
Ha igen, milyen szabályozást tartanál fontosnak?
|
![]() Reméljük a hatásvadász cím megteszi a dolgát, és látogatók tömegeit csábítja a mai kérdés alá, ugyanis fontos változtatással kapcsolatban kérnénk a véleményeteket. Nyakunkon az év vége, aztán pedig kezdetét veszi a Sims Tales Awards - amelyen bár igazi remekművek indulnak, mégis úgy érezzük, bőven elférne több történet az versenyzők sorában. A Sims Tales indulása idején az alapító tagok szerették volna, ha az olvasókat nem éri csalódás egy-egy félbemaradt tale miatt, így úgy határoztak, az oldal csak már elkészült és ellenőrzött történeteket kezd közölni. Azóta azonban elrepült pár év, a Sims 4 szériával kevesen barátkoztak meg, a Sims 2 és 3 játékosai megritkultak, az oldal tale szekciójában pedig ördögszekeret sodor a szél... Bár a felméréseken mindig nagyon sokan voksoltok a "történetet írok" lehetőségre (júniusi kérdőívünk idején 33 tale, 20 minitale, 18 simnovella, 4 képregény és 1 videotale készült épp), sajnos kevés érkezik be ezekből. Ennek oka az lehet, egy jó történetet hosszú idő befejezni, a motiváció pedig számtalan alkalommal elveszhet visszajelzés nélkül írás közben. Persze egy ilyen változtatás rátok is nagyobb felelősséget róna: ha szívesen olvastok egy sztorit, bizony kommentelnetek kellene a részek alá, hogy az író érdemesnek érezze a folytatást... A mi véleményünk megoszlik, van, aki szerint nem hozna komoly változást a lépés, hiszen a kevésbé kitartóak számára ott a simnovella és minitale lehetőség, akad, aki a rendszeres heti megjelenés érdekében némi biztonsági szabályozással élne, és olyan is, aki teljesen szabad kezet adna, mikor küldik be az írók az új epizódot. Támogatnád, hogy az oldal nem befejezett történeteket kezdjen közölni? Ha igen, milyen szabályozást tartanál fontosnak? Szeretnénk, ha a lenti szekcióban minél többen állást foglalnátok, kiállnátok a számotokra szimpatikus verzió mellett, vagy akár csak megszólalnátok, hogy lássuk, itt vagytok, olvasni és írni szeretnétek, és ezért hajlandóak vagytok akár olyan elvetemült dolgokra is rászánni magatokat, mint a kommentelés, ha jó ügy úgy kívánja!:) Minden vélemény számít! Köszönjük! Szerkesztők
Comments are closed.
|
ELKÖLTÖZTÜNK!
IRÁNY AZ ÚJ OLDAL!
All
May 2017
|
|