Egyre kevesebb az ötletünk, mivel szórakoztathatnánk vagy segíthetnénk titeket, és részetekről sem jön visszajelzés, mit szeretnétek. Ha mégis, és megvalósítjuk, rövid időn belül lankad a lelkesedés, és üresen tátong a Disqus, kihasználatlanul porosodnak az egyéb funkciók, amit számotokra hoztunk létre. Nem tudunk semmiből arra következtetni, hogy még hasznosnak tartjátok ezt az oldalt, és hosszú távon támogatnátok a fennmaradását. Fogy a motivációnk, és kevesekben látjuk a törekvést és együttműködési szándékot. Rendszeresen kapunk kérdőívben és más formában olyan visszajelzést, jobban kellene igyekeznünk, mert ennél többet vártok tőlünk, és mi szívesen is nyújtanánk többet, de ez csak veletek együtt lenne lehetséges.
Nem először próbáljuk jelezni felétek, hogy egyre sötétebben látjuk a folytatást, hiszen már az év eleji szerkesztő interjúkban is próbáltuk tudtotokra adni, változást remélünk részetekről. Bizonyára megvan az oka, amiért egyre passzívabbak vagytok, mi azonban nem szeretnénk feleslegesen dolgozni, a szerkesztés sok időnket veszi el, amit örömtelibb elfoglaltságokra is fordíthatnánk. Szeretnénk például mi is követni a történeteket, és véleményezni őket, vagy a saját műveinkkel foglalkozni, esetleg olyan posztokat írni, amelyek időigényesebbek, és nem férnek bele a mindennapjainkba a magánéletünk és a jelenlegi kötelező feladataink mellett. Persze ez nem jelenti azt, hogy ti sem vehetitek kézbe az egyes rovatok sorsát, bármikor szívesen látunk az oldalon Kérdés Keddet, Csevegőt, Szemezgetőt vagy Szerintem Szerdát a ti tollatokból, akár szombati játékot is küldhettek, ha kedvetek támad a szerkesztéshez. A rovatok nem szűnnek meg, csak mi jelentkezünk velük ritkábban.
Mi mindig úgy gondoltuk, a Sims Tales oldal nem értünk van, mi csak a háttérmunkát végezzük, valójában azonban a szórakozni vágyó olvasók és a visszajelzést váró alkotók számára pozitívum a létezése. Ameddig a két oldal igényel olyan felületet, ahol útjaik keresztezhetik egymást, mi itt vagyunk, és végezzük önként vállalt feladatainkat, a háttérmunkát. A közösséget azonban csak ti építhetnétek tovább a már lefektetett alapokra. Az oldal lassan haldoklik, és nem tudunk érte mit tenni, ha nem viselitek szíveteken ti is a jövőjét. Nem szeretnék eljutni a megszűnés gondolatáig, a történetek és aktív tagok megérdemlik, hogy tovább kitartsunk, a jelenlegi formájában azonban nem sok örömet nyújt számunkra a szerkesztés, és messze kalandoztunk attól a céltól, ami életre hívta a Sims Talest.
Nem tudjuk, hogyan csinálhatnánk másképp, hogy jobban a kedvetekben járjunk, úgyhogy átadjuk a terepet, mutassátok meg, milyennek szeretnétek látni az oldalt. Várjuk javaslataitokat, írásaitokat, és természetesen továbbra is állunk rendelkezésetekre minden kérdésben, csak a napi friss tartalom az, amit ezentúl nem tudunk garantálni. Ez a közlemény azonban nem csak arra hivatott, hogy a rendszeres posztok megszűnéséről tájékoztassunk titeket, hanem a figyelmet is szeretnénk felhívni rá, fordulóponthoz ért a Sims Tales élete. A mag, amit elültettünk, gyökereket eresztett, de ha nem öntözitek ti is, sosem fog virágot bontani. Az oldalon ti és a történetek vagytok a főszereplők, szeretnénk, ha megmutatnátok magatokat, mert úgy érezzük, magunkra maradtunk a sims történetek iránti elkötelezettségünkkel.