Nektek vannak hasonló kényszereitek, ha olvasásról van szó?
Szinte biztos vagyok benne, hogy mindenkinek megvan a maga kis rituáléja, ha regényt, vagy jelen esetben Sims Tale-t olvas. Én személy szerint csak azután kezdek bele egy könyvbe, hogy átfutottam az utolsó bekezdését. Furcsa szokás, tisztában vagyok vele, de egyszerűen muszáj tudnom, hogyan ér véget. Ezért van kissé nehéz dolgom a tale-ek esetében, de erre is találtam egy áthidaló megoldást: mielőtt elolvasnám, átlapozom a képeket. Etti szid is érte rendesen, hogy saját magamnak lövöm le a poént, de én valahogy nem így gondolok erre. Én ettől csak még izgatottabb leszek, még inkább el akarom olvasni, tudni akarom, hogyan jutunk el addig az ominózus pillanatig. Mai kérdésünk tehát erre irányul: Ki olyan elvetemült még rajtam kívül, hogy az új rész elolvasása előtt még átfutja a képeket? :D Nektek vannak hasonló kényszereitek, ha olvasásról van szó? Dettyke
Születésnapi hetünk keretén belül rendhagyó Kérdés Keddel jelentkezünk, ugyanis ezúttal átadjuk a stafétát Nektek: Ti vagytok a kérdezők, mi pedig a válaszolók! Jöhet minden, amiről tudni szeretnétek az oldallal, illetve velünk, a szerkesztőkkel kapcsolatban. Ne fogjátok vissza magatokat! Kérdéseiteket, amiket intézhettek mindannyiunkhoz, de akár kiemelten is érdeklődhettek egy-egy admin felől, hagyjátok odalent kommentben, mi pedig szépen összegyűjtjük és egy külön posztban hamarosan megválaszoljuk őket. Kíváncsiskodjatok nyugodtan! ;)
Dettyke
Egyre több könyv, sorozat és film kedveli bemutatni az élet negatívabb oldalát. Ha csak belegondoltok, a nemrég megjelent Demóna-film is hőst csinál abból a karakterből, akinek motivációit évekkel ezelőtt még egyáltalán nem értettük. Nem minden fekete és fehér. Ti melyiket kedvelitek jobban: a hősöket, vagy antihősöket? Miért lettek ilyen népszerűek az antihősök? Mennyire tudtok azonosulni a negatív karakterekkel? Kommentben várom a válaszotokat, és esetleg azt is leírhatnátok, hogy ki a kedvenc gonoszotok, vagy antihősötök. Remélem, nem túlságosan nehéz a kérdés, mert kíváncsi vagyok a válaszaitokra. :) Marcello
Oké, mit szólnátok ahhoz, ha a szokásos Kérdés Keddünkbe egy kis Szemrevaló Simet is kevernénk? Tetszik az ötlet? Szuper! A "Read More"-ra kattintva, összeszedtem Nektek sorrendben a felnőtt női, tini lány, felnőtt férfi és a tini fiú kategóriák lemaradóit. Érdekes látni, hogy kik voltak nagyon közel a második fordulóba való bejutáshoz, és kik azok, akik kicsit távolabbról szemlélhetik tovább az eseményeket. És hogy azért kérdést is csempésszünk eme vegyes rovatba: Ha lenne rá lehetőségetek, és mondjuk a TOP 5-ös/10-es lista kibővülhetne, kiket juttatnátok még be a döntőbe? A lemaradók közül ki szemrevaló még? Tudjátok, minden kommentnek örülök! :) Etti
