A flamingó visszatér (Lee)
A hold árnyéka (Rochelle)
Rokurót, miközben próbál valamilyen eredményt felmutatni, megtámadja egy csapat rónin, a harc következtében pedig eszméletét veszti. Másnap egy teljesen ismeretlen helyen ébred, ahol megismerkedik Mitsukóval, a titokzatos fiatal nővel, aki valószínűleg megmentette a biztos és nem túl előkelő haláltól. Miután érdekes beszélgetésük után hazaküldi, Rokurót kíváncsisága nem hagyja nyugodni: kutatni kezd a nő után, de lassan rá kell ébrednie arra, hogy Mitsuko nem is az, akinek vallja magát.
- Te is szamuráj vagy, Mitsuko-san? – bukott ki a kérdés Rokuróból. Ha szamuráj volt az apja, akkor a lánya is szamurájnak számított, de ez csupán egy társadalmi, mintsem gyakorlati jelentőséggel bíró rang volt, csak nagyon kevés nő értett valamicskét a kardforgatáshoz, az ő feladatuk másra koncentrálódott. Férjhez mentek, gyermekeket szültek és neveltek, vezették a háztartást, sokszor anyósuk szigorú pillantásaitól kísérve. Ha pedig férjük szeppuku elkövetésére kényszerült, maguk is örömmel mentek utána a halálba.
- A szüleim szamurájok voltak, így én is az vagyok, akárcsak a testvéreim – közölte kissé szárazon az illetlen kérdés miatt. – Számít ez valamit?"
A közös hang (Nade)
Készül: Sims 4
Korhatár: 12
Abesszin makaó (AnatidaephobiaCookie)
A kiérkező sheriff öreg róka volt már. Rezzenéstelen arccal figyelte meg az áldozatot, miközben Paise a rendőrautó mellett álldogált, remegő lábakkal, a szélvédőbe kapaszkodva, a la petite mort mindent elsöprő erejének alávetve magát.”
Amy - Anya naplója (Evelyn)
-Éppen ezért hoztalak ide. Elolvastam a kitöltött lapodat, és láttam, hogy állatorvosnak tanultál. Szeretném, ha többé-kevésbé segítenél ezeken az állatokon.
-Megpróbálok, de nem hiszem, hogy mindegyiket meg tudnám menteni a haláltól. – mondtam, bár nem szívesen tudattam volna anyával.
Voltak ott cicák, kutyák gyíkok, hörcsögök, és 1 szem papagáj. Olyan szép azúr-kék színű volt! Azt feltételeztem, hogy kék ara.
-Hát szia! Te miért tépkedted ki a tollaidat? – kérdeztem tőle, amire egy nagyon halk Á volt a válasz. Természetesen nem értette, amit mondott, de azt tudtam, hogy a depresszió váltotta ki belőle. A nyakán és a begyén csak a csupasz bőre látszódott. Ekkor meglátta az egyik tolltokját, és kitépte azt."
-Jó rendben. Menj csak. Addig én itthon rendet rakok.
-Nagyon köszönöm!-lelkesültem fel annira, hogy elfelejtettem, hogy hova indultam. Mark figyelmeztetett, hogy induljak, mert el fogok késni."
-Mit?-vonta kérdőre a fiú.
-Mindent.-mondtam, majd átöleltem. Szerintem még túl korai lenne, hogyha megcsókolnánk egymást. Különben is, még sose csókolóztam…"
"Athéna-project" (Thea)
Az Idő-Vonal 2.: Örök sárkányok (Leo)
Egy elfeledett isten 2. évad (ManyóÓ)
Ebben a korban született meg Nemeeneon Brehnera negyedik nemesének elsőszülött fiaként rejtélyes erők birtokában. Fiatalkorát szigorú szabályok szerint, a külvilágtól elrejtve élte le, de mindent maga mögött hagyott egy új sors reményében.
Hatalmas mágusok nyomdokaiban járt, olyan csodákat látott, amelyeket ember még soha, feljutott a felhők fölé és le az óceánok legmélyére. Varázslatos lények hajtottak előtte fejet, amerre járt, útját tisztelet övezte. Tisztelet, bánat és végtelen sötétség.
Hirtelen megtorpant, leszállt egy kiugró sziklára és a mélybe tekintett. Alatta szürkébe öltöztek a fák, édesapja már biztosan aggódott érte. Mégsem fordult vissza. Nézte még, ahogy elszunnyad a fény, és megjelennek a csillagok, majd engedett a vonzásnak, ami a mögötte elterülő barlang szája felé húzta.
Ahogy egyre beljebb hatolt, a húzó érzés visszatért, a feketeségbe szólította. Nem látott, de az ösztönei megsúgták, merre menjen.
- Itt volt már az ideje, hogy rám találj, fiú! – törte meg egy földöntúli hang a barlang némaságát.
