Ajaj, de régen volt már, és azt a kósza pletykát hallottam, hogy néhányan kerestetek is írós zenét, úgyhogy azonnal elő is készítetem néhány számomra igencsak kedves muzsikát, amit hallgatásra ajánlhatnék. Remélem örömötöket lelitek majd benne, mert ha legalább fele annyira tetszenek, mint nekem, akkor már megérte belinkelni őket. ;) A 'Read more' mögött találjátok a mostani kedvenceimet. Jó zenehallgatást! A korábbi posztokat visszanézve (amelyeket az Okosságok fül alatt találhattok meg) elég szép kis beszélgetések születtek az egyes posztok alatt, úgyhogy ne feledjétek ezúttal is linkelni kedvenc írós (vagy csak szimplán kedvenc) zenéiteket! :) Marcello |
Aki követte a korábbi ajánlásaimat, annak nem lehet ismeretlen Troye Sivan neve, hiszen tőle már beszúrtam az egyik nagy kedvencemet (Happy Little Pill), azonban a napokban megjelent néhány új száma, és közülük a Wild ragadott meg engem a leginkább. Hangulatában talán hasonló, mint a Happy Little Pill, tehát megvan benne az a furcsa, megmagyarázhatatlan melankólia, de ez véleményem szerint sokkal szenvedélyesebb és erőteljesebb, mint elődje. Íme az a szám, amelyet az utóbbi napok szabad perceiben a legtöbbször dúdolgatok magamban. Aki szokott tévét nézni, annak talán ismerős lehet, ugyanis valamelyik reklámban hallottam (de meg nem mondom nektek, melyikben :D). A lényeg, hogy engem nagyon magával ragadott a hangulata, és remélem Nektek is tetszeni fog. Kicsit álomszerűnek hathat az egész, különösen ezzel az intenzív, vékony női vokállal. Habár már rengetegszer láttam az egyik kedvenc vígjátékomat, a The Girl Next Door-t (magyarul: Szüzet szüntess, de ennek a címnek köze nincsen a történethez...), ennek ellenére csak legutóbb fedeztem fel, hogy mennyire király zenék is vannak benne, különösen az alább linkelt szám tetszik igazán. Romantikus tale-íróknak nagyon ajánlom, szívet melengetően szép a zongoradallamra énekelt férfihang különös, katartikus keveréke. :) Utolsó darabként szintén egy mostani kedvencemet prezentálnám Nektek. A Life is Strange játékot nagyon remélem, mindenki ismeri (aki nem, az azonnal rohanjon az nco... akarom mondani valamelyik boltba), innen való ugyanis az alábbi muzsika, amire szintén rá lehetne aggatni a melankólikus jelzőt. A darab az említett játékban a főszereplő ébresztő-zenéjeként szólalt meg, és valóban tartalmazza azt a tipikus "hova kerültem?" életérzést, amit minden reggel érez az ember. Comments are closed.
|
ELKÖLTÖZTÜNK!
IRÁNY AZ ÚJ OLDAL!
All
May 2017
|