Aki figyelemmel kíséri az oldalt megtalálható szavazásunkat, láthatja, hogy igen szoros az állás. A Hírhétfőben kikértem a véleményeteket a tervezett Szemrevaló Sim "versenyünkről", de úgy érzem, rá kellene szánnunk még egy rovatot, hogy akkor tervezzük meg együtt, mert végül is, Ti, látogatók fogtok szavazni, a kérdés az, hogy könnyebb Nektek. Így roppantul hálás lennék, ha nem csak a szavazás által foglalnátok álláspontot, hanem le is írnátok, hogy miért gondoljátok úgy. Persze hozzáteszem, hálás köszönet állandó aktív tagjainknak, akik most is hozzászóltak a témához. :) Az első körrel, úgy hiszem, rendben vagyunk, nem lesz könnyű, de szerintem menni fog 82-ből 10 simet kiválasztani. (Ezt egyébként képekkel is segítjük majd.) A második fordulóval van a gond, amikor már csak 10 jelölt küzd meg egymással. És itt a nagy kérdés. Szerintem, először azt kell meghatároznunk, mi a Szemrevaló célja: 1) kideríteni, a látogatók szerint, melyik a legszebb felnőtt női/férfi, tini lány/fiú sim a befejezett tale-ek szereplői közül (a sorrend nem számít, nem mérvadó) 2) vagy kideríteni, a 10 eyecandy sim - a látogatók szerint -, milyen sorrendben követi egymást, hogy néz ki a 10-es lista. Ha az első a cél, akkor egyértelműen úgy kell lebonyolítani a második kört, hogy mindenkinek csak 1 szavazata van. Ha a második, akkor viszont már bejöhet a képbe egy olyan voksolási mód, amelyben például:
A lényeg, hogy jó pár választási lehetőség van, és körülbelül péntekig kellene eldönteni, hogy akkor melyik lebonyolítási módszer valósuljon meg. Nagyon tudnék neki örülni, ha közösen tudnánk ezt megtervezni, úgy, ahogy Ti szeretnétek. Úgyhogy szépen kérek mindenkit, akinek van véleménye, meglátása, javaslata, az hagyjon lent egy kommentet! :) Etti
Ha csak egyetlen tale-t választhatnátok, melyik lenne az, amelyiket mindenféle előismeret nélkül újraolvasnátok? Tudom, ez igencsak nehéz kérdés, úgyhogy gondoljátok át jól. Válaszaitokat írjátok le kommentben! :) Marcello
Mint láthatjátok, próbaképpen átváltottunk az eddig "Default" névre keresztelt komment rendszerről "Disqus"-ra. Vázolnánk az előnyöket, illetve hátrányokat. Előnyök: - Nos, az újabb rendszer más stílussal rendelkezik, amely valamelyest jobban néz ki az elődjénél. - Magyar nyelvű, így valószínűleg nem fog kiakadni, ha ékezeteket lát. (Volt már erre példa, hogy egyik pillanatról a másikra olvashatatlanná váltak a hozzászólások. Szerencsére ez csak ideiglenesen fennálló probléma volt.) - Új hozzászólásnál nem kell beírni a nevet és az e-mail címet, mert a Disqus már ismer minket, ha regisztráltuk magunkat. - Könnyűszerrel fel lehet iratkozni egy-egy beszélgetésre, így e-mailben mindig értesülhettek arról, ha új komment érkezett a figyelt témához. - Lehet értékelni, megosztani a hozzászólásokat, válaszolni a másik megjegyzésére, valamint figyelemmel tudjátok követni, melyek a legnépszerűbb posztok, és kik az igazán aktív kommentelők. - Nem utolsó előny, hogy most már utólagosan is módosíthatók a hozzászólások, képeket, videókat is lehet hozzájuk csatolni, illetve felismeri a linkeket is. - A regisztráció roppant egyszerű. Be lehet lépni Google fiókkal, Twitterrel, Facebookkal egyaránt, de létre lehet hozni külön Disqus usert is. Aki viszont nem akar regisztrálni, vendégként is hozzászólhat a posztokhoz. Hátrány: - Talán ez az egyetlen, de a legnagyobb negatívum. Mivel új a rendszer, ezért az ÖSSZES hozzászólás el fog veszni, sőt, mint tapasztalhattátok, eltűntek a korábbi kommentek. Persze nem örökre, ha visszaváltunk a régire, akkor elvileg (tesztelések alapján) újra minden komment a helyén lesz, egész egyszerűen csak nem lesznek ezek láthatók, ha Disqust használunk. Éppen