A bejutáshoz legközelebb, de éppen lemaradva a "Vegytiszta szépség" című novella állt, őt szorosan követte "A karácsony szelleme", majd a "Nyugodj békében, drágám!" című történet. Egy-egy szavazat már képes lett volna bejuttatni őket a legjobbakba, ezért is hangsúlyoztuk számtalanszor, mennyire fontos voksolni.
Úgy vélem, Dettyke az előző posztunkban tökéletesen felkonferálta a Sims Tales Awards második körének első állomását. Míg először az illusztrálásra fókuszáltatok, most a tale-ek másik nagyon fontos elemét alapjául véve oszthatjátok ki képzeletbeli díjatokat. A fogalmazás az írásba foglalt történetek szerves részét alkotja, és legalább annyira fontos, mint bármely más összetevő. Ezt figyelembe véve szavaztatok kedvenceitekre az első körben, amelynek végső eredménye ezen poszton belül születik majd meg - csakis a Ti szavazatotok alapján! A bejutáshoz legközelebb, de éppen lemaradva a "Vegytiszta szépség" című novella állt, őt szorosan követte "A karácsony szelleme", majd a "Nyugodj békében, drágám!" című történet. Egy-egy szavazat már képes lett volna bejuttatni őket a legjobbakba, ezért is hangsúlyoztuk számtalanszor, mennyire fontos voksolni. Na, rengeteg rizsázás után térjünk a lényegre; arra, amire mindenki a leginkább kíváncsi. Az előzetes információkhoz hűen öt elbeszélés jutott tovább a második fordulóba. Lee novelláiban úgy tűnik, nem csak az illusztrációt kedvelitek, ugyanis a fogalmazás kategóriába is rögtön beférkőzött két története is. "A falióra" című krimi kézenfogva díszeleghet "A hatodik jelölt" mellett, mint a legtermékenyebb novellaírónk egy-egy elbeszélése. A két, hasonló nyelvezettel megírt történet mellé beférkőzött három pályázati alkotás is. Juhaszgaga "Életem után, halálom előtt" című novellája méltán foglalt helyet a legjobban megfogalmazott mini tale-ek között. Eddig roppant hasonló a sor, mint az előzőben, nem igaz? Azonban Sookie drámája, a "Haley" megdönti a monotonitást: míg az illusztráció kategóriáról épphogy lecsúszott, fogalmazás terén bátran képviselteti magát társai mellett. Végezetül, de nem utolsó sorban Gabett a "Hóangyal" című elbeszélését juttattátok tovább, ami szintén az egyik pályázatunkra készült. Külön öröm számomra, hogy a felhívásaink segítségével ilyen nagyszerű novellák születtek (és ezek szerint nemcsak szerintünk, hanem szerintetek is). Ők lennének tehát a szerencsések, akikre alant szavazhattok. Jól fontoljátok meg, ugyanis jelen esetben már csak egy voksot adhattok le, méghozzá arra a történetre, amelyik SZERINTETEK méltán vinné el a legjobban megfogalmazott elbeszélés díját. Február 2. délelőttig van időtök dönteni, ám érdemes minél előbb szavazni, nehogy elkéssetek vele. A szavazás 2015. február 2-án 10:00-kor lezárult! Szokás szerint ismételten kíváncsiak lennénk a véleményetekre: elégedettek vagytok a felsorolt történetekkel? Esetleg melyik novella lenne az, amelyik szerintetek megérdemelné a legjobb ötbe való bekerülést, de mégsem került említésre? Kommenteljetek bátran! :) Marcello
Comments are closed.
|
ELKÖLTÖZTÜNK!
IRÁNY AZ ÚJ OLDAL!
All
May 2017
|