, hogy ennyi munkát kapunk Tőletek. Bár már név szerint megköszöntük Nektek a Hírhétfőben, most is megragadnám az alkalmat, hogy újfent elmondjam, mennyire hálásak vagyunk a részvételetekért: DeeDee, juhaszgaga, Lexy, pisztáciafagyi, Sookie és az LSDN csapata. Összeültünk, már amennyire interneten össze lehet ülni, és kiválasztottuk a kapott alkotásokból a legjobb 3+1-et, amelyek decemberben (ezt már láthatjátok is), januárban és februárban fogják ékesíteni oldalunkat, és bár majd' megszakadt a szívünk néhány alkotásért, próbáltuk szem előtt tartani, hogy 2016 két téli hónapjára már ne annyira karácsonyis fejlécet válasszunk. Akik tehát bekerültek a top3+1-be, azok: 1. pisztáciafagyi - december 2. DeeDee - január (meglepetés) 3. Sookie - február (meglepetés) 3+1 LSDN (maradjon meglepetés, mi és mikor kerül ki. :P) A többi alkotást, amelyek nem kerültek kiválasztásra, viszont szintúgy gyönyörűek lettek és köszönjük szépen, a tovább mögött nézhetitek meg. Etti
Hát ez zseniális! :D Valószínűleg sokan eltűnődtetek már, milyen lenne a Sims a valóságban, hogy is nézne ki pontosan az életünk egy lebegő, zöld kristály alatt. Tegnap a YouTube-on barangolva az alábbi csodára leltem, ami nagyszerűen megmutatja, mennyire humorosnak és nevetségesnek hat a játék mechanikája a mi valóságunkba átültetve. Hölgyeim és uraim: szórakoztató képsorok következnek! :) Marcello
Ma egy kicsit vadabb vizekre evezünk, már ami a sims tale kategóriát illeti. Található egy oldal a Facebook-on, nevezetesen Amazon Sims, ahol néhány beküldött tale mellett a szerkesztők saját alkotásaikat osztják meg a nagyérdeművel. A történeteket albumokba rendezve találjátok, és a műfajválaszték igen széles, van itt romantikus, misztikus és krimi történet is. Nézzetek szét bátran, hátha találtok valami kedvetekre valót náluk! :) NoAngelBrigi
Decemberben egy rendhagyó Kulissza Keddi rovat keretén belül betekintést engedtem az oldalszerkesztés rejtelmeibe, és hoztam egy-két "tudtátok-e" statisztikát. Az egy éves szülinapunk alkalmából ismételten összeszedtem a legfontosabb számadatokat, valamint a "Read more" mögé összegyűjtöttem még egy pár érdekességet is. :) Statisztikák az elmúlt egy évből:
Etti
Ha szemezgetőről van szó, DeeDee a legszorgalmasabb segítőnk a témában, nem véletlenül érdemelte ki a "Kincset érő kincsvadász" medált a fórumunkon. Az előző héten esküvős válogatásunkhoz küldött egy nagy adag kiegészítést, és a levelében emellett még figyelmünkbe ajánlott egy érdekes projektet, amely akár hasznos is lehet tale íróinknak. A The Sims Community Projectről van szó, amelynek lényege az, hogy sok-sok egyedi tartalomtól mentes telkeket beküldve létrehozzanak ebből egy rajongók által megalkotott Sims 2-es szomszédságot. Ha minden igaz, a szomszédság béta verziója már ITT elérhető, de akinek nincs szüksége egy teljes "városkára", az számos különböző telek közül mazsolázgathat, mivel ezek egyesével is letölthetők. Érdemes szétnézni, akad itt pláza, istálló, számos üzlet, park, könyvtár és étterem is, sőt akár komplett családokat is be tudtok szerezni. Kiváló kiindulási pont lehet. :) Etti
Ma nem Sims-es videók, linkek, zenék vagy külföldi tale-ek közül szemezgetünk, hanem kicsit időutazunk. Mit szólnátok, ha visszamennénk a múltba, és megnéznénk, hogy zajlott le tavaly, és az előző években a Sims Tales Awards? Ha emlékeim nem csalnak, 2010 májusában került sor az első ilyen eléggé kezdetleges STA-ra, amelyet a My Sims oldal tale-es topicjában rendeztünk meg. Ott nem túl fair módon a kategóriáknál csak egy történetet, vagy szereplőt lehetett jelölni, és a szavazatok alapján hirdettük ki a győzteseket. Másfél évvel később sor került egy már valamelyest összeszedettebb Awardsra december környékén, amelyen már 18-an vettek részt. Igen, ez akkoriban nagy szó volt. Szintúgy csak egy tale-re lehetett jelölni a 2012-es évből, és akárcsak korábban, ezúttal is mindenki láthatta, ki kire adta le a voksát. (A tovább mögött megtalálhatjátok, milyen kategóriákat indítottunk akkoriban.) Tavaly decemberben pedig Galaxya által lehetővé vált, hogy a szerény kis díjátadónk szélesebb körben is ismert és elérhető legyen a My Simsen. Hogy pontosan hogyan zajlott le mindez, milyen kategóriák voltak, hogyan lettek felosztva a tale-ek, azt ebből a dokumentumból tudhatjátok meg. Sajnos nem aratott túl nagy sikert a kezdeményezés, körülbelül talán 8-an, vagy 9-en töltötték ki a táblázatot, amely alapján a következő eredmények születtek. Az biztos, hogy már rekordot döntöttünk a résztvevők számát illetően, ugyanis eddig összesen 62-en adták le voksaikat. S bár ez a szám is több, mint szép és igazán örülünk neki, azért bízunk benne, hogy szombatig még sikerül megnyernünk magunknak egy-két bátortalant, és még több kitöltőről számolhatunk be. Etti
Többször is reklámoztuk legújabb kezdeményezésünket, amelyben arra kértünk Titeket, küldjetek be hozzánk bármilyen téli/karácsonyi témájú Sims-szel készült képet, mi pedig december 1-jétől 24-ig minden nap megosztunk egyet-egyet belőlük a Facebook oldalunkon. Nem neveznénk kudarcnak a próbálkozásunkat, ugyanis jó pár embert sikerült megmozgatnunk vele, de sajnos nem eleget ahhoz, hogy mindenkinek jusson egy külön nap, így amint észrevehettétek, ismétlődtek a nevek, sőt nekünk is be kellett szállnunk és ki kellett pótolnunk az üres napokat. Nem tudom, Nektek mennyire tetszett, én mindenesetre élveztem, öröm volt nézegetni ezeket a nagyszerű alkotásokat, amelyeket most azok kedvéért szedtünk össze egy csokorba, akik esetleg nem követnek minket Facebookon. Vannak kedvenceitek belőlük? :) Szerintetek érdemes lenne 2015-ben is ilyen kezdeményezésbe fogni? Esetleg többször egy évben Valentin-nap, Húsvét-tavasz stb. témákban? Etti
|
ELKÖLTÖZTÜNK!
IRÁNY AZ ÚJ OLDAL!
All
May 2017
|