- Ki vagy? – kiáltotta az ürességbe Nemeeneon inkább kíváncsi, mint rettegő hangon.
Lángcsóva tört elő a semmiből forrósággal terítve be a barlangot. El kellett takarnia a szemét. Szinte égett a levegő, valami lángra kapott a sziklákon, a tűz mozgó árnyékot vetített a falra.
Nemeeneon nyelt egyet, amikor végre kirajzolódott előtte egy sárkány hatalmas alakja maga teljes pompájában. Mélyfekete pikkelyeit vörös lángnyelvek tarkították, égkék szemeit egyenesen rászegezte."
"Háborús tale" (Nittaa#)
Hanna (Nittaa#)
Olyan csönd volt, hogy csak a víz lágy hullámainak hangját lehetett hallani. Olykor egy bagoly huhogása hangzott a fák irányából.
Leültek a nedves fűbe, és csak bámulták a fodrozódó vizet. Nem kellett egymáshoz szólniuk, hiszen szinte olvasták egymás gondolatait. A szél néha lágyan belekapott Hanna hosszú, sötét fürtjeibe, és magával röpítette.
Eszükbe jutottak azok a pillanatok, amiket együtt átéltek, és azok az évek is, amelyeket egymás nélkül töltöttek. A hiány, amely majdnem megölte őket. A sok hülyeség, amit együtt követtek el, és hogy ha baj volt, mindig egymás mellett voltak… Mindig számíthattak egymásra. A kapcsolatuk nem olyan volt, mint bárki másé. Az övék örök és törhetetlen volt, és senki nem szakíthatta szét őket. Még a sors és az idő sem…”
"Határátkelős tale" (Ri)
- Ahogy elnézem, régen többen voltak itt - mondta a fiú, ahogy végigfuttatta tekintetét az ajtókon és ablakokon, amiket már régen magáévá tett a rozsda, a mocskos üveg mögött felsejlő szobákban pedig szürkén fedett mindent a por halotti leple. Mégis minden hordozta az egykori nyüzsgés távoli emlékét, olvashatatlanná rongyolódott papírlapok - talán újságok? - a földön, az ablakok sorai távolabb, a bejáratoknál, a rengeteg átkelő léptei által megkoptatott festés a betonon... Minden jel arra utalt, hogy a helyet nem az ürességnek és az enyészetnek teremtette, aki annak idején létrehozta, de bármilyen jövőt is terveztek annak idején neki, az talán megbicsaklott valahol az időben.
- Elvileg televolt az egész hely, legalább harmincan dolgoztak itt, a 906.-os őrhely fénykorában... de nem tudom, amikor én idekerültem, már csak négyen voltunk.
- Miért, mi történt?
- Fogalmam sincs, akkor még nem voltam itt. És errefelé ritkán mesélnek történeteket... főleg mivel nem nagyon van, aki elmondaná őket. Amikor idekerültem, már minden ilyen volt, de Heiner azt mondta egyszer, már az ő idejében is.
- Na és Ivanna?
- Ivanna nem beszél a múltról. Igazából másról se nagyon... gondolom megvan rá az oka."
- Állítólag nem illik ilyet kérdezni. - vágta rá Niels csendsen.
Heiner nem szólt semmit, csak halkan felmordult.
- Tudod mit, nem is az én dolgom - mondta végül. - Csak látni akartam, kit kaptunk Evan után...
- A barátod volt?
- Evan? Egy barom volt - Heiner vállat vont. - Egy idealista barom.
- Ha utáltad, akkor miért érdekel, hogy meghalt?
- Ilyen hülye kérdést... Az érdekel, ki ölte meg.
- Fogalmam sincs, ki tette, itt se voltam - Niels elfordul, és újra kinézett az ablakon. - Semmit nem tudok az egész ügyről, csak amennyit Genevieve elmondott. Különben is... - hirtelen elhallgatott, és szemét meresztgetve bámult bele a kinti sötétségbe. - Heiner... az normális... hogy van odakint valaki?"
Időtlen kötelék (Carmilla)
Korhatár: 16
"Magányos tale" (CherrySensei)
Noktürn (Carmilla)
Korhatár: 16
Ennek közepébe csöppen bele Amelie Allison Windstorm, akinek egyetlen, elhanyagolható képessége van: képes érzékelni a sidhe-mágia nyomait. Nyomozni kezd a különös gyilkosságok elkövetője után, hogy megtudja, ki a felelős a barátja, egy tűzdémon haláláért. Azonban, ha ez nem lenne elég, a Seelie királynő azt követeli, hogy Amelie tegyen hűségesküt a seelie-knek, különben elfogják, és vérrabszolgává teszik, hogy személyes mágiájával megerősítsék a seelie udvar falait. Amelie-nek sikerül elmenekülnie, de közben egyre több rettenetes történetet hall az Unseelie-k uralkodójáról.