ezért arra gondoltunk, hogy most egy pár napig az új rendszer fog élni, hogy megbarátkozzatok vele, és hogy segítsetek eldönteni, hogy maradjon-e, vagy váltsunk vissza. Ha az újra szavaz a többség, hétvégén (szombat-vasárnap) visszaállítjuk a komment rendszert a régire, hogy aki szeretné, kimentheti magának a fontosabb hozzászólásokat (pl. a története alatti véleményeket, egyes posztok alatti kommenteket) stb. Közben persze mi is megpróbálunk tenni valamit azért, hogy valamilyen formában megőrizzük a régebbi megjegyzéseket, de nem ígérünk inkább semmit. Az új komment rendszer használatához Matt készített egy rövid kis tippet, akinek esetleg gondja lenne a regisztrációval és a használatával. Várjuk véleményeiteket, meglátásaitokat, valamint a jobb oldali sávban kiírtunk egy szavazást arról, hogy melyik rendszer szimpatikusabb Nektek. Egyébként egy-két külföldi példával élve, így néz ki élesben a rendszer: Kép 1 | Kép 2 UPDATE: A kommentek megmentésére kitaláltam [Etti] egy megoldást, de elég munkaigényes (legalábbis számomra, hiszen több száz kommentről van szó), viszont így nem szükséges visszaállítani a régi rendszert, és Nektek sem kell kimásolgatni semmit sem, ami fontos. Igyekszem majdnem mindent Sims Tales profillal visszailleszteni. Néhány helyen, sőt a lentebbi "beszélgetés" ajánlások között már láthatjátok, hogy mely posztok alá másoltam már vissza a hozzászólásokat. Remélem, így megfelel Nektek. :) A Sims Tales oldal csapata
Nemrégiben jelent meg kedvenc játékszériánk negyedik részének első kiegészítője, a Get to Work, melyet leginkább úgy jellemezhetnénk, hogy a "The Sims 2 - Vár az üzlet!" és a "The Sims 3 - Álomállások" ötvözete. Én személy szerint kifejezetten örülök ennek, ugyanis mindkét kiegészítő nagy kedvencem volt, és szerencsére az egybegyúrásuk sem okozott csalódást. Igaz, még nincs túl sok játékórám benne, de eddig hozta a színvonalat, remekül szórakoztam vele. Nyilván hosszú távon repetitívvé fog válni (már rövid távon is előfordul), viszont baromi jó lehetőségeket biztosít egy esetleges forgatáshoz. Játék közben csak úgy cikáztak a fejemben az újabbnál újabb sztoriötletek, így lettek a mai kérdéseim felétek: Milyen gyakran fordul elő veletek, hogy játék közben csókol homlokon a múzsa benneteket? Mi a véleményetek a kiegészítőről? Megihletett valamelyik karrier? Kit választanál a főhősödnek: egy ügyefogyott nyomozót, egy szívtipró orvost, egy törtető üzletasszonyt vagy egy őrült tudóst? Miért? Dettyke
Mára két kérdéssel is készültem, ugyanis mindkettőre nagyon kíváncsi vagyok, mit írtok. :) Múlt héten ugyebár Bolondok Napja volt, amit természetesen mi sem hagyhattunk ki, és egy szellemes átveréssel fogadtuk április 1-jén az oldalunkra látogatókat. Persze akadtak olyanok - a visszajelzések alapján -, akik már az első néhány mondat után sejtették, hogy közleményünk nem lehet más, csak egy vicc, de azért egy pár embernek sikerült belesétálnia a csapdánkba. Első kérdésem eme "jeles eseményhez" kapcsolódik: 1. Volt, hogy bedőltetek most vagy korábban internetes átveréseknek? Melyik maradt meg Bennetek a legemlékezetesebbként? Egyébként Ti mennyire tartjátok ezt a "hagyományt"? Ti is megviccelitek ismerőseiteket/családtagjaitokat, vagy Ti