Az Abyss - Út a mélybe egyedien sötét hangulatú képeivel érdemelte ki a továbbjutást. Egyedüli Sims 3-as történetként szerepel Az utolsó rejtély, amely az elsők között mutatta meg, hogy ezzel a szériával is lehet igényes illusztrációt készíteni. Beszavaztátok az Egy angyal bakancsban-t is, így ez a tale is esélyes még a legjobb illusztrálás elnyerésére.
A Sims Tales műfaja kapcsán már többször felmerült az a vita, hogy mihez hasonlítanánk inkább őket, a regényekhez, vagy a filmekhez/sorozatokhoz. Ez talán örök kérdés marad, de az mindenképp elmondható, hogy ezekben a művekben az illusztrálás legalább annyira nagy hangsúlyt kap, mint a szöveg. Sokan inkább a képek alapján ítélnek meg egy-egy történetet, azokat pörgetik át először és döntenek az elolvasásáról. A tale-írók elmondhatják, hogy a forgatás ugyanolyan, vagy talán még inkább időigényes és nehéz feladat, mint az írás. Szerencsére a rengeteg egyedi tartalomnak és póznak köszönhetően egészen egyedi képi megvalósítást lehet adni a történeteknek. Lássuk kinek sikerült ezzel a legjobb 5-be jutnia a 2014 előtti mezőnyből! Az Abyss - Út a mélybe egyedien sötét hangulatú képeivel érdemelte ki a továbbjutást. Egyedüli Sims 3-as történetként szerepel Az utolsó rejtély, amely az elsők között mutatta meg, hogy ezzel a szériával is lehet igényes illusztrációt készíteni. Beszavaztátok az Egy angyal bakancsban-t is, így ez a tale is esélyes még a legjobb illusztrálás elnyerésére. Bekerült a második fordulóba a különleges szereplőkkel és helyszínekkel teli Egy elfeledett isten - Porba hulló macifejek, illetve a Szappanbuborék a szerelem, amely csodálatosan berendezett helyszíneit és környezetét bármeddig el tudnánk nézegetni. Szavazzatok február 18-ig arra a történetre, amelyiknek képi világa leginkább megnyert Titeket! Lentebb kigyűjtöttem minden tale-ből pár képet, hogy segítsem a döntéshozást a lustáknak és a bizonytalanoknak. :) A szavazást 2015. február 18-án 9:50-kor lezártuk! Nana
juhaszgaga
15/2/2015 03:40:27
Az egyik legerősebb mezőny kétségkívül ez. Mind az ötöt bejelölném :S
BoriLi
15/2/2015 04:26:27
Nagyon nehéz dönteni! Kettő között vacillálok és jajj nekem :(
Etti
15/2/2015 05:35:26
Itt sokkal könnyebb volt a döntés. Egy nálam alapból kiesik (meg is lepett, hogy bekerült), a második esetében én a változatosságot hiányolom, sokszor találkoztam "műpózokkal", a harmadik és negyedik jelöltnél vannak szépen elkapott pillanatok és kedvenc fotók, de valahogy nálam jóval lejjebb helyezkednek el a "Legjobb" ranglistán. Az ötödiknek adtam végül a szavazatomat, mert olyan képekkel van tele, hogy csak tátom a számat. Imádom! :) Comments are closed.
|
ELKÖLTÖZTÜNK!
IRÁNY AZ ÚJ OLDAL!
All
May 2017
|