Aztán egy éjjel megjelenik a férfi, és elviszi magával az unseelie udvarba. Nem ajánl neki választási lehetőséget, sem alkut. Segít neki megtalálni a gyilkost, hogy a sidhe-ek a továbbiakban nyugodtan élhessenek és ne legyen háború, azonban cserébe Amelie-nek le kell mondania valamiről, ami számára a legkedvesebb.
"Örökösös történet" (Rochelle)
Psziché (Nade)
Készül: Sims 4
Korhatár: 16
"Testőrös tale" (Pötyi)
The Last One Standing - Az utolsó (TimMac)
- Épp szünetelek – felelte a férfi a szemtelenség határát bőven átlépve.
- Amúgy David vagyok – mutatkozott be.
- Én pedig mással vagyok – válaszolta Abby, egyre jobban igyekezve azon, hogy lekoptassa a férfit.
- És ha az a valaki mégsem jön el, akkor visszajöhetek?
- Ó, szóval maga így randizik? Lecsap a maradékra? Talán szedje össze a tökeit és hívjon el valakit magának, ne más randipartnerét nyúlja le, ha az a valaki egyszer volt olyan férfi, és el tudott hívni – mondta Abby indulatosan, mégis normál hangerővel a dühös tartalmú szavakat. A férfi felállt.
- Már megyek is…
- Megtenné, hogy hoz egy üveg bort? – kérdezte Abby a pincértől, aki előző mondata ellenére mégsem látszott mozdulni az asztalától.
- Alkoholba fojtja bánatát? – nézett rá David, ismét pofátlan kérdést feltéve.
Ha már arra jár, szóljon, hogy másik pincért is kérnék. Ha nem lesz itt valaki öt percen belül maga helyett a borommal, a főnökét fogom idehívatni – közölte Abby hűvösen, megpróbálva magabiztosnak mutatni magát."
- Csak azt nem akartam, hogy a miért, hogyan, és ki kérdésekkel foglalkozzanak – helyesbített Patrick. – És azért – látott hozzá rögtön a magyarázathoz, megelőzve Kathryn újabb „miért?” kérdését -, mert pontosan tudtam a választ ezekre. Tudtam, hogy ki, tudtam, hogy miért, és azt is tudom, hogyan. De mégse értem el vele semmit – hajtotta le a fejét komoran."
Veszett Kutya Nyomozóiroda (Carmilla)
Azonban Norah úgy érzi, nincs más esélye. Valaki követi; valaki, aki sötét, mocskos üzeneteket suttog éjjelente az üzenetrögzítőjére; valaki, aki bizarr ajándékokat küld; valaki, aki mindent tud róla és az életéről… És ez a valaki nem fogad el nemet.
A rendőrség semmire sem jut a nyomozással, és Norah végül átlépi a Veszett Kutya küszöbét – ám utólag ráébred, hogy talán nem volt felkészülve arra, ami az ajtó túloldalán várja.
- Inkább úgy fogalmaznék, hogy kinyúlt – morogta Cale az orra alatt, ám ez is elég volt ahhoz, hogy Rhode meghallja.
A vámpír egy tizedmásodperc múlva már mellette is termett, és szélesre tágult orrlyukakkal, elsötétedő tekintettel figyelte az egykori Bruce Stanton tetemét. Látva a pillantását, Cale gyomra felkavarodott.
- Segítsek kitakarítani? – Rhode hangja olyan mélyről, zengve szólt, hogy a vérfarkasnak szuperhallása ellenére is beletelt pár másodpercbe, mire megértette a szavait.
- Persze – felelte. – A bokáidnál fogva a magasba emellek, aztán arccal lefelé körbe-körbe tologatlak a szobában, hogy nyugodt szívvel felszipkázhasd a vért a szőnyegből. –A következő pillanatban szinte vidáman csapta össze a kezeit. – Nahát! Azt hiszem, találtam egy piaci rést! Áruba bocsátom a tested, mint az első vérszívó-porszívó.
- Dögölj meg – nyögte Rhode, majd merev léptekkel kimasírozott a szobából.”
- Csapja ki a plecsnijét, doki, mielőtt valaki azt találja hinni, hogy a hentesnél van, és kér egy kiló karajt.
Az orvos kissé fókuszálatlan szemekkel nézett, mígnem tekintete véres köpenyujjára tévedt.
- Hoppácska – mondta, a következő pillanatban pedig előcibálta mellényzsebéből a kórházi belépőkártyáját.
Az olyannyira tele volt régebbi és friss véres ujjlenyomatokkal, hogy szinte csak a képet és az alatta látható aprócska feliratot lehetett kivenni:
Fogorvos.