vagytok azok, akik elszenvedik ezeket a vicceket? A másik kérdésem pedig mi máshoz kapcsolódhatna, mint egy igen friss ünnephez, a Húsvéthoz. Bevallom őszintén, én nem annyira szeretem, mert mi sajnos nem menekülünk el itthonról, mint ahogy azt sok más ember teszi, hanem bizony megterített asztallal és szépen felöltözve várjuk a szomszédokat, akik közül akad még olyan, aki szerint jó móka a lányok képébe önteni egy pohár vizet. Ezt a részét utálom az egésznek, a büdös kölniken még valahogy túl tudom tenni magam, de a H2O-tól valahogy kíméljenek meg. :D 2. Nálatok hogy telt a Húsvét? Melyik csoportba tartoztok: az elmenekülősbe vagy az otthonmaradósba? Lányok, hányan és hogyan locsoltak meg, és fiúk, hány helyen jártatok és mit gyűjtöttetek be? Van olyan, akinél még hagyomány a tojásfejtés? Amelyik kérdést szimpatikusnak találjátok, válaszoljátok meg egy kommentet hagyva a poszt alatt. :) Etti
Múlt héten arra voltunk kíváncsiak, elkészítettétek-e már sim-éneteket a játékban. Ezen a héten a külső megjelenés helyett inkább a karakteré, a jellemé a főszerep. Sokan a saját belső tulajdonságaikat ruházzák rá a főszereplőjükre, hiszen talán így a legkönnyebb átgondolni a karakter cselekedeteit, érzéseit. Vannak írók, akik több szereplőnek osztják szét a különböző jellemvonásaikat, de olyanok is akadnak, akik főhősüket saját maguk ellentétére alkotják, vagy olyan tulajdonságokkal ruházzák fel, amilyenek ők maguk is lenni szeretnének. Ti mennyire formázzátok magatokról a főszereplő jellemét? Vagy mennyire tudatosan? Történt már veletek olyan, hogy csak írás közben jöttetek rá, hogy a szereplő akaratlanul is rátok hasonlít? Ha igen, mikor, hogyan vettétek észre? Esetleg több szereplőbe, "kis darabokban" teszitek magatokat? A válaszotokat szokás szerint kommentben várjuk. Remélem, sokakat megmozgat a kérdésem, hiszen sose lehet tudni, hogy mikor lesz alkalmam legközelebb kérdezni Tőletek… Nana
Bárhol merült fel eddig a kérdés, mindig megosztó volt. Van, aki el se tudja képzelni, hogy egy olyan simmel játsszon, akit magáról formázott, mások pedig külön életet élnek játékbéli karaktereikkel. Jómagam az utóbbi kategóriába tartozom, ugyanis nem csak magam, a barátom és a húgom is megalkottam a 2-ben, illetve korábbi, elveszett mentéseimben volt, hogy a szűk család is életre kelt a játékomban. Szerintem izgalmas és érdekes egy magunk formálta karakterrel játékéletet élni, a jelenlegi siménem például személyesen ismeri a Szappanbubi szereplőit. Na de lássuk, mi is a kérdés: Formáltátok már meg magatokat a játékban? Játszottatok is vele? Netán csak kinézetre hasonlított, más névvel? Vagy csak a neve egyezett, de mégis magatok másának éreztétek? Esetleg - már aki forgat/forgatott - szerepet is adtatok neki egy-egy jelentben, vagy akár az egész történetben? Vagy inkább egy konkrét szereplőt formáltatok a saját arcotokhoz? Végül is elég sok kérdést tettem fel, remélem mindenki talál közte olyat, amire tud válaszolni, és abban is bízok, hogy aki esetleg mindegyik fenti kérdésre egyértelműen nemet felelne, az megindokolja majd, miért gondolja így. Kíváncsian várom a véleményeteket, és aki nem szégyenlős, küldjön nekünk képeket siménéről a [email protected] címre. Ha engedélyt adtok rá, egy posztba gyűjtve közzé tesszük. NoAngelBrigi
