Szemezgető Szerda - Könyvajánló: Kakukkszó (Robert Galbraith)

Az elmúlt fél évben rendkívül kevés időt szántam az olvasásra, mert a minimális szabadidőmet általában másnak szenteltem, épp ezért is fontos számomra, hogy az a csekély könyvmennyiség, amit én egy évben elolvasok, mindenképpen minőségi legyen. Amikor megtudtam, hogy J. K. Rowling egy férfi álnév mögé bújva kiadott egy krimit, nem volt kétséges, hogy számomra ez kötelező vétel. Egyrészt azért, mert a Harry Potter sorozat nagy kedvencem, és ebből kifolyólag kíváncsi voltam, az írónő vajon helyt tud-e állni a felnőtt olvasóközönségének is; másrészt pedig akartam olvasni egy kellemes krimit, hiszen rendkívül kevéshez volt eddig szerencsém: egyedül Agatha Christie Tíz kicsi néger című könyvét olvastam a műfajon belül, és azért valljuk be, ez nem gyenge kezdés (a remekmű remélem mindenkinek ismerős, ha pedig nem, csak ajánlani tudom, de egyébként egy háromrészes sorozat is nemrég jelent meg belőle). Így hát alig vártam, hogy végre a kezembe vehessem ezt a keményborítású, gyönyörű borítóval rendelkező regényt, és most, a történet végére érve szeretném megosztani Veletek a könyvről alkotott véleményemet.

Rövid tartalom: "Amikor egy zűrös életű modell lezuhan londoni lakása erkélyéről és meghal, mindenki azt gondolja, öngyilkos lett. A bátyjának azonban kétségei támadnak, és felfogadja Cormoran Strike magánnyomozót, hogy nézzen rá az ügyre. Strike háborús veterán, aki megsérült Afganisztánban, ráadásul az élete is romokban van. Az ügy pénzügyi mentőövet dob neki, de ennek megvan az ára – minél mélyebben ássa bele magát a fiatal modell életébe, annál sötétebbnek tűnnek a dolgok, és ő maga is annál szörnyűbb veszélynek teszi ki magát…
​A Kakukkszó J.K. Rowling Robert Galbraith írói álnéven írt nagysikerű első bűnügyi regénye."

Amikor a fent idézett szöveget végigfutottam, el kell ismernem: nem győzött meg. Az öngyilkosság-gyilkosság körül forgó rejtély egy gyakran visszatérő elem a krimikben nemcsak könyveket tekintve, de még sorozatrészek szintjén is, valamint a háborús veterán főszereplő sem egy túl eredeti ötlet. Tény, hogy ha nem Rowling írta volna a regényt, valószínűleg bele sem kezdek - micsoda szerencse, hogy ez pont az ő agyából pattant ki!

Fontosnak tartom, hogy tisztázzuk: nagyon tetszik a regény. A főszereplő, Cormoran Strike egy részletesen kidolgozott karakter, mély érzésekkel, felnőtt gondolatokkal és emberi problémákkal, hozzá hasonlóan a titkárnő szerepét betöltő Robin Ellacott is egy jól megírt, rendkívül szimpatikus jellem. A kettejük közti párbeszédek, közös jeleneteik, és az ő egyéni problémáik adják a regény legjobb pillanatait, és valószínűleg ez a legmeghatározóbb elem, ami eldönti, tetszeni fog-e az olvasónak ez az utazás.

Ez ugyanis fontos problémát vethet fel, mivel számomra a magánéleti szál sokkal, de sokkal érdekesebb volt, mint maga a nyomozás. Az ügy engem egyáltalán nem mozgatott meg, a rejtély közel sem olyan egyedi, hogy elgondolkodtason, és ez valószínűleg számos krimi-kedvelőt elriaszt majd tőle (ez persze nem jelenti azt, hogy a nyomozás nincs kellő képpen kidolgozva; noha nekem hosszú ideig tartott végigolvasni a regényt a sok egyéb elfoglaltságom miatt, ezért nem igazán tudtam tippelgetni, vajon ki lehet a gyilkos, ennek ellenére a végkifejlet így is meg tudott lepni, hiszen egyetlen embert zártam csak ki a gyanúsítottak közül, és pont ő lett a gyilkos, szóval ilyen szinten elég meglepő a történet vége). Én azonban azt a nézetet vallom, hogy egy jó krimi legalább annyit foglalkozik a főszereplői magánéletével, mint a nyomozással (félreértés ne essék, a történet során jól kiegyensúlyozott a két történetszál, de sokaknak talán kevés lehet a tényleges nyomozás). Épp ezért a könyvet leginkább azoknak tudnám ajánlani, akiket nemcsak a nyomozás, de a karakterdráma műfaja is érdekli: de azoknak nagyon!

Marcello