
Most pedig következzen a legizgalmasabb rész, azaz a helyezettek kihirdetése, amellyel együtt leleplezzük, kiknek a nevei fűződnek az egyes alkotásokhoz. Idén először nincs visszatérő versenyzőnk, sőt az indulók közül 3-an is új íróknak számítanak, így külön öröm volt számunkra, hogy eddig ismeretlen alkotók munkásságát is megismerhettük a pályázat által.
A zsűri ezúttal 7 főből állt, az 5 Sims Tales admin mellett döntésünkben a 2015-ös Simnovellaíró pályázatunk győztese, Gabett és a 2016-os Illusztrálási pályázat első helyezettje, juhaszgaga is segített. A szöveges értékeléseinket ITT találhatjátok meg. Akárcsak Nektek, úgy mi is igyekeztünk, hogy számunkra is titok maradjon, kik írták az egyes műveket.
A "Tovább" mögött nézhetitek meg mind a zsűri, mind pedig a közönség (36 kitöltés) által felállított sorrendet, amely annyiban tér el az eddig megszokottól, hogy csak az első három helyezettet tesszük közzé, a további indulókat pedig ABC sorrendben tüntetjük fel.
Köszönjük a részvételt, reméljük jövőre még több új írót és nevezőt köszönhetünk köreinkben!
Gratulálunk mindenkinek! Hamarosan felvesszük minden pályázóval a kapcsolatot, és a Fórumos medálokat is kiosztjuk. A csillagos értékelések feltöltését elkezdtük, hamarosan így is pontozhatjátok a novellákat. :)
A zsűri által felállított sorrend: 1. Függővég (Carmilla) 2. Az utolsó éjjel (Thea) 3. Ha feje tetejére áll a világ (Kiss Kiss) Álom esküvő (Adelius) Benjamin Wolsey: Egy mesterlövész romantikus oldala (AmazonKyra) | A közönség által felállított sorrend: 1. Függővég (Carmilla) 2. Az utolsó éjjel (Thea) 3. Ha feje tetejére áll a világ (Kiss Kiss) Álom esküvő (Adelius) Benjamin Wolsey: Egy mesterlövész romantikus oldala (AmazonKyra) Közönségszavazás eredménye ITT az első 3 helyezettet illetően. |
Kedves pályázók, mostantól szabad válaszolni a műveitekhez érkezett kommentekre! :)