Bennetek is felötlött már a "bárcsak én találtam volna ki előbb"-érzés? Ha igen, akkor milyen sorozatnál/filmnél/könyvnél? Marcello
Ezt a rovatunkat gyakran használjuk arra, hogy feltegyük az oldalunkkal kapcsolatos kérdéseinket, megtudva, mi a véleményetek erről/arról, hogy legyen ez/az/amaz. Most is hasonló segítséget várnánk a kommentekben, mivel korábban felmerült már igény egy GY.I.K. (Gyakran Ismételt Kérdések) menüpontra, így arra gondoltunk a Könyvtár alatt elférhetne. Főleg ez az új látogatóink számára nyújthatna némi segítséget, akik ugyebár nem a kezdetektől fogva kísérnek minket figyelemmel. Bár igyekszünk minden fontos információt többször is kihangsúlyozni, illetve a jobb oldali sávba kirakni, felmerülhetnek kérdések, amelyekre csak kisebb kutakodás árán, vagy csak Tőlünk kaphatnak választ. Adminként kicsit nehéz látogatói fejjel gondolkodni, ami nekünk egyértelmű, lehet, hogy másnak nem az, így a mai kérdésem nagyon egyszerű: Milyen kérdéseket lenne érdemes belevenni a GY.I.K.-be? Mire szeretnétek válaszokat kapni? Van olyan dolog, ami nem egészen világos? Egyszóval az lenne a kérésünk Felétek, hogy segítsetek nekünk összeszedni olyan kérdéseket, amelyeknek - még ha egyértelműek is - ott a helyük a GY.I.K.-ben. Nagyon hálásak lennénk a közreműködésetekért! :) Etti
Bizony, nyakunkon a tavasz! Oké, ez nem nagy hír, tekintve, hogy mind ismerjük a naptárat... De hogy a március beköszönte valóban a tavasz érkezését jelenti-e, az még kérdéses. Szerintetek? Ja, nem ezt akartam kérdezni, bocsánat! A tavasz sok szempontból változást hozhat egy ember életébe. Ébred a természet, a medve előbújik a barlangból, itt az ideje a nagytakarításnak, a reggeli dilemmáknak, mégis mennyire öltözzünk vastagon vagy vékonyan... Sokan a szerelem évszakának is tartják, és persze ilyenkor a kreatív énünk is feléledhet téli álmából. Korábban már volt kérdés, mennyire befolyásol titeket az időjárás, és döntő többségben azt feleltétek, nem túlzottan. Viszont a tavasz tagadhatatlanul hoz némi változást. A kérdés: Milyen befolyással van az életetekre, munkátokra, kreativitásotokra a tavasz? Hoz ez valami újat? Születnek fogadalmak? Vannak dolgok, amik csak ekkor történnek meg? NoAngelBrigi
Hosszú és kemény heteken vagyunk túl. Az STA jól kifárasztott minket, bár az előtte való ötletelés és aggódás is igencsak kimerítőnek bizonyult, hiszen nem titkolt célunk volt, hogy minél jobban elnyerje a tetszéseteket a mi kis díjátadónk. Ahogy azt már tegnap észrevehettétek, minden visszaállt a régi kerékvágásba; innentől kezdve a szokásos mederben folyik majd az oldal élete, így valószínűleg sokatokat nem lep meg, hogy a mai napon is a tradicionális posztunk köszön vissza. De hogy egy kicsit a múltba is tekintsünk, ne csak a jövőbe révedjünk, fontosnak tartok feltenni pár kérdést, hiszen nem árt tudni, milyen hatással is volt rátok az idei Sims Tales Awards. Ebből kifolyólag most nem egy, hanem rögtön három kérdéssel is megbombáználak Titeket utólagos engedelmetekkel. :)
Ha boldoggá akartok tenni minket, kommentben hagyjátok ott a válaszaitokat a fent felsorolt kérdésekre! :) Marcello
|
ELKÖLTÖZTÜNK!
IRÁNY AZ ÚJ OLDAL!
All
May 2017
|